Kiadványok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
TÉNY/SOROS - 1992
Szerző:
Nové Béla
Sorozatcím:
A kiadás helye:
Budapest
A kiadás éve:
1999
Kiadó:
Balassi Kiadó
Terjedelem:
Nyelv:
magyar
Tárgyszavak:
Soros Alapítvány
Állomány:
Megjegyzés:
Annotáció:
ISBN:
963 506 265 6
ISSN:
Raktári jelzet:
E

1992

M = 1 : 100


Január 1-jétől valamennyi tankönyv és jegyzet szabad áras lesz. Január 3-án a budapesti Ér- és Szívsebészeti Klinikán végrehajtják az első magyar szívátültetést. 9-én a levéltári törvény alapján zárolják az egykori állampárt, az MDP és MSZMP 1948-1989 között keletkezett iratait. A hónap közepén az Európai Közösség hiva-talosan is elismeri Szlovénia és Horvátország függetlenségét, Magyarország ugyan-csak diplomáciai kapcsolatot létesít a két új állammal. 18-án néhány tucat kormány-párti újságíró a MÚOSZ-ból kilépve megalakítja a Sajtószabadság Klubot.

Február 6-án feloldják a fejlett technológiák Magyarországgal szembeni export-tilalmát, közismert nevén az ún. „COCOM-listát”. Másnap Maastrichtban tizenkét ország külügy- és pénzügyminisztere aláírja az Európai Unió alapokmányát. 14-én elnökválasztást tartanak Litvániában, mely szocialista győzelmet hoz. 21-én a Füg-getlen Kisgazdapárt Torgyán József vezette szárnya kilép a kormánykoalícióból, bár a 33 fősre apadt, gyakorlatilag bázis nélküli frakció továbbra is bennmarad. 25-én Oroszországban nagy többséggel Jelcint választják elnökké. 26-án az országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága Prágában tárgyal a bősi építkezésről. 27-én a Kiállí-tások Nemzetközi Irodája Budapestnek ítéli az 1996-os Világkiállítás rendezésének jogát.

Március 2-án Göncz Árpád kinevezi a kormányfő javasolta alelnököket: Nahlik Gábort a Magyar Televízió, Csúcs Lászlót a Magyar Rádió élére. Március 13-án Antall József jelenlétében Szentgotthárdon átadják a General Motors új Opel-autógyárát. A hónap folyamán Törökországban súlyos harcok törnek ki a török hadsereg és a kurd szeparatisták között. Március végén megkezdődik a kárpótlási jegyek kiadása.

Április 6-án az Európai Közösség önálló államként elismeri Bosznia-Herce-govinát, a balkáni háború leggyilkosabb színterét. 20-án megnyílik a Sevillai Világ-kiállítás, melyen a magyar kultúrát a Makovecz Imre tervezte „Héttorony” pavilon reprezentálja. Április 25-én a Torgyán-hű kisgazdák Budapesten nagygyűlést ren-deznek tiltakozásul a kormány „népellenes” politikájával szemben. (A „harag napja-ként” beharangozott esemény nagyságrendje messze elmarad a rendezők vérmes reményeitől.) 29-én Los Angelesben egy rendőri túlkapás nyomán gyújtogatásba és fosztogatásba torkolló tömeges zavargások törnek ki. A káoszt és tömeges erőszak-hullámot a rendőrség, a tűzoltóság és a Nemzeti Gárda mozgósításával csak napok múltán sikerül megfékezni.

Május elején Magyarország csatlakozik az európai műholdas távközlési szervezet-hez. Május 4-én megalakul a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Május 8-án a hazai médiaháború újabb fordulatot vesz: a miniszterelnök kezdeményezi a köztár-sasági elnöknél Gombár Csaba, a Magyar Rádió elnökének azonnali felmentését. Miután Göncz Árpád ezt megtagadja, heves politikai és sajtókampány indul a köztársasági elnök lemondatására is. A hónap végén a kormány hivatalosan felmondja a bős-nagymarosi vízlépcsőről Csehszlovákiával még 1977-ben megkötött egyezményt. John Major brit kormányfő Budapesten tárgyal. Magyarország csatlakozik a Szerbia és Montenegró elleni nemzetközi bojkotthoz.

Június elején Rio de Janeiróban megrendezik a világ első környezetvédelmi csúcstalálkozóját - ám az ún. „klímaegyezményt” és más nagy várakozás kísérte nemzetközi önkorlátozó kötelezettségvállalást nem sikerül keresztülvinni. 17-én Jelcin orosz és Bush amerikai elnök leszerelési egyezményt ír alá, melyben a két fél vállalja, hogy meglévő nagy hatótávolságú nukleáris arzenálját 6000-6000 robbanó-fejjel egyharmadára csökkenti. 21-én Kisbéren nyolcadik nekifutásra végre érvényes lesz az időközi pótválasztás, amely végül is az MSZP színeiben induló Keleti Györgyöt juttatja mandátumhoz. A hónap végén Budapesten ülésezik az Európa Tanács parla-menti közgyűlése.

Július elején a Menekültügyi Hivatal újabb menekülttáborok felállításáról dönt (Bicske, Békéscsaba, Hajdúszoboszló), miután az addigiak megteltek a délszláv há-ború főként bosnyák és magyar menekültjeivel. A július 9-i helsinki csúcstalálkozón Antall József és Borisz Jelcin egy külön négyszemközti találkozón megállapodik az ún. „nulla-megoldásban”, amelynek értelmében mindkét fél eláll a szovjet csapat-kivonásokkal kapcsolatos kárigényétől. 17-én a pozsonyi törvényhozás kimondja önállóságát - a váratlan aktus drámaian felgyorsítja az első világháború végén létre-jött csehszlovák állam felbomlását. Július végén az Ybl Bank, az Általános Vállal-kozási Bank és a Vállalkozói Takarékszövetkezet csődjelentése nyomán kirobban a bankbotrány. Az Ybl Bank privatizációjával kapcsolatban a privatizációs miniszter külön ügyészségi vizsgálatot kezdeményez.

