Soros Alapítvány Évkönyv 2000
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Gyermekközpontú pedagógiák elterjesztése a közoktatási rendszerben

16 489 140 Ft

A program célja az volt, hogy támogassa, fejlessze és tapasztalataival teljesítésére serkentse a nyitott sokszínű iskolarendszer alapját képező, a kritikai gondolkodásra, kooperatív tanulásra és vitakultúrára nevelő, a gyermek- és személyiségközpontú pedagógiákat a gyakorlatba átültető oktatási intézményeket (óvodák, iskolák), pedagógusképzőket.

Olyan, a gyermek- és személyiségközpontú pedagógiai gyakorlatot megvalósító oktatási intézmények (óvodák, általános iskolák) kaphattak támogatást sajátos programjuk megvalósítására, amelyek modellintézményként, illetve regionális vagy kistérségi módszertani központként képesek voltak a támogatás segítségével létrejövő eredményeket, tapasztalatokat a környezetükben is elterjeszteni.
212 pályázat érkezett, amelyből 76 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

l. sz. Napköziotthonos Óvoda, Ercsi – Felzárkóztatás, fejlesztés és tehetséggondozás a magyar és roma gyermekek
közösségében, a kreatív alkotótevékenység folyamatában
200 000 Ft
1. sz. Óvoda, Hajdúböszörmény – A Lépésről lépésre óvodai program megvalósításához szükséges feltételek folyamatos bővítése és továbbfejlesztése
100 000 Ft
l. sz. Óvoda, Pásztó – Zenei és vizuális nevelés fejlesztése
100 000 Ft
IV. sz. Tagóvoda, Barcs – Program a célzott anyanyelvi, beszéd és kommunikációs készségfejlesztés óvodában történő megvalósítására
100 000 Ft
9. sz. Összevont Óvoda, Budapest – A Lépésről lépésre óvodai program megismertetése a XX. kerület és a főváros pedagógusaival, ehhez személyi és tárgyi feltételek megteremtése
100 000 Ft
Almásfüzitő Önkormányzat Sün Balázs Óvodája, Almásfüzitő – Élményekre és megtapasztalásra épülő óvodai nevelési program
100 000 Ft
Általános és Zeneiskola, Mátraderecske – A tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek számára összeállított személyiségközpontú pedagógiák megismerése és tapasztalatainak elterjesztése Heves megyében
300 000 Ft
Általános Iskola, Balatonberény – Gyermekközpontú program, nyitott nevelési-oktatási modell: a szülők közvetlen résztvevők
100 000 Ft
Általános Iskola, Ecser – A NAT óratervi lehetőségeit felhasználva a rajz-technika-népi játék-tánc műveltségi elemek komplex tanítása
110 000 Ft
Általános Iskola, Kozármisleny – Személyre szóló, gyermekközpontú pedagógiai eszközökkel történő oktatás-nevelés
150 000 Ft
Általános Iskola, Perbál – A Jenaplan pedagógiai modell gyakorlati megvalósítása, a kiadvány elkészítése és elterjesztése a magyar közoktatási rendszerben
200 000 Ft
Általános Iskola, Surd –Az óvodából az iskolába, a 4. osztályból az 5. osztályba való átmenet segítése a vizuális nevelés, valamint a művészeti tárgyak segítségével
80 000 Ft
Általános Iskola és Óvoda Kikelet Óvodája, Pocsaj – Az óvodában működő Lépésről lépésre program továbbfolytatása
250 000 Ft
Általános Művelődési Központ Óvoda és Iskola, Mezőnek – Az 1998-ban megkezdett Lépésről lépésre program folytatása, a teljes megvalósításhoz szükséges teltételek biztosítása, a program bevezetése további évfolyamokon
120 000 Ft
Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskola, Győr – A tanítójelöltek gyermekközpontú tanítói attitűdjének megerősítése
100 000 Ft
