Kiadványok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Süss fel nap - L. Ritók Nóra: Önkifejezésen alapuló vizuális nevelési program
Szerző:
Fűzfa Balázs (szerk)
Sorozatcím:
A kiadás helye:
Pilisborosjenő
A kiadás éve:
1999
Kiadó:
Pedagógus-továbbképzési módszertani és információs központ
Terjedelem:
Nyelv:
magyar
Tárgyszavak:
pedagógia, tehetséggondozás
Állomány:
Megjegyzés:
Annotáció:
ISBN:
963 9049 24 7
ISSN:
Raktári jelzet:
E


L. Ritók Nóra
Önkifejezésen alapuló
vizuális nevelési program
A másság, az egyéni látásmód vállalása
„ Valaminek történme kell, hogy az
ember végre az legyen, ami: egyszeri,
megismételhetetlen, igaz egyéniség."

Hundertwasser

A berettyóújfalui Toldi Miklós Általános Iskola a város öt általános iskolája közül két specialitással tűnik ki: az egyik az emelt szintű művészeti oktatás, amely az ének-zene és a képzőművészet magasabb óraszámban történő tanítását jelenti, a másik, hogy a régi „cigányiskolában" még ma is igen magas a roma származású tanulók aránya.
Az önkifejezést előtérbe helyező speciális vizuális nevelési programunk öt éves. E program kidolgozásának igényét a következő problémák vetették fel:
 Hogyan lehetne a gyerekekben, a kicsikre sajátosan jellemző egyéni kifejezésmódot fejlesztve fenntartani? Hogyan lehet ezeket az ösztönös, friss, ötletes megfogalmazásokat úgy fejleszteni, hogy megmaradjon a sablonoktól mentes gondolkodásmód?
 Hogyan tudnánk a roma tanulók különös, eltérő vizuális gondolkodását leginkább a személyiségfejlődésük szolgálatába állítani? Ezeknek a kérdéseknek a kidolgozása évek óta tartó kísérletező folyamat, mely ma is változik, új ödetekkel és lehetőségekkel gazdagodik. Eredményessége már az első években feltűnt, több területen is. A programban részt vevő gyerekek beilleszkedése zökkenőmentesebben történt, könnyebben tanulták meg a finom mozgásokat igénylő írást, személyiségükben nyitottabbak, felszabadultabbak, szorongásmentesek voltak.
A pályázatokon, kiállításokon elért eredmények, díjak megsokszorozták önbizalmukat, a sikerélmények további munkára sarkallták őket. Megtanultak őszintén örülni mások sikereinek, tisztelni tudásáért a cigány tanulót is. A hazai és nemzetközi díjak száma egy tanév alatt sokszor meghaladja a százat is. Több könyv illusztrálására kértek fel bennünket, kiállításokra, bemutatókra hívnak. Ahogy „hírünk" nőtt, egyre több szakember, kolléga is érdeklődött: milyen módszereket alkalmazunk, mitől vagyunk ilyen eredményesek? A következőkben a megszokottól eltérő, eredményesnek mutatkozó eljárásainkat mutatjuk be.

Először is: az alkotás folyamatára helyezzük a hangsúlyt
Az ehhez szükséges elemek a szakirodalom és saját tapasztalataink alapján: alkotást segítő környezet, amely esztétikus, világos, szabad mozgást biztosító tér, a feladathoz szükséges anyagok, eszközök praktikus elrendezésével. A tanítási órák különbözőségét áthidaló hangulat, kellemes, halk zene, s az alkotás érzelmi állapotába vezető játékos gyakorlatok (kéz, ujjak, nyak, fej izmainak megmozgatása stb.).
