Kiadványok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Süss fel nap - Vidó Ildikó: Anyád helyett anyád
Szerző:
Fűzfa Balázs (szerk)
Sorozatcím:
A kiadás helye:
Pilisborosjenő
A kiadás éve:
1999
Kiadó:
Pedagógus-továbbképzési módszertani és információs központ
Terjedelem:
Nyelv:
magyar
Tárgyszavak:
pedagógia, tehetséggondozás
Állomány:
Megjegyzés:
Annotáció:
ISBN:
963 9049 24 7
ISSN:
Raktári jelzet:
E


Vidó Ildikó
Anyád helyett anyád
Töredékek az iskolai szociális munkáról

Invokáció avagy mire jó a szociális munkás?
A szociális munkás a reménytelenség birodalmában dolgozik. A kilátástalan helyzetben élő családok életkörülményeinek javítása nem gyors és nem nagy eredményeket produkáló munka.
Szerezzünk munkát egy képzeden, apatikus, esetleg deviáns embernek - jó. De ha szerzek is munkát, vajon képes lesz-e arra, hogy ezen a munkahelyen megkapaszkodjon, legyűri-e majd a környezet ellenállását, egyáltalán akar-e dolgozni vagy ott dolgozni, ahol lehetséges számára munkahelyet találni?
Szerezzünk lakást egy rossz körülmények között élő családnak — rendben. De képes lesz-e egy peremhelyzetben élő család a megszerzett lakást fenntartani, lakbért, fűtést, gáz- villanyszámlát fizetni? Vagy még mindig biztonságosabb élete volt a putriban, ahol ezek a terhek nem nyomasztották?
Szerezzünk segélyt a rászorulóknak - természetesen. De a segélyezettek nagy száma ellenére a segély alig valamit lendít a családi költségvetésen, a segélyező hivatal e kevés pénzért szabályokat ír elő, ellenőrzi, esetleg megalázó helyzetbe hozza a családot.
És vajon mit lehet tenni az alkoholistákkal, a drogosokkal, akiknek az együttműködése nélkül az amúgy sem reményteli terápia semmit sem ér, mit kezdjünk a betegségtudattal nem rendelkező elmebetegekkel, a kriminalitást már szubkulturális normaként megtanult bűnözőkkel?
A szociális munka nem a gyorstüzelő menedzserek műfaja. Nem lehet megmérni a szociális munkás teljesítményét, a befektetett energiák sokszor csak átmeneti eredményeket hoznak, vagy még azt sem, esetleg sokkal később vagy egész más területen jelentkeznek.
Különösen nehéz az ilyen természetű munkát elfogadtatni egy iskolában, pedagógusok között, akik mindent azonnal leosztályoznak, adagot számolnak, tudja-nem tudja dichotómiában gondolkodnak, ahol az egymást átfedő feladatkörök okán mindenki a másik szakma képviselőjétől várja a mindenható beavatkozást a tennivalók azon részében, amelynek megoldására a saját eszközeivel képtelen.

Mire is való egy szociális munkás, és főként: mire való a szociális munkás egy iskolában? Mire való éppen itt, a Burattinóban? Elsőként nézzük meg, hogyan vélekednek a szociális munkás szerephatárairól a terület elméleti szakemberei!
A szociális munka legáltalánosabb meghatározásaiban e tevékenység kettős funkcióját emelik ki: egyrészről a szociális munkás a környezet hátránytényezőinek csökkentésére tesz kísérletet („intézkedő" szerepkör), másrészt a hátrányos helyzetbe kerülő emberek azon képességét erősíti, amellyel képessé válnak megbirkózni a problémáikkal („gondozói" szerepkör). Anélkül, hogy e meghatározások részletes elemzését elvégezném, annyit mindenképpen szükségesnek látok kiemelni, hogy az iskolai környezetben e kettőség még kiélezettebben jelentkezik.
A gyerekek szociális helyzete rajtuk kívülálló, általuk alig befolyásolható adottság. Hogy szüleik dolgoznak-e vagy sem, van-e lakásuk vagy nincs, életvitelük szolgálja-e a gyermek fejlődését vagy nem, az szinte független a gyermekek problémakezelő kompetenciájától. Azokban az esetekben, amikor az iskolában derül ki, hogy a gyermek veszélyben van, vagy fejlődése a család szociális nehézségei következtében akadályozott a szociális munkásnak elsősorban a gátló tényezők a veszélyhelyzet megszüntetésére irányuló intézkedéseket kell megtennie. A szociális munka másik, ökológiainak nevezett dimenziójában éppen az iskolai környezet ad lehetőséget arra, hogy a szociális munkás (és a pedagógus) olyan mintát nyújtson a gyermek és a gyermeket nevelő család számára, amely képessé teszi őket a szociális problémák leküzdésére, a veszélyhelyzetek elkerülésére.
Az iskolai szociális munka meghatározásai is ezt a kettősséget tükrözik.
„Általában véve a gyermekjóléti szpdális munka azt vállalja magára, hogy segít a gyermeket érintő szociális körülmények további romlásának megelőzésében, e körülményekjavításában, illetve megszilárdításában." (KADUSHIN, A. 1987)
„Az iskolai szociális munkás egyik legfontosabb feladata, hogy segítse a tanulók [...] problémaszituációinak azonosítását. [...] a problémák egy részére egyenesen a tanárok és az iskola személyzete hívja fel a szociális munkások figyelmét [...] más problémákat az iskola dolgozóival, a tanárokkal és a munkát segítő személyzettel folytatott konzultációk tárnak fel. " (COSTIN, L. B. 1987)
A szociális munka e speciális területén (az iskolai szociális munkában) tehát nemcsak az intézkedés-gondozás, vagy másképpen fogalmazva a terápia és a megelőzés kettőssége jelenik meg, hanem felmerül a szociális munkás—pedagógus szerepkörének elhatárolására irányuló igyekezet is. Ez a probléma néhol egészen éles megfogalmazásban is megjelenik:
,,.. .annak gondolata, hogy az iskola legyen a z iskolai szpciális munka hordozója, a lehető legrosszabb ötlet. [...] Egy bürokratikus intézmény nem alkalmas arra, hogy új területre lépjen — és az iskolai szociális munka teljesen új tevékenység, amely sok rugalmasságot követel. [...] az iskola igazgatója mindig tanár marad, a s zpciál-pedagógHSok egy alulfizetett kisebbség, akiknek tevékenysége sohasem les z olyan módon mérhető, mint a tanárok órái. " (KERSTING, H. J. 1985)
Az elméleti bizonytalanságból egyes kutatók oly módon kerestek kiutat, hogy megvizsgálták a gyakorlatban működő iskola-modellekét:
„A gyakorlati modellt úgy lehet meghatározni, mint lényegi tények, központi ideák és koncepciók [...] megnyilvánulását [... j. A modell alapjában véve definitív és desk-riptív. [...] Modelleket azért találnak ki, hogy beilleszkedjenek egy sajátos gyakorlati keretbe [...]." (AlXEN-MEARES, P. - WASHINGTON, R. O. - WELSH, B. L. 1986)
Az iskolai szociális munka gyakorlatának legismertebb típusa a „hagyományos klinikai" modell. Itt a szociális munkás esetkezelést végez a problémás gyermekkel, illetve családdal, „terápiáját" a pedagógusoktól és az iskolai környezettől teljesen függetlenül végzi. Az un. „iskola-változtató" mo-de/Iben a szociális munkás az iskola egészét (tehát nem a problémás gyermeket) tekinti ügyfelének, és a diszfunkcionális iskolai normák megváltoztatására törekszik (ALDERSON).
Egy másik szerző leírja az „iskola-közösség-tanuló" modell működését (COHEN). Ebben a szociális munkás végez ugyan „esetkezelést", de nem ez a fő feladata. A tanulócsoportok problémáit közvetíti az iskolai vezetés felé, részt vesz az iskolai feladatok és pedagógiai eszközök meghatározásában, egyes tanulók problémáira a tantestületben megkeresi azt a specialistát, aki a problémamegoldásra alkalmas lehet. E modell működtetéséhez a szociális munkások és a pedagógusok intenzív csapatmunkája szükséges.
Az itt következő tanulmányban a Burattino Iskola gyakorlatát fogom bemutatni. Látni fogjuk az iskola működésének elveit, az itt nevelkedő gyermekek szociális problémáit, és néhány példán keresztül megítélhetjük az iskola megoldási kísérleteit e problémák kezelésére.
A Burattino gyakorlata ebben az értelemben egyfajta modellt implikál — modellt, amelyben jelen vannak a fenti dilemmák megoldására általunk választott utak. Hogy ezek az utak mennyiben rendeződnek el egy jól körülírható elmélet mentén, hogy egy elmélet mentén el lehet-e rendezni egyáltalán azt a sokrétű tevékenységet, amely az iskolában zajlik, annak megítélését az Olvasóra bízom.

