SOROS Alapítvány
Soros Alapítvány Évkönyv 1988

<<Tartalom
<<Előző fejezet
ZENE
Volly István
50.000 forint 1985-ben
50.000 forint 1988-ban
Vallásos népi énekek gyűjtése
A nyolcvanéves zenetanár összeállította Az év énekei című kottáskönyv kéziratát. Az újabb támogatást az 1001 szentének c. gyűjtemény kottájának elkészítésére kapta.

Szegedi Egyetemi Énekkar
70.000 forint és
300 dollár 1988-ban
Részvételi díjra
A JATE kórusa két belgiumi kórusversenyen vett részt a támogatás segítségével.

Concerto Armonico együttes
630.000 forint 1988-ban
Kamarazenei munka
Az együttes 1983-ban alakult XVII-XVIII. századi zeneművek előadására, tagjai korabeli hangszereken játszanak. A támogatást a kamarazenekar további fenntartáshoz, rendszeres műhelymunkához, a repertoár bővítéséhez kapta.

Hámán Kató Általános Iskola Énekkara, Vác
85.000 forint 1988-ban
A magyar kóruskultúra térjesztése
A pályázó 1969-ben indította el zenei tagozatát, sikeres működésük továbbviteléhez kapták a támogatást. Az összeg a kilencven tagú énekkar működése során felmerülő terembérek és belföldi utazási költségek fedezésére szolgál.

Tatabányai Művelődési Központ
200.000 forint 1988-ban
Nemzetközi Jazz Tábor
A Művelődési Központ 1980 óta rendezi meg a Nemzetközi Jazz Táborok sorozatát. E táborok célja, hogy nemzetközi tanári és hallgatói részvétellel lehetőséget teremtsen fiatal főiskolás jazz tanszakos hallgatok számára olyan együttlétre, melyben megismerkedhetnek a különböző országok jazz-oktatási módszereivel. A nemzetközi táborokban alkalmanként 80-100 hallgató vesz részt. A támogatást a Tatabányán megrendezett V. Nemzetközi Jazz Tábor költségeire adta a bizottság.

MTA Zenetudományi Intézet
140.000 forint 1988-ban
Az IMS Study Group magyarországi ülése
Az International Society of Musicology Study Group “Chant" 3. konferenciáját 1988 szeptemberében Magyarországon rendezik meg. Az egyhetes konferencián több előadást, ehhez kapcsolódó vitát, illetve a magyarországi kutatásokat demonstráló gyakorlati bemutatót tartanak. A támogatást a konferencia költségeire kapták.

Reményi Attila
48.000 forint 1988-ban
Ösztöndíj
Az ösztöndíj-támogatást zeneművek komponálására kapta.

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola
200.000 forint 1988-ban
Handel: Messiás c. oratóriumának előadása
A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, a Műszaki Egyetem és a József Attila Tudományegyetem egyesített kórusa 1988. szeptember 18-án Budapesten a Zeneakadémián, szeptember 19-én Szegeden a Nemzeti Színházban Handel: Messiás c. oratóriumát adta elő, s a támogatást e két hangverseny költségeihez kapta.

Vujicsics Tihamér Zeneiskola
100.000 forint 1988-ban
Tehetséggondozó népzenei tábor
1987-ben szervezték meg először az Ifjú Tehetségek Népzenei Táborát Szentendrén. A magyar és a nemzetiségi népzenék ifjú művelőit az ország egész területéről, valamint a Duna-menti külföldi városokból hívták a népzenei táborba.

Budafoki Ifjúsági Szimfonikus Zenekar
100.000 forint 1988-ban
Finnországi hangversenyek és cserekapcsolat
A zenekar 1988 augusztusában a finn ITA-Helsingin Musiikkiopiston Kuoro kórussal közösen egy Bach kantátát és egy Beethoven művet adtak elő különböző finn városokban. A hangversenykörutat Magyarországon is megtartják, 1989 júliusában.

Legány Dénes
60.000 forint 1988-ban
Kortárs magyar zene terjesztése
Az ösztöndíj-támogatást a kortárs magyar zene népszerűsítésére kapta a pályázó. Kortárs magyar zongoraművekből vidéki és budapesti általános és középiskolai tanárok számára ad hangversenyeket. Javaslatokat dolgoz ki továbbá arra, hogy építhető be a kortárs magyar zene a zenepedagógiába.

