Soros Alapítvány Évkönyv 2001
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Cultural Link

20 688 502 Ft
1 932 USD

A kulturális és művészeti kapcsolatok program célja, hogy a Soros Alapítványok hálózatához tartozó országok hivatásos alkotó- és előadóművészeinek, művészeti és kulturális együtteseinek lehetősége nyíljék olyan művészeti projektekben való együttműködésre, amelyek aktuális kérdésekre keresnek választ, új, kísérletező művészeti formákat mutatnak be, fellépnek a társadalmi, etnikai, vallási előítéletek ellen.

A program elindítására akkor lehetséges, ha a Soros Alapítványok hálózatán belül legalább két alapítvány vesz részt benne. Az egyik alapítvány kezdeményezi a program elindítását, (hosting alapítvány), míg a többi alapítvány a saját országa résztvevői és meghívottal kiválasztásában és anyagi támogatásában működik közre. A magyarországi Alapítvány 2001-ben a helyi civil szervezetekkel és művészekkel együttműködve, gyakran az ő kezdeményezésükre indította el és alakította a programokat, és segítségükkel választotta tó a résztvevőket is.

72 pályázat érkezett, amelyből 61 részesült támogatásban.

Támogatott pályázatok

Beöthy Balázs, Budapest
Art Servers Unlimited 2 (Labin, Horvátország)
80 450 Ft
Beöthy Balázs, Budapest
Beöthy Balázs és Várnai Gyula részvétele a BORDERS 2001 kiállításon (Slavonski Brod, Horvátország)
10 633 Ft
Bóbita a Pécsi Nemzeti Színház Bábszínháza, Pécs
A 2001. évi Nemzetközi Felnőtt Bábfesztivál kelet-európai külföldi meghívottai részvételének támogatása
570 000 Ft
Czeglédy Kálmánné, Budapest
Az Interstanding című konferencián való részvétel (Tallin, Észtország)
217 066 Ft
Dóra Attila, Budapest
2nd International Festival of Modem Choreograpty (Kisinyov, Moldova)
99 550 Ft
90 USD
EI-Hassan Róza, Budapest
Small Talk (Skopje, Macedónia)
86 700 Ft
Ernsl Süss, Budapest
Independent Theatre Calls for Mongolia (Ulánbátor, Mongólia)
361 450 Ft
75 USD
Ernst Süss, Budapest
The Mobile Theatre Network - Loop 4 (Dubrovnyik, Horvátország)
81 335 Ft
Ernst Süss, Budapest
Open Stage (Szentpétervár, Oroszország)
114 900 Ft
50 USD
Erős István, Budapest
Invasia (Kisinyov, Moldova)
95 800 Ft
80 USD
Eurofilm Stúdió Kft., Budapest
A 5th Sundance Central European Screenwriters Lab (Prága, Csehország)
144 780 Ft
Fóris Ildikó Csilla, Budapest
Independent Theatre Calls for Mongolia (Ulánbátor, Mongólia)
364 075 Ft
90 USD
Fóris Ildikó Csilla, Budapest
The Mobile Theatre Network - Loop 4 (Dubrovnyik, Horvátország)
81 335 Ft
Goda Gábor, Budapest
Open Stage (Szentpétervár, Oroszország)
114 900 Ft
50 USD
Hajdú Szabolcs, Debrecen
Black Nights Film Festival (Tallin, Észtország)
98 200 Ft
Haller László, Budapest
Bulgakov Memorial Conference — a kelet-európai meghívottak költségeinek támogatása
2 852 850 Ft
Haller László, Budapest
Bulgakov's Ark (Kijev, Ukrajna)
78 100 Ft
Hargitai Ákos, Budapest
5th International Lublin Dance Theatres Festival (Lublin, Lengyelország)
59 900 Ft
Hartyándi Jenő, Győr
InterDoc 2001 (Ulánbátor, Mongólia)
364 175 Ft
130 USD
Káva Kulturális Műhely, Budapest
A May Days Dráma projekt támogatása — a kelet-európai külföldi résztvevőkkel kapcsolatos költségek
743 565 Ft
Király Gyuláné, Budapest
Golden Mask Festival —The Russian Case (Moszkva, Oroszország)
81 000 Ft
50 USD
Kisspál Szabolcs, Budapest
Invasia (Kisinyov, Moldova)
95 800 Ft
80 USD
Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza, Kisvárda
Bábszínházi műhely program kelet-európai, külföldi meghívottai részvételének támogatása
690 270 Ft
Kondor Ádám, Budapest
Az Ostrava New Music Days fesztiválon való részvétel támogatása (Ostrava, Csehország)
14 750 Ft
Kopper Judit, Budapest
We are ready to... (Prága, Csehország)
25 818 Ft
Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest
Tranzakció címmel szeminárium az identitásváltozásról a posztkommunista Magyarországon és Litvániában
479 940 Ft
Kulcsár Enikő, Gödöllő
Movements on the Edge (Bukarest, Románia)
48 320 Ft
Máté Péter, Budapest
Golden Mask Festival—The Russian Case (Moszkva, Oroszország)
84 700 Ft
50 USD
Máté Péter, Budapest
Balkan Dance Platform (Szófia, Bulgária)
72 100 Ft
Mayerné Szilágyi Mária, Budapest
Homo Novus 2001 — International Festival of Contemporary Theatre (Riga, Lettország)
104 200 Ft
Mester Béla, Polgár
A kolozsvári TRANZindex — Regional Conterence on Censorship című konferencián való részvétel támogatása (Kolozsvár, Románia)
6 251 Ft
Michaela Pein, Budapest
5th International Lublin Dance Theatres Festival (Lublin, Lengyelország)
59 900 Ft
Moldoványi Ferenc, Budapest
SEE Docs (Dubrovnik, Horvátország)
149 280 Ft
Molnár Angelika, Budapest
Homo Novus 2001 — International Festival of Contemporary Theatre (Riga, Lettország)
93 100 Ft
120 USD
MŰ Színház, Budapest
Nagy Fül Fesztivál 2001 — a kelet-európai résztvevők szállás-ellátásának támogatása
1 425 000 Ft
Muhi Klára, Budapest
International Symposium of Documentary Filmmakers 2001 (Riga, Lettország)
136 700 Ft
Nagy Olga, Budapest
Summer Academy of Pertorming Arts (Szófia, Bulgária)
69 700 Ft
Nagy Zoltán, Budapest
Postcards to the 21 st century kortárs tánc projekt (Szófia, Bulgária)
110 300 Ft
Németh Lenke Mária, Debrecen
Contemporary Drama In Gender Perspective Seminar
(Szentpétervár, Oroszország)
94 300 Ft
50 USD
Pete Nóra, Budapest
Summer Academy of Pertorming Arts (Szófia, Bulgária)
71 250 Ft
Plcaro Művészeti Produkciós Műhely Alapítvány, Budapest
4th TEATARFEST (Szarajevó, Bosznia-Hercegovina)
789 300 Ft
Prágai Sörlovagrend Kulturális Egyesület, Budapest
Bohemia Fesztivál 2001 — a kelet-európai külföldi meghívottak részvételének támogatása
1 085 850 Ft
Princz Andrew, Budapest
Dance Management Seminar (Volgograd, Oroszország)
250 400 Ft
202 USD
Rácz Péter, Budapest
Literary Ark 2001 (Jereván, Örményország)
164 650 Ft
50 USD
Raczky Rita, Budapest
Conference of Literary Museums (Moszkva, Oroszország)
81 600 Ft
260 USD
Reuben Fowkes, Budapest
A BORDERS 2001 horvátországi kiállításon való részvétel támogatása (Slavonski Brod, Horvátország)
9 114 Ft
Rózsavölgyi Zsuzsanna, Cegléd
Summer Academy for Performing Arts (Szófia, Bulgária)
71 450 Ft
Salamon András, Budapest
One World Film Festival (Prága, Csehország)
27 375 Ft
Salamon András, Budapest
SEE Docs (Dubrovnik, Horvátország)
151 870 Ft
Somogyi Péter, Budapest
Kuressaare ChamberMusic Days (Kuressaare, Észtország)
89 350 Ft
Szabó György, Budapest
Homo Novus 2001 — International Festival of Contemporary Theatre (Riga, Lettország)
135 000 Ft
120 USD
SzínMűhely Alapítvány, Budapest
Budapesti Kortárs Drámafesztivál 2001
2 850 000 Ft
Ternipe Roma Művészeti Egyesület, Budapest
A Khamoro 2001 Roma Fesztiválon való részvétel útiköltsége (Prága, Csehország)
169 000 Ft
Thuróczy Gergely, Budapest
Conference of Literary Museums (Moszkva, Oroszország)
81 600 Ft
260 USD
Tímár Katalin, Budapest
Gender und Capital (Skopje, Macedónia)
99 600 Ft
Tompa Andrea, Budapest
Baltic House — Theatre Criticism of the New Wave (Szentpétervár, Oroszország)
125 USD
Tóth Balázs, Budapest
Kuressaare ChamberMusic Days (Kuressaare, Észtország)
89 350 Ft
Török-Illyés Orsolya, Györújfalu
Black Nights Film Festival (Tallin, Észtország)
98 200 Ft
Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest
Drama of the East projekt kelet-európai külföldi meghívottai részvételének támogatása
2 442 450 Ft
Túlsó P'Art Csoport, Budapest
A Túlsó P'Art Müvésztelep Tihany 2001 megrendezéséhez a közép-és kelet európai külföldi résztvevők költségeinek támogatása
1 425 000 Ft
Vészi János, Budapest
International Symposium of Documentary Filmmakers (Riga, Lettország)
89 900 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>