Soros Alapítvány Évkönyv 2002
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet

Emberi jogi és korrupcióellenes program

52 833 250 Ft


A program célja a személyiségi emberi jogok védelmének és érvényesítésének elősegitése, illetve a korrupció – természetéből adódóan láthatatlan – szerkezetének feltérképezése, valamint a közélet átláthatóvá tétele. A program keretében a Soros Alapítvány és a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány (OSI) jogi programja, az Alkotmány- és Jogpolitikai Intézet (COLPI) közösen támogatott olyan intézményeket, illetve programokat, amelyek működésének célja az alapvető emberi jogok érvényesítésének elősegítése, a modern demokratikus intézményi rendszer kialakulása, vagy aktív részvétel a korrupció elleni harcban. Az elfogadott pályázatok támogatásához a Soros Alapítvány és az OSI/COLPI 50-50 %-ban járult hozzá.
Az alábbi területeken lehetett támogatásért pályázni:
– Nő és gyermekjogvédelem
– Ingyenes jogsegély
– A szabadságvesztés és előzetes letartóztatás alternatívái
– Bírák képzése
– Rendőrségi projektek
– Jogklinikák
– Korrupció ellenes projektek, a következő területeken: a törvényhozás szerkezetének feltérképezése és vizsgálata,
– Az átláthatóság növelése a bírói gyakorlatban, a közigazgatásban és a rendőrség munkájában
– Tényfeltáró újságírás.

38 pályázat érkezett, 19 pályázat részesült támogatásban.

Támogatott pályázatok

Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola, Nyíregyháza
Gyermekjogvédelem, Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata gyermekeknek c. könyvecske 30 cikkének megvítatása, a cikkek felbontása, értelmezése
111 000 Ft
Debreceni Egyetem Jog- és Államtudományi Intézel Büntetőjogi és Nemzetközi Jogi Tanszék, Debrecen
Jogi Klinika program további működtetése és továbbfejlesztése
5 100 000 Ft
Faág Baráti Kör Egyesület, Pécs
Jogi felvilágosítás, jogsegélyszolgálat és jogorvoslat a gyermek- és ifjúságvédelem területén
920 000 Ft
Fórum Film Alapítvány, Budapest
Szobákba zárt titkok című dokumentumfilm
650 000 Ft
Irodalom Kft., Budapest
Az Élet és Irodalom című hetilapban minél nagyobb lehetőség biztosítása a tényfeltáró újságírásnak, a múlt évben indított ítélet-kritika rovat folytatása
4 500 000 Ft
Jogklinika és Street Law Oktatási és Kutatási Alapítvány, Budapest
Beszéljünk a jogról közérthetően, hogy ne csak a jogászok értsék!
2 105 000 Ft
Magyar Helsinki Bizottság, Budapest
A Bízottság jogvédő tevékenysége (2002. I. negyedév)
4 184 000 Ft
Magyar Helsinki Bizottság, Budapest
A Bizottság jogvédő tevékenysége, honlapszerkesztés (egy éves működés)
16 000 000 Ft
Magyarnarancs, hu Kft., Budapest
A Magyar Narancs c. időszaki kiadványban megjelenő tényfeltáró, oknyomozó cikkek támogatása
4 500 000 Ft
Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület, Budapest
Az idegenrendészeti őrizetben tartózkodó külföldiek rendszeres jogi felvilágosítása, ügyvédi képviselete
1 321 250 Ft
Martin Luther King Egyesület, Budapest
Ingyenes jogi tanácsadás és képviselet
1 000 000 Ft
Másság Alapítvány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodája, Budapest
Rendőri atrocitás vizsgálata, feltárása, jogorvoslata és javaslatok megfogalmazása jogszabály-módosításokra, tanulmányírás, ügyvitel 10 konkrét ügyben
1 300 000 Ft
Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, Budapest
A kötelező tartózkodási helyen és idegenrendészeti őrizetben lévő külföldiek jogérvényesítésének elősegítése
350 000 Ft
Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Klinikai Program, Miskolc
Jogi klinikai képzés, terhelti, sértetti képviselet bíróságok és hatóságok előtt, komplex áldozatvédelem, street law
5 668 000 Ft
Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola, Mórahalom
Egy regionális tiniparlament megszervezése a dél-alföldi régió általános iskoláiban dolgozó diákönkormányzati képviselő gyerekek és segítő pedagógusok részére
800 000 Ft
Mozgó Világ Alapítvány, Budapest
A megváltozott jogi szabályozás, idegenrendészeti és menedékjogi törvény, állampolgárságról, határőrizetről stb. jogszabályok hatásáról szóló írások
700 000 Ft
Pest Megyei Diákönkormányzatok Hálózata, Budapest
Diákok, diákönkormányzat vezetők megismertetése az alapvető emberi, állampolgári, gyermeki jogokkal és azok érvényesítési eszközeivel
368 000 Ft
Rendészeti Kutatók Egyesülete, Telki
Korrupció ellenes oktatócsomag elkészítése, amely egy tankönyvből és egy oktatófilmből áll
2 450 000 Ft
Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítványa, Eger
A gyermekek jogainak védelmében
306 000 Ft
Tartalom>>
Következő fejezet >>