Soros Alapítvány Évkönyv 1998
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Leszakadó rétegek egészségügyi ellátásának javítása

38 960 100 Ft

A program célja az elszegényedő régiók, települések, településrészek lakosságának és elsősorban a leszakadó rétegekben élő gyermekek egészségi állapotának, mentális és fizikális helyzetének javítása. Olyan szerveződések (pl. védőnői-gondozói hálózatok, kis közösségek és a velük együttműködő intézmények) pályázhattak, melyek összekapcsolják a nehezen elérhető rétegekkel foglalkozó intézményeket és összehangolják tevékenységüket, illetve amelyek eljutnak az egészségügyi intézményrendszer által el nem ért rétegekhez, és a szükséges formában egészségügyi ellátást biztosítanak.

464 pályázat érkezett, ebből 165 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

2. Sz. Általános Iskola és Diákotthon, Szekszárd
Hátrányos, leszakadó rétegekben élő tanulók egészségi állapotának mentális és fizikális helyzetének javítása
300 000 Ft
1948. Sz. Petőfi Sándor Úttörőcsapat, Magyarkeszi
Helyes életmódbeli szokások kialakítása, betegségmegelőzés, egészségmegőrzés
100 000 Ft
Alapítvány az Első Lépésekért Alapítvány, Gyöngyös
Az első lépések biztonságáért - bölcsőde speciális munkájának segítése, minőségi feltételek javítása
250 000 Ft
Alapítvány az Emberi Jogok és Béke Oktatásáért, Budapest
A romák eltérő kulturális és életmódbeli hagyományaiból adódó egészségügyi problémák, konfliktusok kezelésére ajánlások kidolgozása
568 000 Ft
Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda, Borsodszentgyörgy
Úszásoktatás támogatása a leszakadó rétegekhez tartozó szülők gyermekei részére
171 000 Ft
Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Tata
Az elszegényedett családok értelmileg és érzelmileg sérült gyermekei fizikális és mentális állapotának javítása
350 000 Ft
Általános Iskola, Nyárlőrinc
Tanyán élő elszigetelt családok problémáinak feltárása, azok közvetítése az intézményes megoldást nyújtó szervekhez
150 000 Ft
Általános Iskola, Tiszajenő
Hátrányos és veszélyeztetett helyzetű tanulók úszásoktatása, kiemelten a tartáshibás, mozgáskoordinációval küzdő, tyúkmelles tanulók egészségügyi gondozása
160 000 Ft
Általános Iskola, Tiszaszentmárton
Úszásoktatás, étkezés támogatása, napközisek szabadidős tevékenysége, sportvetélkedő, személyiségfejlesztő ifjúsági klub
75 000 Ft
Anya- és Csecsemővédelmi Tanácsadó, Püspökladány
A lakosság egészségmagatartásának javítása a város cigányok lakta területén, gyermekközösségekben a személyi higiéné javítása
150 000 Ft
Anya- és Gyermekvédelmi Szolgálat, Körősújfalu
Családtervezés segítése, a már megszületett gyermekek egészségi állapotának javítása
70 000 Ft
Anya- és Gyermekvédelmi Szolgálat, Vésztő
Tápszer, gyógyszer, pelenka, Béres-csepp, kelengye vásárlása hátrányos helyzetű családoknak, előadások minden korcsoportnak
100 000 Ft
Anya- és Gyermekvédelmi Szolgálat, Medgyesbodzás
Leszakadó rétegek egészségügyi ellátása
32 000 Ft
Apátfalva Község Polgármesteri Hivatala, Apátfalva
A leszakadó rétegekben élő gyermekek higiénés, mentálhigiénés és testi fejlődésének differenciáltan nagyobb fokú fejlesztése
90 000 Ft
Asztmás Betegek Egyesülete, Szarvas
Krónikus légúti betegségben szenvedők, légzésrokkantak betegoktatása, légzés rehabilitációja, társadalmi beilleszkedésének segítése