Bajcsy-Zsilinszky Endre úti Napközi Otthonos Óvoda, Kiskunfélegyháza – Új terápiás eljárásokkal, tájékozott szakemberek részvételével a sérült gyermekek fejlesztése
115 440 Ft
Batthyány Lajos Általános Iskola, Budapest – A Montessor-jellegű oktatásban részt vevő pedagógusok továbbképzése
200 000 Ft
Békásmegyeri Nevelési Tanácsadó, Budapest – Pedagógusok számára intenzív segítségnyújtás nyitott csoportban című program folytatására
200 000 Ft
Bőrfestő utcai Általános Iskola, Budapest –Az iskolai élet megkönnyítése az első osztályba lépők számára
100 000 Ft
Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány, Budapest – Az Iskolaalapítvány és intézményei működésének, pedagógiai és gyermekvédelmi gyakorlatának bemutatása, a művészeti nevelés feltételeinek javítása
500 000 Ft
DEOEC Napköziotthonos Óvoda, Debrecen – Gyermekközpontú pedagógiai gyakorlat elterjesztésével az egészséges lelkületű,
énerős, jól szocializált gyermekek személyiségfejlesztése
100 000 Ft
Erkel Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Budapest – A zene és a képzőművészet, valamint a mozgás és a tánc mint a tolerancia forrása
200 000 Ft
Fazola Henrik Általános Iskola, Miskolc – A Lépésről lépésre oktatási program folytatása és terjesztése
100 000 Ft
Fekete István Általános Iskola, Szeged – Személyközpontú oktató-nevelő munka bemutatása
300 000 Ft
Ficánkoló Óvoda, Vasvár – Vasvár és térségében nevelő pedagógusok, valamint szülők részére együttműködő, klubszerű keretek közön, előadások formájában képzések, tapasztalatcserék
100 000 Ft
Gazdag Erzsi Napköziotthonos Óvoda, Szombathely – Gyermekközpontú pedagógiák elterjesztése a közoktatási rendszerben
100 000 Ft
Gyermekek Háza Óvoda, Nyíregyháza – Rendezvénysorozat az óvoda 20 éves, ezen belül a Montessori-pedagógia és a fogyatékos nevelés 10 éves évfordulója alkalmából
150 000 Ft
Haas Ildikó, Szada – Waldorf-módszerre épülő gyermekközpontú pedagógiai program folytatása és továbbfejlesztése
200 000 Ft
Hétszínvlrág Általános Iskola, Marcali – Az iskola koordinálásával működő kistérségi regionális iskolaszövetség eddigi munkájának folytatása
600 000 Ft
Hétszínvirág Óvoda, Ajka – A Montessori-pedagógiai elvek alapján működő óvodai csoportok munkájának továbbfejlesztése és terjesztése
200 000 Ft
Hétszínvirág Óvoda, Paks – Az óvoda Környezeti Nevelés Freinet szellemiségével című programjának más óvodák számára is használhatóvá tétele
300 000 Ft
Humanisztikus Kooperatív Tanulás Fejlesztési és Továbbképzési Központ, Budapest – Elméleti-módszertani kutatások., tanterv-, taneszközfejlesztés, -kiadás. A modelliskola felszerelése, a Továbbképző Központ felszerelése, képzési feltételek
500 000 Ft
Istvánffy Miklós Általános Iskola, Szigetvár – A személyiségfejlődésre koncentráló pedagógiai programot bemutató, továbbképzéssel kiegészített, regionális módszertani központ működtetése, kiadvány készítése
200 000 Ft
József Attila Általános Iskola, Berettyóújfalu – Az önkifejezést elősegítő, az egyéniség kiteljesedését támogató gyermekközpontú vizuális nevelési program terjesztése
200 000 Ft
Katica Bölcsőde és Napköziotthonos Óvoda, Budapest – Modellintézményként elkezdett alternatív pedagógiai módszerekkel folyó integrált nevelési program folytatása
250 000 Ft
Kincsesház Alapítvány, Budapest – A Kincsesház Fejlesztő és Felzárkóztató Iskola és a Szárnyaló Szellem Oktató Központ pedagógiai továbbképzési programja
