Soros Alapítvány Évkönyv 1984-1985
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
2.3. Zene, tánc

2.3.1. A 180-as csoport 1,010.000 forintos támogatást kapott erősítők, hangszerek, alkatrészek, kották vásárlására, próbaterem bérlésére és mikrobusz vételére. Az experimentális zene műfajában ezt az együttest tartják Magyarországon a legjobbnak. Más közvetlen támogatásban nem részesül.

2.3.2. A budapesti Citerabarátok Klubja 478 ezer forintos támogatásban részesült, videó-berendezés vásárlása céljából. Ezt oktatási célokra és a hagyományos citerázás dokumentálására használják. A klubot 1983-ban hozták létre, s ma már több mint 800 tagja van. Évente nemzetközi citerás zenei tábort is szervez.

2.3.3. 130 ezer forintos támogatást kapott a nyírbátori Zeneiskola. Az ősszeget az 1985-ös vonós zenei tábor költségeire fordították. Elsősorban pedig olyan résztvevők ösztöndíjára, akik a szükséges fedezettel nem rendelkeznek.

2.3.4. Húsz fiatal jazz-zenész 480 ezer forintos, egy évre szóló támogatásban részesült, s vállalata, hogy ez alatt létrehozza Magyarország egyetlen big band-jét. Az összeg kétharmadát a zenészek minimális összegű ösztöndíja teszi ki.

2.3.5. A Kreatív Mozgásstúdió 430 ezer forintos támogatást kapott videó-felszerelés vásárlásához és külföldi tánctanárok meghívásához, akik évi nyári tanfolyamán vesznek részt A stúdió magánjellegű, de nem profit-orientált intézmény, amelynek törekvése a modern tánc újrafelfedezése és kreativitást fejlesztő programok szervezése felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.

2.3.6. A Kodály Néptánc Kamaraegyüttes 500 ezer forintos támogatást kapott jelmezek és hangszerek vásárlásához. A csoport 12 táncosból és 4 zenészből áll. Valamennyien az Állami Népi együttes tagjai voltak, de önállósultak, mert a táncolást hagyománykutatási és közművelődési tevékenységgel is össze akarják kapcsolni.

2.3.7. Hortobágyi László 860 ezer forintos támogatást kapott keleti zene stúdiójának korszerűsítéséhez. Hortobágyi vállalata, hogy keleti zenearchívumát minden érdeklődő számára ingyen hozzáférhetővé teszi.
Következő fejezet >>
Tartalom>>