Fertődí Zenei Tábor
70.000 forint 1988-ban
Ifjúsági zenetanfolyam
1969 óta rendeznek Fertődön, az Eszterházy-kastélyban zenei táborokat. 1988-ban június 27. és július 8. között rendezik meg a XIX. Országos Ifjúsági Zenei Tábort az ország zeneművészeti szakközépiskoláinak diákjai számára egyéni jelentkezés alapján. A támogatást a tábor megrendezésének költségeire kapták.

Matuz István
120.000 forint 1988-ban
Könyv a fuvola művészetéről
Az ösztöndíj-támogatást a fuvolaművész A fuvola ürügyén c. szakkönyvének megírásához kapta.

Virágvölgyi Márta
60.000 forint 1988-ban
Tanulmány a népi hegedűtechnikáról
A pályázó Szék, Magyarpalatka, Kalotaszeg, Gyimesközéplok és Nagysármás egy-egy kiemelkedő prímásának technikáját elemzi és veti egybe a tájegységenként gyűjtött tudományos anyaggal.

Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Női Kara
150.000 forint 1988-ban
Nemzetközi kórustalálkozó
A kórus az angliai Middlesboroughban vett részt nemzetközi kórusversenyen 1988 augusztusában, és az utazáshoz kapta a támogatást.

Halmos István
60.000 forint 1988-ban
A piaroa indiánok zenéje
A pályázó 1967-68-ban Venezuelában egy indián népcsoport - a piaroák - néhány közösségében népzenei és néprajzi kutatást folytatott. Ennek eredménye mintegy 20 órányi zenei felvétel, valamint további, a zenei életre vonatkozó felvételek és feljegyzések. Az ösztöndíj-támogatás segítségével néprajzi és népzenei elemzéseket végez.

Jánosi Együttes
200.000 forint 1988-ban
Népzenei előadássorozat
Az 1975-ben alakult együttes legfőbb célkitűzése a magyar népzene előadási stílusának feltárása és bemutatása. A támogatást több városban rendezett előadások költségeire kapta.

Budafoki Kamarakórus
100.000 forint 1988-ban
Működési támogatás
A támogatást versenyeken és koncertkörutakon való részvételhez, hanglemez-felvételekhez és a kórus működtetéséhez kapták.

Pécsi Géza
275.000 forint 1988-ban
Zenei kézikönyv
A pályázó a szakközépiskolák és szakmunkásképzők növendékeinek művészeti, esztétikai neveléséhez kidolgozott programjának keretében a Kulcs a muzsikához c. kézikönyv költségeire kapta a támogatást.

Trió Ongarese Kamaraegyüttes
150.000 forint 1988-ban
Alternatív kamarazenei program
A támogatás segítségével új felállásban, új feldolgozásban “alternatív" kamaraegyüttest alkotnak, rendszeres triókoncerteket tartanak.

Cantemus gyermekkórus
3.000 dollár forinttérítés nélkül 1988-ban
Ausztráliai fellépés
A kórus az International Society for Education meghívására részt vett a Társaság XVIII. nemzetközi konferenciáján Canberrában, majd különböző városokban lépett fel. Az utazás költségeit részben külföldi magyarok, részben különböző intézmények adományai fedezik. Az alapítvány támogatását a résztvevők költőpénzének fedezésére kapták.

Lisznyay Szabó Gábor Emlékbizottság
100.000 forint 1988-ban
Emlékhangverseny
A bizottság a Lisznyay Szabó Gábor zeneművész születésének 75. évfordulóján rendezett emlékhangverseny költségeire adta a támogatást.

Jánosi András és Danhauser Zoltán
120.000 forint 1988-ban
Magyar népi tánczenei hagyományok
Az ösztöndíj-támogatást a XVIII. századi magyar tánczene és népzene tanulmányozására kapták.

Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
150.000 forint 1988-ban
Külföldi mesterkurzusok
A támogatás a főiskola hallgatóinak mesterkurzusaira meghívandó külföldön élő neves mesterek költségeihez járul hozzá.