100 000 Ft
Autizmus Kutatócsoport, Budapest
Autista és autisztikus, halmozottan sérült gyerekek éjszakai ellátásának megszervezése; felkészítés a kiscsoportos lakóotthonban való életre
1 200 000 Ft
Bajcsy-Zsilinszky Úti Óvoda, Törökszentmiklós
A leszakadó rétegek gyermekeinek egészségi, szellemi, fizikális és mentális állapotának megalapozása és fejlesztése
100 000 Ft
Bárczi Gusztáv Alapítvány, Mándok
Logopédiai kezelés a beszédhibás gyermekeknek
300 000 Ft
Bárka Alapítvány, Budapest
Értelmi fogyatékos fiatalok mentális és fizikális helyzetének javítása, komplex habilitációja személyes tanácsadással, gyógytornával, beszédjavftással
300 000 Ft
Borostyánvirág Alapítvány, Kaposvár
Az anyaotthonban ideiglenesen élő hátrányos helyzetű, fiatal anyák esti és mentális egészségének fejlesztése, egészségmegőrzése, mamaklub folytatása
120 000 Ft
Bulgárföldl Általános Iskola, Miskolc
Leszakadó rétegek egészségügyi ellátása
92 000 Ft
Celestin Freinet Alapítvány a Tiszabői Gyermekekért, Tiszabő
Egészségvédelmi és egészségnevelési program megvalósítása az általános iskolában tanuló cigány gyermekek körében
327 000 Ft
Cigány Kisebbségi Önkormányzat Gondozó Hálózata, Taktaharkány
A nők, gyermekek egészségügyi helyzetének javítása, preventív ellátása
200 000 Ft
Cigány Vezetők Szakmai Egyesülete, Debrecen
WC telepítése egy cigány lakótelepen, ahol 50 család él
500 000 Ft
Cigányok Érdekvédelmi Szervezete, Mátészalka
Hátrányos helyzetű gyerekek részére egészségügyi felvilágosító program
250 000 Ft
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Mezózombor
Hátrányos helyzetű, eltérő szociokulturális rétegek esélyegyenlőségének biztosítása
120 000 Ft
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Soltvadkert
Enyhe fokban értelmi sérült, kivétel nélkül hátrányos helyzetű családból származó gyermekek számára fejlesztő játékok, eszközök vásárlása
50 000 Ft
Családsegítő Szolgálat, Ibrany
Komplex egészségnevelési program hátrányos helyzetű gyermekek és felnőttek részére
500 000 Ft
Családsegítő Szolgálat, Kába
A leszakadó rétegek, hátrányos helyzetű gyermekek számára gyógytorna és dyslexia foglalkozások biztosítása
312 000 Ft
Családsegítő, Gondozási és Szociális Központ, Sarkad
Értelmi sérült fiatalok klubjának működtetése, szakmai programjának kidolgozása, értelmi fogyatékosok szüleinek előadás-sorozat
200 000 Ft
Down Alapítvány, Budapest
A Bethesda Gyermekkórházzal közösen Down Ambulancia működtetése
90 000 Ft
Dózsa György Napköziotthonos Óvoda, Dorog
A gyakori légúti, bronchitises megbetegedések megelőzése, gyógyítása érdekében az óvodások részére sóterápiás szoba kialakítása
100 000 Ft
Egészségesebb Gyermekekért Alapítvány, Szigetvár
Leszakadó rétegek egészségügyi ellátása
50 000 Ft
Egészségügyi Alapellátási Intézmények Igazgatósága
Védőnői Szolgálat, Kecskemét
Szülésre, apás szülésre és szülőségre felkészítő tanfolyam leszakadó rétegek kismamái számára
60 000 Ft
Egészségügyi Gondnokság, Tolna
A leszakadó rétegekhez eljutni, bevonni őket a foglalkoztatásba
280 000 Ft
Egyesített Szociális Intézmények Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Tatabánya
A hátrányos helyzetben élő édesanyák és gyermekeik megfelelő egészségügyi ellátásának biztosítása, javítása
150 000 Ft
Esély Szociális Magánalapítvány, Mórahalom