Seregszemle - a Burattino
Ahhoz, hogy az itt következő történetet megérthessük, röviden bemutatom a helyszInt.
A Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány 1990 áprilisában jött létre. Az alapítvány célja az esélyegyenlőség megteremtése volt: a hátrányos helyzetű családok gyermekei számára olyan körülmények biztosítása, amelyek között képességeiket, készségeiket a lehető legjobban kibontakoztathatják. Ez a cél a rendszerváltást követő első esztendőben egyrészt lényegesnek, másrészt elérhetőnek látszott, a társadalom polarizálódása érzékelhetővé vált, a változásban lévő iskolarendszer - főleg piaci megfontolások alapján — a fizetőképes családok igényeire épült, külön szolgáltatásokat kInált, a felzárkóztató, kompenzáló, egyenlőség-eszményű pedagógia számára egyre kisebb tér nyílt.
Az iskola tandíjmentes oktatást kInált egy tradicionális munkáskerület (Csepel) családjai számára, és olyan „külön szolgáltatásokat", amelyek a szociális problémák közvetlen és közvetett megoldásában segíthetnek. A pedagógia, a pszichológia és a szociális munka egymásra épülésével, együttműködésével olyan iskolai modellt kívánt megvalósítani, ahol a gyermek és családja nehézségeinek kezelése nem elkülönült intézmények, egymástól függetlenül dolgozó szakemberek feladata, hanem egy olyan komplex tevékenység, amelyben nem a probléma, hanem az ember, a gyermek, a család kerül fókuszba.
1991 márciusában négy évfolyammal (60 tanulóval) kezdte meg működését egy korábban bölcsőde céljára használt épületben, amelyet a helyi önkormányzat bocsátott az alapítvány rendelkezésére. Az épület két éve az iskola fenntartásában közreműködő Burattino Szociális és Kulturális Egyesület anyagi támogatásával az iskola tulajdonába került. 1995-től általános szak- és szakközépiskolaként működik. Jelenleg az iskola szerkezete 8 + 4 évfolyam, az idei tanévben hét általános iskolai osztály (hatodikosok és nyolcadikosok idén nincsenek az iskolában) 90 fővel, és 4 középiskolai osztály 49 tanulóval működik.
A Burattino iskola nem teljesítmény-orientált intézmény. A kis osztálylétszámok, a gyakori kiscsoportos, illetve egyéni foglalkozások lehetőséget adnak a tanulók készségeinek, képességeinek optimális fejlesztésére. A készségfejlesztést, illetve a részképesség-kiesés korrekcióját logopédus és készségfejlesztő pedagógus végzi. A pedagógusok mellett főállású pszichológus és szociális munkás foglalkozik a gyerekekkel - illetve családjukkal. A 30 fős szakembergárdában orvos, védőnő, sőt úszóedző is dolgozik (a gyerekek hetente úszni járnak). A tanulók számára egésznapos ellátás biztosított — napi háromszori étkezéssel (ezért minimális térítési díjat fizetnek a szülők) —, délutánonként szakkörökön, tanfolyamokon vehetnek részt a gyerekek. Az iskola jelentős támogatást ad a tankönyvek megvásárlásához is.
Az iskolába való felvétel egyedüli szempontja a rászorultság (több gyermekét egyedül nevelő szülők, rossz anyagi körülmények között élő, megoldaüan lakáshelyzetű családok, nagycsaládosok, etnikailag hátrányos helyzetűek, egészségileg veszélyeztetett, iskolázatlan szülők gyermekei, akiket nem a szüleik nevelnek).
A Burattino Iskola alapvetően szociális problémákkal küzdő családok gyermekeinek nevelését, a szociális hátrányok kompenzálását tűzte ki céljául. Az iskola működésének 7 éve alatt a tanulók összetétele azonban megváltozott. A dokumentumokban vázolt elvek szerint a tanulófelvétel során kizárólag szociális szempontokat érvényesített az iskola. Ennek ellenére az eltelt időszakban a bekerülő tanulók között egyre nagyobb arányban jelennek meg az organikus mentális zavarokkal vagy viselkedésproblémákkal küzdő gyerekek.
Hogy a szociális hátrányok képességzavarokkal társuljanak, arra nincs komolyan vehető (A hazai szakirodalomban egyedül Czeizel Endre és munkatársai dolgoztak ki egy bizo-nyítatlan hipotézist az általuk „multifaktonális-familiáris"-nak elnevezett értelmi fogyatékosság létéről. Állításaik annak idején heves tudományos vitát indukáltak. A nemzetközi tudományos közéletben időről időre megjelennek hasonló konzervatív— apologikus ideológiák, amelyek hitelessége újra és újra megcáfolódik. (CZEIZEL,—LÁNYINR—RÁTAY)) tudományos bizonyíték. A „szegénység" ugyan megnehezíti a képességek harmonikus kibontakoztatását, de magukat a képességeket nem módosítja (eltekintve olyan extrém esetektől, ahol az éhezés, a hideg, az alkohol stb. következményesen idéz elő traumát az idegrendszer fejlődésében).
Az a tapasztalat, hogy a hátrányos helyzetből, a kisebbségi szubkultúrából, nyomorból érkező gyerekek iskolai teljesítménye elmarad az iskolai követelményektől nagyobb valószInűséggel magyarázható szociológiai elvek szerint: a környezet negatív hatásai gátolják a meglévő képességek kibontakozását. A környezetelvű magyarázat megadja annak a lehetőségét, hogy az igazságtalan társadalmi helyzetek némileg korrigálhatóak, hogy a pedagógia eszközeivel az esélyek nagyobb egyenlősége biztosítható. A kiegyenlítő iskolák modelljei sikereket és kudarcokat egyaránt felmutatnak, újabb érveket és ellenérveket szolgáltatva a tudományos vitához.
Lehet, hogy ez a világ minden világok legjobbika, lehet hogy a társadalom organizmusának elit fejre és a terheket cipelő lábakra van szüksége. Lehet, hogy a szabadság az embereket a képességeiknek megfelelő helyre juttatja, de nem ez a tapasztalat. Mindemellett nem hiszünk a fej—láb megosztásban. Csak abban hiszünk, hogy van esély lehántani a szegénység lárvaarcát a ránk bízott gyerekekről. És ha száz sikertelen kísérlet után csak néhány pillangót sikerül világra segíteni, akkor is megérte a fáradság.

