Soros Alapítvány Évkönyv 1999
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Romatábor

12 989 842 Ft
12 264 842 Ft

A tavalyi évek gyakorlatához hasonlóan 1999 nyarán is megrendezésre került a roma középiskolás tábor. A Soros tábor '99 munkacímet viselő program a Soros Alapítvány Patronáló tanár-diák pályázatán részt vevő 168 roma fiatal számára nyújtott felejthetetlen élményeket, kikapcsolódási lehetőséget. A tábor egy időpontban, egy helyszínen, öt altábor keretében szerveződött. A tábort az Alapítvány a Romédia Alapítvány segítségével 1999. augusztus 4- 13 között Balatongyörökön rendezte meg.
Az egyes altáborok a következők voltak:

1. Ezredév altábor
Ez az altábor az EZREDÉV keretjátékjegyében zajlott.
A keretjátékok során a diákoknak alkalmuk volt megismerkedni sok érdekes szakmával, emberrel, izgalmasabbnál izgalmasabb
programokkal.
A diákok egy-egy olyan csoport tagjai lehettek, amely bölcsÉSZ, jogÁSZ, közGAZdász, műSZAKI, műVÉSZ, ORVos szemmel nézte a
világot az ókortól az ezredévig.
Naponta más korban, újabbnál újabb szakmákat ismerhettek meg, ezáltal a pályaválasztáshoz is segítséget kapva.

Résztvevő diákok

Áll Bernadett, Miskolc
Babos Krisztián, Girincs
Báder Zsolt, Hevesaranyos
Balázs Géza, Szeged
Borda Gabriella, Tolna
Botos Angéla, Magyargéc
Csemer Patrícia, Bálonyterenye
Csonka Gizella, Nagydorog
Farkas Anna, Nagykálló
Farkas Gábor, Babócsa
Farkas Katalin, Nagykálló
Farkas Lívia, Nagyvisnyó
Góman József, Simontornya
Havasi László, Szakcs
Horváth Aliz, Girincs
Horváth Sándor, Girincs
Horváth Szabolcs, Nagykanizsa-Miklósfa
Illés Katalin, Girincs
Jakab Gabriella, Kalocsa
Jónás Szabina, Bakonyszücs
Kassai István Norbert, Miskolc
Kazinczi Csaba, Váralja
Kelemen Zsuzsanna, Királyegygáza
Kovács Krisztina, Püspökladány
Kökény Ilona, Budapest
Kun Tímea, Ráckeve
Lakatos Edina, Sumony
Lakatos Gyula, Jászfelsőszentgyörgy
Lakatos Péter, Kántorjánosí
Lakatos Tibor, Hadász
Leskó László, Budapest
Leskó Piroska, Budapest
Mecseki Krisztina, Pogány
Mitru Zoltán, Folyás
Nagy József, Öcsöd
Ónodi Katalin, Miskolc
Orsós Beáta, Dunakeszi
Orsós Imre, Csököly
Pege Adrién, Jászfelsőszentgyörgy
Petrovics Gabriella, Nagyharsány
Pika Eleonóra, Marokpapi
Rázs Klaudia, Recsk
Radics Rozália, Kazár
Rafa-Gyovai Tibor, Drávacsehi
Szabó Krisztina, Karcag
Tóth Andrea, Ózd
Zsóri Melinda, Tiszadob

2. Számitógépes - újságíró altábor
A számítógépes - újságíró altábor feladata a tábori élet krónikájának megírása volt. Ennek kapcsán a diákoknak lehetőségük nyílt az alapvető számítógépes ismeretek elsajátítására, a többi altábor életébe való bekukkantásra, kirándulásokra, programok szervezésére. Az altábor úgy működött, mint egy szerkesztőség. A diákok a tábori újság megjelenése érdekében ismerték meg a számítógépet, kirándultak, sportoltak stb. Egy részük mindig anyagot gyűjtött, egy részük a szerkesztésen keresztül a számítógéppel ismerkedett, egy harmadik csoportjuk pedig az újságkészítés elméleti oldalával ismerkedett. A tábor során minden diák eljutott Tapolcára - ahol módja volt csónakázni a tavasbarlangban -, Keszthelyre és a balatonedericsi szafariparkba is.