A peremterületek és a külterületi tanyák önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került lakói számára prevenciós védőháló bevezetése
200 000 Ft
Etnika Fórum Pécsi Szervezete, Pécs
Közösségi egészségmegőrzési program
320 000 Ft
Farkaslyuki Közoktatási Intézmény, Ózd
Hátrányos helyzetben lévő tanulók és szüleik segítése az egészséges életmód kialakításában
150 000 Ft
FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület, Budapest
Anyagiak tekintetében leszakadóban lévő lakosságcsoportok egészségi állapotának javítása mozgásterápiával
60 000 Ft
Ferencvárosi Alternatív Általános és Szakiskola, Budapest
Mentálhigiénés fejlesztés, az egészséges életmód gyakorlatias, klubszerű népszerűsítése, súlyos fertőző betegségek kialakulásának megelőzése
106 000 Ft
Ferencvárosi Családsegítő Szolgálat Dzsumbuj Help Közösségfejlesztő Központ, Budapest
A Dzsumbuj gyermekeinek és felnőttéinek rendszeres komplex egészségjavító programok mentális és fizikális helyzetük jobbítása érdekében
500 000 Ft
Fontos Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Üllés
Hátrányos helyzetű, elszegényedő családok részére felvilágosító tevékenység,
130 000 Ft
Gerevich Aladár Általános Iskola, Alattyán
A leszakadó rétegek családjában élő gyermekek egészséges életmódra szoktatása, ezzel kompenzálva az otthonról hozott hátrányokat
100 000 Ft
Gyermekekért Alapítvány, Mályi
Halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyermekek egészségi állapotának, mentális és fizikális helyzetének folyamatos figyelemmel kísérése és javítása
220 000 Ft
Gyermekjóléti Szolgálat, Szentgál
Szülői szerepre való felkészítés, fogyatékos gyermekek foglalkoztatása, személyiségfejlesztő csoport szervezése
150 000 Ft
Gyógyító-Megelőző Intézmény, Sajószentpéter
Hátrányos élethelyzetű iskolás gyermekek egészségmagatartásának javítása védőnők által a közoktatásban
150 000 Ft
Győri Kapui Napkőziotthonos Óvoda, Miskolc
Az etnikai kisebbség egészségügyi ellátásának javítása a védőnők, ÁNTSZ közreműködésével
100 000 Ft
Hajdúböszörmény Polgármesteri Hivatal Humán Iroda, Hajdúböszörmény
Leszakadó rétegekben élő gyermekek egészségügyi ellátásának javítása, hepatitis védőoltás, egyéb parazitás megbetegedések megelőzése, higiénés nevelés
195 000 Ft
Hetedik Szirom Alapítvány, Isaszeg
Mozgó szűrő- és tanácsadó szolgálat létrehozása
400 000 Ft
Hódmezővásárhelyi Védőnők a Jövő Nemzedékéért Alapítvány, Hódmezővásárhely
A város perifériáján élők egészségi állapotának felmérése, ezzel párhuzamosan egészségnevelő tevékenység kifejtése A fejlesztő osztály bekapcsolása az iskolai programba, a tanév végén környezetismereti tábor szervezése számukra
160 000 Ft
Humán Alapellátások Intézete, Gyöngyös
A város szegény és elszegényedő rétegeinek szolgáltatások nyújtása
210 000 Ft
Idősek Klubja, Mánfa
A község hátrányos helyzetű lakossága egészségi állapotával foglalkozó intézmények eszköz- és nyersanyag-ellátottságának javítása
150 000 Ft
Idősek Klubja, Rákóczifalva
Közös kirándulás a BEROE és a Mozgáskorlátozottak Egyesülete
tagjainak részvételével
30 000 Ft
Idősek Klubja, Visznek
A lakosság szociális helyzetének feltárása, leszakadó rétegek behatárolása, Idősek Klubja szolgáltatásainak bővítése, rászoruló gyerekek segítése
50 000 Ft
Ifjúsági Szervezet, Babócsa
Egészségügyi hálózat kialakítása idősek, magatehetetlenek részére
100 000 Ft
