Soros Alapítvány Évkönyv 1998
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Részvétel és tolerancia

43 130 000 Ft

A krónikus betegeket, drogosokat és alkoholistákat befogadó közösségek támogatására kiírt pályázatunk az előző évek szenvedélybetegek segítését célzó programunk módosított változata, melyet az egyre növekvő számban létrejövő beteg önsegítő csoportok igénye hozott létre. Ezek a betegcsoportok nemcsak az azonos betegségben szenvedők érdekeinek védelmében jöttek létre, hanem gyakran megszervezik a területükön dolgozó szakemberek továbbképzését, szakmai találkozóit. A civil társadalom erősödésének a jele, hogy ezek az egyesületek, alapítványok létrejönnek, hiszen a társadalomban sokszor megkülönböztető bélyeget viselők lelki és anyagi támaszt is jelentenek egymásnak. A pályázatok nagy része a drogosok és az alkoholbetegek rehabilitációjára és a harmadlagos prevencióra kérte az Alapítvány támogatását.

203 pályázat érkezett melyből 201 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

Alkohol-Drogsegély Egyesület, Ambulancia, Veszprém
Az ambulancia prevenciós, tanácsadási, képzési, gondozási tevékenységének kiterjesztése a megyében
150 000 Ft
Alkohol-Drogsegély Egyesület, Ambulancia, Veszprém
A szenvedélybetegek terápiás ellátásának bővítése a megyében, illetve igény szerint bővebb régióban
200 000 Ft
Alkohol-Drogsegély Egyesület, Ambulancia, Veszprém
Az ambulancia tanácsadói és prevenciós tevékenysége
200 000 Ft
Alkoholizmus Ellenes Egyesület Miskolci Vidám Társaság AE Klubja, Miskolc
Segélynyújtás az arra rászoruló gyógyult és gyógyulófélben levő betegek részére, a szenvedélybetegségek megelőzése
100 000 Ft
Alkoholizmus Elleni Klubok Szövetsége, Budapest
A működés alapvető személyi és tárgyi feltételeinek megteremtése
50 000 Ft
Alkoholmentes Szabadidő Klub, Rétság
A tünetmentes alkoholbetegek visszaesésének megakadályozása
100 000 Ft
Amazon Klub, Eger
Az emlőműtöttek és más daganatos betegek életminőségét javító klubprogram szervezése
80 000 Ft
Ametiszt Szenvedélybeteg-segítő Csoport, Szegvár
A szenvedélybetegek és családtagjaik segítése, folyamatos figyelemmel kísérése lakóhelyünkön
100 000 Ft
Ametiszt Szenvedélybeteg-segítő Csoport, Szegvár
A szenvedélybelegeket segítők képzése, szolgáltatások bővítése, a szenvedélybetegek és családtagjaik segítése, életük folyamatos figyelemmel kísérése
100 000 Ft
Ametiszt Szenvedélybeteg-segítő Csoport, Szegvár
Szenvedélybetegek segítése, rászoruló családok folyamatos figyelemmel kísérése, segítők képzése
150 000 Ft
Anita Klub, Tatabánya
Emlőműtött betegek gyógyulásához, rehabilitációjához segítségnyújtás
355 000 Ft
Asztmás Betegek Veszprémi Egyesülete, Veszprém
Asztmás és allergiás betegek segítése, gyógyításuk vagy egészségi állapotuk stabilizálása, prevenció, különösen az allergiás gyerekeknél
200 000 Ft
Asztmás és Allergiás Gyerekek Budapesti Egyesülete, Budapest
Betegoktatás asztmás gyermekeknek
100 000 Ft
Autista Alapítvány, Eger
Segítségnyújtás autista gyerekeknek és családjuknak
200 000 Ft
Autista Alapítvány, Eger
A speciális iskolában folyó fejlesztő munka hatékonyabbá tétele számkottás zeneterápia bevezetésével
250 000 Ft
Az Óvodáskorú Asztmás és Allergiás Gyermekekért Egyesület, Győr
tevékenység betegoktatással a családok bevonásával, betegjogi támogatással
100 000 Ft
Bakony-Balaton Szklerózls Multiplex Mozgássérültek Egyesülete, Veszprém
Az egyesület működési feltételeinek javítása
150 000 Ft
Bakony-Balaton Szklerózis Multiplex Mozgássérültek Egyesülete, Veszprém
A krónikus betegek testi-lelki egyensúlyának fenntartása, az egyesület működési feltételeinek javítása
150 000 Ft
Baranya Megyei SM Klub, Pécs
A betegségben szenvedő klubtagok erőnléti-fizikális állapotjavítása
300 000 Ft
Béke Nevelőotthon, Budapest
Szenvedélybetegségek megelőzése, kezelése, valamint önsegítő csoportok kialakítása a felnőttek és növendékek részvételével
500 000 Ft
Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete, Gyula
A megyében élő scierosis multiplexes betegek segítése, ismeretterjesztő füzetek készítése
200 000 Ft
Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete, Gyula