A képzőművészek ismerik azt az érzést, amikor egy új ötlet során az ember olyan felfokozott érzelmi állapotba kerül, hogy már alig várja a lehetőséget a munka kezdetére. Az érintetlen papír, vászon izgalmi állapotba hozza, már csak az alkotás, a kihívás van, a környezeti tényezők szinte megszűnnek. Ilyenkor nem érzünk szomjúságot, hideget, csak a bennünk megfogalmazottak ábrázolására koncentrálunk. Ezek a pillanatok hozzák létre a legnagyszerűbb műveket. Ha csak ülünk a rajzlap előtt, belekezdünk egy érdektelen probléma unott feldolgozásába, hogy majd csak lesz valahogy — így legfeljebb az idő telik el, és a fejlődésünket elő nem segítő munka születik. Egy izgalmas probléma viszont továbbvisz, új megközelítésekre késztet.
Ha a gyereket ilyen érzelmi-izgalmi állapotba tudjuk hozni az óra kezdetén, akkor bízhatunk a sikeres munkában. Ehhez szükséges, hogy a tanár egész lényével elő tudja adni a feladatot. Vegyék észre a gyerekek, hogy egy nagyszerű lehetőség előtt állnak, inspirálja őket a megoldás ténye, érezzék, hogy ők ,,kiválasztottak" a munkához. Természetesen a feladat sem mellékes. Minden vizuális problémához, megtanítandó ismerethez meg kell keresnünk azt a feladatot, amely annak feldolgozására alkalmas, ugyanakkor kreativitásra késztet, lehetőséget ad az egyéni megközelítésre, az önkifejezésre. Alkalmazkodjon az adott gyerekhez úgy, hogy egy általános problémafelvetéstől elindulva megtalálhassa az ő ötletét. Ezt az óra eleji célkitűzéssel, beszélgetéssel hozhatjuk létre. S amikor már minden gyerek szinte remeg az izgalomtól - akkor jelezzük a munka kezdetét.
Gyakran előfordul az órákon, hogy a gyerekek annyira várják már a rajzolás kezdetét, hogy tapsviharban törnek ki, mikor végre elkezdhetik a munkát, vagy már nincs türelmük végigvárni, míg mindenki rátalál és elmondja az ötletét, hanem állandó kérdésekkel: „mikor lehet már kezdeni?", „csinálhatom már?", ostromolnak. Ilyen érzelmi állapotban csak csodák születhetnek. Amíg dolgoznak, állandó biztosítékként, segítségként ott van a tanár: ha valami nem az elképzeléseknek megfelelően alakul, ötletet ad a javításra vagy a folytatásra, technikailag segít, hogy az adott anyagból a legtöbbet hozhassa ki a gyerek. Gyakran előfordul, hogy már a kezdet nem jön össze. Ilyenkor új rajzlapot vehet — akár ötször is —, ha kell, mert érzelmileg visszaveti, ha egy általa „rontottnak" ítélt rajzot kell már az elején javítgatnia. Persze ez nem pazarlást jelent, a rontott rajzlapokból lesznek a festékkeverő paletták, s gyakran csak a lehetőség, hogy újrakezdhetné, megnyugtató.
Amikor bemutató tanítás után kollégáink értékelték az órát, többen is úgy fogalmaztak, hogy ez a rajzóra a béke, az öröm szigete. Egy nagy játék, melyben észrevétlen a tanulás, és a végén valóságos kis remekművek sorakoznak. A megyei szaktanácsadó értékelésében a téma előkészítését emelte ki. Szerinte olyan sokoldalú így a megközelítés, hogy folytatható lett volna akár magyar-, akár környezetismeret-, akár történelemóra felé.
Egyébként minden vizuális problémát három oldalról közelítünk meg: egyrészt a természetes környezet, másrészt a mesterséges környezet, harmadrészt pedig a fantázia felől. Azért tartjuk célravezetőbbnek ezt a tematikát, mert van olyan gyerek, aki inkább a természet iránt érdeklődik, más inkább autókat, házakat ábrázol szívesebben, így egy témán belül mindenki megtalálja a hozzá közelebb állót, és megkísérli megfogalmazni a másikat is. A sikerélmény lehetősége így adottabb.
Az óra előkészítő részénél ki kell hogy térjünk a roma tanulókra. Ok ugyanis fokozottabb odafigyelést, más megközelítést igényelnek, hogy megvalósítható ötleteik legyenek.
