Soros Alapítvány Évkönyv 1997
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Kulturális menedzsment program

17 975 000 Ft

Magyarországon bejegyzett hivatásos és alternatív előadóművészeti csoportok (színházak, tánc- és zenei együttesek, valamint az előadóművészetekkel szervesen társított vizuális művészeti csoportok) nyújthattak be pályázatot menedzsment tevékenységük támogatására, illetve ezen együttesek, csoportok menedzselésével foglalkozó szervezetek, magánszemélyek pályázhattak olyan független művészeti ügynökségek, programirodák, regionális menedzsment központok létrehozásának/meg-
erősítésének támogatására, amelyek újszerű, igényes művészi produkciók létrehozását/megismertetését tekintik alapvető feladatuknak.

85 pályázat érkezett, melyből 33 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

Alternatív Színházak Szövetsége, Budapest
Regionális és nemzetközi kapcsolatok fejlesztése, kulturális menedzseléssel foglalkozó munkatárs felvétele
750 000 Ft
Apáczai Nevelési Központ Gyermektáncszínház, Pécs
Számítógép-vásárlás a menedzsment és az infrastruktúra kialakítására és a hazai és nemzetközi kapcsolatok további sikeres fejlesztésére
250 000 Ft
Artus Színház Táncszínházi Egyesület, Budapest
Duna-Majna-Rajna uszályprojekt menedzsmentje
750 000 Ft
Atellana Tánc- és Befogadószínház, Eger
A megnövekedett feladatokhoz technikai eszközpark kialakítása, a szervező munka támogatása
1 000 000 Ft
Bábjátékosok Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete, Tatabánya
A Bábszínház bemutató utáni első évadjának menedzselése, előadások Holdudvar Bábszínház néven
400 000 Ft
Baranyai Alkotótelepek, Siklós
A képzőművészet és társmúvészetek kapcsolatára épülő programok hagyományának felelevenítése, infrastrukturális kapacitás fejlesztése
400 000 Ft
Berger Gyula és Barátai, Budapest
Komplex program a menedzselés hatékonyabbá tételére: menedzser alkalmazása, promóciós csomag készítése, kapcsolatok fejlesztése
400 000 Ft
Bozsik Yvette Alapítvány, Budapest
A társulat menedzsmentjének és marketingtevékenységének fejlesztése
800 000 Ft
Csillaghegyi Kulturális Egyesület, Budapest
ISDN vonal kiépítése a programok szélesebb körben való hirdetésére, külföldi és hazai kapcsolatok építésére
400 000 Ft
Drámai Nevelési Színházi Társulás, Budapest
Irodai felszerelések vásárlása, managementtovábbképzés az egyesület vezetői részére
250 000 Ft
Dream Team Színház, Budapest
A színházi menedzsment infrastrukturális hátterének kialakítása
400 000 Ft
Kamaraszínház Sopronban Alapítvány, Sopron
A KAS Színház infrastrukturális fejlesztése, ezáltal hatékonyabb marketing es menedzsmentmunka regionális szinten
700 000 Ft
Kortárs Balettért Alapítvány, Szeged
Az Alapítvány infrastrukturális kapacitásának fejlesztése számítógép vásárlásával, valamint e-mail- ás internetcsatlakozással
400 000 Ft
Kortárs Táncszínházi Egyesület, Budapest
Táncot, mozgást népszerűsítő projekt szervezéséhez szakember alkalmazása, a programok információs anyagainak terjesztéséhez fénymásoló gép vásárlása
900 000 Ft
Közép-Európa Táncszínház Egyesület, Budapest
Infrastrukturális kapacitás fejlesztése fax, fénymásoló beszerzésével, valamint a már meglévő számítógép bővítésével
400 000 Ft
Maszk Egyesület, Szeged
Az Egyesület általános menedzsmentfejlesztési programjának befejezéséhez eszközök beszerzése
400 000 Ft
Mediawave Nemzetközi Vizuális Művészet Alapítvány, Győr
Az Alapítvány projektjeivel (fesztiválok, bemutatók, táborok) kapcsolatos menedzsment 1 500 000 Ft Mozgó Ház Színházi Társulás, Budapest
Az együttes menedzsmentjének fejlesztése
400 000 Ft
MŰ Színház, Budapest
A színház irodai infrastruktúrájának fejlesztése
400 000 Ft
Műhely Alapítvány, Budapest
A menedzseri munka fejlesztésére menedzserklub működtetése
400 000 Ft
Néptáncosok Baráti Kőre, Ajka
Regionális kulturális programiroda létrehozása, rendezvényszervezés, művészeti csoportok produkcióinak kiajánlása, szerepeltetése
650 000 Ft
Phobos Táncegyüttes, Budapest
A táncegyüttes infrastrukturális hátterének fejlesztése
250 000 Ft
Rácz Aladár Zeneiskoláért Alapítvány, Jászapáti
Az alapítvány munkájának szervezésében részt vevő munkatárs továbbképzése
290 000 Ft
Sámán Színház, Budapest
Menedzsment és infrastrukturális kapacitás fejlesztése, marketingstratégiák kialakítása
750 000 Ft
Sitkéi Ifjúsági Kör Egyesület/Sitkéi Színkör, Sitke
Menedzsment és infrastrukturális kapacitás fejlesztése, hatékonyabb marketingstratégiák kialakítása
350 000 Ft
Stúdió „K" Alapítvány, Budapest
A szorosan vett színházi tevékenység melletti programok menedzselésének megszervezése
640 000 Ft
Szabad Színjátszásért Egyesület, Budapest
Menedzsment- és infrastrukturális kapacitás fejlesztése
250 000 Ft
Szól a Szív Alapítvány, Budapest
Hangversenyek szervezésével és rendezésével kapcsolatos anyagok másolásához fénymásológép beszerzése
345 000 Ft
Szombathelyi Bábszínház, Szombathely
Logo tervezése és kivitelezése a bábszínház új elnevezéséhez kapcsolódóan, fénymásoló és írógép vásárlása a háttérmunka feltételeinek javítására
400 000 Ft
Tangram Stúdió Bt, Budapest
A Puttó & Panja művészeti társulás arculatának kialakítása, grafikai gondozása
250 000 Ft
Veszprém Város Vegyeskar Baráti Kör Egyesület, Veszprém
Független menedzseriroda létrehozása az intézményi háttér nélkül tevékenykedő csoportok és egyéni alkotók számára
750 000 Ft
Vízöntő Kulturális és Szabadidős Egyesület, Debrecen
A Kulturális Egyesület művészeti csoportjainak és programjainak infrastrukturális
250 000 Ft
Vizy-Art-System Bt, Budapest
Önálló menedzsmentiroda létrehozása és működtetése komplex programmal
1 500 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>