A mozgássérült SM-es emberek és családtagjaik számára önálló életvitel megteremtése
300 000 Ft
Békés Megyei Szociális Intézmények Egyesülete, Szarvas
Önellátásra képtelen betegek ápolását, gondozását biztosító intézmények dolgozói számára mozgatási technikát elsajátíttató tanfolyam
150 000 Ft
Belszervi Betegek, Rokkantak Kunsági Egyesülete, Karcag
Az egyesület életében résztvevő beteg tagok szociális jellegű segítése
100 000 Ft
Bethánia Rehabilitációs Otthon Alapítvány, Pécs
A rehabilitációs otthon működtetése, a munkaterápia leltételeinek javítása, a szabadidő hasznos eltöltésére nevelés
150 000 Ft
Bianka Értelmi Fogyatékosok Egyesülete, Ajka
Értelmi fogyatékos gyerekek túlsúlyosságának megakadályozása érdekében diétás klub működtetése és mozgásterápia alkalmazása a prevenció jegyében
100 000 Ft
Bizalom Mentálhigiénés Egyesület, Szolnok
Komplex mentálhigiénés program alkoholbetegek, családtagjaik és alkohol által veszélyeztetettek részére
200 000 Ft
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Alkoholellenes Egyesület, Miskolc
Az alkoholbetegek családba és a társadalomba való visszailleszkedésének elősegítése a szenvedélybetegségek kialakulásának megelőzése érdekében
100 000 Ft
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Alkoholellenes Egyesület, Miskolc
A megye területén működő alkoholellenes klubok működésének elősegítése, az alkoholbetegek és családjainak megsegítése, életmódjuk megváltoztatása
100 000 Ft
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Alkoholizmus Ellenes Egyesület Miskolci Vidám Társaság AE Klubja, Miskolc
Szenvedélybetegségek kialakulásának megelőzése, alkoholbetegek családjának gondozása
100 000 Ft
Budapesti Alkoholizmus Elleni Klubok Szövetsége, Budapest
A szövetség működésének alapvető személyi, tárgyi, beruházási feltételeinek megteremtése
100 000 Ft
Caritas Hungarica RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, Eger
Szenvedélybeteg családokban élő prepubertás korú gyermekek kiscsoportos reszocializációja
300 000 Ft
Cukorbeteg Klub, Karcag
A klub tárgyi feltételeinek javítása, gasztronómiai tudás bővítése, oktatás
150 000 Ft
Cukorbetegek Gyulai Egyesülete, Gyula
Békés megyei cukorbetegek bentlakásos oktatása
300 000 Ft
Család és Közösség Alapítvány, Pécsvárad
A családsegítő és gyermekjóléti szolgálat keretében indított különböző programok folyamatosságának biztosítása
600 000 Ft
Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, Érd
Támogató csoport a 8. osztályt el nem végzett kallódó fiatalok számára, akik nem tanulnak, és nem is dolgoznak
100 000 Ft
Családsegítő Intézet, Eger
Együtt egymásért Egri Sclerosis Multiplex klub folyamatos működése, ön- és közösségépítés, információszolgáltatás, tanácsadás
100 000 Ft
Csepeli Viktória A. M. Egyesület, Budapest
Közösségi öngyógyítás, családi rehabilitáció, életmódrendezés és megelőzés
150 000 Ft
Csillagfény AE Klub, Nagykálló
Tavaszi terápiás napok az alkoholizmus elleni klubok és egyesületek tagjai, a gyógykezelés alatt álló, vagy gondozásban részesülök és családtagjaik számára
100 000 Ft
Csongrád Megyei Önkormányzat Területi Kórház, Szentes
Krónikus betegeket, drogosokat, alkoholistákat befogadó közösségek támogatása
240 000 Ft
Csökkent Munkaképességűek és Rokkantnyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete Szivárvány AE Klub, Sopron
Országos szakmai rendezvényeken való részvétel, eredményes szabadidő-szervezés, kulturális programok, klubfoglalkozások
80 000 Ft
Diabetesek Egyesülete, Jánoshalma
Diabetes nap megrendezése
50 000 Ft
Diabéteszesek Dél-alföldi Társulása, Makó
A teljes értékű élet megvalósítása, konferenciák, előadások
150 000 Ft
Dönts és Cselekedj Ébredés! Alapítvány, Tiszanagyfalu
Közösségi programok, találkozók, előadások, konferenciák és foglalkozások tartása alkoholbetegek számára
250 000 Ft
Drog Free Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványa, Budapest
Nagycsaládi miliőterápia - rehabilitációs lakásotthon fenntartása és a hozzátartozó programok működtetése
300 000 Ft
Drogambulancia Alapítvány, Miskolc
Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc város szenvedélybetegeinek ambuláns kezelése, a drogfogyasztó fiatalok családterápiája
300 000 Ft
Drogambulancia Alapítvány, Miskolc
Szenvedélybetegek kezelése, a lehetséges drogprevenció tartalmi-szervezeti kiterjesztése középiskolákra, egyetemre, főiskolákra, munkanélküli fiatalokra
300 000 Ft
Drogprevenciós Munkacsoport Egyesület, Pécs
A munkacsoportban lévő, terápiával foglalkozó intézmények dolgozóinak képzése, jogsegélyszolgálat működtetése
300 000 Ft
Egészséges Városért Közalapítvány, Szentendre
Szenvedélybetegségek primer prevenciója óvodai szinttől, drogmentes disco területi igények alapján, drogsegély-ambulancia
100 000 Ft
Egészségügyi Szociális Központ, Salgótarján
Addiktológiai konzultációs rendszer kiépítése
350 000 Ft
Együtt Alapítvány, Budapest
Epilepsziás gyermekek önállóságra nevelése, családi, gyermekcsoportba való integráció elősegítése, a betegek szüleinek kezelésbe való bevonása
500 000 Ft
Együtt Egymásért Alapítvány, Kunmadaras
Segítségnyújtás a szenvedélybetegek családja részére a mindennapi élet területein
200 000 Ft
Élő Reménység Alapítvány, Dunakeszi
Szenvedélybetegeket belogadó védett otthon fenntartása
100 000 Ft
Emberbarát Misszió, Tiszaújváros
Szenvedélybetegek mentése, felvilágosító tevékenység a szenvedélybetegségek megelőzésére
150 000 Ft
Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, Budapest
A Magyar Williams Szindróma Egyesület megalapítása, a szükséges orvosi háttér megteremtésének előmozdítása
100 000 Ft
Értelmi Sérültek és Szakdolgozók Országos Érdekvédelmi Szövetsége, Budapest
Képzés fogyatékos gyerekek szüleinek
200 000 Ft
Értelmi Sérültek Victoria Egyesülete, Budapest
Szociálisan hátrányos helyzetű, értelmi és halmozottan sérült gyermekek képességfejlesztése, rehabilitációja, integrációja
200 000 Ft
Erzsébet Kórház, Sátoraljaújhely
Traumás alkoholbetegek kórházban elkezdett terápiás kezelésének folytatása pszichiáter segítségével
400 000 Ft
EsErnyő Alapítvány, Budapest
Az epilepsziával élő emberek szociális problémáiban segítség nyújtása
390 000 Ft
Fényszarui Romák Betegségmegelőző Egyesülete, Jászfényszaru
Jótékonysági est szervezése a városban élő beteg gyermekek gyógyításáért
155 000 Ft
Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete, Tököl
Drogprevenciós program zárt intézeti keretek között
250 000 Ft
Fókusz Egészségvédők Egyesülete, Győr
Az alkoholizmus, mint népbetegség; primer prevenció az ifjúság körében a káros szenvedélyek megelőzésére
100 000 Ft
Fókusz Egészségvédők Egyesülete, Győr
Egészséges életmódra nevelés, primer prevenció az ifjúság körében, alkoholbetegek rehabilitációja
100 000 Ft
Forrás Lelki Segítők Egyesülete, Debrecen
24 órás mobil szolgálat Debrecen városában
300 000 Ft
Gondoskodás Alapítvány, Máriakáinok
Szenvedélybeteg hajléktalan emberek kezelésbe vétele
100 000 Ft
Gyermekjóléti Szolgálat, Komló
Alkoholista szülők és gyermekeik komplex gondozása
100 000 Ft
Gyermekváros, Miskolc
Krónikus betegeket belogadó közösségek támogatása
100 000 Ft
Gyöngyház Egyesület, Pécs
Támogatás drog- és alkoholprevencíós programokhoz
200 000 Ft
Gyöngyház Egyesület, Pécs
Fiatal szenvedélybetegek felkutatása, segítése a mindennapi élet során
300 000 Ft
Gyöngyvirág Onkológiai Klub, Balatonfüred
Önkéntes segítők képzése
150 000 Ft
Győr-Moson-Sopron Megyei AE és ÁM Klubok Egyesülete, Győr
Alkohol- és drogmentes ifjúsági és felnőtt szabadidő klubok újjászervezése, működésük segítése, érdekvédelme
150 000 Ft
Győzzön az Egészség Alapítvány, Budapest
A serdülőkorú gyermekekkel foglalkozó pedagógusok, egészségügyi szakemberek és a családok részére segítségnyújtás
100 000 Ft
Hajdú-Bihar Megyei llco Klub, Debrecen
A megyében élő sztómaviselők életminőségének javítása, rehabilitációjuk segítése, a klub működési feltételeinek javítása
150 000 Ft
Hajléktalanok Átmeneti Szállója, Budapest
A hajléktalanszálló ópiátfüggöknek fenntartott négyágyas szobájának működéséhez elengedhetetlenül szükséges szolgáltatások
288 000 Ft
Hajnal Alkoholellenes Klub, Budapest
A klub működésének támogatása
100 000 Ft
Hajnal Alkoholellenes Klub, Budapest