Ahhoz, hogy számukra adekvát feladatokat adjunk, szükség van másságuk, életfelfogásukból, neveltetésükből adódó tulajdonságaik ismeretére. A következőkben néhány ilyen dologra térek ki.
A cigány kultúra eltér az európaitól. Ebben a sajátos kultúrában benne van az ősi, domináló indiai szokásvilág, hagyományrendszer, melyeket a cigányok is, mint az indiaiak, erősen tartanak. Fontos, hogy ezeket feltárjuk, mert számtalan ábrázolási lehetőséget, ötletet ad. A cigány családok másként nevelik gyermekeiket. A gyerekeket tartósan érzelmi melegség veszi körül otthon, ami nem szab feltételeket. Általában a gyerekek nevelése az egész család, tehát több nemzedék feladata. Alig van kényszer, alig van késztetés, inkább modellek vannak, s ezeket a modelleket követik a gyerekek. A cigány nagycsalád nemcsak azért alakul ki, mert több a gyermek, mint máshol, hanem azért is, mert szívesen vannak a generációk együtt. A cigányok az öregeket tiszteletben tartják, javaslataikat, irányító szerepüket elfogadják a családon belül. Jellemző tulajdonság még a gyermekcentrikusság. A gyermekekhez nagyon ragaszkodnak, s a látszat ellenére is az a jellemző, hogy amit csak tudnak, megvesznek nekik. A szegény rétegeknél ez leginkább az élelemre vonatkozik.
A családon belül meghatározó szerep jut a nőnek. Az ő döntése a családi élet alapja. Ő osztja be a pénzt, gondoskodik az élelmezésről, a ház fenntartásáról, a gyerekek zsebpénzéről. A cigány anya a felnövekvő gyermekek (fiúk, lányok) életvitelét meghatározó példakép, ugyanis otthon úgy nőnek fel, hogy megtanulják, a felnőttek és a gyermekek egyformán részesülnek az anyagi javakból. Ha a nő fontos szerepét kiemeljük a cigány családon belül, akkor feltétlenül meg kell említeni a nagymama szerepét. A nagycsaládon belül ugyanis az őrző-védő hatalom lényegében az ő kezében van. Ha a szokástól eltérne a lánya vagy a menye, akkor figyelmezteti őket.
Mindezek egyáltalán nem csorbítják a férfiak családon kívüli vagy egyéb nyilvánosság előtti szereplését. Ugyanis a cigány nő házon kívül már visszahúzódik, előre engedi a férjét. A családok egyidőben rokoni és gazdasági egységek, meglehetősen autonómok, és áttekinthetetlenek a környezet számára. A rokonsági, gazdasági partner-viszony alapelve pedig a segítségnyújtás és a szolidaritás.
Sok elemet ki lehetne még emelni a cigány családok életéből, ami meghatározza felfogásukat. Hosszan lehetne sorolni szokásaikat, kitérni például az érzelmek kinyilvánításának módjaira és miértjére, de ez nem ennek a dolgozatnak a témája. Csupán néhány elemet kívántam felvillantani életükből, amit feltétien ismernie kell a velük foglalkozó pedagógusnak. Ugyanis számukra olyan feladatot kell adni, ami az ő életükhöz, az ő környezetükhöz kapcsolódik. A tanév elején unalomig rajzolt Nyári élmény című témával abban a megközelítésben, hogy rajzolja le mindenki, hogy mi történt vele a nyáron, hol járt, milyen élménye volt? — nem tud mit kezdeni. Azt mondja, vele nem történt semmi, sehol sem voltak. (Pláne, ha szembesül osztálytársai külföldi nyaralásaival.) De ha felőle közelítjük meg így: Láttam, sokan fürödtetek a Káló csatornában. Te is ott voltál? Beugrottal a vízbe a kis hídról? Békák voltak benne? stb. Tehát úgy irányítjuk a beszélgetést, hogy ennek az élménynek a felidézése újra felszInre hozza benne a látványt, az érzéseket, akkor biztosan különleges rajz készül majd. Ismereteink alapján készítettük el a Csillagocska című tematikus szakköri munkatervet:
 Sokat foglalkozunk a családdal, az otthoni környezettel. (Például: A mi házunk, A mi kertünk, A kutyám, Játszom az unokatestvéremmel, Nagymama pénzt ad, A testvérem fésüli a haját, Anyukám főz.)