Augusztus 9-én Barcelonában véget érnek a XXV nyári olimpiai játékok. A ma-gyar éremgyűjtemény: 11 arany, 12 ezüst és 7 bronz. Augusztus 18-21. között - 36 fokos kánikulában - Budapesten megrendezik a Magyarok III. Világtalálkozóját. A Magyar Fórum augusztus 20-i száma közli Csurka István Néhány gondolatát, mely „időzített bombaként” a már nagybeteg miniszterelnök lemondását s az ellenzékkel és a mérsékelt koalíciós erőkkel való „országvesztő paktumpolitizálás” feladását sür-geti. A hónap végén a kibocsátott kárpótlási jegyekkel megtartják az első föld-árveréseket.

Szeptember 1-jén újabb fordulatot vesz a „guruló dollárok” néven elhíresült botrány: a Legfőbb Ügyészség bejelenti, hogy moszkvai bizonyítékok alapján az MSZMP titkos csatornán mintegy félmillió dollárt juttatott évente a harmadik világ-beli és nyugati kommunista szervezetek támogatására. Szeptember 14-én hat orszá-gos szakszervezeti szövetség megállapodik a szakszervezeti vagyon felosztásában; a hónap derekán megkezdődik a volt rendszer mementójaként fennmaradt köztéri szobrok eltávolítása és elszállítása a budatétényi „emlékmű skanzenbe”. Szeptember 18-án Konrád György elnökletével Budapesten tartja konferenciáját a Nemzetközi Pen Klub. Másnap Csurka István és hívei zajos tüntetésen követelik a Rádió és a Televízió elnökeinek lemondását, amire a Demokratikus Charta látványos Kossuth téri ellendemonstrációja felel. 21-én Jelcin feloszlatja a Dumát. 27-én parlamenti és elnökválasztásokat tartanak Romániában: az Iliescu vezette Nemzeti Megmentés! Front után a legtöbb szavazatot az RMDSZ kapja.

Október 1-jén a kormány - formailag közpénzen létrehozott magánalapítvány-ként - saját hatáskörében dönt a Duna Televízió megalapításáról. Az új tévécsatorna elnöke Sára Sándor, deklarált célja elsődlegesen a határon túli magyarság anyanyelvi és művelődési igényeinek szolgálata. 4-én kormányhű csapatok leverik a Jelcin elleni puccsot. Október 23-án a Parlament előtt nyilas jelképekkel felvonuló, harsányan skandáló bőrfejűek belefojtják a szót az ünnepi beszédéhez készülő köztársasági elnökbe. A hónap végén Magyarország a Duna önkényes szlovák elterelése miatt benyújtja keresetét a Hágai Nemzetközi Bírósághoz.

November 3-án a hivatalban lévő Bush elnökkel szemben a Demokrata párti Bili Clinton nyeri az amerikai elnökválasztásokat. November 10-én Dudajev csecsen elnök rendkívüli állapotot jelent be, válaszul az orosz hadsereg ingusföldi offenzívájára. A hónap közepén Jelcin elnök Budapestre látogat, és néhány fontos állam-közi megállapodáson túl (orosz fegyverszállítások a külkereskedelmi adósság fejében, a csapatkivonással járó költségek „nullszaldós” elszámolása stb.) ünnepélyesen meg-követi az ország népét az 1956-os szovjet fegyveres intervencióért. November végén az országgyűlés elfogadja a kétkulcsos ÁFA következő évi bevezetéséről rendelkező törvényt.

December 9-én a miniszterelnök felfüggeszti tisztségéből a Magyar Televízió elnökét, ám Hankiss menesztését a köztársasági elnök továbbra sem hajlandó szen-tesíteni. 11-étől a kormány megszünteti a központi bérszabályozást. 12-én Orosz-országban, 20-án „kis Jugoszláviában” parlamenti választásokat tartanak. Az év utol-só napján az országgyűlés elveti a médiatörvény - keserves pártközi egyeztetések nyomán - beterjesztett javaslatát. Az év végén a pozsonyi törvényhozás és a szlovák nacionalista elit váratlan felgyorsított „válóperével” megszűnik az antant-segédlettel és Tomas Masaryk elnökletével 1918 őszén alakult csehszlovák szövetségi állam.


M = 1 : 10

Az Alapítvány ez évi valutatámogatásai mintegy 5,64 millió dollárt, a belföldi támogatások 239 millió forintot tesznek ki. Mindez nominálértékben az előző évihez képest durván 15, illetve 20%-os növekedést jelez, ami többé-kevésbé ellentételezi az évi inflációt, s így reálértékben a költségkeret stagnálását, avagy csak pár százalékos erősödését jelenti.

A főbb profilok belső arányaiban sincs komolyabb változás. Az oktatásra ez évben durván 38 M Ft + 1,77 M USD, a civil társadalom intézményeire 103 M Ft + 0,27 M USD, az egészségügyre és környezetvédelemre 4 M Ft + 1,46 M USD, a kultúrára 72 M Ft + 1,15 M USD, a külföldi konferencia-részvételre és tanulmányutakra 2,7 M Ft + 0,4 M USD jut. Stabil növekedést mutat néhány újabb - egy-két éve indított -program: a Felsőoktatás-fejlesztési vagy Bölcsész reform- (50 M Ft), a hazai sajtótámo-gatások (47 M Ft) és a civil szervezetek infrastruktúra-fejlesztései (49 M Ft). Tovább bővül és színesedik a két legnagyobb „kosár”: az oktatási (kb. 215 M Ft) és a kulturális (kb. 187 M Ft) támogatások köre. (Középiskolás ösztöndíjas program, angol nyelvoktatás, számítógépes program, a nemzetiségi kultúra felkarolása stb.). Ugyanígy a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap a regionális együttműködés (East-East program, egyetemközi kapcsolatok támogatása) is, melyet ekkortájt fölerősödő távlati trendként a közép-kelet-európai Soros-alapítványok és más térségbeli Soros-intézmények (CEU, OSI, Kortárs Művészeti Központok stb.) rohamos kiépülése ösztönöz.