A gyógyulni akaró alkoholbetegeknek szabadidős, sport és kulturális programok szervezése
50 000 Ft
Hajnal Alkoholellenes Klub, Budapest
A klub létszámnövekedésének megfelelő berendezések és felszerelések beszerzése, a személyi támogatás tehetőségének megteremtése
100 000 Ft
7-es Kör Társaság, Szigetvár
Átmeneti védett szállással való segítés az ivással felhagyok részére
300 000 Ft
Idősek Otthona, Gyula
Az otthonban élő alkoholbetegek foglalkoztatása, rehabilitálása kitagolás! programmal, visszahelyezése az önálló életbe
300 000 Ft
Ifi Hajnal Alkoholmentes Klub, Budapest
A klub az alkoholbetegek 30 év alatti hozzátartozóit, mint a családi háttér miatt fokozottan veszélyeztetett fiatalokat fogja össze
50 000 Ft
ILCO Egyesület, Pécs
A sztómaviselők beteglátogatása, gyógyászati segédeszköz támogatása, kontrollvizsgálata, gyógykészftmények beszerzése
100 000 Ft
ILCO Egyesület, Veszprém
Sztómacentrum kialakítása és működtetése, sztómaviselők vér szerinti hozzátartozóinak vizsgálata és szakirányú orvosi ellátásuk elősegítése
400 000 Ft
ILCO Klub, Berettyóújfalu
A sztómával (kiültetett bélvég) élő betegek közösségbe tömörítése és erősítése, a kirekesztettségérzés megszüntetése
250 000 Ft
ILCO-Klub, Budapest XI. és XXII. kerület
Turisztikai és kulturális programok szervezése, rendszeres egészségügyi segítségnyújtás gyógyult rákbetegeknek
100 000 Ft
INNER '95 Egészségügyi Szolgáltató Bt., Sárospatak
Oktatási intézmény és vallási felekezet összefogásával szenvedélybetegek és gyermekeik számára életmódklub létesítése
300 000 Ft
IQI Egészségügyi-Számítástechnikai Oktató-Kutató-Fejlesztö Bt., Pécs
A Pécsi Antiporotikus Klub létrehozása és beindítása (10 hónap); gyógyszert kiváltó orvosi módszerek és technikák (torna, étrend) megtanítása
200 000 Ft
írottkő Alkoholmentes Klub, Kőszeg
A fekvő-, illetve járóbeteg-szakellátás után gondozás önsegítő közősségben, kisvárosi modell kialakítása a hajléktalan alkoholbetegek nappali melegedőjével
50 000 Ft
Izomsorvadásos Betegekért Alapítvány, Versend
Új programok tárgyi feltételeinek megteremtése
260 000 Ft
Józan Élet Egészség- és Családvédő Országos Szövetség, Budapest
A rehabilitációs intézetek elhelyezkedése és programjainak megismerése a hatékony utógondozás érdekében
100 000 Ft
Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány, Hidas
A gondozottak gyógyulási esélyének javítása orvosi felügyelettel
50 000 Ft
Kamasz-Tanya Gyermek- és Ifjúsági Egyesület, Szolnok
Reszocializációs program hátrányos helyzetű kisebbségi fiatalok számára, a szenvedélybetegségek megelőzése érdekében
200 000 Ft
Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány, Tatabánya
Komplett életmódformáló-prevenciós-rehabilitációs tevékenység halmozottan hátrányos helyzetű egyének és közösségek részére
200 000 Ft
Kortársoktatók Pécsi Egyesülete, Pécs
Drog- és alkoholprevenciós kortársoktató-képzések
100 000 Ft
Közös Út Cukorbetegek Egyesülete, Monor
A cukorbetegek helyes életmódjának segítése
100 000 Ft
Községi Önkormányzat Szociális Bizottsága, Beregdaróc
Életmódtábor szervezése fogyatékos emberek és családjaik számára
200 000 Ft
Községi Önkormányzat, Gemzse
Életmódklub szervezése és működtetése fogyatékos, egészségkárosodott emberek és családtagjaik számára
150 000 Ft
Krizislntervenciós-Mentálhyglénés Egyesület, Miskolc
A társadalmi szempontból kívánatos értékek és magatartási módok beépülésének segítése gyermekek, fiatalok személyiségébe
200 000 Ft
Lánc, az Egészségkárosodott Emberek Szervezeteinek Szövetsége, Budapest
Közérthető kiadvány (pedagógusok, iskolatársak és szüleik számára) a krónikus betegségekről és velejáróiról
500 000 Ft
Látó-Tér Alapítvány, Budapest
Vak emberek számára létesített hangos-térkép-tár állományának bővítése, a Magyarországon fehér bottal közlekedők megsegítésére
100 000 Ft
Légzőszerv! Megbetegedésben Szenvedő Gyermekekért Alapítvány, Győr
Életmódtanácsadás és gyógytorna bevezetése asztmás és allergiás gyermekeknek, családjuk bevonásával
200 000 Ft
Lehet vele élni - Lelkibetegekért Alapítvány, Debrecen
Szenvedélybetegek ambuláns, komplex szocio- és pszichoterápiás kezelése, több lépcsős terápiás modell, egyéni és csoportmódszerek alkalmazása