Jóakarat Kör, Tőrökbálint
Szociálisan rászoruló gyermekek oltása és élelmezése
100 000 Ft
Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány, Hidas
Zsebpénz-kiegészítő pénztár létrehozása az arra rászorult gondozottak részére
100 000 Ft
Kenderföldi Altalános Iskola, Komló
A hátrányos helyzetű, elszegényedett kórnyék lakosságának, általános iskolások és tizenéves várandós anyák egészségnevelése, családi életre nevelése
40 000 Ft
Kéz a Kézben a Sérült Gyermekekért Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesület Gyermekcsoportja, Békéscsaba
Leszakadó rétegek egészségügyi ellátása
700 000 Ft
Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő
Leszakadó rétegek egészségügyi ellátása
100 000 Ft
Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány, Tatabánya
Ingyenes rehabilitációs gyógytornaprogram fejlesztése halmozottan sérült gyermekek, SM-es betegek, mozgáskorlátozottak és idős emberek részére
84 000 Ft
Kónyi Regionális Érdekvédelmi Cigány Szervezet, Ötvőskónyi
Házi betegápolás gyógyászati segédeszközökkel való fejlesztése
200 000 Ft
Kortársoktatók Pécsi Egyesülete, Pécs
A Baranya megyei cigány fiatalság részére propagandaanyag készítése
500 000 Ft
Kossuth Lajos Általános Iskola és Zeneiskola, Kóka
Leszakadó rétegek gyermekeinek támogatása az úszásoktatásban;
140 000 Ft
Kölcsey Ferenc Altalános Iskola, Mezőzombor
A helyes testápolás kultúrájának kialakítása a gyerekekben
150 000 Ft
Körzeti Általános Iskola Gyermekvédelmi Csoportja, Tüskevár
Ép testben ép lélek egészséges életmód kialakítása, a helyes szokásokat kialakító és követő magatartás elsajátítása a tevékenység során
100 000 Ft
Körzeti Általános Iskola, Pankasz
Családtervezés, család, önismeret, személyiségfejlesztés, konfliktuskezelés, egészséges életmód, családalapítás, állampolgári és jogi ismeretek
100 000 Ft
Körzeti Védőnői Szolgálat, Vilmány
Egészségügyi felvilágosító előadás-sorozatok indítása az elszegényedő terület leszakadó rétegei számára
120 000 Ft
Közérdekű Kötelezettségvállalás Alapítvány, Monoszló
Az önerőből már meglévő anyagi eszköz mellé további anyagi támogatás biztosítása az orvosi rendelő megfelelő kialakítása céljából
574 000 Ft
Községi Bölcsőde, Zsámbék
A leszakadó rétegek családjaiban élő 0-3-4 éves gyermekek gondozása, nevelése gyermekmegőrzés címen
100 000 Ft
Községi Önkormányzat Általános Iskolája, Nyárlőrinc
Tanyán élő elszigetelt családok problémáinak feltárása, azok közvetítése az intézményes megoldást nyújtó szervekhez
100 000 Ft
Községi Önkormányzat Egészségnevelési Csoportja, Dusnok
A 4-5 gyermekes családokban lévő mozgásszervi rendellenességgel küszködő gyermekek részére speciális gyógytorna bevezetése
150 000 Ft
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Köblény
A település elszegényedő, leginkább csak az önkormányzati támogatásokból élő családjai egészségi állapotának felmérése, javítása
149 000 Ft
Községi Önkormányzat, Ásotthalom
Egészségügyi és szociális adatfeldolgozó-koordinációs központ támogatása
780 000 Ft
Községi Önkormányzat, Fulókércs
Leszakadó rétegek egészségügyi ellátása
130 000 Ft
Községi Önkormányzat, Hevesvezekény
Hallásvizsgáló készülék vásárlása
155 000 Ft
Községi Önkormányzat, Jak
Hátrányos helyzetű, problémás gyermekek fejlesztése különböző terápiás foglalkozásokkal
90 000 Ft
Községi Önkormányzat, Újléta