Résztvevő diákok

Balogh Andrea, Mohács
Bódi András, Hejökeresztúr
Bódi Zsolt, Hejőkereszttúr
Bogdán Balázs, Ötvöskónyi
Bogdán István, Somogyjád
Bogdán Melinda, Ötvöskónyi
Bogdán Péter, Vajszló
Bogdán Tamás, Somogytarnócz
Burai Julanna, Tarnabod
Fodor Tímea, Budapest
Gyenei Krisztina, Eger
Horváth József, Miskolc
Juhász Róbert, Tóthkimlós
Káló Norbert, Szendrőlád
Lakatos Sándor, Salgótarján
Mátyás Erzsébet, Júliamajor
Mohácsi Gyula, Berekbőszörmény
Nagy Csaba, Füzesabony
Nyerges László, Tengelic
Oláh Beáta, Salgótarján
Oláh Benjámin, Nogredszakal
Orsós Hajnalka, Görgeteg
Orsós János, Kajdacs
Orsós Klára, Mernye
Óvári Izabella, Pécs
Pribék Renáta, Budapest
Rézműves Csaba Zsolt, Kántorjánosi
Rózsahegyi Anikó, Kölked
Rózsahegyi Tímea, Kölked
Schmidt Edina, Mohács
Szabó Ildikó, Budapest
Szajkó Georgina, Mohács
Szendrei Ilona, Felsőnyék
Szilaski Dániel, Bátya
Tátrai Zsuzsanna, Komló
Túró Noémi, Nagykörű
Váradi Tivadar, Borsodbóta
Varró Zsuzsa, Polgár

3. Filmes altábor
A táborban részt vevő diákok a filmkészítés rejtelmeivel ismerkedhettek meg. A szakmáról olyan emberek meséltek nekik, akiket már a tévé képernyőjéről is ismerhettek, esetleg már találkoztak is velük. A tábor során mindennap készült egy Romadó, amelyet teljes egészében ők barkácsoltak össze mint operatőrök, rendezők, vágók, fővilágosítók, szerkesztők stb., vagy mint riportalanyok, sztárok. Az elkészült anyagokat takarodó előtt minden este levetítették a nagytábor összes többi résztvevőjének is. Ezenkívül minden kiscsoport készített egy-egy saját darabot is, amely természetesen szintén bemutatásra került.

Résztvevő diákok

Atyimov Marianna, Doboz
Balogh József, Szedres
Bancsók István, Forró
Bangó Beatrix, Nógrádmegyer
Bangó Edina, Encs
Baranyi Gergely, Szécsény
Bozsányi Mónika, Berekböszörmény
Bölcskei Zoltán, Mohács
Farkas Julianna, Jászfényszaru
Farkas Róbert, Olcsva
Galyas Zsuzsanna, Krasznokvajda
Glonci Erzsébet Matild, Encs
Horváth Tibor, Bátonyterenye
Hranek Ágnes, Karancsalja
Kalányos Krisztina, Okorvőlgy
Kótai Nikoletta, Encs
Kovács Anna, Budapest
Kovács Mária Anna, Szolnok
Lócskai Terézia, Bátonyterenye
Nagy Gábor, Jászfényszaru
Orsós Anna, Szakály
Orsós Erika, Görgeteg
Orsós Orsolya, Pécs
Orsós Zoltán, Nagykorpád
Orsós Zsolt, Csököly
Petrovics László, Alsószentmárton
Rácz Richárd Róbert, Nógrádmegyer
Radics Félix, Jászfényszaru
Rostás Erzsébet, Püspökladány
Szilágyi István, Szedres
Szőrös Erika, Vanyarc
Vaskó Natasa, Tiszadada

