Soros Alapítvány Évkönyv 1997
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Civil szervezetek

13 601 000 Ft

A pályázat célja olyan civil szervezetek támogatása volt, melyek önállóan vagy más szervezetekkel, intézményekkel való együttműködésben olyan gyermekközpontú programokat valósítanak meg, melyek gyakorlati eredményeket hozhatnak a kisgyermekek kommunikációs, kooperációs és tanulási képességeinek vagy aktív, cselekvő szabadidő-eltöltésének fejlesztésében. Olyan bíróság által bejegyzett civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) pályázhattak, amelyek folyamatos tevékenységükkel megfelelnek a fent felsorolt céloknak.

344 pályázat érkezett, melyből 70 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

4. sz. Napköziotthonos Óvoda Tagóvodája, Nyíregyháza
Az óvodás korú gyerekek vizuális, manuális képességeinek fejlesztése, kreativitásuk kibontakoztatása, esztétikai élmény nyújtására való törekvés
98 000 Ft
Alapítvány az Iskoláért, Budapest
Demokratikus gyakorlat és jogállamisággal kapcsolatos ismeretek a legfiatalabb iskolapolgárok számára
420 000 Ft
Állami gondozott gyerekek fejlődését, életútját
támogató Útravaló Alapítvány, Szolnok
Kisgyermekek és gyermekek készség- és terápiás fejlesztésének, kreativitás- és manualitás fejlesztésének komplex személyiségorientált szabadidő programja
140 000 Ft
Általános Iskola, Gyulaj
Kézműves tantárgyakhoz anyagi támogatás
150 000 Ft
Amaro Suno Kulturális Hagyományőrző Egyesület, Budapest
Iskolás korú gyerekek részére heti rendszerességgel zeneoktatás, tánctanítás, cigánynyelvoktatás, egészséges életmódra nevelés, korrepetálás
80 000 Ft
Art's Harmony Társaság, Budapest
Ciripelő címmel komplex művészeti alkotóház 5-8 éves gyerekeknek
197 000 Ft
Baráti Kör a Gyermekképzőművészetért Egyesület, Nyíregyháza
Tehetségfeltárás és gondozás, az alkotott értékek bemutatása az általános és középiskolás diákok körében
200 000 Ft
Bornemisza Péter Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
Az alapkészségek tudatos fejlesztése, a gyerekek további ismeretszerzésre való felkészítése
48 000 Ft
Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete, Csongrád
Az 1997/98-as évhez kapcsolódó közös kézműves foglalkozások
100 000 Ft
Cigányok és Etnikai Kisebbségek Érdekeit Képviselő Egyesület, Majdúszovát
Báb- és kézimunkaszakkör megvalósítása
361 000 Ft
Csinnadratta Ütőegyüttes, Budapest
Az óvodás korú gyerekek érdeklődésének felkeltése a zene- és koncerthallgatás iránt, az ütőhangszerek és a mese segítségével
320 000 Ft
Derűs Gyermekkor Alapítvány, Pécs
Anya-gyermek interaktív fejlesztő csoport beindítása
196 000 Ft
Dunaszigeti Napsugár Alapítvány, Dunasziget
A gyerekek aktív közreműködésével megvalósuló, a gyerekekre irányuló programok: színház-, koncert-, tárlat-, könyvtárlátogatás, mesekuckó feltételeinek megteremtése
100 000 Ft
Egészséges környezetben egészséges gyermekeinkért Alapítvány, Miskolc
Úszótanfolyam, táncoktatás, tartásjavító torna a hátrányos helyzetű gyermekek számára
250 000 Ft
Egymást Segítve Egyesület, Budapest
Enyhe fokban értelmi fogyatékos, szülő nélkül nevelkedő ózdi gyermekek kommunikációs tábora Balatonlellén
234 000 Ft
Egyszülős Családért Alapítvány, Békéscsaba
Egyszűlós családban élő gyerekek, az együtt, illetve külön élő szülök számára szervezett keretek között működő, az élet minden területére kiterjedő program
100 000 Ft
Együtt Egymásért Alapítvány, Kunmadaras
Képzések beindítása szülők és önkéntes segítők részére
100 000 Ft
Életminőségéért Alapítvány, Köröm
Enyhe értelmi fogyatékos gyermekek oktatása gyógypedagógusok segítségével
100 000 Ft
Élővíz Természetvédelmi Egyesület, Jászberény
Általános pedagógiai program a terepen történő általános iskolai biológiai oktatási módszerek elsajátításához főiskolások részére
