Kiadványok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Süss fel nap - Kuruczné Horváth Judit: „Építs aranyhidat a másiknak!"
Szerző:
Fűzfa Balázs (szerk)
Sorozatcím:
A kiadás helye:
Pilisborosjenő
A kiadás éve:
1999
Kiadó:
Pedagógus-továbbképzési módszertani és információs központ
Terjedelem:
Nyelv:
magyar
Tárgyszavak:
pedagógia, tehetséggondozás
Állomány:
Megjegyzés:
Annotáció:
ISBN:
963 9049 24 7
ISSN:
Raktári jelzet:
E


Kuruczné Horváth Judit
„Építs aranyhidat a másiknak!"
Kompromisszumkész
ovisok a nagykozári óvodában


Felgyorsult a világ, megváltozott a társadalom, s vele együtt közvetlen környezetünk. A hirtelen változások a fejlődés mellett feszültséget is hoztak. Sok szülő veszti el munkáját, vagy lényegesen kevesebb pénzből kell családját eltartania. Ez a feszültség átsugárzik a gyerekekre is. Nyugtalanabbak, ingerlékenyebbek. A megváltozott világ munkánkkal szemben is más követelményeket támaszt. Át kell gondolnunk régi módszereinket, s az új követelményekhez kell alkalmaznunk őket.
Az 1985-ös oktatási törvény lehetőséget teremtett, hogy egy központból irányított pedagógiai rendszer helyett a szükségleteknek megfelelően alakulhassanak helyi rendszerek. Nevelőtestületünk megoldásokat keresett. Így jutottunk el, ismerkedtünk meg a rogersi gondolatokkal, Carl R. Kogers amerikai pszichológus nézeteivel. Carl Rogers, olyan szellemiséget sugall, olyan felfogást tár elénk, amely segíti egymás elfogadását. Szerinte az élet konfliktusaira nem előre kidolgozott megoldást kell kInálnunk, hanem ezekre próbáljuk meg rávezetni a gyerekeket. Nézeteivel, melyeket mi is magunkénak érzünk, megismertetjük a szülőket is. Ügyünket csak a szülők és a környezet támogatásával tudjuk sikerre vinni.
A gyerekek saját magukból aknázzák ki a lehető legjobbat, s a többiekben is találják meg azt. Ez a gyerekeinket az átlagosnál nagyobb kompromisszumkészséghez, konfliktuskezeléshez és a másság fokozottabb elfogadásához segíti. Ezeket a nagy fontosságú készségeket már gyermekkorban kell fejlesztem.
Nagykozár község óvodáját 1948-ban Állami Délszláv óvodaként alapították. Ma is horvát nemzetiségi óvodaként működünk. Falunk lendületesen fejlődik, mivel 5 km-re található Pécs városa. A városi emberek szívesen telepednek itt le. A község lakossága három nemzetiségű. A magyar nyelvet mindenki, a németet a sváb lakosság, a horvátot a horvát nemzetiség aktívan használja.
Óvodánk a horvát nyelv és kultúra ápolását vállalta fel. Német nyelvvel még csak oktató segítségével ismerkedhetnek a gyerekek, de tervezzük a két-nemzetiségűvé válást.
Munkánkat Az óvodai nevelés országos alapprogramja határozza meg, melyet kiegészítettünk az emberi megértés és kompromisszumkészség kialakításának szándékával. A gyermek személyiségének egészséges fejlesztésére törekszünk, aminek alapvető feltételei:
 nyugodt, békés, biztonságot adó légkör,
 segítőkészség, kompromisszumkészség kialakítása,
 a másság teljes elfogadása,
 példa hatása a gyerekekre és felnőttekre egyaránt.


Carl R. Rogers világképéből következik, hogy hiszünk az emberek közeledésének pozitív hatásában. Ezért figyelemmel, empátiás készségünkkel próbálunk segíteni másokat problémáik megoldásában. A személyközpontú szemlélet szellemében igyekszünk úgy tevékenykedni, hogy hagyjuk, hadd érvényesüljön a gyermeki akarat, minimális irányítással „terelgetjük" őket tevékenységeikben, nagy szabadságot hagyva személyiségük alakulásának. A rogersi szemlélet segít bennünket a gyerekek és szüleik önkéntes együttműködésének kialakításában.