a munkanélküliség csökkentéséhez, a betegek gyógyításához támogatás
200 000 Ft
Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége, Budapest
Szociálisan hátrányos helyzetű cukorbetegek részére edukációs tábor szervezése
300 000 Ft
Magyar Védőnők Egyesülete, Budapest
Felkészítő tréning a hátrányos helyzetű térség speciális szükségletein alapuló célprogramok kialakításának segítésére
300 000 Ft
Magyar Védőnők Egyesülete, Budapest
Felkészítő tréning a hátrányos helyzetű térség speciális szükségletein alapuló célprogramok kialakításának segítésére
300 000 Ft
MÁV Orvosszakértői Intézet, Budapest
A magyar lakosság munka nélküli, leszakadó rétege egészségi állapotának, pszichoszociális helyzetének kutatása, felmérése
300 000 Ft
Máza Családorvosi Bt., Máza
Az orvos szócsöve - betegoktató program bevezetése – cukorbetegek és idült betegségben szenvedők oktatása, felvilágosítása, egészségnevelése
120 000 Ft
Menedék Emberbaráti Egyesület, Budapest
A legelesettebb mozgássérültek házi gondozása gyógytornáztatással és gyógymasszírozéssal
100 000 Ft
Mi Erted Élünk Egyesület, Hajdúnánás
Halmozottan sérült, mozgáskorlátozott gyermekek gyógyúszásának helyi megszervezése
360 000 Ft
Móricz Zsigmond Általános Iskola, Jánkmajtis
Az elszegényedett iskoláskorú gyermekeknek egészségügyi, mentális és fizikális segítségnyújtás
400 000 Ft
Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon, Budapest
A kutatás célja azt felderíteni, milyen a fogyatékos gyermeket nevelő családok egy csoportjának helyzete ma Magyarországon
430 000 Ft
Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete Napsugár Otthon, Kaposvár
Az intézmény személyi feltételeinek további biztosítása
400 000 Ft
Nagycsaládosok Egyesület, Kapolcs
Nőgyógyászati előadás-sorozat és ehhez kapcsolódóan nőgyógyászatiés emlőrákszűrés
200 000 Ft
Nagyközségi Művelődési Ház és Könyvtár, Zsáka
Hátrányos helyzetű, leszakadó rétegek, etnikumok részére életvezetési ismeretek klubfoglalkozás keretén belül
50 000 Ft
Nagyközségi Óvoda, Bélapátfalva
Veszélyeztetett és halmozottan hátrányos helyzetű óvodások egészségi állapotának, mentális és fizikális helyzetének javítása
262 000 Ft
Nánási Oláh Mihály Általános Iskola és Szakiskola, Hajdúnánás
Hátrányos helyzetű családok egészségügyi állapotának javítása
100 000 Ft
Napköziotthonos Óvoda, Rinyaszentkirály
Az óvodába és általános iskolába járó halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek egészségi állapotának, mentális és fizikális helyzetének javítása
50 000 Ft
Napköziotthonos Óvoda, Mikoháza
Logopédiai- és gyógytestnevelés beindítása
50 000 Ft
Napköziotthonos Óvoda, Mozsgó
A család és az óvoda kapcsolatának erősítése, egészségmegőrzés
80 000 Ft
Napköziotthonos Óvoda, Pari
Mosdóhelyiségek korszerűsítése, az óvoda környezetének igényesebbé tétele, családlátogatások
90 000 Ft
Napköziotthonos Óvoda, Szamosszeg
A rendszeres és egész napos óvodába járás előkészítése és segítése a nehéz helyzetbenjévő családok 3-6 éves korú gyerekeinél
100 000 Ft
Napköziotthonos Óvoda, Szatmárcseke
A községben lakó és vezető szerepet betöltő személyek egészségügyi programja a kisebbségi lakosság körében
500 000 Ft
Naplemente Alapítvány, Sóstófürdő
Az egy éve működő hospice részleg működési költség kiegészítésére (textilköltség, hatékony fájdalomcsillapítás gyógyszerköltsége stb.)
