I. MELLÉKLET

A következõ oldalakon lévõ szabályzat egy olyan minta, ami egy kiemelten közhasznú szervezet megalapítását, vagy egy már meglévõ szervezet közhasznúvá való besorolási kérelmét segítheti.

Számos része megváltoztatható a község(ek) sajátosságai szerint. Ezek a célok, a tevékenységek felsorolása, a szervezeti felépítés bizonyos részei (pl. az elnökség létszáma, a hatáskörök megosztása), ám a Közgyûlés, a nyilvánosság és a gazdálkodás szabályainak nagy részét törvények írják elõ. Az alábbi szabályzat középutas megoldásokat tartalmaz, amelyek hatékonyan támogathatják a községi egészségterv sikeréhez óhatatlanul szükséges együttmûködést.

Hangsúlyozzuk, hogy az alapszabályzatban nem egy mindenképpen megvalósítandó program elemeit kell összefoglalni, hanem azt olyan keretként kell felfogni, amibe érdemes belevenni minden lehetséges célt, tevékenységet és szervezeti megoldást. Így a késõbbiekben nem kell állandóan módosítgatni az alapszabályzatot. Például ha a helyi csoport létrehozása, vagy tudományos kutatás szerepel az alapszabályzatban, az nem azt nem jelenti, hogy az egyesületnek ezt feltétlenül tennie is kell. Ez egy lehetõség, amire a késõbbiekben vagy szükség lesz, vagy nem.

Az alapszabályzat olyan szempontból is kulcsfontosságú, hogy az egyesület tagjai számára alkotmányszerûen jogokat és kötelezettségeket, szervezeti szabályokat, hatásköröket állapít meg, így a község egészségéért munkálkodók számára az együttmûködés korrekt keretét biztosíthatja.

A bejegyzési kérelemnek a következõ adatokat kell tartalmaznia: az egyesület neve, székhelye, a képviselõ neve, címe, a mûködési kör jellege, közhasznúsági fokozata. A törvény által megkövetelt legalább 10 alapító tag részvételét igazolni lehet az alakuló ülés hiteles jegyzõkönyvének vagy a jegyzõkönyvhöz mellékelt tagjegyzéknek (részvételi ívnek) a csatolásával. Emellett az ügyintézõ és a képviseleti szerv tagjainak nyilatkozniuk kell az állampolgársághoz kapcsolódó feltételek meglétérõl és arról, hogy nincsenek eltiltva a közügyek gyakorlásától. A bíróság a jegyzõkönyv és az alapszabályzat alapján megvizsgálja az egyesület ügyintézõ és képviseleti szerve megválasztásának a törvényességét, továbbá hogy a társadalmi szervezet a mûködéséhez szükséges vagyonnal rendelkezik-e.

 

A KÖZSÉGI EGÉSZSÉG EGYESÜLET
ALAPSZABÁLYZATA
(Példa)

 

I. Általános rendelkezések

1. §

 
1. Az egyesület neve: "X" Községi Egészség Egyesület (a továbbiakban az Egyesület).

2. §

 
1. Az Egyesület mûködési területe: a résztvevõ község(ek)
Az Egyesület székhelye:
2. Az Egyesület alapítási éve: 1998
3. Felügyeleti szerve: XY Városi Ügyészség
4. Nyilvántartás helye: XY Megyei Bíróság
5. Mûködési ideje: határozatlan

3. §

"X" Községi Egészség Egyesület
1. az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján létrejövõ egyesület, önálló jogi személy;
2. nonprofit célú, civil társadalmi szervezet, amely a tagok önkéntes társulásán alapul. Az Egyesület bárhonnan és bármilyen formában szerzett bevétele vagy vagyona kizárólag az Egyesület céljaira fordítható, a tagok között nem osztható szét;
3. pártoktól független egyesület, amely közvetlen politikai tevékenységet nem folytat és pártokat anyagilag nem támogat;
4. a közhasznú szervezetekrõl szóló 1997. CLVI. törvény alapján kiemelkedõen közhasznú tevékenységként egészségmegõrzõ, szociális, mentálhigiénés, természet- és környezetvédelmi munkát végez, illetve ilyen munkát végzõ személyeket és szervezeteket támogat.
5.

az alapszabályzat szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi sajtó útján is nyilvánosságra hozza.