Személyközpontú pedagógiánk legfontosabb eleme a gyermekközpontúság igénye. Pedagógiai módszerünkből egyértelműen következik a sokszInűség, hiszen minden egyes konfliktus, probléma új kihívást, új megoldást, új helyzetet teremt a gyermeknek, de az óvodapedagógusnak is. A rogersi pedagógia célja, hogy a bizalom, törődés és tisztelet légkörében fogadjuk el egymás eltérő valóságát.
„Nyíltan ki kell mondanom, hiszek abban, hogy hosszú távon a humanisztikus szemléletnek lesz elsőbbsége. Hiszek abban, hogy mi emberek, kezdjük visszautasítani azt, hogy a technológia uralkodjon életünkben. Kultúránk, amely a természet legyőzésén és az ember uralmán alapul, hanyatlóban van. A romokból egy új személy emelkedik ki, aki nagymértékben tudatos, belsőleg irányított, inkább kutatja a belső, mint a külső teret, elveti az intézményhez való alkalmazkodás és a tekintély elvét. Nem hisz abban, hogy magatartását külsőleg kellene formálni, és abban sem, hogy neki kellene mások magatartását formálnia. A humanizmus és nem a technológia iránt elkötelezett. Véleményem szerint nagy esélye van a túlélésre.
A rogersi szemlélet legfontosabb eleme, hogy az egész nevelő kollektíva e szerint tevékenykedjék. Az óvónő ne merev maszkként hordozza pedagógiai mivoltát, amelynek felvételekor otthon hagyja személyének egy részét. Célunk: valódivá válni, azaz megtalálni saját belső igazságainkat, azokat másokra figyelve is képviselni tudni - ami folyamat, és nem „statikus" teljesítmény.
A személyiségközpontúság előfeltétele egy olyan közösség, melyben a kapcsolatok nyiltak, segítők, sőt barátiak. Megfelelő környezetet kell teremteni, kontrollálni kell tapasztalatainkat, és visszajelzéseket rögzítve, a sikerből erőt merítve, a kudarcból tanulva közösen kell haladni a kitűzött cél felé.
A mi feladatunk az, hogy a megragadható fejlődéslélektani jellemzők alapos ismeretében felmérjük az egyes gyermek állapotát, és segítsük a saját tempó szerinti fejlődésben.
Nem az a cél, hogy egy szintre fejlesszünk, hanem minden gyermekből a benne rejlő legjobbat hozzuk ki. A rogersi szemlélet alapfeltétele, hogy az óvodapedagógus naprakészen tudja azt, hogy minden gyermek milyen fejlődési szinten van. Ha kell, segítse, értő módon koordinálja tevékenységét. Empátiás készségünkkel próbáljuk gondjait, problémáit kezelni, segíteni a gyermeket a megoldásban.
Az óvodás gyermekek nevelésének elsődleges szIntere a család. Szerepét nem szeretnénk, és nem is akarjuk átvállalni. A szülőkkel, nagyszülőkkel karöltve dolgozunk azért, hogy minden gyermekből a benne lévő maximumot felszInre tudjuk hozni.
Iskolákban mint sikeres gyermekmegközelítési, nevelési módszert már alkalmazzák, de óvodára még senki nem adaptálta.
Minden gyermekre egyéni projekteket dolgozunk ki, mely személyre szabottan biztosítja a legjobb, leghatékonyabb fejlődést. Természetesen ennek alapfeltétele a gyermekek ismerete — tudnunk kell, kit honnan indítunk el, és hová érkezik el, mit szeretnénk elérni. Ez igen nagy munka, gondos megfigyelést kíván mindenkitől.
Igyekszünk biztosítani, hogy minden gyermek örömét lelje az ismeretszerzésben a saját tapasztalatai, szerzett ismeretei által. Minden tevékenységünket áthatja, hogy közösségben élünk, ahol meg kell felelnünk saját és a környezetünk követelményeinek. S közben megtanuljuk elfogadni, tolerálni (már a pici óvodás gyermek is) a másságot és kompromisszumkészségünkkel megérteni társainkat. Óvodánkban - következetesen használva ezeket az elveket — már ebben a korban is érezhetően javul a gyermek toleranciakészsége.