420 000 Ft
Némann Valéria Általános Iskola, Gádoros
A leszakadó rétegekben élő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek egészségi állapotának, mentális és fizikális helyzetének javítása
130 000 Ft
Németh László Általános Iskola, Mezőszilas
Hátrányos és veszélyeztetett tanulók mentálhigiénés nevelését elősegítő program megvalósítása
170 000 Ft
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület, Budapest
Hátrányos helyzetű gyermekközösségek komplex fogorvosi ellátása
300 000 Ft
Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Egyesülete, Budapest
Az állami gondoskodás rendszerében élő gyermekek egészségügyi státusának felmérése kérdőíves módszerrel
680 000 Ft
Nővérszolgálat Kft., Pécs
Szakápolás és rehabilitáció minden olyan betegnek, aki a társadalombiztosítás által nyújtható ellátási kategóriában nem kapja meg a szakellátást
400 000 Ft
Nyugdijasok Baráti Köre, Kába
Hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek egészségi állapotának, mentális és fizikális helyzetének javítása
50 000 Ft
Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon, Szeged
Egy éven át tartó továbbképzési program megvalósítása, amely segítené az ország nyolc, hallássérülteket nevelő iskola egészségügyi személyzetének munkáját
800 000 Ft
Önálló Napköziotthonos Óvoda, Tiszalúc
Hátrányos helyzetű településen élő óvodás gyermekek alapellátáson túli, elsősorban prevenciós jellegű egészségnevelése
200 000 Ft
Önkormányzat, Nagylóc
Hátrányos helyzetben lévő beteg és fogyatékos gyermekek gyógykezelése Bioptron lámpa alkalmazásával
68 000 Ft
Önkormányzati Bölcsőde, Kiskőrös
A fogyatékos és tartósan egészségkárosodott gyermekek oktató-nevelő-gondozó munkájának folytatása
250 000 Ft
Őszi Napfény Időskorúak Szociális Otthona, Bácsborsód
A mozgásszervi, légzési problémákkal küszködök életminőségének javítását szolgáló program
100 000 Ft
Őszi Napfény Időskorúak Szociális Otthona, Bácsborsód
A mozgásszervi, légzési problémákkal küszködök életminőségének javítását szolgáló program
300 000 Ft
Összefogás Ipari Szövetkezet, Csömör
A Szövetkezet által foglalkoztatott halmozottan sérült, fiatal dolgozóknak speciális egészségügy-szocializációs program
210 000 Ft
Pécs-Baranya Megyei Diabétesz Szövetség, Pécs
Az Orvos Szócsöve - kistelepülési betegoktató program
105 000 Ft
Pécsi Nőegylet, Pécs
A peremkerületben élő hátrányos helyzetű, rohamosan elszegényedő családok gyermekeinek napi háromszori étkezés biztosítása
1 000 000 Ft
Petőfi Sándor Általános és Művészeti Alapiskola, Encs-Fügöd
A fokozottan hátrányos helyzetű etnikum! tanulók és szüleik egészséges életmódra nevelése
100 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Alsóvadász
Vöröskeresztes tanfolyam az első szülés előtt álló terhesek számára
60 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Árpádhalom
A község külterületén élő családok védőnői szolgáltatásainak bővítése, iskolai szociális munka
150 000 Ft
Polgármesteri Hivatal, Tiszabő
A fogyatékos és tartósan egészségkárosodott gyermekek szabadidejének hasznos eltöltése, közösségbe történő beilleszkedésük segítése
300 000 Ft
Pszichotikus Betegségben Szenvedők Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Érdekvédelmi Egyesülete, Nyíregyháza
Pszichotikus betegek és hozzátartozóik számára klubfoglalkozások
360 000 Ft
Református Egészségügyi Gyermekotthon, Őrbottyán
Sóterápiás szoba kialakítása
500 000 Ft
Remény Egészség- és Családvédő Egyesület, Kiskunhalas