1 200 000 Ft
Kincskereső Iskola, Budapest – Az alsó négy év hagyományait folytató, gyermekközpontú, aktív kooperációra épülő pedagógiai munka összegzése
600 000 Ft
Kinizsi úti Óvoda, Mezőberény – Szakmai nyílt napok - műhelydélutánok; Magunkért-másokért - belső továbbképzés; Országos Freinet Találkozó
150 000 Ft
Kontyfa utcai Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Gimnázium, Budapest – A már kialakítón kisgyermekkori program dokumentálása, terjesztése, valamint az új elemek bemutatása
400 000 Ft
Kossuth utcai Óvoda, Szentes – A Szivárvány Művészeti Műhelyben folyó kreativitásfejlesztő program tökéletesítése
100 000 Ft
Kőműves Kelemen sori Óvoda, Békéscsaba – A dél-alföldi régióban a Lépésről lépésre program szerint működő óvodák szakmai munkájának fejlesztése, eredményeik széles körű terjesztése
100 000 Ft
Körösi Csorna Sándor Általános Iskola, Érd – Bekapcsolódás a magyarországi MUS-E programba, mely a művészetek segítségével fejleszti a gyermeki személyiséget
250 000 Ft
Körzeti Általános Iskola, Magyarmecske – Hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének biztosítását segítő oktatási-módszertani eljárások
250 000 Ft
Lőrincz Rozália, Sopron – Nyitott, sokszínű gyermeknevelés alapját képező, a kritikai gondolkodásra és vitakultúrára nevelő, gyermek- és személyiségközpontú nevelési program
100 000 Ft
Mackó-Kuckó Magánóvoda, Pomáz – 3-7 éves gyermekek személyiségének fejlesztése egyéni adottságok, képességek figyelembevételével
50 000 Ft
Marczibányi Téri Művelődési Központ, Budapest – 1995-óta működik Nap-közi pedagógusműhely. Kevésbé ismert, elterjedt reformpedagógiai törekvések vagy éppen elfelejtett népművészeti technikák megismerése
100 000 Ft
Maróthi György Általános Iskola, Hajdúböszörmény – Az iskola gyermekközpontú szemléletének és tevékenységrendszerének erősítése, továbbfejlesztése
100 000 Ft
Mélyvölgyhegyi Líceum Alapítvány, Gyöngyöstarján-Sósirét – Az alternatív pedagógia megismertetése, módszereinek elterjesztése a térségben előadások mellett önképzőkör szervezésével
200 000 Ft
Mesevár Óvoda, Balatonföldvár – A pedagógiai program színvonalas megvalósítását segítő továbbképzések szervezése, kistérségi módszertani központ létrehozása
120 000 Ft
Montessori Oktatási Centrum, Budapest – Szakmai konferencia megrendezése a 2000/2001-és tanévre 3 témakörben
200 000 Ft
Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola, Mórahalom – A Nyitnikék program: a Jena-terv szellemiségét tükröző, gyermekközpontú pedagógiai fejlesztés beindítása
300 000 Ft
Nádas Mária, Kecskemét – Személyközpontú általános iskolai koncepció elterjesztése, adaptálása hagyományos iskolákban
200 000 Ft
Napköziotthonos Óvoda, Szabadbattyán – Szakmai műhely létrehozása, működtetése
100 000 Ft
Napsugár Óvoda, Tárnáméra – Bemutatók, tanácskozások szervezése
100 000 Ft
Napsugár Waldorf Alapítvány, Fót – A Gödi Karácsony Sándor Waldorf Óvoda pedagógusainak szakmai továbbképzése; óvodatitkár képzése
100 000 Ft
Négy Évszak Waldorf Pedagógiai Alapítvány, Szekszárd – A Waldorf-óvoda épületének berendezése, a legfontosabb eszközök, alapanyagok megvásárlása
200 000 Ft
Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Főiskolai Kar I. sz. Gyakorló Óvoda, Sopron – Az óvodában folyó kisgyermeknevelés gyakorlatának bemutatása; egész napos játék-mese tevékenységek szervezése