Hisszük és valljuk Kodály Zoltán szavait: „A leggondosabb családi nevelés sem adhatja meg, amit az óvoda nyújt: az emberi közösségbe való beilleszkedést."
A felnőtt — legyen az óvoda dolgozója és a szülő - empatikus ráhangolódása folytán megérti a gyermek gondjait, problémáit.
Célunk az, hogy belássa és megértse gyermek és felnőtt egyaránt, hogy mindenkinek egyénenként változó testi és lelki szükséglete van. Tehát nekünk, óvónőknek nem szabad rákényszerítenünk akaratunkat a gyermekre. „Úgy neveljünk, hogy ne neveljünk" (Rogers).
Ne azért tegyen szert tudásra a gyerek, mert az óvónő mondja, ne „tanulja" a környező világot, hanem fedele fel. A mi dolgunk a felfedeztetés.
Mindannyiunknak tudnunk kell, hogy a gyermeki játéknak a holnap felnőttéválásában van meg a funkciója.
A rogersi irányzat jellegzetes „nevelési" stílust, szemléletet és hozzáállást sugall: „Felejtsd el mindazt a trükköt, viselkedési formát, amit az iskolában tanultál, megint légy önmagád, nyílt" (Rogers).
A kölcsönös megértés és a szeretet a fontos, melyek csak derűs, nyugodt, biztonságot sugárzó légkörben valósulhat meg. Fontos alapelvünk a bizalom, mely a gyermekekre és felnőttekre, szülőkre is vonatkozik. „A szeretetet, az egymással való törődést, azt, hogy ebben a rohanó világban az ember ember maradjon -, megtanulni direkt módon nem lehet, csak átérezve megörökölni — tanítani szívvel és lélekkel lehet és kell."
„Én egészen addig engedékeny vagyok a gyermekeimmel, míg végül elkezdem a parancsuralmat, és addig folytatom, míg végül magamat nem tudom elviselni." (Rogers)
Óvodánk - mint minden óvoda - a közoktatási rendszer szakmailag önálló nevelési intézménye. Szerepe a család mellett a gyermekek nevelésében hároméves kortól az iskolába lépésig pótolhatatlan. Sajnos egyre többször, a másodszerepből óvodánk „előlép" az első számú biztonságot adó közeggé — hiszen egyre több a rendezetlen anyagi és erkölcsi körülmények között élő gyermekünk.

Arculatunkat úgy alakítjuk ki, hogy megfeleljünk:
 a gyermek életkori sajátosságainak,
 szülők igényeinek,
 saját pedagógiai etikánk elvárásainak,
 fenntartó kívánalmainak.

Alapelvünk:
 a gyermeki személyiség maximális tisztelete, szeretete,
 az egyéni képességek hatékony kibontakoztatása,
 a nyugodt, derűs légkör megteremtése,
 egyénre szabott fejlesztési projektek kidolgozása, differenciált fejlesztése,
 minden gyermeket az önmagához képest, a neki optimális szintre fejlesztünk.

Nagy hangsúlyt fektetünk a kisebbségi önazonosság megőrzésére, ápolására. Minden tevékenységünket áthatja a horvát nyelv ápolása és gyakorlása, szeretete.
A gyermekek minden cselekedete ebben a korban érzelmi indíttatású. Öröm, bánat, jókedv, vidámság, keserűség, düh, minden fajta érzelmi megnyilvánulás megtalálható már az óvodás gyermeknél is. Hagynunk kell a z értelmek felszInre kerülését, de azok szélsőséges megnyilvánulásait csiszolni, tompítani kell. Nem erőszakkal, fegyelmezéssel, hanem megbeszéléssel, rávezetéssel.
Talán mindannyiunk számára ez a legnehezebben kezelhető terület. Hogyan lehet érzelmeket felszInre hozni, elfojtani, irányítani, befolyásolni — Carl R. Rogers terapeutás technikái kinálnak megoldást.