Az év alapítványi eseménykrónikáját a kiélezett belpolitikai viták („média-háború”, „Kulturkampf” stb.) s az Alapító mind látványosabb nemzetközi szerep-vállalásai (Balkán, Oroszország, Prága, CEU) uralják.

Február közepén sajtóközlemény jelenik meg, miszerint a híresztelések ellenére mégis „Marad az iskolatej-akció”, s a várható tejáremelések ellenére az Alapítvány továbbra is biztosítja a fővárosi alsó tagozatosoknak a napi 83 000 poharas tejet, kiflit és kakaót - habár az akció önkéntes adomány-számlájára eleddig mindössze 6 millió forint folyt be, ami a költségek egytizedét sem fedezi.

Május 23-án magyar, cseh, szlovák és lengyel egyetemi vezetők a prágai Közép-Európai Egyetemen a szorosabb intézményközi együttműködés lehetőségeiről tar-tanak műhelyvitát. A találkozón - melyen magyar részről az ELTE, a JATE rektora s a KLTE rektorhelyettese vesz részt - egyben bejelentik, hogy Soros György a térség felsőoktatási fejlesztéseire egy 25 millió dolláros alapot létesít, külön regionális pályázati programot indítván Higher Education Support Program (HESP) néven. A jelen lévő egyetemi vezetők úgy döntenek, hogy az Európai Rektori Konferencia keretén belül létrehozzák a Közép-Európai Egyetemek Együttműködési Szervezetét - a szervezet megalakulásához a Soros Alapítvány nyújt támogatást -, s legközelebb a CEU budapesti központjában rendeznek tanácskozást.

Az országgyűlés június 9-i ülésén Balás István és Zacsek Gyula a frekvencia-engedély nélkül sugárzó Tilos Rádió Soros-ösztöndíját kifogásolva interpellációval fordul a Legfőbb Ügyészhez, arra várva feleletet, hogy: „Közcélú alapítvány támo-gathat-e törvénysértő tevékenységet?” Györgyi Kálmán az MDF-es képviselőknek adott válaszában elmondja: az ügyben tájékoztatást kért a Soros Alapítvány igaz-gatójától, és indítványozta, hogy az Alapítvány bontsa fel a szerződést a rádiót működtető Tilos Kulturális Alapítvánnyal. A választ a képviselők és a Ház egyaránt elfogadta. (Az ügy további részleteit lásd az M = 1 : 1 fejezetben!)

Három nap múlva egy bukaresti botrányhír kontráz az itthoniakra: a Román Nemzeti Egységpárt sajtótájékoztatót tart a Soros Alapítvány bukaresti székhelyén, ahol egyebek közt Funar, kolozsvári polgármester hisztérikus vádbeszédben a romá-niai alapítvány büntetőjogi felelősségre vonását és az országból való kitiltását köve-teli. Június 30-án a kolozsvári polgármesteri hivatalban újabb nyilvános „tetemre-hívásra” kerül sor. Az alkalmat a korábban elhangzott vádak tisztázására eredetileg a Soros Alapítvány kezdeményezi, amelynek bukaresti és New York-i vezetői részt vesznek a sajtó jelenlétében rendezett vitafórumon. Funárék tábora azonban - a nagy számban felvonult helyi és országgyűlési képviselők, szenátorok és a Vatra Románeascá vezérszónokai - demagóg támadásaival („ötödik hadoszlop”, „a magyar irredentizmus támogatása”, „a bukaresti minisztériumok és privatizációs szervek megvesztegetése” stb.) a találkozót csak újabb megfélemlítő erődemonstrációra hasz-nálja, s utóvégre a süketek párbeszédévé silányítja.

Ám a szokatlanul heves, már-már trópusi nyárnak akadnak némivel szolidabb hírei is... Június végén Vékás Lajos, az ELTE rektora és Soros György, a CEU alapító-ja együttműködési megállapodást ír alá Budapesten. Az egyezség szerint az ELTE oktatói bekapcsolódnak a CEU-n folyó munkába, külföldi vendégprofesszorok taní-tanak majd az ELTE Jogi és Bölcsészettudományi Karán, s a két egyetem oktatói közös kutatómunkát végeznek. A megállapodás alapján a Közép-Európai Egyetem Budapesten tanuló hallgatói a jövőben a két intézmény által kiadott közös diplomát szereznek. Ezen túl a CEU ösztöndíjas helyeket biztosít az ELTE legkiválóbb diákjai számára, és támogatást nyújt az ott zajló oktatási reform megvalósításához is. Az elmúlt két évben a Soros Alapítvány 68 millió forinttal és 220 ezer dollárral támoga-tott mintegy húsz oktatási reformprogramot a magyarországi tudományegyetemeken.

Július közepén közös akarattal felbontják a Művelődési Minisztérium és a Soros Alapítvány még 1989 májusában kötött együttműködési megállapodását. (A „meghűvösödött” politikai viszonyon túl a két közvetlen kiváltó ok: 1. hogy az egykori szerződés részét képező Soros-irodaház tervét időközben elejtették, és 2. hogy az Andrásfalvy vezette kultuszminisztérium az elmúlt két évben - költségvetési okokra hivatkozva - mindinkább elszabotálta hozzájárulási kötelezettségét: az évi 3 millió dol-lárt meghaladó alapítványi adományok ugyanilyen arányú forintbeli ellentételezését.)

