Soros Alapítvány Évkönyv 1998
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Kitagolás (kiscsoportos lakóotthonok szervezésének támogatása)

49 365 102 Ft,mely összegből 6 847 471 Ft az STG Ratholike Nődén adománya.

Az 1996-ban indított program célja, hogy kiscsoportos lakóformák létesítésének ösztönzése útján elősegítse a fogyatékossággal élő emberek életkörülményeinek és életmódjának normalizálását, közelítését kortársaikéihoz. A program elsősorban a szemléletváltást, a folyamat szakmai feltételeinek kialakítását kívánja segíteni, mindenekelőtt az értelmi és halmozott fogyatékosságuk miatt intézetben élő felnőttek vonatkozásában.

1. Az Alapítvány továbbra is segítette az eddigi hazai és külföldi tapasztalatokösszegzését, megvitatását, továbbá szakmai, módszertani anyagok kidolgozását, adaptálását és megismertetését.
Ennek keretében a Soros Alapítvány ismét szervezett munkakonferenciát, ezúttal Mályiban 1998. március 12-14-én „Önrendelkezés - választás - partnerkapcsolatok - intimszféra" címmel. Ide azon nagy létszámú önkormányzati és egyházi fenntartású, fiatalok és felnőttek számára bentlakást biztosító intézmények munkatársai és a fenntartó önkormányzatok képviselői kaptak meghívást, ahol már működik tréninglakás vagy kiscsoportos lakóotthon jellegű részleg, 111. ahol készülnek ilyen struktúra kialakítására. A résztvevők 23 intézetből érkeztek, ezek közül 18 esetben a fenntartó önkormányzat képviselője is jelen volt. Ebből a körből összesen 60 fő vett részt az intézménylátogatásokkal egybekötött tanácskozáson, melyen ezúttal is jelentős szerepet kapott a kiscsoportos műhelymunka. A résztvevő intézmények egy része ezt követően sikeres pályázatot nyújtott be kiscsoportos lakóotthon létesítésére, ill. indítására a Népjóléti Minisztériumhoz és/vagy a Soros Alapítványhoz. A konferencia szervezésének és lebonyolításának összes költségét -a résztvevők szállását és étkezését is beleértve - a Soros Alapítvány fedezte.
A konferencia összköltsége: 2 364 006 Ft

A konferencia anyagát az előző, Velemben tartott konferenciáéval együtt a Soros Alapítvány 1999 első félévében megjelenteti. A „Kiscsoportos lakóotthonok - A szervezés és a tartalmi munka aktuális kérdései" című kötet ingyenesen eljut az ország valamennyi e területen működő ellátó- és képzőintézményének.
Összes költség: 2 653 125 Ft

Ebben a témakörben az Alapítvány az alábbi pályázatokat is támogatta 12 363 471 Ft értékben

Segítő Szakemberek Képzése Alapítvány, Budapest
A kitagolás! kezdeményezések minősegkontrolljának elősegítéséhez Schwarte-Oberste-UferlEWO - Életminőség az értelmi fogyatékossággal élő felnőttek lakóformáiban című könyvének lefordítása és kiadása
2 190 000 Ft
Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány, Budapest
A kiscsoportos lakóotthonok vezetőinek, segítőinek képzése, az érintett szülők felkészítése
9 723 471 Ft

A Kézenfogva Alapítvány Fészek programjában érintett civil szervezetek által fenntartott lakóotthonok segítőivel közös képzéseken 1999 tavaszán 15 intézet által szervezett lakóotthonból 25 fő vesz részt. A részvételre ebben az időszakban induló lakóotthonok kaptak lehetőséget, függetlenül attól, hogy milyen forrásból fedezték a lakóotthon indítását.

Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület, Andornaktálya
Értelmileg akadályozott személyek művészeti tárgyú foglalkoztatását végző munkatársak képzése, továbbképzése különböző művészeti ágakban
400 000 Ft
Egészségügyi Gyermekotthon és Rehabilitációs Központ, Békéscsaba
Jubileumi konferencia megrendezése Békéscsabán
50 000 Ft

2. Kiscsoportos lakóotthonok indítására irányuló modellértékű komplex intézmény(át)alakítási - (átszervezési programok nem beruházási költségeinek (szákmai előkészítés, indítás, berendezés) támogatása.

31 948 500 Ft

A pályázaton az értelmileg és halmozottan sérült személyek számára tartós bentlakást, személyes gondoskodást szociális ellátás keretében nyújtó állami önkormányzati és egyházi fenntartású intézmények, valamint civil szervezetek vehettek részt.

51 pályázat érkezett, melyből 22 részesült támogatásban.

