Soros Alapítvány Évkönyv 1984-1985
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
1.1. Vezető-képzés


1.1.1. Az Országos Vezetőképző Központ 180 000 dolláros deviza-juttatásban részesült képzési programjainak fejlesztése céljából. A programok az üzleti stratégia alakítására, a nemzetközi kapcsolatok kezelésére, az emberi forrásokkal való gazdálkodásra, a szervezeti rendszerek fejlesztésére, a tanácsadói képzésre és esettanulmányok készítésére egyaránt kiterjednek.

1.1.2. Négy kutató már járt az Egyesült Államokban, hogy tanfolyamokon vegyen részt és szakmabeliekkel találkozzék. Egy nagy nemzetközi konzultáns-vállalkozásnál részesültek továbbképzésben.

1.1.3. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Továbbképző Intézete 150 000 dollárnyi deviza-juttatásban részesült azzal a céllal, hogy megvalósítsa és továbbfejlessze számítógép-alapozású képzési programjait.
1.1.4. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen az oktatók és a hallgatók számára mikroszámítógép-központot hoztak létre. Öt szakember külön erre a célra szervezett tanfolyamon vett részt az Egyesült Államokban. A tanfolyamok programjában gazdasági szakemberekkel való konzultáció is szerepelt. Egy magyar szakember az egyik nagy amerikai egyetem vezetőképző tanfolyamán vett részt, további három pedig Nyugat-Európában keresett fel szakmai intézményeket, hogy anyagot gyűjtsön a tanterv továbbfejlesztéséhez.

1.1.3. A Budapesti Műszaki Egyetem Továbbképző Intézete 70 000 dolláros támogatást kapott beruházás-megvalósításra specializált vezetőképző programjainak kidolgozásához. Az Intézet fő érdeklődési köre a közlekedés. Az Alapítvány megrendelte a programhoz szükséges személyi számítógépeket. Három szakember Rotterdamban és Helsinkiben értekezleten és szakmai konzultációkon vett részt.
Következő fejezet >>
Tartalom>>