 

II. Az egyesület célja és tevékenysége

4. §

Az életminõség olyan komplex fogalom, amelynek összetevõi a testi-lelki egészség, az ember és a természet közötti harmónia és a közösségi életbe való beilleszkedés.
Az Egyesület fõ célja a község(ek)ben élõ lakosok életminõségének javítása egy olyan egészségterv összeállítása és megvalósítása által, amelynek fõbb területei: egészségmegõrzés, a környezetvédelem és a civil társadalom fejlesztése.

Az Egyesület fõ céljának elemei a következõk:
1. az egészséges életmód fejlesztése
  • az egészséges táplálkozási szokások elsajátításának elõsegítése,
  • a dohányzás-, az alkohol- és a drog ellenes küzdelem,
  • az örömteli mozgás elõsegítése által;
2. az egészségügyi ellátórendszer megelõzés-centrikusságának elõsegítése, illetve az egészségügyi szolgáltatások minél szélesebb körû elérhetõségének támogatása;
3. a lelki egészség megõrzésének elõsegítése;
4. a természet védelme, a környezeti ártalmak csökkentése;
5. az aktív közösségi élethez szükséges ismeretek nyújtása, készségek fejlesztése;
6. az életminõség fejlesztése ágazatközi módon, az ebben érdekelt magánszemélyek, intézmények, vállalkozások együttmûködésének ösztönzése, szövetségének létrehozása;
7. az életminõséggel kapcsolatos adatok gyûjtése és közismertté tétele;
8. az életminõséggel kapcsolatos társadalmi tudás bõvítése és az ehhez kapcsolódó szándékok, készségek erõsítése;

5.§

Az Egyesület céljai elérése, feladatai megvalósítása érdekében:
1. találkozási lehetõséget biztosít a tagság számára tapasztalataik, ismereteik kicserélése, valamint a kapcsolatok teremtése és fejlesztése céljából;
2. kapcsolatot létesít és együttmûködik hasonló céllal mûködõ nemzeti és nemzetközi szervezetekkel, alapítványokkal, egyesületekkel, támogatja és összehangolja tagjai ilyen irányú tevékenységét;
3. programokat, projekteket tervez, szervez és valósít meg;
4. a tapasztalatcsere és szakmai továbbképzés érdekében tanfolyamokat és egyéb rendezvényeket szervez;
5. hírleveleket, egyéb kiadványokat szerkeszt és ad ki;
6. támogatókat és támogatást szerez a tevékenységéhez,
7. alapítványokat hozhat létre, vagy részt vehet ilyenek létrehozásában,
8. szolgáltatást, tanácsadást végez,
9. nonprofit gazdasági-vállalkozási tevékenységet folytathat;

 

III. Az egyesület tagjai

6. §

1. Az Egyesületnek
a) rendes
b) pártoló
c) tiszteletbeli tagjai lehetnek.
2. Az Egyesület rendes tagja minden természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkezõ szervezet, aki egyetért az Egyesület célkitûzéseivel, vállalja az egyesület céljainak megvalósításában az aktív részvételt, elfogadja az Alapszabályt és rendszeresen fizeti a tagdíjat. A tagok felvételérõl az Elnökség dönt.
3. Az Egyesület pártoló tagja lehet az a természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkezõ szervezet, aki az Egyesület mûködéséhez anyagi, szakmai vagy erkölcsi támogatást nyújt, elfogadja az Alapszabályt és vállalja a pártoló tagsággal járó kötelezettségek teljesítését. A tagfelvétel a rendes tagokra vonatkozó szabály szerint történik.
4.
  1. Tiszteletbeli tag lehet az a természetes személy, akit az Elnökség az Egyesület kiemelkedõ erkölcsi vagy anyagi támogatása jeléül az Egyesület tagjai sorába meghívott.

 

7. §

 
1.