Seregszemle — a családok
Az elmúlt tanév kezdetén kérdőíves módszerrel felmérést készítettem az iskola tanulóinak szociális státuszáról. A felmérés kiterjedt az iskola 43 tanulójára, ami a testvérek miatt 31 család adatainak elemzését jelentette. A vizsgálat során a családok szerkezetéről, a szülők foglalkozásáról, lakáshelyzetéről, jövedelméről és fogyasztásáról gyűjtöttem adatokat.
Egy ilyen jellegű adatfelvétel természetesen számos torzító tényező hatását hordozza: az önkitöltéses adatfelvétel fékeértésekre, pongyola válaszadásra ad lehetőséget, a válaszok (főként a jövedelmi viszonyok esetében) szándékosan torzítottak, az adathiányok száma (szeméremből, figyelmetlenségből) várhatóan nagy stb. Úgy tűnik, a személyes kapcsolat ezeknek az általánosan jelentkező torzító hatásoknak az enyhítését szolgálta, mindössze egy szülő tagadta meg a válaszadást, a kérdőívekben durva torzítást az adatellenőrzés során nem találtam.
A pozitivista megközelítéssel szembeni másik ellenérv lehet, hogy mit méricskélem én a gyerekeket, hiszen lehet tudni, hogy kevés pénzből, rossz lakásokban, zűrös családi körülmények között élnek. Valóban sokmindent - sokkal többet - lehet tudni, ha egyszerűen végiglátogatjuk a családokat, beszélgetünk a szülőkkel, a gyerekekkel. Egy ilyen típusú mérés azonban valami mást ad: a csoportot mutatja meg az egyén helyett, és mivel képtelen hierarchizálni a benyomásokat, kevesebb teret enged az értelmezés szubjektivitásának.
Milyenek voltak hát a burattinós gyerekek családjai 1997 szeptemberében? Hol vannak azok a pontok, ahol az iskola pedagógiai, pszichológiai vagy szociális kompetenciájára lehet szüksége a családnak?

Demográfiai adatok — családszerkezet
A szülők átlagos életkora 40 év, azaz tanítványaink szülei a munkavállalás szempontjából aktív korúak. A későbbiekben látni fogjuk, hogy ennek ellenére a munkaviszonyban álló szülők aránya az 50z-ot sem éri el. Velük együtt élő gyerekeik száma átlagosan 2,6, ami messze meghaladja a fővárosi átlagot. A magas gyermekszám minden hátrányos helyzetű társadalmi csoport sajátja, a szegénység elleni extenziós stratégia, valamint az alacsony iskolázottság következménye.
A családok 42z-a — gyermekeik száma alapján — jogosult lehet gyermeknevelési támogatásra (1997. évi XXXI. törvény).
A gyermekek nevelésében fontos szerepet játszik, hogy milyen a család összetétele, amelyben élnek. Tanítványainknak alig a fele él együtt két szülőjével, mintegy negyedüket édesanyjuk egyedül neveli. A válás és az ezzel kapcsolatos pszichés megterhelés feloldása pszichológusi feladat. A gyermeküket egyedül nevelő szülők azonban könnyebben kerülhetnek olyan élethelyzetbe, hogy szociális munkás segítségére szorulnak.

Foglalkozási státusz — munkanélküliség
A kvalifikálatlan munkát végző vagy munkanélküli szülők alacsony jövedelme, a munkanélküliség, az egzisztenciális bizonytalanság mindennapi feszültségkeltő hatása a család életére talán a legerősebb hatást gyakorló tényezővé emeli a szülők foglalkozási státuszát.
Iskolánkban a szülőknek alig fele végez aktív kereső munkát. A munkanélküliségi adatok még a kerület magas munkanélküliségi rátájánál is jóval rosszabbak (anyák: 22,2z apák: 34,8z). A munkanélküliek mellett az inaktív keresők száma is igen magas (anyák: 29,6z apák: 17,4z). A demográfiai adatok alapján érthető, hogy családjainkban az anyák egyötöde GYES-en van. Az életkori eloszlás alapján ezzel szemben nem magyarázható a nyugdíjas szülők relatíve nagy aránya. Az ő esetükben — a rokkantnyugdíjasok mellett — az előnyugdíjazás (rejtetten a munkanélküliség) előfordulásával számolhatunk. Az aktív keresők csaknem fele segéd-, illetve betanított munkát végez.
E reménytelen helyzetet tovább fokozza, ha figyelembe vesszük, hogy a munkanélküli szülők átlagos életkora 40 év felett van, ami elhelyezkedésüket jelentősen megnehezíti (az álláshirdetésekben 30—35 év alatti képzett alkalmazottakat keresnek). Átképzésre, újabb képesítés megszerzésére ebben a korosztályban szintén kisebb az esély.