100 000 Ft
Lelki Egészségvédő Alapítvány, Budapest
Alkoholbetegségben és mentális betegségekben szenvedő szülök gyermekei számára preventív személyiségérlelő, pszichoterápiás, kiscsoportos foglalkozások
200 000 Ft
Levendel László AE Klub, Budakeszi
Gyógyulni vágyó vagy részben már gyógyult alkoholbetegek rehabilitációja, szabadidős családi programok
100 000 Ft
Lipót Beteg-Jogsegély Alapítvány, Budapest
Ingyenes jogi tanácsadás és jogi képviselet pszichiátriai betegek részére
200 000 Ft
Magdaléneum Református Egészségügyi Gyermekotthon, Nyíregyháza
Alkoholellenes klub működési feltételeinek segítése
50 000 Ft
Magyar Cukorbetegek Kaposvári Egyesülete, Kaposvár
Cukorbetegek életmódjának oktatása, az egyesület éves programjának támogatása
200 000 Ft
Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége Ifjúsági Tagozat, Budapest
ll-es típusú (NIDDM) betegeit oktatási programja, önmenedzselés elsajátítása, jobb együttműködés kialakítása az orvosokkal
200 000 Ft
Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége Ifjúsági Tagozat, Budapest
A Tagozat által életre hívott Vélemény című nyílt, írott országos vitafórum 1998. év során tervezett három számának kiadása
50 000 Ft
Magyar Cukorbetegek Siófoki Egyesülete, Siófok
A cukorbetegek részvételének segítése a mindennapi életben a betegség megállapítását követően
100 000 Ft
Magyar Kékkereszt Egyesület, Budapest
Az alkoholizmus terjedésének, kialakulásának megelőzése érdekében felvilágosítás, életmódtáborok szervezése
100 000 Ft
Magyar Kékkereszt Egyesület, Budapest
Szakmai konferencia szervezése pedagógusok, szülők, orvosok és érdeklődők részére
100 000 Ft
Magyar Pszichofiziológiai és Egészséglélektani Társaság, Budapest
Önsegítő programok kidolgozása, alkalmazása és hatékonyságvizsgálata rheumatoid arthritises betegek esetében
710 000 Ft
Magyar Pszichofiziológiai és Egészséglélektani Társaság, Budapest
A budai Ferenc-hegyi és Mátyás-hegyi barlangokban a terápia bővítése, a gyerekek létszámának növelése
100 000 Ft
Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesülete, Budapest
Szén/átültetett emberek fizikai és pszichikai rehabilitációja
500 000 Ft
Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesülete, Budapest
Szervátűltetett emberek fizikai és pszichikai rehabilitációja
200 000 Ft
Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, Budapest
A kábítószer-élvezet terjedésének megelőzése céljából nyilvános előadás-sorozat rendezése, felvilágosító kiadványok készítése
150 000 Ft
MÁV Orvosszakértői Intézet, Budapest
A májzsugorodás orvosbiológiai kutatása
500 000 Ft
Megújulás Alkoholizmus Ellenes Klub, Újszász
Rekreációs programsorozat: szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára az absztinencia megtartása, családi kötelékeik rendezése
250 000 Ft
Megyei Tüdőgyógyintézet, Nógrádgárdony
Alkoholista tüdőbetegek gyógyítása, életszemléletük formálása, a társadalomba való visszatérésük elősegítése
500 000 Ft
Memória Alapítvány, Budapest
Szellemi leépülésben szenvedő betegek napközi jellegű felügyeletének és szakgondozásának biztosítása, ezzel hosszú távon családban maradásuk elősegítése
250 000 Ft
Menedék Önsegítő Csoport, Székesfehérvár
Alkoholisták, drogosok és családtagjaik mentálhigiénés segítése, kapcsolattartás, életvezetési tanácsadás
300 000 Ft
Mentálhigiénés Egyesület, Berettyóújfalu
Alkoholistákat támogató közösségek befogadása, kezelésben tartó motiváció kialakítása
100 000 Ft
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Semmelweis Kórháza, Miskolc
Alkohol szenvedélybetegek krónikussá vált májkárosodásának vizsgálata, kezelése és gondozása a háziorvosi szolgálatban
800 000 Ft
Moravcsik Alkoholmentes Klub, Budapest
Alkoholbetegek gyógyítása, utógondozása és rehabilitációja családtagok bevonásával
70 000 Ft
Mosoly Gyermekközösség, Miskolc
Beteg és egészséges gyermekek szabadidős tevékenységének összehangolása
150 000 Ft
Mozgáskorlátozottak Abaújtérségi Encs Városi Egyesülete, Encs
Irodaszerek, irodagépek beszerzése, tolókocsisok, járókával közlekedők vidékről történő beszállításához eszközök bérbevétele