A rendes tag jogai:

  a. 18. életévének elérése után az Egyesület bármely tisztségére megválasztható, szavazati joggal rendelkezik,
  b. részt vehet az Egyesület Közgyûlésének munkájában, ülésein, rendezvényein, a határozatok meghozatalában, észrevételeket, javaslatokat tehet, véleményt nyilváníthat az Egyesület mûködésével kapcsolatban,
  c. ajánlásokat tehet az Egyesületet érintõ kérdések megtárgyalására, az Egyesület feladatainak kialakítására,
  d. indítványokat tehet a Közgyûlés és az Elnökség napirendi pontjaira, intézkedéseket kezdeményezhet,
  e. igénybe veheti az Egyesület szolgáltatásait, élhet a tagságot megilletõ kedvezményekkel,
  f. jogosult betekinteni az Egyesület valamennyi iratába, ha ez a személyiségi jogokat nem sérti,
  g. felvilágosítást kérhet az Egyesület tevékenységérõl, amelyre az Egyesület 30 napon belül köteles választ adni,
  h. a tagok egyharmada írásban az ok és cél megjelölésével rendkívüli elnökségi ülés összehívását kezdeményezi.
2. A rendes tag kötelezettségei:
  a. mûködjék közre az Egyesület céljainak megvalósításában,
  b. tartsa be az Egyesület alapszabályának rendelkezéseit,
  c. rendszeresen fizesse a tagdíjat.
3. A pártoló tag jogai:
  a. tanácskozási joggal részt vehet a Közgyûlésen,
  b. javaslatokat tehet, véleményt nyilváníthat az Egyesület mûködésével kapcsolatban.
4. A pártoló tag kötelezettségei:
  a. az Egyesület célkitûzéseinek megvalósításának elõsegítése,
  b. anyagi, szakmai vagy erkölcsi támogatás nyújtása.

8. §

 
1. A rendes tagság és természetes személy pártoló tagsága megszûnik:
a) kilépés,
b) törlés,
c) méltatlanná válás,
d) kizárás,
e) elhalálozás esetén.
2. A rendes tag az Egyesülettõl írásbeli bejelentéssel bármikor kiléphet.
3. Az Elnökség határozattal törölheti a tagok sorából azt a tagot, aki nem felel meg a 7. §. 2. bekezdésében meghatározott feltételeknek és a tagsági díjjal - a felszólítások ellenére - egy évnél tovább hátralékban van. Fellebbezés esetén a törlést elrendelõ határozat megerõsítésérõl vagy visszavonásáról a következõ Közgyûlésnek egyszerû többséggel kell döntenie.
4. Az Elnökség határozattal felfüggesztheti a tagságát annak a tagnak, aki az Egyesület céljainak megvalósulását jelentõsen veszélyezteti, vagy azzal ellentétes magatartást tanúsít.
5. A felfüggesztést kimondó határozat ellen 15 napon belül az Egyesület Közgyûléséhez kell fellebbezni. A fellebbezésnek halasztó hatálya van.
6.

A tiszteletbeli tagság bizalommegvonással szûnik meg. A bizalommegvonásról az Elnökség dönt.

9.§

 

1. Az Egyesület legalább 8 fõ résztvevõ esetén helyi csoportot alakíthat, a csoport alakítását az Egyesület Elnökségének be kell jelenteni. A helyi csoport a mûködését csak az Elnökség jóváhagyó határozatával kezdheti meg.
2. Az Egyesület helyi csoportja nem jogi személy. Az Egyesület nevét csak a "helyi csoport" toldattal használhatja.
3. A helyi csoport az Egyesület Elnökségébe képviselõket küldhet, akik tanácskozási joggal rendelkeznek.

 

IV. Az egyesület szervezete

10. §

 
1. Az Egyesület szervei:
a) Közgyûlés
b) Elnökség (5 tagú: elnök, titkár, pénztáros, 2 elnökségi tag)
2. Az Egyesület hivatalos belföldi és külföldi kapcsolataiban az Egyesületet az Elnök vagy az általa megbízott tag képviseli.
3. Az Egyesület ügyintézését a Titkár végzi.