Az új szerződést 1992. július 15-én Andrásfalvy Bertalan miniszter távollétében Kálmán Attila politikai államtitkár és Soros György képviselőjeként Dornbach Alajos írja alá. Eszerint: „A felek kölcsönösen hatályát vesztettnek tekintik az eredeti megállapodást, és kijelentik, hogy az aláírást megelőzően egymással szemben kelet-kezett minden kötelezettség teljesítéséről lemondanak. Minthogy a magyar állam 160 millió forint visszatérítésével tartozik az Alapítványnak, így az új megállapodás szerint a művelődési és közoktatási miniszter tudomásul veszi, hogy Soros György a Közép-Európai Egyetem céljaira 160 millió forintért megvásárolja a Budapest V. kerületi, Nádor u. 9. szám alatt lévő épületet, s ha a vételár meghaladja ezt az összeget, a különbözet kiegyenlítéséről az Állami Vagyonügynökség gondoskodik.” A szakítás ténye és a Közép-Európai Egyetem javára történő „végelszámolás” komoly belpolitikai visszhangot kelt, s a botrányoktól sem mentes sajtóvita mind a kormányt, mind az Alapítványt több ízben is állásfoglalásra készteti. (Lásd alább az erről szóló részletes elemzést Végelszámolás a kultusztárcával címmel!)

„Egyelőre nem folytatódik az akció, melynek során 83 ezer kisiskolás jutott ingyen tejhez és péksüteményhez a fővárosban az elmúlt tanévben - tudatja az MTI egy, a tanévkezdés másnapján keltezett jelentése. - Az előző tanévben a Popper Ala-pítvány finanszírozta a tejakciót, de az e célra szánt összeg júniusra elfogyott.” Az akció összességében 168 millió forintba került, aminek jó részét a Popper Alapítvány állta, más szponzorok csak mintegy 2 millió forinttal járultak hozzá a programhoz.

A Magyar Fórum szeptember 3-i száma terjedelmes írást közöl Zacsek Gyula MDF-es országgyűlési képviselőtől Termeszek rágják a nemzetet, avagy gondolatok a Soros-kurzusról és a Soros-birodalomról címmel. A félinformációkból és rágalmakból összetákolt, nyíltan antiszemita pamflet - a Csurka-dolgozattal s az ősszel fellángoló médiavitával interferálva - minden korábbinál hevesebb belpolitikai vihart kavar, amelynek két hónapon át meg-megújuló hullámai utóbb a miniszterelnöki hivatalig és a washingtoni szenátusig is elhatnak.

Az Alapító szeptember 14-én levelet intéz a miniszterelnökhöz, sérelmezvén, hogy az elmúlt hónapokban sorozatos támadások érték személyét és magyarországi alapítványát az MDF egyes politikusai részéről. A TV2 Esti Egyenleg című késő esti hírműsora még aznap bemutatja a levelet, majd a másnapi Népszabadság teljes terjedelmében is leközli. Soros György ebben négy kérdésre vár feleletet Antall Józseftől:

„1. Elfogadhatónak tartja-e azt az állítást, mely szerint a »magyar zsidó« csak »beszélő szótár« lehet, tehát aki zsidó, az a magyarságtól idegen?

2. Elfogadhatónak tartja-e az MDF alelnökének, Csurka Istvánnak állítását, amely szerint a világ zsidósága és a magyar zsidóság egy magyarellenes nemzetközi összeesküvés részesei?

3. Elfogadhatónak tartja-e azt az állítást, mely szerint a Soros Alapítvány ennek az összeesküvésnek a része, és tevékenysége arra irányult, hogy a kommunisták és zsidók hatalomátmentését elősegítse?

4. Elfogadhatónak tartja-e, hogy pártjának egyik országgyűlési képviselője fel-szólított: ne várjam meg, amíg kiutasítanak, távozzam önként az országból?”

A nyílt levélre a kormányfő több mint két hét múlva az Új Magyarország október 1-jei számában válaszol - úgyszintén nyílt levél formájában. Antall ebben hang-súlyozza, hogy mind Csurka, mind Zacsek legfeljebb magánvéleményét fejtette ki, s az MDF és a kormány vezető testületei már korábban állást foglaltak az Alapító levelében felvetett kérdésekről. Mint írja, augusztus 31-i parlamenti beszédében maga is utalt azokra a kérdésekre, amelyekkel sem a kormány, sem személy szerint ő nem azonosítja magát. A Soros Alapítvány működésével kapcsolatban egyébiránt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium is nyilvánosságra hozta álláspontját, s egy-úttal megállapodást kötött a jövőre vonatkozóan. Mindezekért Antall a Soros által választott eljárást „aránytévesztésnek” ítéli, és csodálkozásának ad hangot, hogy Soros György „felteszi kérdéseit - a válaszadás igényével - a magyar miniszterelnöknek”. (Bővebben lásd alább külön esettanulmányunkat Termeszek és rovarirtók címmel!)

Szeptember 16-án - a „fekete szerdán” - szenzációként járja be a világsajtót, hogy az angol font árfolyamát nagyszabású tőzsdespekulációk megrendítették, s a brit valuta ennek nyomán kiesett az Európai Közösség egyezményes átváltási me-chanizmusából. Az angol lapok a drámai fordulatot legfőképp Soros György és az ál-tala vezényelt Quantum Fund tranzakciójának tulajdonítják, mely a mesterségesen kitartott árfolyamú brit nemzeti valuta gyengülésére játszva, ötmilliárd dollárért vásárolt fontot, majd azt német márkára és ismét visszaváltva közel egymilliárd dol-lár nyereséget kasszírozott az ügyleten. (Soros kezdeményező, „jeladó” szerepe nem vitás ugyan, de a brit valutát korántsem egymaga ingatta meg, hisz ama szeptemberi „fekete szerdán” a nemzetközi pénzpiacokon több száz milliárd dollár „játszott” a font ellenében.) Személyes nyeresége mintegy 300 millió dollár volt, ám a brit lapok szerint a Soros irányította pénzügyi alapok annyit nyertek a font katasztrófáján, mintha valamennyi brit állampolgár 13 fontot adott volna nekik. - „Én a szabályok szerint játszottam - idézi Soros nyilatkozatát a The Guardian. - Nem azért csinál-tam, hogy segítsek Angliának, de nem is azért, hogy ártsak neki. Egyszerűen pénzt akartam keresni.” A „nagy nyertes” a könnyen jött pénzt szinte azon melegében elkölti, 50-100 millió dolláros újabb felajánlásokat téve Bosznia, Macedónia, Orosz-ország stb. javára. „Örömmel teszem ezt - nyilatkozza kihívón a The Timesnak. -valamennyi brit állampolgár nevében, akiknek maguktól is illett volna hozzájárul-niuk Kelet-Európa átalakításához...”