Fontos ismérve az óvodás korosztálynak az, hogy érzelmeken keresztül kötődnek, ragaszkodnak. Ebben az esetben mi óvodapedagógusok is érzelmi megközelítést kapunk, éppen ezért fontos a személyes példaadás.
„Tedd, ahogy mondom, és ne tedd, ahogy teszem!" — e téves szabályt szem előtt kell tartanunk. A gyerekek a követendő mintákat, az élet szabályait is csak példákon keresztül tudják megérteni. Igyekszünk a gyermekek konfliktushelyzetét megfelelő időben, módon és nyugalommal kezelve megoldani.
Tudnunk kell, melyik gyermeknél mikor, hogyan kell közbelépni. Ez nagyfokú pedagógiai érzékenységet, odafigyelést kíván tőlünk. Személyiségünk érzelmi biztonságot kell, hogy árasszon, hiszen az óvodás gyermek bármikor, bármilyen problémával hozzánk fordulhat, tudja, mi sejteni fogunk. Gondok esetén hagyjuk a gyereket „kibeszélni", mondja el problémáit.
Fontos, hogy személyes példánk ne csak a gyerekek számára legyen megfelelő, azt is lássák, hogy kollégáinkkal, a felnőttekkel is jó a kapcsolatunk. Lássák, érezzék, hogy akár felnőtt, akár gyermek szól hozzánk problémájával, mi mindig készen vagyunk megérteni, segíteni, ha kell.
Sokszor már az is segít, ha értő hallgatással figyelünk rá. Hogy segíteni tudjunk másokon, önmagunkat kell elfogadni, önmagunkat kell adni, ne játsszunk szerepet.
Fontos tudnunk, a gyermek annak hisz, amit érez.
A rogersi szellemiség problémamegoldásának jó példája, mely ilyen kis gyermekeknél is már eredményesen alkalmazható: két embernek kell kapcsolatban lennie egymással. Az első ember, akit kliensnek nevezünk, a sebezhetőség, szorongás inkongruencia-állapotában van. A másik ember, akit terapeutának nevezünk, a kapcsolatban kongruens.
A terapeuta azt éli át, hogy a kliensét feltétel nélkül pozitív elismerésben részesíti. A terapeuta a kliens empatikus megértését éli át. A kliens érzékeli a terapeuta felé irányuló pozitív elismerését és empatikus megértését. Jelen esetben a terapeuta szerepét nekünk, óvónőknek kell betölteni, a kliens lehet óvodás gyermek és szülő egyaránt.
Rogers szerint a feltétel nélküli pozitív elismerés alapvető humán szükséglet — mindent átható és állandó. Úgy tapasztaltuk, hogy a feltétel nélküli pozitív elfogadás jelenlétének vagy hiányának a személyes kapcsolatokban pozitív vagy negatív - építő, esetleg pusztító - következményei lehetnek.
Ha egyszer kialakul az emberben a pozitív elfogadás ténye, akkor ez áthatja minden tevékenységét. Igyekszünk ezt az érzést felkelteni gyermekben és felnőttben egyaránt. Tehát a gyermek (felnőtt) szeretve erezze magát, mert csak így lehet igazi, teljes életet élni.
Ha munkánk során gondunk van, s konfliktushelyzet alakul ki, követjük ezt a nézetet: „Fegyverezd le, lépj az Ő oldalára, aztán ismertesd saját nézeteidet."
A gyakorlatban látható ennek a nézetnek igazi értéke, hiszen a közösség a konfliktushelyzetek tárháza. Szerencsére minden emberben él születésétől fogva az „állandó elfogadási igény", ezért vagyunk képesek kompromisszumokra. A konfliktushelyzet empatikus kezelésével igyekszünk azt közvetíteni, amit a másik feltehetően érez.
Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy egyre több a nehezen nevelhető gyermek, aki helytelen szokásaival zavarja önmagát és a közösséget is. A problematikus gyermekek nem tudnak megfelelni a velük szemben támasztott nevelési—oktatási követelményeknek. Teljesítményük sorozatosan alatta marad társaikénak, s a folyamatos kudarcélmény tovább erősíti személyiségük zavarait. Kompenzációt kell találnunk, természetesen adekvát formában. Az ok ismeretéből kell kiindulni, a gyermek környezetének megfigyelésével.
Ebben az esetben különösen fontos, hogy érezte a pozitív kontaktust és a szeretetet a gyermek. Biztosítjuk ilyenkor is a teljesítménybeli sikereket. Olyan feladatokat adunk, melyek minden esetben teljesíthetők, így kerülhetjük el azt, hogy a gyermek önbizalmát, további teljesítményeit és szocializálódását akadályozó kudarcélményei ismét megjelenjenek, és akadályozzák a személyiség regenerálódását.
Minden gyermek veleszületett bölcsességgel rendelkezik. Olyan fejlesztő, nevelő—oktató programokat igyekszünk kidolgozni, amely minden gyermekben - akár tehetséges, adagos vagy lassan tanuló típus - kialakítja azokat a képességeket, amelyek alapján örömet jelent számára a későbbi tanulás. Ezek a programok szinte minden esetben egyénre szabottak, hiszen nincs két egyforma személyiség. Fontos tehát tevékenységünk során a differenciálás. A differenciálás feltétele az, hogy jól ismerjük a gyermekek terhelhetőségét.
Célunk, hogy a z óvodáskorú gyermekek óvodai életük végére közösségbe jól beilleszkedő, megfelelő ismeretekkel rendelkező, őszinte, nyitott, érdeklődő gyermekekké váljanak. Elengedhetetlen a tevékenység során a kölcsönös bizalom; ha bízunk a gyermekben — eredményesebb lesz munkánk.
Ha úgy érezzük, hogy munkánkban nem értünk el kellő eredményt, megvizsgáljuk, mi lehet ennek az oka?
Feltesszük magunkban a kérdést:
Mit nem vettem észre a gyermekkel kapcsolatban?
 Szerettem-e eléggé?
 Felfedeztem-e értékeit?
 Aktivizálotn-e eléggé?
 Tudja-e, érti-e a gyermek a szabályokat?

Olyan „rezonancia-doboz"-zá kell válnunk (Rogers), aki átérez, megért, megfigyel, sőt odafigyel, és a gyermekek belső erejére támaszkodva tevékenykedik. A mi feladatunk — különösen kistelepüléseken — a családgondozással és szociális munkával bővül.
Megnőtt a munkanélküli szülők száma, a megélhetési gondok mentális problémákat hoznak felszInre. Ez gyakran a családi kapcsolatok megromlását idézi elő.
Mi vesszük észre legelőbb, ha a család életében kedveződen fordulatok jönnek létre, hiszen a gyerek, mint a „kis érzékelő", visszajelzi ezt felénk.
A családgondozás, segítségadás különösen „érzékeny", sok tapintatot igénylő terület. Ha a szülő, nagyszülő beszélni szeretne gondjairól, ismét előtérbe kerül a rogersi „értő hallgatás" elve. Teljes figyelmünkkel, empátiával fordulunk a szülő felé. Sok esetben a „kibeszélés" is lehet jó megoldás, hiszen könnyebbséget, megkönnyebbülést jelent a mesélő számára.
Rá kell éretni az óvónőnek, mikor szabad belefolynia, véleményt alkotnia a családi kérdésekben. Van olyan eset, amikor önmagunkat „kiadva" nyílik meg a szülő felénk.
AZ óvodás gyermek legfontosabb, elemi pszichikai szükséglete a játék. A gyermek a játékban fejezi ki önmagát, ismeri meg a világot — játék nélkül a fejlődés elképzelhetetlen. A gyerek játékából megtudhatjuk, hogy mi a valóság üzenete a gyermek számára. Az üzenetek realitásának biztosítása az óvodapedagógus feladata.
„Az ember akkor játszik, amikor a szó teljes értelmében ember, és csak akkor egészen ember, amikor játszik" (Schiller).