Lakáshelyzet — lakásfenntartás — díjhátralékos családok
A mindennapi élet legelemibb szükséglete a fedél. Tanítványaink családjainak lakáshelyzetét több tényező mentén próbáltam megvizsgálni. Fedél — a vizsgálat időpontjában — minden gyerek feje felett volt.
A családok egyharmada saját, fele bérlakásban lakik, mintegy 15z-uknak nincs saját lakása, szívességi lakáshasználók vagy albérlők. A lakások átlagos alapterülete 52,3 m2, ami általában kétszobás lakást jelent, amelyben (adagosán) 4,7 fő lakik. Az egy főre jutó alapterület 11,1 m2/fő. A lakások 1/3-a komfort nélküli, 1/3-a összkomfortos. A családok fele lakótelepi lakásban lakik.
Ha a fenti adatokat összevetjük a lakás típusával, azt mondhatjuk, hogy családjaink egy része olyan lakótelepi bérlakásban lakik, amelyik általában megfelelően komfortos, és jó minőségű ugyan, de fenntartására a család képtelen, esetleg kicsi a lakás a család számára, vagy olcsóbban fenntartható, nagyobb, de rossz minőségű családi házat épített magának.
A lakásproblémák közül külön kiemelném a közüzemi díjak fizetésének nehézségeit. A családok egynegyede (7 család) a vizsgálat időpontjában már több hónapja nem volt képes fizetni közüzemi számláit, közülük két családnál ez már több éves tartozást is jelent, őket a kilakoltatás veszélye fenyegeti. További kb. 50z-nál a díjfizetés a teljesíthetőség határán van. A téli hónapok magasabb rezsijét figyelembe véve (mintánkban a téli és a nyári hónapok rezsije közötti eltérés adagosán 8724 Ft) várható, hogy ez utóbbi csoportból jónéhányan át fognak csúszni a díjhátralékosok közé, ily módon a hajléktalanság veszélye nem kevés családot fenyeget.

A családok anyagi helyzete — segélyezés
A családok legégetőbb problémái - mint az a korábbiakból kiderült — anyagi természetűek. Tanítványaink szinte kivétel nélkül a szegénység különböző mélységű szInvonalán élnek.
Ha a háztartások összjövedelmét megvizsgáljuk, látható, hogy a háztartások adagosán 42 ezer Ft körüli összegből gazdálkodnak. Informatívabb, ha az egy főre eső jövedelem ádagát közöljük: ez 10,370,- Ft, ami messze elmarad a segélyezési formák esetében meghatározott nyugdíjminimumtól.
A jövedelem legnagyobb hányada (kb. fele) származik munkatevékenységből, és csupán 6z-a segélyekből. A jövedelem háromnegyed részét alapszükségletekre költik (rezsi, élelmiszer), ruházkodásra, más célokra alig költenek. Tartalék képzésére gyakorlatilag nincs lehetőség, a családok egyik napról a másikra élnek.

És maguk a szülők mely területen igényelnek ilyen típusú segítséget? A kérdőív tartalmazott egy kérdést, amelyre a válaszadó szülő maga fogalmazta meg: hol igényel segítséget, melyek a legégetőbb napi problémái? (Van-e a mindennapi életükben vagy a gyermeknevelésben olyan gondjuk, amelynek a megoldása nehézséget jelent a z Önök számára? Mi az?)
Az önbesorolásos problémalista élén a pénz szerepel, „a nem mindennapi föltétel biztosítása" — ez az elsőrendű és minden mást meghatározó gondja a szülőknek. Szinte ugyanekkora számban kaptam válaszokat más szociális jellegű nehézségre vonatkozóan: a lakáshelyzet, a hivatalos ügyek intézése, illetve — szintén pénz - a munkahelyszerzés vagy a díjbeszedőkkel folytatott csatározás szerepel ebben a kategóriában. Bár a kérdés kifejezetten sugalmazta, pedagógiai—pszichológiai jellegű gondokról csak igen kevés szülő adott jelzést. Bizonyára nem azért, mert ilyenek nincsenek. Bizonyára azért, mert ezeket a gondokat a „mit eszünk holnap" kérdése sokkal lényegtelenebbé szürkíti. Figyelemre méltó, hogy az egyébként részletes válaszokat tartalmazó kérdőívek egyharmadában a szülők nem jelöltek meg olyan tényezőt, amely nehézséget jelentene számukra.
Az ember a reménytelenség egy szintjén túl már nem fogalmazza meg azt sem, hogy segítségre van szüksége. Úgysem lehet rajta segíteni.

Deus ex machina
Az eddigiekben igyekeztem felvázolni a problémákat, és a problémamegoldásra kísérletet tevő intézményt: a Burattino Iskolát. Az alábbiakban azt mutatom be, mit tehet — vagy mit nem tehet - az iskola e nehézségek leküzdésére.
A következő esettanulmányok nem csillogó megoldások, egyedül üdvözítő gyógyszerek reklámjai szeretnének lenni, törekvésem inkább néhány dilemma felvázolása. A segítségnyújtás eszközei a valóságban nem válnak ketté egy pedagógus—szociális munkás tengely mentén, az esettanulmányok e két tevékenységi formát mesterségesen elkülönítve mutatják be.
Ezzel a szétválasztással két különböző kérdésre keresem a választ: az első két történetben körül szeretném járni, milyen alternatívái nyílnak a szociális munkásnak a segítség elfogadtatására. Anyja helyett anyja lehet-e egy családnak, vagy éppen úgy rendelik meg a segítségét, mint egy pizzát.
Az esettanulmányok második bokrában a pedagógiai munka egyik számomra fontos kérdését szeretném bemutatni: vajon meddig érnek a pedagógus szer ép határai egy ilyen nem-általános iskolában.