Október elején a Merlin Színházban a Budapesti Őszi Fesztivál keretében „Soros-napokat” rendeznek. Mint Jordán Tamás, a Merlin igazgatója közli: a progra-mot még az év elején tervezték el a színház egyik legfőbb szponzorával, így az időzítésnek nincs közvetlen köze az Alapítványt nemrég ért sajtótámadásokhoz. A tíznapos rendezvénysorozat sokszínű kínálatával mindazonáltal méltó válasz a méltatlan vádakra is. Többek közt alkalmi kiállítás nyílik harminc, az Alapítvány ál-tal támogatott képzőművész munkáiból, önálló esteken mutatkoznak be a szponzo-rált hetilapok és folyóiratok, egymást követik a színházi, zenei és videoprogramok, fellépnek a Kolozsvári Magyar Színház művészei s a HOLMI-est keretében az Alapító átadja az idei Irodalmi életmű-díjakat is. (Az első ízben odaítélt elismerésben Bari Károly, Bodor Ádám, Esterházy Péter, Kertész Imre, Kornis Mihály, Lakatos István, Lázár Ervin, Marno János, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Petri György, Rakovszky Zsuzsa és Várady Szabolcs részesült.)

Október 8-án Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke „Pro Scientia Hungariae” emlékéremmel tünteti ki az Alapítót. Soros a magyar kultúra és tudomány jeles mecénásainak elismerésére újonnan alapított díjat átvéve egy Népszabadságnak adott interjújában kijelenti: az őt ért támadások egyáltalán nem befolyásolják alapítványa tevékenységét. Míg a romániai, szlovákiai támadások ma-gyarellenesek, addig a magyarországiak antiszemita indíttatásúak. Úgy véli, ez az eszmerendszer semmiképp nem reprezentálja az itt élő átlagembert, és továbbra is bízik a magyarok józanságában.

A Magyar Nemzet október 14-i számában Dornbach Alajos ismerteti az Ala-pítvány tevékenységének elmúlt 8 évi mérlegét. Eszerint fennállása óta az Alapítvány közvetlenül mintegy 30 millió dollár és 900 millió forint értékű támogatást hozott az országba különféle hazai és külföldi ösztöndíjak, illetve eszközbeszerzések for-májában. További 10-15 millió dollárra tehető a közvetítésével Magyarországra érkezett könyv-, gyógyszer-, műszer- stb. adományok értéke. Az Alapítvány több mint 2200 szakembert segített külföldi tudományos konferencián vagy rövidebb szakmai tanulmányúton való részvételhez. Eddig hozzávetőleg 700 másológépet osztottak szét az iskolák, egyetemek, könyvtárak és kutatóintézetek között. 350 író és 370 tár-sadalomtudós részesült belföldi ösztöndíjban, míg más egyéni pályázóknak az általános vagy „szabadon választott” kategóriában közel 100 millió forintot folyósí-tottak. Legalább 100 zenei együttes és színházi csoport kapott pénzbeli vagy eszköz-támogatásként együttvéve mintegy 70 ezer dollárt és 75 millió forintot. 1992 őszéig az Alapítvány 128 hazai lapot és folyóiratot szponzorált kb. 50 ezer dollár és 85 mil-lió forint értékben.

Zselju Zselev bolgár köztársasági elnök október közepén fogadja Sorost, akit a szófiai egyetem díszdoktorává avatnak. Az Alapító a balkáni térség gondjait vitatja meg a bolgár elnökkel, bejelentve, hogy alapítványa tevékenységét a szomszédos Macedóniára is ki akarja terjeszteni. Soros látogatásának két apropója: az új szófiai alapítványi iroda megnyitása, illetve egy Szandanszkiban rendezett háromnapos konferencia, melyen a Soros Alapítvány szervezésében mintegy 150 szakértő vesz részt egész Kelet-Európából s a szovjet utódállamokból.

Pár hétre rá Soros délszláv körutat tesz Albániát, Macedóniát és Szlovéniát fel-keresve, s többek közt tárgyal az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának vezetőjével is. Nem szeretné, ha cinkosnak tekintenék az etnikai tisztogatásban, de úgy véli, hogy a biztonsági övezetekre szükség van a további rettenetes emberi tragédiák elkerülése végett. Ellenzi Macedónia nemzetközi elszigetelését is. Orosz programját a volt szov-jet tudományos akadémiával egyezteti, és azt mondja, hogy egy novoszibirszki próbaprogram, amely 3 millió dollárba került, nagy sikernek látszik. Soros úgy véli, támogatása is segít megakadályozni, hogy orosz tudósok felelőtlen külföldi kor-mányok szolgálatába álljanak.

December 9-én Moszkvában Borisz Szaltikov orosz miniszterelnök-helyettes bejelenti, hogy Soros György újabb, a volt Szovjetunió egészére kiterjedő, 100 millió dolláros alapot ajánlott fel a tudományos kutatások támogatására. Mint az AP-nek nyilatkozva Szaltikov közli: az új Nemzetközi Tudományos Alapítvány az eddigi leg-nagyobb magánkezdeményezés, amely a tudományos élet összeomlását igyekszik megakadályozni a volt Szovjetunió utódállamaiban. Az alapítvány célja a fiatal tudo-mányos kutatók anyagi támogatása s az „agyelszívás” folyamatának, az orosz és más FÁK-országbeli tudósok külföldre csábításának megállítása.