Rendszeres működési feltételek mellett, koordinációs és utógondozó munka a nehezen elérhető társadalmi réteg egészségmegőrzése és beilleszkedése érdekében
50 000 Ft
Sárréti Romák Érdekvédelmi Szervezete, Vésztő
A gyerekek mentális és fizikális helyzetének javítása
124 000 Ft
Sebzett Fényesség Alapítvány, Miskolc
Az iskola többszörösen hátrányos helyzetű tanulóinak somato-mentális állapotának javítása, különös tekintettel az egészséges életmódra nevelésre
151 000 Ft
Segítsd, Óvd Fogyatékos Társadat! Alapítvány a Gyermekrehabilitációért, Debrecen
Egészségügyi, életvezetési, mentálhigiénés felvilágosító program enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek számára
400 000 Ft
Síp Utcai Általános Iskola, Csongrád
Asztmás és egyéb légúti betegségben szenvedő gyerekek éves foglalkoztatása és klimatikus tábora
200 000 Ft
Somodor! Cigányszervezet, Somodor
A somodor! cigány lakosság egészségi állapotának javítása szűrésekkel, gondozással és felvilágosító előadásokkal
90 000 Ft
Speciális Általános és Szakiskola, Kalocsa
Az alapvető életfeltételek javítása az értelmi fogyatékos gyermekeket nevelő családok körében
100 000 Ft
Stencil Kulturális Alapítvány, Budapest
Solt Otília: Méltóságot mindenkinek c. könyve terjesztésének támogatása
3 000 000 Ft
Szent Imre Katolikus Iskola és Gimnázium, Siklós
Kérdőív, mellyel az iskola 198 tanulójának életmódja és helyzete lett felmérve; a felmérés értékelése
200 000 Ft
Szent László Közalapítvány, Szentlászló
Az elszegényedő régiók, települések lakosságának, a leszakadó rétegekben élő gyermekek rossz helyzetének jobbá tétele
150 000 Ft
Szent Márton Óvoda, Alsószentmárton
Az óvoda egészségnevelési programjának prevenciós jellegű tevékenységi területének megvalósítása
211 000 Ft
Szivárvány Gyógypedagógiai Központ, Barcs
A leszakadó rétegekben élő, fogyatékos és tartósan egészségkárosodott gyermekek egészségi állapotának, mentális és fizikai helyzetének javítása
200 000 Ft
Szociális Kerekasztal Egyesület, Barcs
Nehéz körülmények között élő alultáplált iskolás gyermekek reggelivel való ellátása az iskolákban tanító tanárok felmérése alapján
500 000 Ft
Szociális Szolgáltató Központ, Tiszavasvári
Gyermekeken keresztül a felnőttek felé is közvetíteni a prevenció előnyeit a kreatív terápiával szemben
100 000 Ft
Tatabánya Megyei Jogú Város Egészségügyi Alapellátó Szolgálat, Tatabánya
A legszegényebb és legelmaradottabb városrészben (Mésztelep) élő gyermekek iskola-egészségügyi ellátásának érdekében iskolaorvosi szoba kialakítása
300 000 Ft
Toka Jánosné, Berkesd
Nagylányok iskolája c. tanfolyam - klubfoglalkozás; felkészítés a családi életre, újszülött és csecsemő gondozása és táplálása
100 000 Ft
Tudásért Alapítvány, Miskolc
Kiegyensúlyozott életforma megismertetése a tanulókkal gazdasági, szociális programok segítségével
122 000 Ft
Utcai Szociális Segítők Egyesülete, Tatabánya
Szeméttelepi és környéki utcán élő hajléktalan családok, gyermekek és egyének fizikális, mentális állapotának javítása alternatív lehetőségek megteremtésével
1 312 000 Ft
Utolsó Szalmaszál Alapítvány, Komoró
Az egészségmegőrzés esélyeiben mutatkozó egyenlőtlenségek
100 000 Ft
Vargabetű Klub-műhely Egyesület, Budapest
Az ellátásból, gondozásból kisodródott fiatalok és családjuk
mentálhigiénés prevenciója
300 000 Ft
Városi Óvoda, Kalocsa
Óvodai egészségneveléshez eszköztámogatás
584 000 Ft
Vásárhelyi Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola, Polgár
Segítség nyújtása óvodás kortól 18 éves korig az intézmény leszakadó tanulói rétegének egészségügyi és mentális ellátására
200 000 Ft
