Soros Alapítvány Évkönyv 1995
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
East-East program

9 592 823 Ft7

E program módot ad arra, hogy az egyes országokban működő Soros Alapítványok a civil társadalom felépítésére tett helyi kezdeményezéseket megismertessék egymással, azokat elérhetővé és kiterjeszthetővé tegyék más kelet-európai területeken is, hogy a régió népei közelebb kerüljenek egymáshoz, a problémákat együtt, egymás tapasztalatát is felhasználva próbálják megoldani.

Az Alapítvány a rendezvények résztvevőit az útiköltség fedezésével, illetve utazási hozzájárulással támogatta.

Támogatott pályázatok

AIESEC Magyar Közgazdászhallgatók Egyesülete Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Helyi Bizottsága
Kelet-európai résztvevők részvételi díjának támogatása a YOUROPE szemináriumon
Angyal Szabolcs, Csilléi Béla, III Márton
International Summer School on Humán Rights című rendezvényen való részvétel támogatása, Varsó, Lengyelország
Balogh Sándor, Ködmön István
Communication Semminar for Educators című rendezvényen való részvétel támogatása, Brdo pri Kranju, Szlovénia
Barabás Miklós, Paszabi János, Sebestény István
Building Blocks of Civil Society című rendezvényen való részvétel támogatása Bukarest, Románia
Berkes Tamás
First Congress of Czech Literary Bohemisitics című rendezvényen való részvétel támogatása, Prága, Cseh Köztársaság
Bohemia Baráti Kör
Students Central Europe című rendezvény támogatása, Budapest, Magyarország
Bojtár B. Endre, Kársai Tamás, Panek Sándor, Tálas Péter
Hungárián Polish Journalism exchange project támogatása, Varsó, Lengyelország
Center for European Studies – Európa Kutató Központ
Az East Central European Festival című rendezvényre meghívott külföldi vendégek költségeinek fedezése, Szombathely, Magyarország
Dura Gyula
First Practical Conference on Sustainable Development: Enviromental Pollution and Ecological Safety, Dnepropetrovsk, Ukrajna
Farkas Lilla
The Warsaw Meeting of the Legal Commitee című konferencián való részvétel támogatása, Varsó, Lengyelország
From Independence to Partnership
Civil Society and Governments című rendezvény támogatása, Magyarország, Szlovákia
Győrffy Gábor, Hankó Ludmilla, Berkes Tamás, Hee Veronika
A Regulating Civil Society című konferencián való részvétel támogatása, Tallin, Észtország
Han Anna, Hetényi Zsuzsa, Szilárd Léna
Zagreb's Glossary of XXth Century Culture című rendezvényen való részvétel támogatása, Zágráb, Horvátország
Horváth M. Judit, Hell István
Women in Ethno-Political Conflicts című konferencián való részvétel támogatása, Moszkva, Oroszország
Húgai Gábor, Kovács Krisztina, Nikodém András
International Summer School in Politic Sciences című rendezvényen való részvétet támogatása, Mierki, Lengyelország
Kákonyi Szabina, Nagy-Bántó Tünde, Szabó Illés, Vadász Eszter
International Psychological Summer School című rendezvényen való részvétel támogatása, Punat, Horvátország
Kiss Endre, Krausz Tamás
Otherhood and Nation című konferencián való részvétel támogatása, Ljubjana, Szlovénia
Kiss Éva, Mérey Zsolt
Decentralization and Local Democracy című rendezvényen való részvétel támogatása, Minsk, Belarus
Macskási Zsolt, Molnár József
Summer School of Economics című rendezvényen való részvétel támogatása, Lengyelország, Varsó
Magyar Szlovák Alapítvány
Történészkonferencia szervezéséhez való hozzájárulás, Budapest, Magyarország
Marschalek Andrea
3rd Networking Seminar Communication and Intercultural Dimension című konferencián való részvétel támogatása, Bukarest, Románia
Nagy László
Central European Component című konferencián való részvétel támogatása Kiev, Ukrajna
Nagy Zsolt, Zuzic Ankica, Bacsó Gábor, Seres Attila, Sajnovics Mária
Seminar of Macedónián Language, Literature and Culture című konferencián való részvétel támogatása, Ohrid, Macedónia
Nonprofit Információs és Oktatási Központ
A függetlenségtől az együttműködésig című rendezvény támogatása Budapest, Magyarország- Ljubjana, Szlovénia
Novak Tamás, Szakadát László
Meeting of Young Reformers of Eastern Europe című rendezvényen való részvétel támogatása, Kiev, Ukrajna
Poór József
Franchising in Central and Eastern Europe című konferencián való részvétel támogatása, Belgrád, Jugoszlávia
Rékasi János
Vith Bratislava Symposium: Urbanism and Politics című konferencián való részvétel támogatása, Pozsony, Szlovákia
Striker Péter, Sütő Péter
European Diploma in Cultural Management című rendezvényen való részvétel támogatása, Krakkó, Lengyelország
Surányi András
Small Industry Cinema and Film Making című konferencián való részvétel támogatása, Skopje, Macedónia
Szabó Erzsébet Mária
Women Enterpreneurs in Central and Eastern Europe című konferencián való részvétel támogatása, Mangalia, Románia
Szmolinka Eszter
Ukrainian Studies for Central and Eastern European Studies című rendezvényen való részvétel támogatása, Kiev, Ukrajna
Urbán Gyula
Bring the Butterflies Back című konferencián való részvétel támogatása, Terezin, Cseh Köztársaság
Zsoldos János Demeter, Gurmai Bea, Bodrogi Bea Judit
International Contracts Law című konferencián való részvétel támogatása Donyeck, Ukrajna
Következő fejezet >>
Tartalom>>