11. §

 
1. Az Egyesület legfõbb szerve a Közgyûlés. A Közgyûlés a rendes tagok összessége.
2. A Közgyûlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:
  a. az Egyesület megalakulásának, feloszlásának, más egyesülettel történõ egyesülésének kimondása
  b. az Alapszabály elfogadása, módosítása
  c. a Elnökség tagjainak megválasztása és visszahívása
  d. a tagdíj mértékének megállapítása
  e. az Egyesületnek két közgyûlés közötti idõszakra terjedõ tevékenységi és gazdasági tervének megállapítása az Elnökség elõterjesztése alapján, valamint az errõl szóló beszámoló elfogadása
  f. döntés minden olyan ügyben, amelyet a jogszabály a Közgyûlés hatáskörébe utal, vagy amelyet az Elnökség a közgyûlés elé terjeszt
  g. a pénzügyi beszámolót ellenõrzõ két tag megválasztása, akik a Közgyûlés kezdetén megkapják a Pénztárostól a részletes pénzügyi beszámolót, majd a szavazás elõtt véleményezik a beszámolót
  h. tagsági jogviszony kérdésében hozott határozat elleni fellebbezés elbírálása
3. A közgyûlést legalább évente, vagy szükség szerint kell összehívni. Összehívását a Elnökség rendeli el. Végrehajtásáról a Titkár gondoskodik.
A közgyûlés határozatképes, ha szabályszerû értesítés után a tagság 50%-a +1 fõ jelen van. Határozatképtelenség esetén az ismételten összehívott közgyûlés, amelyet az elhalasztott közgyûlést követõen 15 napon belül kell összehívni, azonos napirendek tekintetében a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.
4. A Közgyûlés határozatait egyszerû szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlõség esetén a Közgyûlés Elnökének szavazata dönt. Minden tagnak egy szavazata van.
5. A szavazás nyílt, bármely szavazásra jogosult tag indítványára - ha a jelenlevõk legalább egyharmada támogatja - titkos szavazás is tartható.
6. A Közgyûlés üléseit az Elnök vezeti. Az Elnök a Közgyûlés levezetésével mást is megbízhat. A Közgyûlésrõl jegyzõkönyv készül, amelyet az Elnök és két, a Közgyûlés által megválasztott tag hitelesíti.
7. A jelenlevõ tagok kétharmados többsége szükséges:
  a. az Alapszabály módosításához,
  b. az Egyesület feloszlásához, más egyesülettel történõ egyesülés kimondásához,
  c. a tag kizárásával kapcsolatos jogorvoslati eljáráshoz szükséges döntéshez.
8. A tisztségviselõk megválasztása titkos szavazással történik. Megválasztottnak azt a személyt kell tekinteni, aki az érvényes szavazatok több mint felét megszerezte. Amennyiben valaki nem kapta meg az érvényes szavazatok több mint felét, abban az esetben a tisztségre jelölt két legtöbb szavazatot szerzett személy között újabb szavazást kell tartani. A megismételt szavazás gyõztese a legtöbb szavazatot kapott személy lesz. A tisztségviselõket a Közgyûlés 2 évre választja.
9. A Közgyûlés ülései nyilvánosak. A tagok szótöbbséggel hozott határozattal a nyilvánosságot kizárhatják, ha valamely egyesületi tag jogos magánérdekének védelme vagy közérdek ezt szükségessé teszi.
10. Az Elnök a Közgyûlésre tanácskozási joggal meghívhatja állami, társadalmi, gazdasági szervezetek képviselõit és magánszemélyeket.