 Kihasználjuk az aktuális eseményeket. (Például: Megfialt a macskánk, Disznótor, Lakodalom, Lekvárfőzés stb.)
 Fokozottan figyelünk az érzelmek ábrázolására. (Például: Apu ma nagyon jókedvű, Temetés, Kicsúfoltak, Anyu haragszik stb.)
 A fantázia világába is elvisszük a gyerekeket. (Álom-rajzok készítése — jó és rossz álom is; Cigány mesék, mítoszok illusztrálása.)

Ezekkel a témákkal könnyen azonosulnak a cigány tanulók. A róluk, az életükről szóló ábrázolások után a nagyobbak közül néhányan olyan különleges, szimbolikus alakokban jelenítik meg az olvasott vagy saját maguk által kitalált misztikus figurákat, hogy az bámulatos. Hiszek abban, hogy bizonyos vizuális jelképeket genetikusán hordoznak magukban. Szóban nem is tudják megfogalmazni ezeket, de ösztönösen kerülnek ki a kezük alól.
Ha tehát az óra előkészítő részében az általános problémafelvetést mindenki magáévá tette, és megvan az egyéni ödet, akkor elkezdődik a munka. Az önálló munka során a gyerekek egyre biztosabb technikai tudás birtokába jutnak.
Célunk az - és erre már harmadik osztályban képesek -, hogy önállóan válasszák ki a feladathoz legjobban illő technikát. Gyakran készülnek vegyes technikájú rajzok, ami nagy szabadságot és sok javítási lehetőséget ad: megkeresik a különböző felületekhez leginkább illő nyomhagyást, ugyanakkor az elrontott részek újrafesthetők, -rajzolhatok. Sokszor választhatnak különböző szInű és alakú papírlapokat is - ez megint az egyéni megfogalmazást segíti elő.
Itt újra külön említést teszek a cigány tanulókról. Nyilvánvaló technikai hátránnyal indulnak, mert a festékkel, filctollal stb. az óvodában találkoznak először, gyakran csak nagycsoportos korban. Amikor a többiek már régen ábrázolnak, ők még mindig a nyomhagyás öröménél tartanak, s néhány alkalom után elkedvetlenednek: én így nem tudom, nekem úgyse megy. Ez a későbbiekben is meghatározó lehet. Ezért nagyon fontos, hogy gyorsan megtanítsuk őket az eszközök kellő használatára, hogy aztán kiteljesedhessenek.
Mi a tanár feladata az önálló munka közben? Tanácsadás, ötletadás, technikai segítségnyújtás és a pozitív érzelmi állapot fenntartása. Rajzórákon sem megengedett a szidás, a hangos szó. Mivel a módszer pszichológiai alapja egy „emelkedett" érzelmi állapotú alkotás, ezért minden negatívum visszavethet ebből, és rendkívül káros. Nálunk még nem volt síró gyerek — dühös már igen, ha nem sikerült valami úgy, ahogy elképzelte. Ez pedig - megint utalok az alkotás lélektanára - elősegíti a munkát. Fontos persze, hogy a végén az anyaggal eltöltött harc eredményének kellően örüljenek.
A dicséret, az ösztönzés, a biztatás különösen fontos a cigánytanulóknál, hiszen ők gyakran szembesülnek azzal, hogy gyengébben megy a matematika vagy az olvasás. Egy idő után elfogadják ezt az állapotot, és egész személyiségüket, iskolához való viszonyukat meghatározza. Mire a felsőbb osztályokba kerülnek, sokuknál kialakul egy iskolával, tanárral szembem negatív viszony, kialakul a „problémás" gyerek típusa. Éppen ezért különösen fontos, hogy megfigyeléseim alapján a készségtárgyakból (rajz, ének, testnevelés, technika) általában jó cigány tanulóknak adjunk lehetőséget az alkotásra, mert ennek pozitív hatása formálja majd egész személyiségüket. Nálunk rajzórán a „problémás" gyerekek is megszelídülnek, nincsenek magatartási problémák. Mert érzik, hogy természetes képességeik folytán itt kitűnhetnek a többiek közül, kivívhatják társaik csodálatát és megbecsülését.
