Soros Alapítvány Évkönyv 2000
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Diáktanácsadó Központok

28 989 000 Ft

A program célja a nyugati egyetemeken szokásos, de a magyar felsőoktatásból szinte teljesen hiányzó, komplex tanácsadást nyújtó „student advising service” meghonosítása a belföldi hallgatói lét és státus problémáinak kezelésére.

A diáktanácsadó központok feladata az információszolgáltatás belföldi és külföldi ösztöndíjpályázatokról, képzésekről, munkalehetőségekről, kulturális és szabadidős programokról, valamint a tanulmányi és tanulmányszervezési ügyekről, illetve tanácsadás és konzultációk külső szakérők bevonásával a hallgatók tanulmányi, jogi, pszichológiai, életmód-vezetési (alkohol, drog), munkavállalással kapcsolatos és adóügyi problémáinak megoldására.

Diáktanácsadó központok létrehozására, illetve a már meglévők fejlesztésére 1999-ben egyetemek és főiskolák pályázgattak három tanéves tervvel. Prioritást élveztek azok a pályázatok, amelyek több intézmény összefogásával közös tanácsadó központ létrehozását tűzték ki. 2000-ben a pályázatot a második tanévre (2000/2001) lehetett megújítani. A pályázó intézménynek feladata volt biztosítani a bútorozott irodahelyiség(ek)et, valamint vállalni a rezsi és a két, egész napos munkatárs (irodavezető és informátor) közalkalmazotti bérének költségeit. Az Alapítványhoz a következőkre lehetett pályázni: technikai felszerelés; házi kivitelezésű szóróanyagok és információs kiadványok készítése; külső tanácsadói, szakértői honorárium; ösztöndíj jellegű jutalom a központi munkatársainak.

19 pályázat érkezett, amelyből 15 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Zsámbék – Diáktanácsadó Szolgálat, mely megkönnyítené a hallgatóknak a főiskolás életmódhoz való alkalmazkodást, az eddigi kapcsolatok átalakulásából eredő elmagányosodást
400 000 Ft
Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Nyíregyháza – A már beindított Hallgatói Információs és Tanácsadó Iroda működéséhez és programjaihoz való további hozzájárulás, az irodai profil bővítése
1 500 000 Ft
BME Diákközpont, Budapest – A diáktanácsadó rendszer folyamatos működésének biztosítása, a programok és szolgáltatások egymásra épülő bővítése
1 000 000 Ft
Debreceni Egyetemi Szövetség, Debrecen – Regionális tanácsadó iroda, egységes hallgatói adatbázis létrehozása és egyéb hallgatói szolgáltatások biztosítása
2 000 000 Ft
ELTE BTK, Budapest – A hallgatók intézményi beilleszkedését és sikeres tájékozódását, tanulmányi
nehézségeinek megoldását segítő komplex információs és mentálhigién tanácsadás
4 000 000 Ft
Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Pszichológia Tanszék, Eger – Az intézményben működő Diáktanácsadó Iroda továbbfejlesztése: információs rendszer bővítése, szolgáltatási felület kiterjesztése a hallgatói igények alapján
1 300 000 Ft
Gábor Dénes Főiskola, Budapest – Diáktanácsadó Központ működtetése és tevékenységeinek bővítése
1 500 000 Ft
József Attila Tudományegyetem BTK Pszichológia Tanszék, Szeged – Diáktanácsadó iroda működtetése az Universitas Diákcentrum (JATE Pszichológia Tanszék) és a Hallgatói Iroda közös projektjeként
3 536 000 Ft
Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Humán Tudományok Menedzsment Tanszék, Szolnok – A főiskolán már működő diáktanácsadó központ munkájának az eddiginél magasabb szintre emelése, a komplex tanácsadási tevékenység bevezetése és működtetése
3 000 000 Ft
Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár – A komplex tanácsadást nyújtó Diáktanácsadó és Információs Iroda működésének fenntartása és továbbfejlesztése
3 273 000 Ft
Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest – Az információáramoltatás könnyítése, az információk minél szélesebb körben való terjesztése, a művészhallgatók önmenedzselésének támogatása
1 120 000 Ft
Miskolci Egyetem, Miskolc-Egyetemváros – Hallgatói információs és tanácsadó központ működésének biztosítása a 2000/2001 -és tanévben
2 000 000 Ft
Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Piliscsaba – A Diáktanácsadó Iroda profiljának bővítését célzó pályázat folytatása
1 860 000 Ft
Pécsi Orvostudományi Egyetem, Pécs – A létrejött Diáktanácsadó Központ tevékenységének folytatása és bővítése a diákszolgáltatások minőségének javítása érdekében
1 000 000 Ft
Pécsi Tudományegyetem Központi Hallgatói Szolgáltató Iroda, Pécs – A hallgatók felé irányuló szolgáltatások komplex körének kialakítása
1 500 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>