4. Színjátszó altábor
Az altáborban részt vevő gyerekek belekóstolhattak a prózai és a zenés színjátszás alapjaiba, olyan elméleti és gyakorlati foglalkozásokon keresztül, amelyek a színészképzéshez elengedhetetlenül szükségesek. (Tréning, illetve táncórák, kreatív zene, művelődéstörténet, egyéni énekórák, beszédtechnika, zenés színpadi mesterség, illetve színészmesterség órák.)
A szoros, egész napot betöltő program nagy része játékból, kreativitást, aktivitást igénylő feladatokból állt. így amellett, hogy közös gondolkodást, komoly és folyamatos koncentrálást igényelt, egyben felszabadult szórakozást is nyújtott. A tábor záróprogramján egy rövid előadás keretében mutatták be a táborban tanultakat, tapasztaltakat, aminek témája ők maguk és a tábor volt. Az altáborban vendégül láttak neves előadókat és színművészeket is.

Résztvevő diákok

Csányi Viktor, Budapest
Daróczi Ágnes Tímea, Budapest
Daróczi Tamás, Budapest
Dinók József, Tiszadob
Gulyás Zsuzsanna, Sátoraljaújhely
Horváth Edit Mónika, Budapest
Janzsó Zsuzsa, Szeged
Maka Meilinda, Budapest
Oláh Ibolya, Szeged
Perczel Zsolt, Budapest
ifj. Radics József, Salgótarján
Rotter Judit, Budapest
Sárközi Viola, Budapest
Szabó Szilveszter, Szeged
Varga István, Nyírbátor
Végéra György, Nyírbátor

5. Művészeti és hagyományőrző altábor
A tábor programja elsősorban a cigányság kultúrájára épült, ami magában foglalja a cigányság történelmét, szokásait és hagyományait. Különös hangsúly került a cigányság művészetének megismerésére, amelyet nemcsak elméleti, de gyakorlati szinten is lehetőségük volt a diákoknak kipróbálni. (Képzőművészetek, zene, tánc stb.) Tábori kiállításaik külön élményt jelenthettek a tábor többi lakója számára is.

Résztvevő diákok

Báder Erzsébet, Kápolna
Balogh Ferenc, Fábiánháza
Balogh Péter, Girincs
Barna Károly, Kiscsécs
Bogdán Erzsébet, Sárszentlőrínc
Bogdán Erzsébet, Egeraracsa
Burai Károly, Miskolc
Csámpai Gyöngyi, Budapest
Glonczi Tamás, Miskolc
Gulyás Norbert, Forró
Horváth Barnabás, Forró
Ignácz Anna, Tolna
Ivánka Virginia, Mohács
Juhász Kitti, Bátonyterenye
Kalányos Borbála, Pécs
Kalányos Katalin, Nagybajom
Kalocsai Mária, Pécs
Kalocsi Szilvia, Pécs
Kanalas Henrietta, Taktaharkány
Kanalas Mónika, Taktaharkány
Kolompár Erzsébet, Miskolc
Lakatos Tímea, Bocs
Mitrovics Erika, Mohács
Nótári József, Gyomaendrőd
Nótári Krisztina, Gyomaendrőd
Nótéri Péter, Gyomaendrőd
Nyerges Mária, Görgeteg
Orsós Renáta, Nagykozár
Orsós Zoltán, Nagybajom
Orsós Zsuzsanna, Alsószentmárton
Púpos Gabriella, Abony
Rác Mariann, Kápolna
Rajnai Éva, Kápolna
Scheich Eszter, Hajmás
Vankó Viktória, Mohóra

Egyéb támogatás

725 000 Ft

Maecenart Színház- és Filmművészeti Alapítvány, Budapest
Tehetségkutató, előkészítő tréning színjátszótábor és színészkepzó stúdió megvalósításához
725 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>