12. §

 
1. A Elnökség tagjai:
  a. Elnök
  b. Titkár
  c. Pénztáros
  d. 2 Elnökségi tag
2. Az Elnökség a két közgyûlés közötti idõszakban dönt az Egyesület ügyeiben, kivéve azokat a tárgyköröket, amiket az alapszabály vagy a jogszabály a Közgyûlés kizárólagos hatáskörébe utal.
3. Az Elnökség feladata és hatásköre:
  a. tagsági viszony keletkezésével és megszûntetésével kapcsolatos eljárás,
  b. a Közgyûlés összehívásával, mûködésével kapcsolatos elõkészítõ és a Közgyûlés munkáját elõsegítõ szervezõ tevékenység,
  c. az Egyesület gazdasági tevékenységével kapcsolatos döntés- elõkészítõ munka, az éves programok, költségvetés megvitatása és elfogadása,
  d. az Egyesület valamennyi szabályzatának megvitatása és elfogadása,
  e. javaslattétel a Közgyûlés által választott tisztségviselõk személyére, illetve a tisztségviselõk megbízása,
  f. az Elnök éves beszámolójának elfogadása,
  g. személyzeti munka irányítása,
  h. tisztségviselõk, ügyintézõk beszámoltatása,
  i. az Egyesület nevének esetleges megváltoztatása,
  j. az Egyesület tagjának kizárásával kapcsolatos eljárás,
  k. az Egyesület tiszteletbeli tagja cím adományozása,
  l. minden olyan eljárás, amely nem tartozik a Közgyûlés kizárólagos hatáskörébe és amelyeket az Elnökség hatáskörébe von.
4. A Elnökség ülését szükség szerint, de legalább negyedévente tartja.
5. Az Elnökség határozatképes, ha a tagok közül legalább hárman jelen vannak.
6. Állásfoglalásait, határozatait szótöbbséggel hozza meg, szavazategyenlõség esetén az Elnök szavazata dönt.
7. Az Egyesületet az Elnök képviseli. Ezt a jogát az ügyek meghatározott csoportjára nézve bármely tagra átruházhatja.
8. Az Elnökség határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont], élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján
  a. kötelezettség vagy felelõsség alól mentesül, vagy
  b. bármilyen más elõnyben részesül, illetve a megkötendõ jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minõsül elõnynek az Egyesület cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetõ nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítõ okiratnak megfelelõ cél szerinti juttatás.

 

13. §

Az Elnök:
1. Az Egyesület Elnökét két éves idõtartamra a Közgyûlés választja, aki tevékenységével a Közgyûlésnek felelõs. Az Elnök feladata és hatásköre:
  a. az Egyesület tevékenységének irányítása,
  b. a Közgyûlés összehívása, határozatainak ellenjegyzése,
  c. döntés és intézkedés az Elnökség ülései közötti idõszakban az Elnökség hatáskörébe tartozó kérdésekben,
  d. a Közgyûlés és az Elnökség által hozott határozatok és állásfoglalások végrehajtásának irányítása és ellenõrzése,
  e. kapcsolattartás más társadalmi és érdekképviseleti szervezetekkel
  f. az Elnökség munkájának irányítása,
  g. vezeti az Elnökség üléseit,
  h. képviseli az Egyesületet,
  i. intézkedik és dönt a hatáskörébe utalt ügyekben,
  j. összehívja az Elnökség üléseit,
  k. vezeti a Közgyûlést,
  l. vezeti az ügyintézõ apparátust,
  m. irányítja az Egyesület gazdálkodását,
  n. utalványozási jogot gyakorol,
  o. gyakorolja a munkáltatói jogokat,
  p. minden olyan feladat ellátása, amelyet jogszabály az Elnök hatáskörébe utal.

 

14. §

A Titkár:
a) végzi az Egyesület szervezési teendõit, irányítja az ügykezelést, levelezést,
b) gondoskodik az ülések jegyzõkönyveinek, emlékeztetõinek elkészítésérõl,
c) beszámol a Elnökségnek a két ülés közötti ügyintézésrõl.

15. §

A Pénztáros:
a) gondoskodik a könyvelésrõl,
b) intézi az Egyesület bankszámlájával kapcsolatos minden teendõt,
c) elõkészíti az éves pénzügyi beszámolót.

V. Az egyesület megszûnése

16.§

 
1. Az Egyesület megszûnik, ha:
  a. a Közgyûlés az Egyesület feloszlását vagy más szervezettel való egyesülését kimondja,
  b. feloszlatják,
  c. az Egyesület szétválik,
  d. megszûnését megállapítják.
2. Egyesület megszûnése esetén vagyonáról a Közgyûlés rendelkezik, felszámolóként az Egyesület volt ügyintézõ szerve, az Elnökség jár el.