A tanári segítségnyújtás része, hogy az alkotásban elbizonytalanodott gyereknek utakat, lehetőségeket mutassunk a folytatásra. Ez a tanár részéről óriási azonosulási képességet követel, hiszen minden gyerek másként közelíti meg a problémát, más a rajza. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egyszerre 15 képen dolgozna egy művész. Egy azonban nagyon fontos: mindig maximálisan kell igazodni az adott gyerek világához és egyéni elképzeléseiben, önkifejezésében segíteni, fejleszteni kell. Nem könnyű megtalálni azt a pontot, ameddig még segítem, de nem behatárolom a gyereket. Az alkotás az egyéné, de a gyereknél, főleg a cigánytanulónál kell a „mankó", a tanár megerősítése, jelenléte — jó, amit csinálsz, csak így tovább -, annál magabiztosabbak, önállóbbak, annál kevesebb segítséget igényelnek — s ez így van rendjén. És még egy fontos dolog: nincs a rajzban recept, hogy ez csak így jó, vagy csak úgy jó - ilyen nem hangzik el.
Minden megoldás helyes, amennyiben a kifejezést, az önkifejezést szolgálja, és tiszteletben tartja azt az anyagot, amiből készül. Az anyagszerűséget megmutatni tanári feladat.
Itt, az órai munkánál szeretnék még egy feladattípust kiemelni, mely főleg a cigány tanulóknál igen eredményesnek bizonyult. Néhány éve fedeztem fel a holland származású Escher képszerkesztési módszerét, melynek lényege az, hogy a képeken megjelenő pozitív formák mellett a negatív is értelmet kap. Ennek létrehozása igencsak megmozgatja az agyat, és nagyon fejleszti a formaredukció képességét. Amikor ezzel próbálkoztam a gyerekeknél, feltűnt, hogy a díszítő hajlamot az átlagnál erősebben magukban hordozó cigány tanulók milyen kreatívak ennek megoldásában. Azóta a felsősöknél ezt mindig kipróbálom, ugyanis utána még bátrabbak a misztikus formatársításokban, egyéni megfogalmazásokban. Nem egy cigánytanulót ez a képszerkesztési módszer indított el egy sajátos, egyéni, már-már művészi úton.
Még egy lényeges elem az óra menetében: az egyéni haladás lehetősége. Figyelembe kell venni, hogy minden gyerek más: van, aki festői alkat, és széles gesztusokkal bámulatosán dolgozik, más pedig csodálatra méltó türelemmel, aprólékosan, órákig dolgozik egy-egy felületen. Lehetőséget adunk minden munka befejezésére, ha órán nem jut rá idő, akkor a délutáni szakkörön. Nem sürgetjük a gyerekeket, ugyanis tudják, a kész munkához idő kell, és minden rajzból megpróbáljuk a maximumot kihozni.
A munka befejezésénél mindig jelen van a tanár: együtt mondjuk rá a képre, hogy kész. Ez egyben értékelés is, a legsikerültebb részek kiemelésével a többieknek történő bemutatásával. A kész munkához tartozik a címadás, amikor az ábrázoltakat tömören, sokatmondóan kell megfogalmazni, immár szavakkal. Ez fejleszti lényegkiemelő képességüket is. Egyébként jellemző, hogy az ebben a rajzképzésben résztvevő gyerekek szókincse is sajátos, egyéni, és választékosabb, mint társaiké. Az óra végén remekül látszik, hogy mindenki más. A név ráírása nélkül is azonosítható minden munka - „stílusuk" van, egyéni a megfogalmazásuk. Minden tanuló a saját viszonyulását fejezi ki.