December elején Soros György 50 millió dollárt ajánl fel Bosznia megsegítésére. „Ez az eddigi legnagyobb összeg - írja a Financial Times -, melyet magánszemély valaha is egyszeri aktusként humanitárius célokra adott.” A pénzt négy brit és fran-cia jótékonysági szervezet, illetve az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága kezeli majd. Az adományozó sajtónyilatkozatai szerint azért bízza a segélyt önkéntes szervezetekre, mert úgy véli: a nyugati kormányok szégyenletes kudarcot vallottak, s nem képesek az éhező és mindennapos létbizonytalanságnak kitett boszniai lakossá-got hatékonyan megsegíteni. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője szerint az adomány „új dimenziókat nyit meg a jugoszláviai mentőakció számára”.
M = 1 : 1

A Tilos Rádió - tilosba tévedt – támogatása


A Tilos Rádió ügye 1991 őszétől a frekvenciazárlat és a médiaháború botrányos prolongálásának nyílt „ellenbotrányává” vált - melyből utóbb egy parlamenti inter-pelláció révén az Alkotmánybíróság és a kezdeményezést felkaroló Soros Alapítvány se maradt ki. Érdemes megvizsgálni vajon miként és miért vert ily széles hullámokat a „szabad éterhasználat” e precedensértékű ügye?

Az új, engedély nélküli, rövidhullámú adás 1991. augusztus 21-én - a pápaláto-gatás másnapján - indult. Műsorkészítői és technikus „stábja” jórészt a „Tilos az A” nevű, Mikszáth Kálmán téri ifjúsági mulatóhely vonzásköréből verbuválódott - innen a név is - huszonéves amatőrök alkalmi társulásaként, noha a kezdő csapatban néhány „veteránnak” számító szamizdatos neve is felbukkan. (Néhányan az első adá-sok szerkesztői és segítői közül: Bencze Ottó, Csejdy András, Csejdy Réka, Kádár Tamás, Kerényi György, Lakatos László, Modor Ádám, Németh Vladimir, Pesty László, Orosz Csilla, Palotai Zsolt, Rádler Attila, Simó György.) A kezdetben heti háromszor - hétfőn, szerdán és pénteken délután 4 és 8 óra közt - sugárzó Tilos Rádió a hasonló amerikai, német, holland stb. független URH adók mintájára való-jában egyfajta alternatív ifjúsági „rétegműsort” akart meghonosítani, sok jó zenével (rock, dzsessz, ethno) és spontán „szövegszerkesztéssel”. Méghozzá oly módon, hogy eközben öntudatosan próbálta elhatárolni magát mind a kommercialitás, mind a napi politika „profi” érdekköreitől.

Ámbár ez utóbbinak némileg ellentmondani látszik már maga a debütálás is, hisz a kalózrádió munkatársai egy telefonos körinterjúban mindjárt a legelső, augusz-tus 21-i adásban arról faggatnak egy sor parlamenti képviselőt - többek közt Bánffy Györgyöt, Fodor Gábort, Orbán Viktort, Torgyán Józsefet, Kőszeg Ferencet -, mit tar-tanak a hazai „elektronikus szamizdat” létjogosultságáról, és közelebbről a „Tilos” mint engedély nélküli rövidhullámú rádióadó beindulásáról-beindításáról. A rögtön-zött vélemények még inkább spontán „tetszésindexet”, személyes ízléselfogultsá-gokat tükröznek, semmint megfontolt mérlegelést, pártpolitikusi állásfoglalásokat. Az ellenzéki képviselők jobbára a sajtószabadság életjeleként értékelik az új rádió megszólalását, s a kormánypártiak között is akad, aki nem annyira alkotmányos aggályainak ad hangot, hanem afféle jópofa ifjúsági csínyt lát a kezdeményezésben.1

Mindez jól jelzi, hogy a médiumok zavaros „törvényességi” hátterével 1991 nyarán nemegyszer még a törvényhozók sincsenek egészen tisztában, így például azzal, hogy a kormány elektronikus sajtó fölötti, korlátlan rendelkezési jogát távolról sem csak egy dicstelen 1974-es pártállami kormányhatározat garantálja, hanem közvetlen előzményként a Németh-kormány egy 1988 őszi rendelete is, mellyel az új sugárzási hullámsávok engedélyezését meghatározatlan időre felfüggesztették, így aztán nem is csoda, ha a makacsul prolongált kormányzati önkény s a média-fel-ügyelet antidemokratikus „jogfolytonossága” utóvégre mintegy kiprovokálja a geril-lataktikát... Emez pedig - a nyilvánosság előtti presztizsharc logikája szerint - az újabb meg újabb hatósági retorziókat, melyek végrehajtói a Frekvenciagazdálkodási Intézet bürokratái és a BRFK különleges akciócsoportja voltak.

Szomorúan groteszk epizódja az új magyar demokráciának, hogy alig egy év alatt a sajtószabadság ügye - a Tilos Rádió színrelépésével - afféle nagyvárosi rabló-pandúr játékká fajult, sokban a hajdani szamizdat konspiratív akcióinak és rendőri üldöztetésének öt-tíz év előtti szituációit idézve. (Még ha a tét nem volt is oly éles, s a felek egyike se vette e játszmát véresen komolyan.) Mivel az új adó beindítása körüli hírverés meglehetősen nyílt volt - egyebek közt városszerte plakátokon is meghirdették -, a hatóságok nem hunyhattak szemet fölötte, s kezdettől tetten érő akciókkal igyekeztek rajtaütni a vakmerő frekvenciakalózokon. A Tilos-aktivisták az előzőleg kazettára rögzített műsorokat adásról adásra más-más helyszínről su-gározták (gépkocsiból, magasabb fekvésű belvárosi vagy budai magánlakásokból), oly módon, hogy egy Hollandiából importált, sporttáskában a helyszínre szállított rövid-hullámú rádióadót közvetlenül az adás délutáni kezdete előtt rákötöttek egy háztetőre, erkélyre fölállított leadó antennára. A „műszaki bázis” s az adások „vétel-minősége” ebből következően kezdetleges volt ugyan - annál minőségibb a konspiratív „csapatmunka”, mely az esetek többségében sikerrel ellensúlyozta a hatósági ellenstáb sokszoros számbeli, technikai fölényét. Az alkalmi FGI-BRFK-stábok szak-értőinek legkevesebb jó félórába tellett, mire az adások helyszínét nagyjából bemérték. Ekkor - többnyire a délutáni csúcsforgalom tetőzésekor - vette azután kezdetét a bekerítő akció: a voltaképpeni „rabló-pandúrjáték”...