168 000 Ft
Esélyegyenlőséget a Falusi Kisdiáknak Alapítvány, Szuhakálló
A tanulók zenetanítása, zenekar alakítása
135 000 Ft
Evangéliumi Hitért és Kultúráért Alapítvány, Zalaegerszeg
Előadás-sorozat elméleti és gyakorlati ismeretek a kisgyermekkori sajátosságokról
40 000 Ft
Fejlődő Iskoláért Alapítvány Kincskereső Alapítványi Iskolája, Tatabánya
A gyermekkori magatartászavarok kialakulása lehetséges okainak feltárása egy hat alkalomból álló előadás-sorozat kapcsán
72 000 Ft
Fiatal Könyvtárosok Szervezete, Debrecen
Foglalkozássorozat megvalósítása
90 000 Ft
Gödöllői Waldorf Pedagógiai Egyesület, Gödöllő
Hordozható tornaterem létrehozása, hangszerek vásárlása, szakkönyvtár létrehozása
300 000 Ft
Gyermekkrízis Alapítvány, Budapest
A kríziskezelés fejlesztése, a Kék Vonal Telefonszolgálat és a kríziskezelő átmeneti otthon munkatársainak képzése, továbbképzése
306 000 Ft
Hétpróba Alapítvány, Mezőtúr
Az alapítvány további munkájának támogatása, a célok szélesebb körben való megismertetése, információnyújtás
150 000 Ft
H. N. Adventista Egyház Nagykanizsai Gyülekezete, Nagykanizsa
Továbbképzés szervezése a gyermektanítók számára, gyermekek részére táborok létrehozása
120 000 Ft
Honismereti Egyesület, Kéthely
A gyermekek képességei optimális fejlődésének elősegítése kézműves szakkörök és táncház működtetésével
200 000 Ft
Humán Reform Karitatív Egyesület, Hódmezővásárhely
Védőnők, gondozónők, óvónők, tanítók felkészítése a másság felismerésére, kezelésére, a korai stigmatizáció elkerülése érdekében
293 000 Ft
Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Nyíregyháza
A Step by Step kisgyermekkori fejlesztőprogram bevezetése
50 000 Ft
Iskolaalapító Egyesület, Piliscsaba
A Palánta Iskola első osztályának segítése
400 000 Ft
Iskolamúzeum és Tájház Gyermek Szövőszakköre, Nagytófalu
6-14 éves gyerekekkel való szakköri foglalkozás, hagyományőrzés, történelmi hagyományok ápolása
227 000 Ft
Jövőjéért Alapítvány, Érsekvadkert
Óvodás gyerekek egészségének fejlesztése
100 000 Ft
Jövőjéért Egyesület, Pálfa
Természetes anyagokat felhasználó, hagyományokra épülő játszóházi program a gyerekek cselekvő szabadidő-eltöltésének fejlesztéséhez
130 000 Ft
Kiművelt Emberfőkért Alapítvány, Kunszentmárton
Helyi néphagyományokat és szokásokat feldolgozó képzés az óvodai és iskolai pedagógiai programokhoz
300 000 Ft
Koszta Diákokért Alapítvány, Szentes
Hagyományőrző, alkotó fazekasműhely kialakítása, melyhez újabb korongozógépek és égókemence beszerzése szükséges
103 000 Ft
Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége, Budapest
A gyermekek tanórán kívüli, főleg terepen folyó nevelése-oktatása felkészült önkéntesekkel, segítőkkel, programvezetőkkel
200 000 Ft
Környezet- és Természetvédők Csongrádi Egyesülete, Csongrád
5-8. osztályos általános iskolás tanulók bevonásával vízszennyezettség-mérési vizsgálatok végzése, védett állat- és növényfajok biomonitorozása
220 000 Ft
Középhalmi Evangélikus Misszió Alapítvány, Szarvas
Az ifjúság testi, lelki egészségének megőrzése, fejlesztése, családterápia
250 000 Ft
Magyar Cserkészleány Szövetség, Budapest
Csapatvezetői tréning szervezése
213 000 Ft
Magyar Hegymászóoktatók Egyesülete, Budapest
Aggtelek-kupa, Berán János sziklamászó emlékverseny időpontjában gyermek mászópályák kiépítése
75 000 Ft
Magyar Logosz Alapítvány, Budapest
Képzés pedagógusok, szülők, leendő adoptív és nevelőszülők részére, különös tekintettel a kiskorú gyerekek fejlődésére
600 000 Ft
Magyar Reformpedagógiai Egyesület Jenaplan Munkacsoport, Budapest
Továbbképzés az Egyesületbe tartozó azon iskolák tanárai számára, akik már legalább egy éve a Jenaplan egyes elemeivel dolgoznak
237 000 Ft
Magyar Védőnők Egyesülete, Budapest