A játék jelenetei kivetítik a gyermekek sérelmeit, konfliktusokat, olyan ismeretekhez juttatnak bennünket, amelyek megmutatják az esetleges magatartási rendellenességek okait, és javaslatot adhatnak az alkalmazható nevelési eljárásra is.
Figyelünk arra, hogy a gyerekek úgy evezzék, egész nap játszanak, minden tevékenységünkkel érdeklődést keltünk, hogy a gyerekek önként választhassák a megtervezett feladatot.
Ha látjuk, hogy a gyermek elakad tevékenysége folyamatában, vagy a beszélgetés során, ismételjük meg utolsó mondatát, és várjunk. Valószínűleg az esetek nagy százalékában folytatja beszédét, tevékenységét, és önmaga keres válaszokat, megoldásokat problémáira. Carl R. Rogers ezzel a technikával is élt terápiás kezelései során. Ügy tapasztaljuk, ez a technika kisgyermekeknél, de szülőknél is sikeresen alkalmazható.
Fontos szempont, hogy az óvónő ne legyen mindentudó. Tarsolyunkban mindig ott vannak segítő kérdéseink:
 Ne mond?!
 Tényleg?!
 Nagyszerű!
 Sajnálom! Stb.
Ezek a rövid tőmondatok — a tapasztalataink igazolják — folyamatossá teszik, tehetik a gyermeki játékot, beszélgetést. De pótolhatatlan szerepet játszanak a felnőttekkel való kontaktusteremtés során is. A rogersi technika célja, hogy ne mi mondjuk meg, mi a megoldás, a gyerek (felnőtt) önmaga jöjjön rá, mit és hogyan kell cselekednie.
A gyermek számára minden nap időt és teret, lehetőséget biztosítunk arra, hogy gondjait elmondhassa. A beszéd éppen olyan, mint a járás, buk-fencezés vagy bármi az életben, minél többet gyakorolhatjuk — és hagyjuk gyakorolni -, annál jobban megy.
Óvodánk közösségének — legyen akár a munkatársak közötti kapcsolat — erőssége éppen abban rejlik, hogy kongruens empátiával figyelünk egymásra, gyennekre, felnőttre egyaránt.
Ha segíteni egy-egy esetben nem is tudunk, de a gonddal küszködő (konfliktushelyzetben lévő) gyermek is érzi, hogy mellette állunk, erőt merít abból, hogy megértő társra, segítő emberre talál, aki:
 a másik embert teljesen elfogadja,
 empatikusán ráhangolódott akár a legapróbb gondra, problémára,
 kongruencia szellemében tevékenykedik, és
 feltétel nélkül bízik benne.
Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a pedagógus-társadalom érzi, hogy mást kell tenni, változtatnia kell, hogy
 a gyermek igazi gyermek,
 az ember igaz ember maradhasson.
Óvodai közösségünk társakra talált Dél-Dunántúl területén. Legfontosabb segítőnk a bogádi dr. Berze Nagy János Általános Iskola nevelői, akikkel karöltve igyekszünk ebben a régióban elterjeszteni az amerikai pszichológus, Carl R. Rogers nézeteit, eszmeiségét. Csatlakozni kívánó társak, pedagógusok jelentkezését szeretettel várjuk.
Óvodánk az évek során követte a társadalom változásait, igényeit. Az óvodai nevelés évei alatt a gyermek adottságait, fejlődési sajátosságait figyelembe véve legfőbb feladatunk a gyermek fejlődő személyiségének harmonikus, sokoldalú fejlesztése.
A családdal karöltve az óvodás gyermek megismeri a környező valóságot, biztonságérzet alakul ki benne. Könnyebben találja meg a helyét a világban, s így a szocializáció folyamatát is megkönnyíti.
Az óvodai nevelés során szeretnénk olyan élményt adni a gyereknek, amelyre felnőttként is szívesen emlékezik.
Célunk: „Felfedezni az egyes gyermek egyéni érdeklődését és lehetővé tenni számára, hogy azt szabadon követhesse" (Rogers).
A szerző a Nagykozári Óvoda vezetője
Az óvoda címe: 7741 Nagykozár, Kossuth L. u. 17.
Telefon: (72) 473-414
Kiadványok