A szociális munkás eseteiből
Semmi közöd az életemhez!
Az Ács-gyerekek (A dolgozatban az eredeti neveket megváltoztattuk. (A szerk.)) közül négyen járnak-jártak az iskolába. Akik már végeztek, azok továbbtanulnak, két gyermek kiemelkedő sporttehetség, ők ösztöndíjjal tanulnak. Az Ács-gyerekek összesen heten vannak, a három nagyobb gyerek már dolgozik. Szüleik hosszú albérletezés után az Önkormányzattól lakást kaptak: 80 m2-es lakótelepit. Ha kilenc embernek szűkös is egy kicsit, azért elég jó lakás. A rezsije sajnos elég magas - de mindkét szülő dolgozik, az apa autószerelő.
Lehet tudni ugyan, hogy a papa és a mama időnként (mennyi időnként?) ittas — de hát ki nem iszik ebben az országban? Lehet tudni, hogy a gyerekek az anyjukat istenítik, az apjukat szidalmazzák - ok ez arra, hogy beavatkozzunk a családi erőviszonyok alakításába? Ács mama szemérmes asszony. Ha a munkahelyére részegen érkezne is, hát szemet hunynak felette. Nem jól élnek a férjével, de ennek ellenére együtt vannak, nincsenek hangos szóváltások, a férfi hazaadja a fizetését, az asszony vacsorát főz neki, mos, vasal rá. És a gyerekei imádják. A gyerekei, akikért mindent megtesz.
Az Ács családot beidézik a bíróságra — a szép új lakásban évek óta nem fizetik a villany-, gáz-, telefonszámláikat, a lakbért. A szép új lakásban már jó ideje se villany, se gáz, se telefon. A tartozás millión felüli — ha nem fizetnek, hát kilakoltatják őket.
Az Ács család tehát nincs rendben. Olyannyira nincs rendben, hogy tüzet kell oltani. A kilakoltatást elkerülendő tárgyalni kell a közüzemiekkel -hátha lehet kapni egy kis haladékot. A szociális munkás alkudozik részletfizetésre, kisír némi pénzt egy nagy zsebből, hogy az adósság töredékét kifizethessék. A család teljesen bénult, az ügyek intézése kicsúszott a kezükből. Ácsék egyeden stratégiája, hogy nem hiszik el, lehetséges lenne az utcára kerülniük.
Ács papa iszik és agresszív. A gyerekek az anyával léptek koalícióra - és az apa nyolc emberrel szemben teheteden. Még a legkisebb lánya is megteheti vele, hogy letromfolja. Most meg ez a szociális liba küldözgeti egyik hivatalból a másikba, „Majd én kimászpk ebből a csávából. Szeretném én látni azt, hogy innen kiraknak bennünket! És ha igen? Akkor mi van? Van énnekem egy telkem itt a város mellett, van azon egy kis vityilló — megállók én a magam lábán!"
Ács mama szemérmes asszony. És iszik. „Jó, Jó, összegyűlt e z a tartozás, de a gyerekeknek először enni kellett adni, a férjem, az_ meg nem jó semmire sem, csak fenyeget, hogy ő majd elköltözik a bungalóba. Bár elenné végre a fene itthonról, de csak a száját jártatja. Iszpk, hát iszok — de nézd meg a gyerekeket! Senki nem szólhat egy ross z szót - aki meg szól, annak kikaparom a szemét. Persze, majd elmegyek a rendőrségre, a fene se olvasgatja az igazolványát, lejárt hát, lejárt."
A szociális munkás diktátor. Eljár a család ügyeiben, elküldi az anyát a rendőrségre, mert annak lejárt a személyi igazolványa, és így nem írhat alá egy, az ügy alakításában fontos iratot. A mama megcsináltatja az igazolványát, aztán nem jelenik meg az aláíráson. Új időpont, új megállapodás — végre is megvan a haladék, a család kap egy kis időt, hogy rendezze az adósságát.
Hogyan fizessen ki egy család ekkora összeget (egyben vagy részletekben), amikor továbbra is feléli (megeszi, megissza) a teljes jövedelmét? Ha elengednék is a tartozásukat — de nem engedik el! —, akkor egy-két év alatt újra itt fognak tartani. Ácsék képtelenek fenntartani ezt a lakást - ami egyetlen értéktárgyuk.
A megoldás — egy megoldás - az lenne, ha másik, alacsonyabb rezsijű, saját lakásba költöznének. Ehhez pénz kell, pénzzé meg egy dolog tehető, éppen a 80 m2-es lakótelepi. El kell hát adni a szabad piacon ezt a lakást, az árából ki kell fizetni az adósságot, a maradék pénzből belevágni egy építkezésbe, amit a szociálpolitikai támogatással aztán be is lehetne fejezni. Ács mamának - és a mögötte felsorakozó hét gyereknek tetszik az ötlet. A szociális munkás hát vevőt keres és talál, telket néz, átmeneti szállást az építkezés idejére, az iskola építőanyaggal segítene...
Ács papa most végre megmutathatja, ki az úr a háznál. Nélküle nem lehet a lakást eladni, rajta kívül senki sincs a családban, aki végigküzdené egy építkezés napi csatáit. És most tényleg nincs vész. Hát mi bajunk van nekünk itt a lakótelepen? l/zot, most sem raktak ki a lakásból. Majd ha megint hep-dáskodnak a kilakoltatással, akkor majd megint kitalálunk valamit. Menjen mindenki a fenébe, hagyjanak engem nyugodtan élni, ne hívogassanak telefonon a munkahelyemen, mert én egy türelmes ember vagyok, de most már tényleg beverem a képét annak, aki az életembe akar beavatkozni.
Ács mama szemérmes asszony. Persze jó lenne egy saját házban lakni. Az is jó lenne, ha nem kellene rettegni egy újabb idézéstől. De még jobb lenne, ha nem turkálnának a szennyesében. Egy darabig ne gyere el hozzánk, kedveském, nem jól vagyok mostanában. Majd szólok, ha szükség lesz rád. Hidd el, szólok majd.
És most várunk...