Támogatott pályázatok

Általános Iskola és Diákotthon, Szátok
A lakásotthon berendezésének, felszerelésének beszerzése, bővítése
672 500 Ft
Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, Mohács
Értelmileg és halmozottan sérült fiatalok részére tartós bentlakást nyújtó kiscsoportos lakóotthonok berendezése, felszerelése és segítőik felkészítése
2 373 000 Ft
Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, Pécsvárad
Értelmileg és halmozottan sérült fiatalok részére tartós bentlakást nyújtó, kiscsoportos lakóotthon berendezése és felszerelése
2 000 000 Ft
Borostyánkert Szociális Otthon, Dévaványa
A Szivárvány lakóotthon berendezéseihez támogatás
2 406 000 Ft
Búzavirág Alapítvány, Budapest
Halmozottan hátrányos helyzetű látássérült fiatalok számára 8 személyes lakásotthon létrehozása
1 320 000 Ft
Csalogány Utcai Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon, Budapest
Lakásotthon kialakítása Budapest VIII. kerületében, berendezések és eszközök vásárlása, valamint a segítők felkészítése
3 000 000 Ft
Egyesített Népjóléti Intézmény Fogyatékosok Otthona, Tokaj
A nyolc hónapja működő kiscsoportos lakóotthon szociális segítőjének ösztöndíja
360 000 Ft
Értelmi Fogyatékos és Halmozottan Fogyatékos Fiatalok Egyházi Otthona, Szeged
Értelmileg és halmozottan sérült emberek számára tartós bentlakást nyújtó, kis létszámú lakóotthon berendezése, felszerelése
2 000 000 Ft
Fény Felé Alapítvány, Debrecen
Egészségügyi gyermekotthonban élő túlkoros fiatalok önálló életvitelének kialakításával „kitagolásuk előkészítése"
920 000 Ft
Foglalkoztató Rehabilitációs Intézet és Fogyatékosok Otthona, Putnok
A 18 fő részvételével már működő gondozóházi program továbbfejlesztésében résztvevő munkatársak ausztriai tanulmányútja
440 000 Ft
Fogyatékosok Otthona és Rehabilitációs Intézete, Andornaktálya
Kiscsoportos lakóotthon kialakításához szükséges berendezések, bútorzat, kiegészítő elemek beszerzése
1 500 000 Ft
Fogyatékosokért Alapítvány, Kunszentmiklós
Heti bentlakás, felügyelet, foglalkoztatás, kereseti lehetőség, valamint a szabadidő hasznos eltöltésének biztosítása családias jelleggel az Otthon-csoportban
800 000 Ft
Idősek Otthona, Mórahalom
Az értelmi fogyatékos lakók önálló életvezetési képességének kialakítása, az autonómia és az integráció támogatása családi házas lakóotthon kialakításával
900 000 Ft
Koncz Dezső Általános Iskola és Diákotthon, Zalaszentgrót
A középsúlyos értelmi fogyatékos, gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyermekek kihozatala az intézetből
1 750 000 Ft
Nagy László Nevelőotthon, Fadd
A nevelőotthonban lakó halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok részére családi házas elhelyezés biztosítása, életminőségük javítása
920 000 Ft
Napközi Otthon Alapítvány, Pécs
Értelmileg sérült fiatalok számára kialakított lakóotthon személyi és tárgyi feltételeinek javítása, a berendezés bővítése
840 000 Ft
Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon, Budapest, XIV., Ajtósi Dürer sor Állami gondoskodásban lévő vak, esetenként halmozottan sérült tanulók részére lakásotthon létesítése
2 000 000 Ft
Református Egészségügyi Gyermekotthon, Őrbottyán
Az otthon fiúépületének otthonosabbá tétele
1 000 000 Ft
Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon, Diósjenő
Intézetben élő felnőtt korú értelmi fogyatékosok és hallássérültek kis létszámú lakóotthonokba történő kihelyezése
2 150 000 Ft
Salva Vita Alapítvány, Budapest
Intézetben élő, értelmileg akadályozott emberek részére olyan intézményen kívüli programok szervezése és felkészítés nyújtása, mely elősegíti, hogy életük kitáguljon
963 000 Ft
Speciális Nevelési Központ Rehabilitációs Otthona, Kiskunhalas
Értelmileg és halmozottan sérült fiatalok és felnőttek részére lakóotthon indítása 12 fővel
1 670 000 Ft
Szociális Gondozási Központ, Nyíregyháza
Tíz sérült ember számára lakóotthon kialakítása, a közősségi élethez szükséges helyiségek és eszközök biztosítása
2 000 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>