450 000 Ft
Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Megyei Egyesülete, Kecskemét
SM-s betegek testi-lelki rehabilitációja
150 000 Ft
Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén-térségi Egyesülete, Sárospatak
Idült betegségben szenvedő sorstársak gyógyítása állapotrosszabbodás megállítása, az előadások tárgyi feltételeinek megteremtése
100 000 Ft
Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, Nyíregyháza
A sclerosis multiplexben szenvedő betegek rendszeres rehabilitációja, házi gyógytorna és masszőrkezelés megszervezése
200 000 Ft
MPS Társaság, Budapest
5. Nemzetközi Mucopolysaccharidózis Konferencia
500 000 Ft
Nagy László Városi Művelődési Központ, Ajka
A klub programjának támogatása
105 000 Ft
Napsugár Segítő Egyesület, Hosszúpályi
Egy komplex prevenciós, tanácsadó, valamint tájékoztató program elindítása
200 000 Ft
Népjóléti Szolgálat, Celldömölk
Az alkoholbetegek gyermekeinek gondozása
100 000 Ft
Népjóléti Szolgálat, Celldömölk
A gyógyult és gyógyulni kívánó alkoholbetegek számára a gyógyulás és talponmaradás segítése, a klubtagok érdekvédelme, önbecsülésük növelése
100 000 Ft
Nevelési Tanácsadó és Gyermekjóléti Szolgálat, Körmend
Alkoholbetegek gyermekeinek gondozása, segítése életkori
sajátosságaik figyelembevételével
200 000 Ft
Nevelési Tanácsadó és Városi Drogprevenciós Munkacsoport, Szarvas
Szenvedélybetegségek megelőzése a középiskolás korosztály körében
200 000 Ft
Nevelési Tanácsadó, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Nagykörös
Szenvedélybeteg szülők általános iskolás korú gyermekeinek támogató csoport szervezése
200 000 Ft
Nógrád Megyei Diabetes Egyesület, Szécsény
Város környéki cukorbetegek számára egészségügyi felvilágosító, kezelő-gyógyító tevékenység szervezésének támogatása, alapvető eszközök vásárlása
60 000 Ft
Nonszesz Egyesület, Budapest
Alkoholbetegek reszocializációjának, rehabilitációjának szakmai szintű emelése
350 000 Ft
Nonszesz XI. kerületi Mentálhigiénés Egyesület, Budapest
Alkoholbetegek kezelés utáni rehabilitációja, önsegítő csoportmódszerrel
100 000 Ft
Nonszesz XI. kerületi Mentálhigiénés Egyesület, Budapest
Alkoholbetegek önsegítő csoportjainak bővítése, terápiás csoportok beindítása, az alapfeltételek megteremtése
50 000 Ft
Dr. Nuszpl Árpád és Társa Egészségügyi Szolgáltató Bt., Nemeske
Részvétel és tolerancia
120 000 Ft
Nyugdíjas Klub, Hajdúnánás
Egészségmegőrző és szociálpolitikai feladatokon belül TIT előadások tartása, alkohol- és drogellenes tevékenység, annak kitett fiatalokkal szervezett foglalkozás
50 000 Ft
Nyugdíjasok Baráti Köre, Kába
Munkanélküli alkoholista személyek és családjaik közösségi programokba való bevonása káros szenvedélyük megszüntetése végett
100 000 Ft
Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, Budapest
Családias jellegű hétvégi életmódtáborok rendezése szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára
150 000 Ft
Önfenntartás Alapítvány, Berettyóújfalu
Az egészségügyi és szociális hálózat egységeinek integrálása
300 000 Ft
Pax Corporis Alapítvány Diabetes Klub, Nagymaros
A krónikus betegek hatékony kezelésének fontos eszköze az egyéni és csoportos betegoktatás, a betegek megfelelő felkészítése a kezelésre
50 000 Ft
Pest Megyei AE és ÁM Klubok Tagjainak Egyesülete, Budakeszi
Az önsegítő csoportok tagjainak képzése, a szenvedélybeteg egyén és családja mindennapi életvitelének megkönnyítése
200 000 Ft
Pest Megyei AE és ÁM Klubok Tagjainak Egyesülete, Budakeszi
Az önsegítő csoportok tagjainak képzése, ezáltal közvetve hozzájárulni a sorstársaikkal folytatott munkájuk hatékonyabbá tételéhez
100 000 Ft
Pro Juventa Alapítvány, Budapest
Pszichoedukációs program pszichotikus állapoton átesett, rehabilitációs programban résztvevő serdülök és szüleik számára
300 000 Ft
Pro Juventa Alapítvány, Budapest
Honnan jöttünk - hová megyünk? címmel klubfoglalkozások és nyaralás akut és rehabilitációs részlegen kezelt és gyógyult gyermekek-serdülők számára
250 000 Ft
Pszichiátriai Betegek Otthona, Szentgotthárd
A szenvedélybetegekkel foglalkozó ápolók továbbképzése, a foglalkoztatáshoz ruházat vásárlása
200 000 Ft