Ha Istent ismersz...
Jaj, angyalkám, nagyon jó, hogy összetalálkoztunk! Elvoltam én a tanácsnál, mert tudod, lehet most kérni azt a nevelési segélyt, de nem akarják fizetni, merthogy állítólag nem jár az Andriska az iskolába. Hát te tudod a legjobban, hogy én mindig rászólok, el is indul az reggel, rendes időben, de hát a vére — olyan eleven az a gyerek, nem is tudom, nem kellett volna várni inkább még egy évet vele? Csak a testvére — már az ikertestvérét mondom -, hát azzal egy test, egy lélek a két gyerek, a Jolán az meg imádja az iskolát, már nem a tanulást, az olyan, amilyen, de az iskolát. Hát nem tehetem meg, hogy az egyik iskolás, a másik meg otthon! Már így is elég baj az nekem, hogy az Andrist berakattátok abba a másik iskolába, abba a kisegítőbe - hát nem szeret ott, pedig szín kitűnő lett a félévkor. Szóval kéne nekem egy papír, de nem elég, ha te írod alá, tudod, nekem az ottani iskolaigazgatóval írasd azt alá, hogy eleget teszünk. Azzal be kéne menned aztán a szociális osztályra — mert jobb lenne, ha oda te mennél be. Ismered ezeket! Ha az ember roma, akkor már eleve úgy néznek rá, hogy ez már megint itt kérincsél, de dolgozni, azt büdös neki. Hát, most mondd meg, hogyan menjek én el dolgozni, amikor az uram olyan beteg, most úgy néz ki, ki kell venni a fél gyomrát, jó is, hogy eszembe jut, tudnál nekem kölcsönbe adni egy ezrest, mert az orvost is ki kéne fizetni valamiből. .. Vagy ha most nincs nálad pénz, küldd már el a nagylányommal, a Juliskával. Te, mondd, mi van azzal a gyerekkel? Én nem tudom, a szavát nem lehet venni annak sohase, néha úgy néz a szemével, hogy megijedek tőle...
[...]
Szóval én eldöntöttem: lemegyek vidékre. Nem tudom én fizetni ezt a nagy lakbért rneg mindent — ez a káefté meg kifizeti az adósságomat, és kapok tőlük egy rendes kis lakást, meg kertet falun. Figyelj rám: abba a kertbe azért annyi biztos megterem, ami nekem rneg a gyerekeknek kell. Most ne kezdd megint, hogy a lányok hogy szeretnek ide járni - a Julis mindig ilyen volt, ott tesz nekem keresztbe, ahol tud. Szeretnek itt, aztán meg majd ott fognak szeretni. Jól van, nem akarok én paraszt lenni, de egy kis zöldséggel azért elboldogulok, ne félts te engem. Inkább segítenél, beszélj már az F-i tanáccsal, hogy a nevelésit megkaphassam, nekem nincs pénzem telefonálni. Aztán meg át kéne küldeni a papírokat a másik iskolába is. Jaj, annyi költségem van ezzel a költözködéssel, szörnyű! Nincs nektek egy teherautótok vagy valami?
[...]
Kérlek szépen, csináljatok valamit, mert én ezt nem bírom tovább. Az apuval már egyáltalán nem lehet beszélni, mert vagy részeg, vagy nem is érti, mit mondok neki, az anyu meg folyton kiabál velem, mintha én tehetnék róla, hogy nincs pénze. Az iskolában mindenki utál, szerintem a tanárok is. Vigyetek engem vissza a Buriba, én elalszom akárhol, de itthon már nem akarok maradni, és arra is gondoltam, hogy öngyilkos leszek, írj, vagy gyere gyorsan! Sokszor csókol: Juli
[…]
Gyere, gyere csak be nyugodtan! Éppen főzök egy kis levest, hát csak olyan szegényes leves lesz. Na, a múlt héten jöttél volna, akkor tyúkot főztem — az Andriska hozta a tyúkot, azt mondta, kapta, mert segített a szomszédasszonynak, nahát, aztán hallgatom én az öregasszonyt, hogy eltűnt neki egy tyúkja, nem láttam-e? Dehogy láttam, mit gondol rólam ez a banya, hogy lopkodom én a tyúkjait? Szóval így lakunk itt. A férjem az nagyon ramaty — hát nem tud lemondani az italról, istenem. Jól van, én is megiszom a magamét, sohase titkoltam, de én nem vagyok azért olyan. Nem haragszom én rá, de az elég rosszul esett, hogy megint kivette az összes pénzt a fiókból, és eltűnt. Na ez is bántja a Juliskát. Hát, ha menni akar, menjen, elviheted magaddal. Nincs annak itt se éjjele, se nappala. Az iskolába se úgy viszonyulnak hozzá... itthon meg csak gubbaszt, mint egy ázott veréb. Na gyere, nézd meg a kertet! Hát ide akartunk krumplit, de az valahogy nem sikerült. Ez meg a paprika - én nem tudom, ilyen apró lett. Azt a részt ott nem ástuk fel, az én derekammal nem is nagyon bírom. De a paradicsom, az nagyon szép lett! Beszéltél már az osztályfőnökkel? Hát én nem is értem, hogy bukott meg négyből ez a lány - hát annyit itt is tanul, mint Pesten, de szerintem nem bírják elviselni, hogy idegenek vagyunk. A tanácson is úgy beszélnek velem — na ne félts, meg is mondtam nekik a magamét! Hát, ami jár nekem, azt nem tarthatják vissza akár szeretnek, akár utálnak. Itt nincs semmi munkalehetőség, még a magyaroknak se. Napszámba el lehet menni. A városba meg nem tudok bemenni, munkát nézni, mert nincs pénzem vonatjegyre. Küldhetnél valamit, legjobb lenne pénzt - itt azért olcsóbb az élet, mint Pesten. Megkérhetlek valamire? Hívd már fel a nővéremet, de a munkahelyén hívd, mert a férje, az valamiért nem szeret engem, a nővérem meg úgy fél tőle, mint a tűztől. Azért ő titokban segít nekem, de innen nem tudok beszélni vele. Hát én nem tudom, hol lehetnek ezek a gyerekek, ilyenkor már itthon kellene lenniük. Nézd meg, lehet, hogy az iskola környékén megtalálod őket — a lányok nagyon örülnének neked. Kösz, hogy kisegítettél! És vigyél egy kis paradicsomot!
[…]
Juliska!
Sajnálom, hogy a múltkor nem találkoztunk. Jártam az iskoládban, megbeszéltem mindent az osztályfőnökkel. Itt a Burattinoban mindenkinek hiányzol, mindenki csókokat. Szeptemberre felépül a Buri-ház, tudod, ahol lakhatnál. Kérlek, ne keseregj — ha év végére nem buksz meg semmiből, akkor visszajöhetsz hozzánk (jövőre nem lesz nálunk 5. osztály, ezért nem maradhatsz ötödikes.) Mondd meg anyukádnak, hogy beszéltem az Önkormányzatnál Klárikával, menjen be hozzá, a jövedelemigazolással, írj! Puszi.
[…]
... Ha Istent ismersz, segíts valahogyan! Éhezünk, és fűteni sem tudok már mivel. Legalább a lányokat elvihetnétek Pestre, annyival is könnyebb lenne nekem. De főleg pénzre volna legnagyobb szükségem. Itt már nincs kitől kérnem. Vagy valami kaja félét.
[...]
JULI ! VASAARNAP 15-KOR INDUL A VONATOD PESTRE. AZ AALOMAASON VAARNI FOGLAK. A JEGYEDÉÉRT MENJ BE A KLAARI NEENIHEZ. PUSZI.

Pedagógiai dilemmák
Minden renbden van
Ha a d és a b ilyen könnyedén helyet cserélhet, akkor azért mégsincs minden rendben. Amikor Olivér és édesanyja megjelent az iskolánkban, a fiú már 13 éves volt, és végigbukdácsolt egy általános iskolát. A mama — jól öltözött, intelligens asszony — tisztában volt vele: a fia dyslexiás, a Burat-tino pedig nem tanulási zavarral küzdő gyermekek korrekciós nevelésére szerveződött iskola. Miért jött hát ide? És miért maradhatott itt a fiú?
Olivér családja nem küzd anyagi gondokkal, szülei szolid, polgári életet élnek, Olivért és három lánytestvérét példaszerűen nevelik. Olivér nővére autista — és egy autista gyermek nevelése nem egyszerű feladat. A mama -hogy jobban érthesse a kislányt — elvégezte a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát. Mire Olivér iskolába került, édesanyja tisztában volt azzal, hogy a fiú olvasászavarral küzd. Egy dyslexiás gyerek nem fogyatékos, és logopédus, pszichológus segítségével jó esélye van az általános iskola elvégzésére.
Olivér azonban — hiába a külön megsegítés - csak kudarcokat gyűjtött az iskolában. Az olvasás nehézsége meggátolta az összes tantárgy anyagának megtanulásában - gyakorlatilag annyit tudott, amit az órán megjegy-zett.
Hogy mikor jut el egy szülő - még ha szakember is - odáig, hogy feladja azt az illúzióját, hogy gyermeke, majd kinövi a betegségét, fogyatékosságát, képességzavarát? Hogy egy autista gyermek után miért bizakodik egy család a következő gyermek által megszerezhető kárpótlásban? Akárhogy is: Olivér egyszerre csak (tizenhárom évesen) az esélyét is elveszteni látszott annak, hogy általános iskolai végbizonyítványt szerezzen valaha.
És ekkor egy Nevelési Tanácsadóban javasolták neki: próbálja meg a fiút áthozni a Burattinoba.
A felvételnek formális akadálya nem volt: a család négy gyermeket nevelt, így nagycsaládosként Olivér bekerülhetett a hatodik osztályba. Ez az iskola nem gyógypedagógiai intézmény, nem képességzavarok korrigálására szerveződött — a Nevelési Tanácsadó szakembere mégsem tévedett, amikor ezt a megoldást javasolta a szülőnek. Az alacsony osztálylétszámok itt lehetővé teszik, sőt megkövetelik a tanulókkal való differenciált foglalkozást. A szociálisan hátrányos helyzetű gyermekekkel való foglalkozás a pedagógusoktól toleráns magatartást követel. Az iskolai légkör — szintén az eredeti célkitűzésekkel összhangban - nem teljesítmény-centrikus. Ha meggondoljuk: egy ilyen iskola valóban alkalmas lehet a tanulási zavarral küzdő gyerekek számára.
Olivér jól beilleszkedett a csoportjába, szociális érzéke, kreativitása hamar vezéregyéniséggé tette őt az osztályban. Osztályfőnöke - felismerve a lehetőséget — erősítette is ezt a szerepét, segítséget kért és kapott az osztálybeli konfliktusok kezelésében Olivértől. Ahogyan erősödött a fiú kompetencia-érzése a közösségben, úgy nyílt egyre több lehetőség a tanulási problémák leküzdésére is. A tanárok szívesen vették, ha tanórán kívül is segítséget kért tőlük — és Olivér mert kérni. Irásproblémái miatti elmaradását tanárai úgy próbálták kompenzálni, hogy ezeket a feladatokat számítógépen kérték a gyerektől (erre otthon is és az iskolában is lehetősége volt). A szövegszerkesztő kezelésében ügyes gyerek megszabadult az írás kInjától, és a számítógéppel való intenzívebb munka pályaválasztását is meghatározta. Ha a dyslexiája nem is múlt el, iskolai teljesítménye rohamosan javult, és a nyolcadik osztály elvégzése után most továbbtanul középiskolában.