Annak, hogy ez utóbbi (egyetlen, a József Attila lakóteleptől a Mikszáth térig tartó autós üldözést leszámítva, amit a Fekete Doboz is megörökített) végül is nem végződött helyszíni tettenéréssel, számos gyakorlati oka volt. Először is a környéket önkéntes „hesszelők” figyelték, akik a rendőrök feltűnésekor nyomban leadták a vészjelzést, hogy az „adásvezető műszaki kollégák” még időben elrejthessék a le-szerelt adót és a rádióantennát. A másik ok az volt, hogy a már „demokratikus” rendőrség láthatóan maga se túlzottan lelkesedett e nevetséges és hiábavaló „rókavadász” feladatért, hiszen mire végigcsengették egy tízemeletes lakóház felsőbb emeleti lakásait, a „rókák” többnyire már rég kereket oldottak, bűnjelként legfeljebb az antennát és a tetőkábelt hagyva maguk után. Ennél is döntőbb ok volt azonban, hogy nemcsak az FGI-BRFK-stáb igyekezett ráhangolni a „Tilosra”, hanem egy szem-füles műszaki távkapcsolat (Artner Iván) révén ez utóbbi maga is a rendőrség zárt-láncú URH-üzeneteire, s ekként folyamatosan értesülhetett arról: hol járnak, mire készülnek a karhatalmilag megerősített éterőrök. (Persze, hogy a rendőri URH-adá-sok módszeres ellenlehallgatása ne tűnjék fel, s az aznapi rádióadás is minél tovább életben maradjon, az evakuálásra többnyire csak a legutolsó percekben került sor.)

Az év végéig a Tilos Rádió első három-négy hónapja a menetrendszerű hatósági hajsza jegyében telt. (A Mikszáth Kálmán téri nagyszabású razzia nyomán Kádár Tamás és Németh Vladimir ellen szabálysértési eljárást is kezdeményeztek.) Mindez persze csak növelte ismertségét és népszerűségét, s a nyíltan meghirdetett „polgári engedetlenség” hovatovább egyre szélesebb szolidaritást támasztott körötte. (Anonim munkatársai az év végén megkapják a Nyilvánosság Klub Civil Kurázsi Díját.) A rádió nyilvános szakmai vitát szervez a harmadik típusú, nem kereskedelmi és nem köz-szolgálati rádiózásról, parlamenti pártok szakértőinél lobbyzik e rádiózási forma törvénybe foglalása ügyében, amely törekvésük végül is sikerre vezet. Eközben a működés törvényes alapjait is igyekeznek megteremteni: sugárzási engedélyt kérnek - mindhiába -, legális „fedőintézményként” előbb polgári jogi társulást, majd alapít-ványt hoznak létre Tilos Kulturális Alapítvány néven. (Első kuratóriumának elnöke a rádió egyik kezdeményezője: Kerényi György újságíró, rövid életű kuratóriumának tagjai: Karátson Gábor és Németh Gábor.) Ez utóbbit 1992 februárjában már kimon-dottan azzal a céllal, hogy a „nonprofit közösségi rádiózáshoz” hathatós alapítványi és más pénzügyi támogatást szerezzenek.

A tavasz folyamán benyújtott pályázatok közül két helyről érkezik pozitív válasz: az Autonómia és a Soros Alapítványtól - mindkettő 600-600 ezer forintos támogatást ígért. Mint azt egy korabeli kéziratos kommünikétervezet (A Tilos Rádió kalandjai, 1992. április-június) kiemeli: „A megítélt összegek segítségével lehetőségünk van alapvető technikai eszközök pótlására, ill. beszerzésére, valamint a zenei anyag folyamatos bővítésére. Ez azért is fontos, mert a »Tilos« CD- és lemezanyagához hasonló alternatív programot más rádió még elemeiben sem sugároz. A kapott támo-gatások segítségével tehát sikerült a Rádió napi működését biztosítani. Hosszú távra tervezni azonban csak saját optimizmusunk enged, s hogy anyagilag is fenn tudjuk-e tartani magunkat, az egyelőre kérdés. Kérdés, annál inkább, mert a Soros Alapítvány döntésének nyilvánosságra hozatala újabb botrányt kavart a szabad rádiózás körül. [...] Ez mindenesetre intő jel számunkra, hogy a jelenlegi engedékeny hatósági ma-gatartás mögött nem a szabad rádiózás elveit elfogadó magatartás áll.”