170 000 Ft
Óbudai Waldorf Iskola, Budapest – Az ének-zene program hangszerállományának pótlása, a Bothmer-testnevelés eszköztárának fejlesztése, könyvtár angol részlegének bővítése
200 000 Ft
Pesthidegkúti Waldorf Általános Iskola, Művészeti Iskola és Gimnázium, Budapest – A Waldorf-pedagógia és a Pesthidegkúti Waldorf Iskola életét bemutató rendezvénysorozat, kiállításkiadványok, az iskola tantervének részletes kidolgozása
400 000 Ft
Pesti Waldorf-pedagógiai Egyesület, Budapest – Német és osztrák zeneiskolák által kidolgozott és használt zenei tanterv adaptációja
120 000 Ft
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Kaposvár – Hátrányos helyzetű gyermekek fejlődése érdekében a már működő programok továbbfejlesztése kiegészítve a multimédia-informatika eszközeivel
200 000 Ft
Rogers Személyközpontú Iskola, Budapest – Személyközpontú közoktatás - akkreditált tanártovábbképző kurzus tartása
500 000 Ft
Rubicon Waldorf Általános Iskola, Budaörs – Szülőkkel, gyermekekkel közösen a Waldorf-pedagógia elvei szerint péntek délutáni társas foglalkozások, előadások
150 000 Ft
Sólyom utcai Óvoda és Általános Iskola, Szeged – Autista gyermekek terápiás lovagoltatása
100 000 Ft
Szabad Iskolákért Alapítvány, Budapest – A gyermekközpontú pedagógiák elterjesztése a közoktatási rendszerben, személyközpontú módszereket alkalmazó akkreditált kurzusok segítségével
400 000 Ft
Szabad Waldorf Általános Iskola és Óvoda, Fót – A Waldorf-pedagógia művelésében, terjesztésében, fejlesztésében részt vevő pedagógusok támogatása, technikai eszközökkel való segítése
300 000 Ft
Szabad Waldorf Óvoda, Gödöllő – A Waldorf-pedagógia népszerűsítése óvónők, szülők körében, óvónők továbbképzése, az óvoda udvarának szépítése, 10 éves jubileumi kiadvány
200 000 Ft
Szivárvány Óvoda, Dunaújváros – Játéktevékenység fejlesztése: a barkácsolás, bábozás és dramatikus játék tartalmi javítása
62 000 Ft
Céltudatos fejlesztő munkával a gyermekek zavartalan beszédfejlődésének biztosítása
41 700 Ft
Szivárvány Óvoda, Tatabánya – Kiadványok, oktatási segédlelek nyomtatása és terjesztése a Játszva a tanulási kudarcok ellen c. program keretében
200 000 Ft
Szombathelyi Waldorf Társaskör, Szombathely – Organikus szemléletű előadás-sorozat pedagógiai, művészeti, kulturális, antropozóliai témákban, országos hírű előadókkal
180 000 Ft
Az induló Waldorf iskola szellemi munkájához szükséges alapfelszerelés biztosítása, a pedagógusok képzésének támogatása
150 000 Ft
Tárca Mária, Békéscsaba – A Kőmíves Kelemen sori óvoda Családi kuckójának fejlesztése, programjának, tapasztalatainak megismertetése, terjesztése a helyi óvodák között
220 000 Ft
Török Sándor Waldorf-pedagógíai Alapítvány Waldorf-pedagógiai Intézete, Solymár – Négyéves, nappali, illetve kétéves, posztgraduális nappali alternatív tanárképzés, együttműködésben a Wltteni Waldorfpedagógiai Intézettel
800 000 Ft
Turbucz Erzsébet, Cegléd – Játék a hittanórán című program
200 000 Ft
Visonta úti Óvoda, Gyöngyös – Program megismertetése más óvodákkal, iskolákkal; az óvoda és iskola közti átmenet segítése
100 000 Ft
Waldorl Általános Iskola, Vác – Belső szakmai továbbképzés a Waldorf-pedagógia hatékonyabb alkalmazása érdekében
100 000 Ft
Waldorl Pedagógiai Alapítvány, Vác – A szülök számára szervezett előadás-sorozat
50 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>