Pszichiátriai Betegek Otthona, Tompa
Az intézményben kezelt pszichiátriai és szenvedélybetegek sport, testedzés, mozgás-, kultúr- és művészetterápiájához eszközháttér kialakítása, illetve bővítése
300 000 Ft
Rákoscsabái Közösségi Ház, Budapest
Közvetlen emberi kommunikáció megteremtése kis közösségben a kábítószerekről, a szexualitásról, devianciákról előadás és drámapedagógiai feldolgozás formájában
200 000 Ft
Rakovszky Dániel Általános Iskola, Debrecen
Hátrányos helyzetben élő fiatalok szabadidejének tartalmas eltöltéséhez segítségnyújtás, családi háttér közömbös vagy ártó hatásának kiküszöbölése
50 000 Ft
Református Egyházközség, Nyíregyháza-Őrös
Szenvedélybeteg családok gyermekeinek táboroztatása
100 000 Ft
Rehabilitációs Centrum Somogybükkösd Egyesület, Zalaegerszeg
Rekreációs táborozások szervezése és működtetése az 1998-as évben
350 000 Ft
Reménység Ifjúságvédő Alapítvány, Budapest
Értelmi fogyatékos, mozgássérült és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek foglalkoztatása
200 000 Ft
RÉV Ambulancia, Székesfehérvár
Alkoholbetegek és drogbetegek családjainak, hozzátartozóinak mentális és szociális prevenciós gondozása, életvezetésének javítása
100 000 Ft
Róna AE Klub, Karcag
Az alkoholizmusban, mint szenvedélybetegségben szenvedők gyógyulási szándékának segítése csoportterápiával, mentálhigiénés és életmód-tanácsadással
100 000 Ft
S.O.S. Egyesület a Szenvedélybetegekért, Debrecen
Drogprevenciós, felvilágosító előadások tartása Debrecen középszintű oktatási intézményeiben
100 000 Ft
S.O.S. Lelki Egészségért Alapítvány, Debrecen
Küzdelem a szenvedély- és alkoholbetegség ellen önsegítő klub közreműködésével
200 000 Ft
Sashalmi Új Élet Alkoholmentes Klub, Budapest
A kórházból kikerült, gyógyulni akaró betegek beilleszkedésének és az absztinencia megtartásának elősegítése
50 000 Ft
Sckrlpt Szociális Segítő Egyesület, Szigethalom
Szociális és mentális krízishelyzetből kikerült, absztinens életet élő alkoholisták és családtagjaik segítése
300 000 Ft
Semmelweis Kórház Szociális Munka Csoportja, Miskolc
A különböző krónikus betegségben szenvedők csoportos formában történő pszichoszociális támogatása
150 000 Ft
Soteria Alapítvány, Budapest
Esetmenedzser szociális munkás alkalmazása a szolgáltatásokat használó egyénekkel való intenzívebb kapcsolattartás érdekében
200 000 Ft
Soteria Alapítvány, Budapest
Pszichiátriai betegek klubjának működési költsége
200 000 Ft
Szabad Lélek Mentálhigiénés Egyesület, Dédestapolcsány
Az Egyesület programjainak támogatása
200 000 Ft
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Alkoholizmus Ellenes Egyesület, Nyíregyháza
A megyei klubok és egyesületek erősítése, III. a szunnyadó, elmaradott térségi klubok újjáélesztése, valamint a mozgalom kiszélesítése az adott szakmai háttérrel
150 000 Ft
Szem Alapítvány, Szekszárd
Primer prevenció és egészségmegőrzés a 6-24 éves korú, intézeti keretek között nevelkedő fiatalok körében
100 000 Ft
Szent János Kórház Emlőrák Klub, Budapest
A klub számára ismertető anyagok, szórólapok írása, torna, uszodabérleti díj, kulturális-utazási program, önkéntes segítők képzése
200 000 Ft
Szenvedélybetegekért Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, Nyíregyháza
A különböző szenvedélybetegségekben szenvedők rehabilitációja, reszocializációja
200 000 Ft
Szenvedélybetegekért Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, Nyíregyháza
Különböző szenvedélybetegségekben szenvedők csoportterápiával történő rehabilitációja, visszailleszkedésének segítése a családba, társadalomba
100 000 Ft
Színház, Zene, Tánc Megálló, Budapest
A színház-, tánc-, zeneterápiás eszközöket felhasználó önsegítő csoportok létrehozása, fenntartása, működtetése
200 000 Ft
Szivárvány Idősek Otthona, Sóstófürdő
Együttélés elnevezéssel csoport létrehozása idős emberek és szenvedélybetegek együttes részvételével, a másság elfogadása
150 000 Ft
Szociális Ellátások Intézménye, Csongrád
A Sziget Klub elnevezésű preventív program tolytatása, bővítése, kiterjesztése a város valamennyi oktatási intézményére
100 000 Ft
Szociális Gondozási Központ, Kaposvár