A sikertörténet persze sántikál, hasonlít kicsit a potencianövelő Viagra (A Viagra a férfi impotencia kezelésére kifejlesztett gyógyszer. A szert a szív vérellátásának fokozására induló kísérletek során fedezték fel) történetéhez: kísérletezünk egy szívgyógyszeren, közben kiderül, hogy erek nemcsak a szívben, hanem a genitáliákban is vannak. Impotensek! Irány a szívkórház!

Mentsük meg Emíliát!
Emília történetét akkor is kitalálnám, ha nem lenne, mert nagyon didaktikus dolog ilyen „állatorvosi ló"-történettel zárni egy tanulmányt. Emília történetét természetesen nem én találtam ki.
Orsós papa egy vadállat, egy macsó, egy félmaffiózó. Szereti a gyerekeit — igazán szereti —, amit nem cáfol meg az sem, ha pedagógiai célzattal leégeti a szempillájukat. Példás férj, de joga van második, harmadik feleséghez is. Nem bujkál - méltatlan lenne —, a szeretett nőt hazaviszi a felesége mellé, aki tudja, hol van a helye. Őt a férje a koszból vakarta ki, vállalta a világ és az oltár előtt, és ha ez a kiváló férfi ilyen nagyvérű, neki akkor is kutya kötelessége szolgálni az Urát. Meg jobban is jár, ha nem ellenkezik.
Orsós papának volt már dolga a rendőrökkel is. Férfidolog ez, ne firtassuk. Fogalmazzunk úgy: üzletember. Ha beüt valami, hát nagykanállal eszik a hat gyerek. Ez nem mindennap van így.
Orsós anyuka - GYES-en lévén — megtanulta, mit lehet (és hogyan kell) csinálni olyankor, amikor éppen kopp. Ismeri az utakat, családsegítő, szociális osztály, gyámhivatal, védőnő - minden követ megmozgat, ha szükséges. Határidőre beszerzi a kellő igazolásokat, ismeri a jogszabályokat, együttműködik a szociális hálóval. Titokban. Mit szólna az Ura, ha kiderülne, hogy segélyért koldul...
„Mondd már meg az uramnak, hogy az Emmit kötelező beoltatni. Elhozom én az oltásra, csak ki ne derüljön, hogy én akartam. Vagy írj egy papírt. Pecsétest."
Mert az Emmi hozzánk jár iskolába. Három idősebb testvére rendre kijárta az óvodát, ahol az óvoda javaslatára a Szakértői Bizottság a gyógypedagógiai nevelést tartotta számukra adekvátnak. Emmi nem járt óvodába. Iskolaköteles korba érve a mama kiválasztotta a Burattinót. Közel van, olcsó, naponta háromszor megetetik a gyereket.
Emmike nagyon szeretetreméltó kislány. Jól érzi magát nálunk, a tanáraival jó a kapcsolata, még egy napot sem hiányzott soha. De a tanulás, az bizony nem nagyon megy neki, hiába igyekszik. „Egy hátránykompenzáló iskolában tehát nem a szelekció" - de egy hátránykompenzáló iskolában sem egységes a nevelőközösség. És valahol határt kell húzni.
„...azt kéne végre eldöntenünk, kedves kollégák, hogy mikor szolgáljuk a gyerek érdekét, ha végtglökdössük egy általános iskolán, ahol jól érzi ugyan magát, de a teljesítménye értékelhetetlen lesz, vagy ha a képességének megfelelő iskolatípusba küldjük, ahol szakemberek keze alatt jó közepessel szerelhet végbizonyítványt..."
„[...] alapján, a gyermek értelmi állapotának megfelelő iskolatípusban, az értelmi fogyatékosokat nevelő általános iskola második osztályában [...] 15 napon belül fellebbezéssel élhet"
„[...] és ha kell én elmegyek a miniszterig is! Ne tegyék már a gyógypedagógiára az Emmit, könyörgök [...] olyan kicsi ez a lány, miért kelljen neki mindennap másfél órát zötyögnie a buszon? Hát mi baj volt itt vele? [...] mert az Uram megnyúza ha megtudja, hogy [...]"
,,[... l István, nem értem, miért kardoskodsz ilyen indulatosan az áthelyezés mellett. Nem is tanítod azt a kislányt! 76-os az IQ -ja, az határeset, lseket, hogy nem lesz belőle atomfizikus, de én vagyok az osztályfőnöke, és én elvállalom az osztályban. Jól beilleszkedett, nyugodt, kiegyensúlyozott..."
[...]
Emmike bátyjával gondok vannak. Szipuzik, hetek óta nem jár iskolába, iskolája hivatalból értesíti a Gyermekjóléti Szolgálatot. A szolgálat családgondozója nemcsak a fiú körülményeit vizsgálja, hanem megkeresi a testvérek iskoláit is, és véleményt kér a többi gyerekről.
„...Orsós Emília iskolánk második osztályos tanulója. Szeretetreméltó kislány, jól érzi magát nálunk, a tanáraival, osztálytársaival jó a kapcsolata. Az iskolába rendszeresen jár, soha egy napot sem hiányzott. Tanulási teljesítménye képességeinek megfelelő. az iskola a gyermek édesanyjával folyamatos kapcsolatot tart, a gyermek tanulási nehézségeinek megoldásában, illetve a család időnkénti szociális problémáinak megoldásában az anya együttműködésére számítani lehet. A család gyermekek nevelésére alkalmatlan— "
„— Milyen alapon írsz bele az én véleményembe? Mi az, hogy alkalmatlan a család?
—Miért, szerinted ez egy család? Ahol gyufával nevelik a gyereket? Talán majd tefogod kimenteni az Emmikét, ha a jó papája mondjuk úgy dönt, hogy eladja rabszolgának?
—Honnan veszed ezt a marhaságot? Voltál már egyszer is a z Orsóséknál? Mit szeretnél, hogy menjen a hat gyerek intézetbe? Miért nem beszéled meg ezt a papával—vagy jó, a mamával: drága Orsós anyuka, maga alkalmatlan, a gyerekeket majd el visszük egy szép, modern kollégiumba, látogassa őket a hétvégén. Igazán úgy látod, hogy veszélyben vannak? Miért? Ezek szeretik a gyerekeiket, én tudom, hogyan élnek. Igen, azt gondolom, hogy állami gondozásba kell venni az Emmit! Ez a marha nagy liberalizmus, ez szépen hangzik — a szociális munkás olyan jó és megértő... Aztán a pedagógus meg szenvedjen, ha a gyerek képtelen odafigyelni az órán, mert éjszaka anyukával futni kellett a nagyihoz z Szerinted a Eurattinót azért találtuk ki, hogy legyen a kerületnek egy szemetes kukája, ahová mindenkit be lehet dugni? Én meg azt gondolom, hogyha képtelenek vagyunk megoldani egy helyzetet, akkor lássuk be, nem csak mi menthetjük meg Emmikét!
— kendben, akkor írjunk két véleményt. Tisztelt Szolgálat! Szerintem az Emmivel minden OK. Burattino. Tisztelt Szolgálat! Szerintem az Emmivel semmi sem OK. Burattino. Hát én csak arra a papírra írom rá a nevemet, amelyik meggzőződésem szerint való."
Egy hátránykompenzáló iskolában most nem a szelekció, hanem az integráció modellje érvényesült. Emmi maradt az osztályban, a Burattino tett egy kellemetlen kört, hogy valahogyan körülrajzolja a kompetenciája határait, István és a szociális munkás között egy halvány hajszálrepedés szaladt végig.
És így, így, így...