Vásártéri Gyermekekért Alapítvány, Pécel
Hátrányos helyzetű gyermekcsoportok kiemelése a célzottan erre irányuló
210 000 Ft
Védőnői Gondozási Kör, Lén
Óvodás korú gyerekek helyes szokásainak kialakítása
100 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Bátaszék
Kismotor - csatolt falvakban, pusztákon lakó gondozottak elérésének támogatására -, TV-készülék, videó-lejátszó vásárlása
150 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Bicsérd
A terület leszakadó rétegeiben, elszegényedő családjaiban élő gyermekek és szülök egészséges életmódra nevelése
50 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Borsodnádasd
Alsó tagozatos cigány származású gyermekek egészséges életmódra nevelő táboroztatása (20-25 fő)
200 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Forró
Az általános iskola 5-8. osztályos tanulói részére egészséges életmódra, anyaságra, szülői szerepre való felkészítő foglalkozás szervezése
130 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Ikrény
Ikrényhez tartozó három tanyán és a falu szegény körülmények között élő gyermekeivel az egészségmegőrzés lehetőségeinek, életmód-változtatásának megismertetése
100 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Jásztelek
Leszakadó rétegek egészségnevelése, egészségkultúrájának fejlesztése
80 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Kába
A rendszeres fogápolás iránti igény kialakításának elősegítése kisgyermekkorban
80 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Kétújfalu
3-10 éves, oktatási intézménybe járó gyerekek egészségi állapotának felmérése szűrővizsgálatokkal
252 600 Ft
Védőnői Szolgálat, Magyarhertelend
Prevenciós rendezvénysorozat hátrányos helyzetű gyerekek egészségi állapotának javításáért
100 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Nagydobsza
Egészségnap, melyen szűrővizsgálat és egészségnevelési programok szerepelnek
200 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Novajidrány
Egészségnevelési felvilágosító előadás-sorozat
50 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Nyergesújfalu
A védőnői szolgálat által vezetett családcentrikus szülésfelkészítő csoport programjának, előadóinak és az újonnan beindított terhesúszásnak támogatása
100 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Okány
A leszakadó rétegek egészségügyi ellátásának támogatása, gyógyszerek, gyógytápszerek, intreuterin eszközök beszerzése
60 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Somogyudvarhely
A fiatal korosztály felkarolása, komplex szűrővizsgálattal meghatározott állapotához támogatás, megelőzés, korai kezelés
250 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Szeghalom
Korszerű fogamzásgátló eszközök ingyenes biztosítása, a szoptatni nem tudó anyák csecsemőjének tápszer- és bébiétel-beszerzéséhez anyagi támogatás nyújtása
50 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Tuzsér
Mamaklub létrehozása egy egészségesebben felnövekvő nemzedék érdekében
60 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Zánka
Szülők számára négy előadásból álló egészségügyi felvilágosító program és minden társközségben nőgyógyászati szűrővizsgálat megszervezése
58 000 Ft
Védőnői Szolgálat, Öreglak
Leszakadó rétegek egészségügyi ellátása
150 000 Ft
Védőnők a Jövő Nemzedékéért Alapítvány, Hódmezővásárhely
A város perifériáján élő 0-16 éves gyermekeknél tápláltsági index kiszámítása, vérnyomás mérése, ezzel párhuzamosan a célcsoport egészségmagatartásának javítása
287 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>