 

VI. Az egyesület gazdálkodása

17. §

 
1. Az Egyesület éves költségvetési terv szerint gazdálkodik. Az éves költségvetési keretet, illetve felhasználásáról szóló beszámolót a közgyûlés hagyja jóvá. A költségvetéshez a könyvelõi tevékenységet megbízás alapján végzõ könyvelõ készít beszámolót. Az Egyesület gazdálkodásáról készített kimutatásokat a Közgyûlés, illetve az Elnökség elé kell terjeszteni.
2. Az Egyesület gazdaságilag önálló, a mûködéshez szükséges pénzeszközöket és a vagyont saját maga biztosítja.
3. Az Egyesület mûködéséhez szükséges bevételeket az alábbiak jelentik:
a) tagsági díjak, amelyet a Közgyûlés állapít meg,
b) magán- és jogi személyek adományai,
c) az Egyesület gazdasági, vállalkozási tevékenységébõl származó bevétel,
d) rendezvénybevétel, egyéb önkéntes felajánlások.
4. A megállapított tagdíjat csak pénzben lehet fizetni, amely a tárgyév "x" hónapjának "y" napján esedékes. A tagdíj befizetése, illetve behajtása érdekében az Egyesület vezetõ szervei, tisztségviselõi együttmûködnek.
5. Az Egyesület bevételeivel önállóan gazdálkodik, tartozásaiért saját vagyonával felel. Az Egyesület tagjai az Egyesület tartozásaiért - a befizetett tagdíjakon túlmenõen - nem felelnek.
6. Az Egyesület vállalkozási tevékenységébõl származó bevételének megállapítását a társadalmi szervezetek gazdálkodási tevékenységérõl szóló 16/ 1989. (II.26.) MT sz. rendelet alapján végzi.
7. Az Egyesület pénzeszközeit pénzintézettel, megállapodás alapján, számlán kezeli.
8.

Az Egyesület bármely cél szerinti juttatását pályázathoz kötheti. Az Elnökségnek pályázati szabályzatot ki kell dolgoznia, amely kizárja annak lehetõ-ségét, hogy a pályázatnak elõre meghatározott nyertese lehet. A pályázat elbírálására bizottságot kell létrehozni. Meg kell határozni az elbírálás kritériumait, és a döntésrõl a pályázót értesíteni kell.

 


A beszámolási szabályok

18. §

 
1. A közhasznú szervezet köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejûleg közhasznúsági jelentést készíteni.
2. A közhasznúsági jelentés elfogadása a Közgyûlés kizárólagos hatáskörébe tartozik.
3. A közhasznúsági jelentés tartalmazza:
  a. a számviteli beszámolót;
  b. a költségvetési támogatás felhasználását;
  c. a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást;
  d. a cél szerinti juttatások kimutatását;
  e. a központi költségvetési szervtõl, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitõl kapott támogatás mértékét;
  f. a közhasznú szervezet vezetõ tisztségviselõinek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét;
  g. a közhasznú tevékenységrõl szóló rövid tartalmi beszámolót.
4. Az Egyesület éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetõleg abból saját költségére másolatot készíthet.

 

VI. Záró rendelkezések

19. §

 
1. Az Egyesület mûködésének, a feladat és a hatáskörök megosztásának részletes szabályait a szervezeti és mûködési szabályzat tartalmazza, összhangban az Alapszabállyal.
2. Jelen Alapszabályban nem szabályozott kérdésekre a Ptk., az 1989. évi II. törvény, az 1997. évi CLVI. törvény valamint a mindenkor hatályos egyéb jogszabályok irányadók.
3. Az Egyesület az XY Bíróság által vezetett nyilvántartásba vétellel válik jogi személlyé.

 

Záradék:

Jelen alapszabályt a Községi Egészség Egyesület alakuló közgyûlése 1998. május ......-én egyhangú határozattal elfogadta.

 


Kelt ..............n 1998. május .......-én

 

az alakuló közgyûlés elnöke

 


jegyzõkönyvezetõ

hitelesítõ

hitelesítõ