Soros Alapítvány Évkönyv 1998
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
1. Szakkollégiumi intézménytámogatás (meghívásos pályázat)

24 000 000 Ft

Az Alapítvány e pályázat révén az általa meghatározott körben, a hagyományosan elismert, jól működő szakkollégiumok számára kívánt komplex támogatást nyújtani. A támogatás célja e szakkollégiumok tevékenységének fenntartása, bővítése az egyenletesen magas színvonal biztosítása mellett. A pályázók körét korábbi pályázatok alapján az Alapítvány határozta meg annak figyelembevételével, hogy az intézmények mennyire feleltek meg az SZKR-ben (Id. fent) leírt kritériumoknak. A támogatást alapvető infrastruktúra
beszerzésére, 111. felújítására, képzési és kulturális programokra, könyvbeszerzésre, kiadvány-előállításra stb. lehetett kérni. A Kuratórium az oktatási és tudományos programok közül előnyben részesítette azokat, amelyek kapcsolódnak az egyetemi, főiskolai képzéshez, annak megújításához, szakmailag azt kiegészítik és elmélyítik.

6 pályázat érkezett, mindegyik elfogadást nyert.

Támogatott pályázatok

Berzsenyi Dániel Tanárképzőfőiskola Németh László Szakkollégium, Szombathely
Tehetséggondozási program, előadások, hétvégi szemináriumok, nyári tábor, kutatószemináriumok, filozófiakör, beszélgetések a művészetről, új programok támogatása
4 000 000 Ft
Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Széchenyi István Szakkollégium Alapítvány, Budapest
A szakkollégium kurzusrendszerének működtetése, továbbfejlesztése, szakmai és kulturális események szervezése, egyes kiadványok megjelentetése
3 400 000 Ft
Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Társadalomelméleti Kollégium, Budapest
Körvezetők díjazása, előadók, résztvevők útiköltsége, étkezése, szállása, levelezés, nyomdaköltség, folyóirat-előfizetés, köttetés, szakkönyvek, terembérlet
2 600 000 Ft
ELTE Bibó István Szakkollégium, Budapest
A Bibó István Szakkollégium 1998/99-es tanévben történő intézménytámogatása
5 500 000 Ft
ELTE TTK Bolyai Kollégium, Budapest
Tehetséggondozás támogatása: ösztöndíj az igazgató, a számítógépes rendszergazda, a kollégiumi tanárok, a kollégiumi programok szervezésében résztvevőknek stb.
3 000 000 Ft
Rajk László Szakkollégium, Budapest
Kurzusvezető tanárok fizetése, tananyagok sokszorosítása és új fénymásológép beszerzése, kulturális programok; Nyári Egyetem; Téli Szakmai Tábor
5 500 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>