Alkoholizmus miatt szociálisan hátrányos helyzetbe került nyugdíjas férfiak aktív foglalkoztatása, életvitelük segítése
150 000 Ft
Szociális Gondozási Központ, Kaposvár
A szociális gondoskodásban részesülő középkorú és idősödő, még rehabilitálható alkoholisták terápiához segítése
150 000 Ft
Távlat Alapítvány, Budapest
Családi otthon mintájú, miliőterápiás módszerekkel animált betegközösség életrehlvása
200 000 Ft
Tékozló Fiút Segítő Alapítvány, Debrecen
bevonásával az utógondozás területén
180 000 Ft
Területi Általános Megelőző Addiktológiai Szakgondozásért Alapítvány, Budapest
Az addiktológiai betegellátás feltételeinek fejlesztése, javítása azon TÁMASZ gondozókban, ahol a szakmai lehetőség erre biztosítékot nyújt
5 000 000 Ft
Területi Általános Megelőző Addiktológiai Szakgondozásért Alapítvány, Budapest
Motiváló és elérési program, valamint viselkedésbeli tanácsadó program alkohol- és drogfüggők részére
200 000 Ft
Tiszamenti Emberek Lelki Segítő Egyesülete, Tiszavasvári
Prevenció és segítségnyújtás a szenvedélybeteg szülőknek,
és azok gyermekeinek meghatározott programok keretében
150 000 Ft
Tolna Megyei ILCO Egyesület, Szekszárd
Sztómás betegek műtét utáni rehabilitációja
264 000 Ft
Tolna Megyei Kékkereszt Egyesület, Györköny
Gyógyult szülők gyermekeinek táboroztatása, családi hétvégék megtartása, prevenció, elhelyezkedés segítése a munkaerőpiac figyelésével
200 000 Ft
Törött Cserép Alapítvány, Szombathely
Szenvedélybetegek gyógykezelése a dömösi Iszákosmentő Misszió Gyógyító Szanatóriumában és utókezelésük csoportos foglalkozások segítségével
100 000 Ft
Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért, Budapest
Szervátültetettek részére heti egyszeri alkalommal klubnap szervezése különféle meghívott előadókkal
150 000 Ft
Triász Alkoholmentes Klub, Budapest
A Klub működési költségeinek és rövid távú programok anyagi fedezetének biztosítása
100 000 Ft
Triász Alkoholmentes Klub, Budapest
Működési költségek, személyi és tárgyi feltételek biztosítása
50 000 Ft
Úton Lévők Alapítvány, Sárisáp
Szenvedélybetegek és családtagjaik megsegítése a mindennapi életben
300 000 Ft
Váci Mihály Városi Művelődési Központ Család AE Klub, Nyíregyháza
Alkoholbetegek folyamatos rehabilitációja, klubaktivisták továbbképzése, családterápiás napok, hétvégék rendezése
100 000 Ft
Városi Egészségügyi Szolgálat Pszichiátriai Ambulancia
és Gondozó Intézet, Debrecen
Betegfoglalkoztató klub tagjainak szociális és kulturális támogatása
300 000 Ft
Városi Egészségügyi Szolgálat Pszichiátriai Ambulancia és Gondozóintézet Gyermek Részleg, Debrecen
Asszertív csoportos tréning segítségével megszüntetni a szociális érintkezésben mutatkozó hiányosságokat és nehézségeket
300 000 Ft
Városi Mentálhigiénés Műhely/Egyesület/, Szekszárd
Szuicidprevenciós modellkísérlet az öngyilkossági kísérletet elkövetők körében, egyéni segítő beszélgetés és utógondozás
200 000 Ft
Vas Megyei AE és ÁM Klubok Tagjainak Egyesülete, Szombathely
A szenvedélybetegekért program keretében megyei egyesületi rendezvények, képzés, továbbképzés, a beilleszkedést elősegítő programok szervezése
100 000 Ft
Vaszary Kolos Kórház Pszichiátriai Osztály, Esztergom
Krónikus skizofrén betegek életminőségének javítása, tájékoztatása, kezelésben tartásra való motivációja
400 000 Ft
Vencsellői Református Egyházközség, Gávavencsellő
Alkoholbetegek gyógyulásénak elősegítése, hátrányos helyzetű családok támogatása, körzeti kékkeresztes konferencia
250 000 Ft
Veszprém Megyei Alkoholellenes és Alkoholmentes Klubok Tagjainak Egyesülete, Ajka
Szakmai továbbképzéseken való részvétel, kapcsolattartás a megyei Drogambulanciával és a Vas megyei szervezettel
123 000 Ft
Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztály, Zalaegerszeg
Megelőző és motivációt fenntartó komplex terápiás modell szenvedélybetegek rendszerszemléletű gyógyításához
200 000 Ft
Zala Megyei Kórház Psychiátriai Osztály, Zalaegerszeg
Szenvedélybetegek és családjuk életmódformáló és terápiás segítése
200 000 Ft
Zöld Dió Alapítvány, Nagykőrös
Krónikusan beteg szülők és gyermekeiknek támogatása
100 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>