Soros Alapítvány Évkönyv 1998
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
A Soros Alapítvány és a Párizsi Magyar Intézet közős programja

10 000 USD

A Soros Alapítvány és a Párizsi Magyar Intézet 1998-ban harmadszor hirdetett pályázatot magyar-francia közös tudományos kutatások tárgyában szervezett rövid konferenciák, workshopok támogatására. Pályázni lehetett a humán- és társadalomtudományok körében minden olyan témában, amelynek kutatásához magyar és francia szakemberek vagy csoportok együttműködése szükséges, illetve ez az együttműködés már fennáll. A szervezendő konferencia/workshop helyszíne a Párizsi Magyar Intézet volt. A konferen-cia/workshop lehetett többnemzetiségű is, de résztvevőinek legalább a fele magyar és francia kutatókból kellett, hogy álljon.
Pályázni a rendezendő tudományos összejövetel témájával lehetett a Soros Alapítványnál. A rendezvény megszervezésében a Párizsi Magyar Intézet tevékeny részt vállalt és biztosította a helyszínt valamint a magyar résztvevők párizsi elhelyezését. A Soros Alapítvány rendezvényenként 5 fő kiutazását támogatta. A rendezvények időtartama legfeljebb 4-5 nap lehetett.
A beérkezett 5 pályázatból mindet elfogadta a Soros Alapítvány és a Párizsi Magyar intézet közös kuratóriuma.

Támogatott pályázatok

Fleck Gábor, Budapest
Kelet-európai cigánykutatás
2 000 USD
Magyar Individuálpszichológiai Egyesület, Budapest
Deviancia, bántalmazás- és bűnözés-megelőzés
2 000 USD
Községi Önkormányzat, Bakonyszombathely
A Maison Famíliáié Rurale (MFR) elnevezésű oktatási intézmények működése
2 000 USD
Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-Történeti Tudományos Társaság, Budapest
A közrend közös európai örökségünk
2 000 USD
Dr. Szénási Éva, Szeged
A klasszikus jobboldaltól a szélsőjobbig
2 000 USD
Következő fejezet >>
Tartalom>>