Budapesti Kórus
100.000 forint 1988-ban
Jubileumi kiadvány
Az 1941-ben alakult kórus az 50 éves jubileumára készítendő ünnepi kiadvány elkészítésére kapta a támogatást.

Jeunesses Musicales Magyarországi Szervezete
400.000 forint 1987-ben
300.000 forint 1988-ban
Külföldi tanulmányutak
A Jeunesses Musicales Magyarországi Szervezete különböző zenei intézmények külföldi kurzusaira küld fiatal magyar ösztöndíjasokat. A támogatást az útiköltségre adta a bizottság.

Komlói Városi Tanács
500.000 forint 1988-ban
Kórustalálkozó
1972 óta kétévenként rendezik meg nemzetközi részvétellel a Kodály Zoltán Gyermekkórus Találkozót. Az 1989 júniusára tervezett IX. találkozó megrendezésére kapták a támogatást.

Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozat
250.000 forint 1988-ban
Zenetanár-találkozó
A pályázó intézet a magyar népzenekutatásnak és Bárdos Lajos szellemi örökségének szenteli az ének-zene tanárok országos továbbképzési találkozóját. A bizottság az 1989 márciusi találkozó költségeihez adta a támogatást.

Anonymus Rézfúvós Kvintett
180.000 forint 1988-ban
Ösztöndíj
Az együttes 1981-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatóiból. Az ösztöndíj-támogatást öt fő részére adta a bizottság.

Nagy Zsolt
96.000 forint 1988-ban
Ösztöndíj
A fiatal karmester 1988 április-májusában egy hónapot töltött a Milánói Scala Színháznál. Az ösztöndíj-támogatást zeneművek betanulására kapta.

Kertész László
660.000 forint 1987-ben
150.000 forint 1988-ban
Diákopera
A Népszínház operatagozata 1987-ben tíz vígoperát adott elő diák-közönségnek, 1988-ban pedig újabb öt előadásra kapott támogatást. Az Eötvös Alapítványtól 300.000 forintos támogatást kapott az együttes, s ezt egészítette ki a bizottság.

Szomjas-Schíffért György
146.000 forint 1988-ban
Lapp sámándalok lejegyzése
A pályázó Lappföldön gyűjtött 270 ősi éneket, s ezek tudományos feldolgozására kapta a támogatást.

Grabócz Márta
60.000 forint 1987-ben
72.000 forint 1988-ban
Zenetörténeti kutatómunka
A kutatás témája: portrévázlatok és szemiotikai elemzések az 1945 utáni zene történetéből; valamint hang- és kottaarchívum létrehozása, illetve bővítése az elektronikus és komputer-zene termékeiből.

Hamburger Klára
l.000 dollár forinttérítés nélkül 1988-ban
Liszt-dokumentumok
A kutató a bayreuthi Richárd Wagner Arcívumban Liszt Ferenc levelezését, családtagjainak leveleit és mások, vele kapcsolatos, vagy neki írott leveleit, továbbá az egykorú sajtót tanulmányozza. A négyhetes kinntartózkodás költségeit fedezi a támogatás.

Konkoly Elemér
122.000 forint 1988-ban
Népzenei gyűjtőmunka
A támogatás segítségével Magyarnemegye község népzenei monográfiáját készíti el.

Interkoncert Fesztiváliroda
150.000 forint és
4.000 dollár 1985-ben
850.000 forint 1987-ben
300.000 forint 1988-ban
Zenei rendezvények
Az újabb támogatást az 1989-es Soproni Régi Zenei Napok koncertjeihez, valamint a Barcsi Rézfúvós Kamarazenei Fesztivál koncertprogramjának lebonyolításához adta a bizottság.

Budapesti Régi Zene Fórum
150.000 forint 1988-ban
Régi zenei fesztivál
A bizottság az 1989 május-júniusi Budapesti Régi Zenei Fórum költségeihez járult hozzá. Az egy hetes rendezvényen hat-hét koncertet tartanak.

Weiner Leó Kamarazenei Egyesület
300.000 forint 1987-ben
200.000 forint 1988-ban
Zenekari működésre
A bizottság a kamarazenekar önállósulási törekvéseit kívánja előmozdítani a támogatással.
Következő fejezet >>
Tartalom>>

SOROS Alapítvány