Soros Alapítvány Évkönyv 2001
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Emberi jogi és korrupció-ellenes program

45 710 000 Ft

Aprogram célja a személyiségi és emberi jogok védelmének és érvényesítésének elősegítése volt, illetve a korrupció - természetéből adódóan láthatatlan - szerkezetének feltérképezése, valamint a közélet átláthatóvá tétele. A program keretében a Soros Alapítvány és az Open Society Institute Budapest (OSI) jogi programja, az Alkotmány- és Jogpolitikai Intézet (COLPI) közösen támogat olyan intézményeket illetve programokat, amelyek működésének célja az alapvető emberi jogok érvényesítésének elősegítése, a modern demokratikus intézményi rendszer kialakulása, vagy aktív részvétel a korrupcióellenes harcban. Az elfogadott pályazatokat a Soros Alapítvány és az OSI/COLPI fele-fele részben támogatta. Az alábbi területeken lehetett támogatásért pályázni:
 nő és gyermekjogvédelem,
 ingyenes jogsegély,
 a szabadságvesztés és előzetes letartóztatás alternatívái,
 bírák képzése,
 rendőrségi projektek,
 jogklinikák,
 korrupció ellenes projektek, a következő területeken:
24 pályázat érkezett, amelyből 15 részesült támogatásban.

Támogatott pályázatok

Debreceni Egyetem Jog- és Államtudományi Intézet Büntetőjogi és Nemzetközi Jogi Tanszék, Debrecen
Jogi Klinika program
4 190 000 Ft
Élet és Irodalom - Irodalom Kft., Budapest
A korrupció terjedésének gátat szabhat a nyilvánosság; a lapban minél nagyobb teret adni a tényfeltáró újságírásnak
5 000 000 Ft
Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ, Budapest
A bírák képzése, ezen belül is a bírák diszkriminációt érintő európai joganyaggal való megismertetése
760 000 Ft
Jogklinika és Street Law Oktatási és Kutatási Alapítvány, Budapest
Jogklinika program
3 620 000 Ft
Magyarnarancs.hu Kft., Budapest
Az állami, illetve önkormányzati szféra és a magánszféra közötti szürke zóna feltérképezése; korrupcióról és közhatalommal való visszaélésről szóló cikkek megjelentetése
4 000 000 Ft
Martin Luther King Egyesület, Budapest
A MLKE Lawyer's Center ingyenes jogi tanácsadást és képviseletet kíván biztosítani olyan személyeknek, akiknek emberi jogai valamilyen formában sérültek
3 000 000 Ft
Másság Alapítvány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodája, Budapest
A rendőri atrocitás vizsgálata, feltárása, jogorvoslata és javaslatok megfogalmazása jogszabály-módosításokra; tanulmányírás, ügyvitel tíz konkrét ügyben
2 940 000 Ft
Matiasovics Mária, Budapest
A pszichológiai tényezők szerepe a bírói munkában az emberi és személyiségi jogok érvényesülése szempontjából
300 000 Ft
Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Miskolc-Egyetemváros
A szociálisan rászorultak számára büntető ügyekben a védelem ellátása, az áldozatok képviselete és segítése
10 300 000 Ft
Nőjogi és Gyermekjogi Jogvédő Alapítvány, Budapest
Női és gyermeki jogok hatékony védelmének elősegítése, a jogvédő iroda folyamatos működtetése, a rászoruló ügyfelek számára ingyenes jogi tanácsadás
5 000 000 Ft
Ösvény Esélynövelő Alapítvány, Füzesgyarmat
Jogsegély program
700 000 Ft
Rendészeti Kutatók Egyesülete, Telki
A rendőrképzésben generálisan alkalmazható korrupcióellenes oktatócsomag elkészítése
2 000 000 Ft
Romano Glaszo Cigány Egyesület, Budapest
Általános iskolán kívüli szabadidős foglalkozások (klub) keretében a gyermeki jogok ismertetése, demokratikus játékszabályok, a társadalom működése
550 000 Ft
SZITI Szociális Egyesület, Székesfehérvár
Diákönkormányzati Szabadegyetem — Fejér Megyei Diákműhely Altábora
150 000 Ft
Transparency International Magyarországi Tagozata, Budapest
A korrupcióellenes projektek minden területe; a Transparency International Egyesülete és a Közkontroll Újságírói Egyesület közös tevékenysége
3 000 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>