Összegzés
Modell-intézmény. Elég stréber kis szó. Vannak dolgok, amiket mi is tudunk - írja Karinthy a „ A jó tanuló .. ."-ban, de ahogy a Steinmann tudja, az a biztos. Igen, vannak, dolgok, amiket tudunk. Például tudjuk azt, hogy abban a munkában, amelyet mi itt a Burattinóban végzünk, vagy amelyet kollégáink végeznek más hasonló terepen, nincsenek általános érvényű receptek.
Iskolánk az esélyegyenlőség eszménye mentén szerveződött — azzal a feltevéssel, hogy a környezeti hátrányok leküzdéséhez több szakma, többféle szakember közös, együttműködésen alapuló tevékenysége nyújt lehetőséget.
Gyerekeink szociális helyzete elkeserítő, a munkanélküliség, a szegénység, a szülői devianciák mellett (vagy azokkal együtt) nem fordul el azoktól a hátránytényezőktől sem, amelyeket a teljesítmény elvű iskolarendszer ke-zelhetetlennek minősít.
Jól védhető stratégia lenne, ha az iskola elzárkózna a kompetenciáján kívül eső problémák kezelésétől, fis jól védhető stratégia, ha az iskola kompetenciát igyekszik szerezni olyan problémák kezelésére, amelyekkel naponta szembetalálja magát.
Egy pedagógus munkájának hatékonyságát az növeli, ha a tanulócsoportja homogén. Ha azonos életkorú, nemű, képességű, előképzettségű, kultúrájú gyerekekből áll. Ez a hatékonyságnövelő, gazdaságossági elv a szelekciós mechanizmusok működése irányában hat: nem tudok veled mit kezdeni:
 butább vagy mint a többiek — menj a buták iskolájába!
 cigány vagy — menj cigány osztályba!
 zseni vagy — menj a tehetségesek iskolájába!

Egy hátránykompenzáló iskola nem képes leszűkíteni a saját jogosítványát (mi a 10—12 e Ft/fő jövedelmű, 10 m2/fő laksűrűségű, alkoholista szülők gyermekeivel tudunk bánni a legjobban). Egy hátránykompenzáló iskolában tehát nem a szelekció, hanem az integráció modellje kell, hogy érvényesüljön: ez esetben viszont a pedagógusoknak szakismereteket kell szerezni a képességzavar, a magatartási problémák vagy akár a fogyatékosságok kezeléséről.
Ezek a törekvések nem azt jelentik, hogy egy ilyen típusú iskola gyűjtőhelye lesz a vakoknak, értelmi fogyatékosoknak, dyslexiásoknak — és ezzel együtt a csodabogár pedagógusoknak. Csupán annyit jelent, hogy nem rémülünk meg, ha egy tanulónk kilóg a sorból. Főként, ha kiderül: nincs is sor.
Ha valamire modell a Burattino, akkor arra, hogy nem kíván valamely elmélet vagy koncepció hűséges megvalósítója lenni. Hogy hajlandó önmagával is konfliktusba kerülni, ha esély van egy jobb megoldás választására, hogy a pedagógusok, a pszichológus, a szociális munkás addig veszekszenek egymással, amíg ki nem izzadnak egy a gyerek számára optimális megoldást.

Modell vagy nem — mindegy. „.. .ha neked ez nem képez művészetet, kedves Ernő, akkor ne nevezzük művészetnek. Az a fontos, hogy az emberek jól érezzék magukat."

Irodalom
1. Allen-Meares, P. — Washington, R. O. - Welsh, B. L.: AZ iskolai szociális munka gyakorlati modelljei. New Jersey, 1986.
2. Costin, L. B.: Kik az iskolai szociális munka kliensei? Maryland, 1987.
3. Czeizel E. — Lányiné E. A. — Rátay Cs.: Az értelmi fogyatékosságok kóreredete a „Budapest-vizsgálat" tükrében. Budapest, 1975.
4. Kadushm, A.: Gyermekjóléti szolgáltatások. Maryland, 1987.
5. Kersüng, H. J.: Iskolai szociális munka az NSZK-ban. Aachen, 1985.
6. Ladányi J. — Csanádi G.: Szelekció az általános iskolában. Budapest, 1980.
A szerző a Burattino Iskola pedagógusa
Az iskola címe: Budapest, XXI., Táncsics M. u. 27-29.
Telefon: (1) 420-9621
Kiadványok