Miért foglalkozunk így a vizuális neveléssel?
Olyan személyiségek kialakítását szeretnénk, akik bátran vállalják önmagukat. Határozott véleményük van, amihez tartják magukat. Nem sablonosán gondolkodnak, kreatívak, egyéniek. Nem problémamentes „átlaggyerekek", hanem kellő önbizalommal rendelkező, az egyéniségüket, a másságukat vállaló gyerekek, akik remélhetőleg ilyen felnőttekké válnak.
Az iskola sok tantárgy esetében bármely problémára csak egy megoldást fogad el, és a cél az, hogy ehhez az egy megoldáshoz minél hamarabb eljussanak. A rajz olyan tantárgy, mely sajátossága folytán a lehetőségek legszélesebb skáláját adhatja a megoldásra. Hiszen jelen van benne az önkifejezés. Persze a rajz is tanítható „egymegoldásos" tantárgyként — sokan így is teszik —, de így a lényegét vesztik el.
Fontos, hogy a vegyes csoportokban történő oktatásnál a cigánytanulók is tudatosan vállalják másságukat, legyenek büszkék arra, hogy ők azért tudnak így és ilyeneket alkotni, mert cigányok. Nehéz ennek a kimondása és elfogadtatása, de megvalósítható. Nálunk a legkiemelkedőbb cigány tanulókat szinte irigység övezi: hogy tudnak ilyeneket kitalálni?; hogy tudják ilyen szépen megfesteni?
Ennek az érzésnek köszönhető, hogy kitartóan dolgoznak, és ez a pozitív hatás az egész személyiségükre kihat, a többi tantárgyhoz való viszonyukra, társaikkal való kapcsolatukra. Attól, hogy sikeresek ezen a területen — jobban elfogadja őket a közösség, és attól, hogy másságukat vállalják, identitásuk megerősödik. Persze, ez lassú folyamat, kitartó munkát igényel, de eredményes. És ez nálunk már biztosan látszik.
Az egyéni látásmód tudatos vállaltatása tehát fontos nevelési lehetőség. A rajzoktatás is eredményesebb ilyen rendszerben, hiszen a vizuális elemek, jelviszonyok és jelszerkezetek természetesen épülnek be az egyén jelrendszerébe, és alkotnak vele egységet.
Mi tehát a célunk? Boldog, örömteli légkörben ismereteket átadni, megismertetni az alkotási folyamat gyönyörűségét, és mindezek pozitív hatását kihasználva tudatos egyéniséget nevelni.

Irodalom
1. Gyergyói Sándor: A kirekesztéstől a beilleszkedésig. Budapest, Mozaik Kiadó Iroda, 1990.
2. Heffner Anna: A látás világa: értékközvetítő és képességfejlesztő program. Budapest, Calibra Kiadó, 1995.
3. Mérei — Binét: Gyermeklélektan. Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1981.
4. Pongrácz Éva — Dr. Várnagy Elemér: Roma gyermekek képzőművészeti képességfejlesztése. Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola, 1996.
5. Tuza Tibor: Hajdú-Bihar megyei cigány oktatási program. Debrecen, DMJVCKO, 1996.
A szerző a berettyóújfalui Toldi Miklós Általános Iskola
grafikus művésztanára
Az iskola címe: 4100 Berettyóújfalu, Kálvin tér 4.
Telefon: (54) 402-039
A képeket készítették:
Balogh Amanda, 1. oszt.: „Évi és én furulyázunk" (428. o.)
Körösi Kata, 3. oszt.: „Labdázunk Bettivel" (429. o.)
Csurja Feri, 2. oszf.:,, Vidám há zak" (430. o.)
Balogh Éva, 4. oszt.: „Körforgalom" (431. o.)
Haraszti Roland, 1. oszt.: „Tél" (432. o.)
Herskó Sándor, 2. oszt.: „Vadásznak a rókák" (433. o.)
Matolcsi Kata, 2. oszt.: ,A kis bolondos nyúl" (434. o.)


EGYÉB INTÉZMÉNYEK

Kiadványok