A védőnők felkészítése a kisgyermekeknek szervezett programok lebonyolítására
300 000 Ft
Magyar Zenei Tanács, Budapest
Lord Menuhin MUS-E nemzetközi zenei nevelési projektje magyar programjának továbbképzését szolgáló szeminárium
266 000 Ft
Menedék Emberbaráti Egyesület, Budapest
Játssz velem! Kisgyermekkori fejlődés pantomimmal, zenével és dalokkal, drámajátékokkal, társasjátékokkal
200 000 Ft
Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület, Mosonmagyaróvár
Drámapedagógiai eszközökkel készség- és személyiségfejlesztés az általános iskola alsó tagozatos tanulói részére
200 000 Ft
Nádas-Tó Környezetvédő Csoport, Velence
Környezetismereti óra a Velencei-tavon
200 000 Ft
Nagycsaládos Egyesület, Újkígyós
A gyermekek varrásra tanításához két varrógép vásárlása
151 000 Ft
Nagycsaládosok Egyesülete, Tiszavasvári
Az ünnepek és a hozzájuk fűződő szokások felelevenítése a gyermekek számára
37 000 Ft
Nap Klub Alapítvány, Budapest
Játék-hangszerek készítése, zenei műhely beindítása a VIII. kerület veszélyeztetett körzetében
200 000 Ft
1948. Petőfi Sándor Úttörőcsapat, Magyarkeszi
Komplex egészségnevelés, kézműves tábor, üdülőtábor, népzenei verseny, amely regionális gyermektalálkozóban valósul meg
200 000 Ft
Polgári Vízi Sportegyesület, Polgár
Úszás, evezés, erdei óvodák, erdei iskolák, környezetvédő táborok
100 000 Ft
Püspökmajor Lakótelepi Baráti Kór, Szentendre
Szabadidós programok szervezése
150 000 Ft
Rábaköz Néptáncegyesület, Bogyoszló
A helyi közművelődési feladat önszerveződésen alapuló megoldása, községi kulturális rendezvények lebonyolítása gyerekek és fiatalok aktív részvételével
160 000 Ft
Sárszentágotáért Egyesület, Sárszentágota
Népi játszóházi foglalkozások beindítása a településen
80 000 Ft
Segítő Kapcsolatok Alapítvány, Budakeszi
Alapfokú mentálhigiénés továbbképzés alsó tagozatos pedagógusoknak
250 000 Ft
Sorsfordító Alapítvány Hatvani Munkacsoportja, Hatvan
Felekezetközi Bibliaklubok, szakkörök tartása, bábelőadások
300 000 Ft
Stúdium Színház Alkotóközössége, Zalaegerszeg
Játszószínház gyermekeknek
340 000 Ft
Szalamandra, Szentendre
Általános iskolai tanulók szabadidejének értelmes és hasznos módon való lekötése madarász szakköri keretek között
105 000 Ft
Szellemtudományi Műhely Egyesület, Győr
Az egyesület által fenntartott Forrás Waldorf Iskola működése, szellemtudományos hátterének biztosítása
350 000 Ft
Szemünk Fénye Alapítvány, Alsózsolca
Komplex személyiségfejlesztő, egészségmegőrző program, melynek fő célja a látásfejlesztés
100 000 Ft
Szent László Általános Művelődési Központ Óvodája, Baja
A bábok személyiségformáló szerepe, a báb és a szerepjáték kapcsolata, a báb szerepe a környezeti nevelésben, a bábnevelés értéke
53 000 Ft
Szilvásl Általános Iskola, Komló
Az általános iskola családi életre és egészséges életre nevelés délutáni szakköri kereteken belül
100 000 Ft
Szín-Báb Egyesület, Debrecen
Folyamatos műhelymunka, melynek során a résztvevők megismerik a szakmai ismeretek felhasználását
236 000 Ft
Szórakaténusz Európai Játékközpont Alapítvány, Kecskemét
Közösségteremtés, a szűkebb és tágabb természeti és társadalmi tér felfedezése
200 000 Ft
Szögligetért Baráti Kör, Szögliget
Nyári alkotótábor szervezése a szabadidő helyes felhasználása céljából
100 000 Ft
Vésztől Sérült Gyermekekért Egyesület, Vésztő
Szülők és szakemberek közös összefogásával létrejött modellértékű csoport hosszú távú alapjainak lerakása
150 000 Ft
Waldorf Óvoda és Tájkert Alapítvány, Nagykovácsi
A Tájkert rendszeres működtetése a kisgyermekek hasznos szabadidő- eltöltésének céljából
300 000 Ft
Zabhegyező Gyermekanlmátorok Egyesülete, Budapest
Folyamatos képzési program megvalósítása, amely fiatal animátorokat készít fel gyerekekkel való foglalkozásra
600 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>