Soros Alapítvány Évkönyv 1998
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Utcagyerekekkel foglalkozó szervezetek támogatása

19 004 019 Ft

Kétlépcsős (az első lépcsőben nyílt, a második lépcsőben meghívásos) pályázat keretében kerültek kiválasztásra azok a szervezetek, amelyek a program keretében két éven keresztül támogatásban részesülnek. A támogatott szervezetek az életvitelszerűen vagy esetlegesen az utcán élő gyerekek közvetlen segítésével, illetve az utcára kerülés megelőzésével foglalkoznak, modellértékű programot valósítanak meg. Tevékenységük elsősorban az utcai szociális munka, az oktatás, valamint a biztonságos helyek fejlesztését segíti elő. A pályázat elbírálása során előnyben részesültek azok a szervezetek, amelyek hiánypótló szolgáltatást nyújtanak, környezetükben jelentős problémát képvisel az utcagyerekek helyzete, és tevékenységük továbbélése biztosítható a kétéves támogatási időszak után is,

87 pályázat érkezett melyből 14 nyert el támogatást.

Támogatott pályázatok

Don Bosco Általános Iskola és Szakiskola, Kazincbarcika
Nevelés-oktatás, szabadidős program, tábor
1 250 019 Ft
Gyermekkrízis Alapítvány, Budapest
Átmeneti otthon, egyéni és családterápia, krízisintervenció
986 000 Ft
Kamasz-Tanya Gyermek- és Ifjúsági Egyesület, Szolnok
Az egyesület utcagyerekeket segítő programjának támogatása
948 750 Ft
Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat, Budapest
Önkéntes kortárssegítés, információközvetítés
1 365 000 Ft
Momo Gyermekvédő Alapítvány, Budapest
Átmeneti gyermekotthon, utcai szociális munka, családgondozás, családterápia, utógondozás
2 220 000 Ft
Nap Klub Egyesület, Budapest
Közösségteremtés, felzárkóztatás, szabadidős program
1 350 000 Ft
Napfényt az Életnek Alapítvány, Miskolc
Utcai szociális munka, egészségügyi alapellátás, utcai csoportokkal szociális munka
1 549 000 Ft
Palló Ifjúságsegítő Szervezet, Salgótarján
Szabadidős program, „Éjféli Sportbajnokság", mentálhigiénés tanácsadás
712 000 Ft
Periféria Egyesület, Nyíregyháza
Utcai szociális munka, krízisintervenció, tanácsadás, információközvetítés
1 790 000 Ft
Settlementért Meszesi Szociális Alapítvány, Pécs
Klub, szabadidős program, tábor, „Éjszakai Sportbajnokság"
675 000 Ft
Szalmaszál Alapítvány, Budapest
Utcai szociális munka, információközvetítés, krízisintervenció, szabadidős program, klub
1 500 000 Ft
Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítványa, Eger
Szabadidős program, tábor, klub, korrepetálás, utcai szociális munka
1 985 000 Ft
Utcai Szociális Segítők Egyesülete, Tatabánya
Utcai szociális munka, szabadidős program, mobil szolgálat, ifjúsági iroda
1 724 500 Ft
Vargabetű Klub - Műhely Egyesület, Budapest
Az egyesület utcagyerekeket segítő programjának támogatása
948 750 Ft

4 645 981 Ft

A program keretében megrendezésre kerülő képzések és a támogatott szervezetek munkáját segítő helyi konzultációk költségeit az Alapítvány egy működő programrész keretében finanszírozta.
Következő fejezet >>
Tartalom>>