Hanem hát micsoda? Nos, lássuk közelebbről, valójában mi is történt. Az Ala-pítvány, mint említettük, 1992. május 6-i kuratóriumi ülésén a Média-program keretében 600 000 Ft-os támogatást ítélt meg a Tilos Rádiónak. A nyertes pályázók listájának szokásos sajtóbeli közlése nyomán június 9-én a parlamentben kormány-párti képviselői interpelláció kéri Györgyi Kálmán, a Magyar Köztársaság fő-ügyészének állásfoglalását arról, hogy a Soros Alapítvány két engedély nélküli rádióadónak szavazott meg alkotmánysértő módon támogatást, s hogy mindezért úgy-mond, a Magyar Rádió elnökét, Gombár Csabát is személyes felelősség terheli, aki az Alapítvány kurátoraként maga is részt vett a döntésben. Az MTI aznapi jelentése szerint: „A Legfőbb Ügyészhez fordult interpellációjával Balás István és Zacsek Gyula (MDF), tudakolva: közcélú alapítvány támogathat-e törvénysértő tevékenységet. A sajtóból ugyanis úgy értesültek, hogy a Soros Alapítvány támogatásban részesítette a frekvenciahasználati engedéllyel nem rendelkező, így jogellenes működésű Tilos Rádiót, valamint a Független Rádió Kalózrádió Budapestet. Györgyi Kálmán emlé-keztetett arra, hogy megfelelő törvény híján rendelet szabályozza a hazai frekvencia-használatot, ám törvény-előkészítő munkájából köztudomású, hogy maga a kormány is elégedetlen ezen intézkedéssel. Majd beszámolt arról, hogy az ügyben tájékoztatást kért a Soros Alapítvány ügyvezető igazgatójától, aki megerősítette: támogatást ítéltek a Független Rádiónak. A pénzt viszont nem folyósították a műsorszóró jogszerűtlen működése miatt. A Tilos Rádiónak nem, ám az azt működtető, törvényes célokkal, hivatalosan bejegyzett alapítványnak nyújtottak támogatást. Amennyiben bebizonyo-sodik, hogy az alapítvány illegális tevékenységet folytat, a vele kötött szerződés fel-bontható. Györgyi Kálmán beszámolt arról is, hogy sajtórendészeti vétség címén az ügyészség eljárást indított két tetten ért rádiózó ellen. Ugyanakkor személyesen indítványozta, hogy a Soros Alapítvány bontsa fel a szerződést a Tilos Kulturális Alapítvánnyal. A választ a képviselők és a Ház egyaránt elfogadták.”2

A látszat ellenére épp csak a legfőbb érintett: az Alapítvány nem teszi magáévá a legfőbb ügyész „személyes indítványát”..., bár a Titkárság egyelőre felfüggeszti a május 22-én kötött szerződés érvényesítését, s a kirobbanó nyilatkozatháborúban igyekszik tárgyszerűen és konsziliánsan viselkedni. Egy újabb, június 22-i MTI-jelentés szerint „Az alapítvány a kérdéssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatja a közvéleményt:

Az interpelláció tévesen állította, hogy a »Független Rádióállomás - Kalózrádió« törvénytelenül működik. A Független Rádióállomás ugyanis egyáltalán nem műkö-dik, műsort nem sugároz és soha nem is sugárzott. Egy független rádióállomás fel-állításának tervéről van szó, amely a frekvenciamoratórium megszűnése után, törvé-nyes bejegyzéssel kíván működni. Az alapítvány azt a szellemi munkát kívánja támo-gatni, amely e rádióállomás felállításához szükséges. A kuratóriumi döntésről készült jegyzőkönyv ezt egyértelműen rögzíti. Ez a támogatás semmilyen értelemben nem tekinthető jogellenesnek.

A »Tilos Rádió« esetében a helyzet a következő: A Soros Alapítvány nem a rádió-val, hanem a törvényesen bejegyzett s így jogszerűen működő Tilos Kulturális Alapítvánnyal kötött szerződést, amelynek tevékenysége nemcsak a rádióra irányul. Ugyanakkor a kuratórium reméli, hogy a hamarosan megszülető frekvenciatörvény nyomán lehetővé válik a közszolgálati nonprofit rádiók működése. Amennyiben ez a feltételezésük nem alaptalan, úgy az alapítvány ebben az összefüggésben sem tett mást, mint az elmúlt években hozott több ezer támogatási döntés esetén, azaz segít-séget nyújt azoknak a személyeknek, intézményeknek, öntevékeny polgári szervező-déseknek, akik és amelyek működése hozzájárul a demokratikus, nyitott magyar tár-sadalom kialakulásához.

A Soros Alapítvány ugyanakkor a törvényeket és jogszabályokat betartva kíván működni, ezért a Legfőbb Ügyész álláspontját tiszteletben tartva a felszólalásában foglaltaknak eleget tesz.

Az interpellációnak a Magyar Rádió elnökét érintő megjegyzését illetően közli, hogy ebben a döntési fordulóban Gombár Csaba más irányú elfoglaltsága miatt nem vett részt, a támogatás odaítéléséről nem szavazott. E tényt a már említett jegyző-könyv rögzíti.”3

Nos, a fenti állítások valóban igazak, de vajon teljesült-e a nyilvános szándék-nyilatkozat, miszerint az Alapítvány a „Legfőbb Ügyész [...] felszólalásában foglal-taknak eleget tesz”?

Tény, hogy a Legfőbb Ügyészség formális vizsgálatra időközben bekéreti a Tilos Kulturális Alapítvány pénzügyi dokumentációját, majd Györgyi Kálmán személyesen is konzultál Kardos Lászlóval az ügyben. Ugyanakkor tény az is, hogy a Titkárság már a soron következő kuratóriumi ülésre - csekély módosítással - ismét ajánlólag terjeszti elő a Tilos Kulturális Alapítvány támogatásának ügyét. A nyilvánvaló „huncutság” nem nyeri el a kurátorok osztatlan tetszését, miként azt a rendkívüli dön-tésfordulóra kivételesen írásban bekért állásfoglalások is dokumentálják. Benda Kálmán például így ír július 8-i keltű válaszlevelében: „Azt fogják mondani, hogy csak a Tilos Rádiónak adott korábbi összeg más címen való kiutalásáról van szó. [...] Érdemes a várható támadásokat ezért vállalnia az Alapítványnak? Erre való meg-gondolásból nem javaslom.”

A támogatást mindazonáltal másodszor is megszavazzák, s a Tilos Rádió - immár naponta jelentkezve - kisebb-nagyobb hatósági csetepatékkal még jó egy éven át folytatja működését.4 Joggal merülhet fel a kérdés: vajon az újabb pozitív alapít-ványi döntés után miért nem ismétlődtek meg a parlamenti sajtórendészek korábbi „alkotmányossági” aggályai? És: vajon miért nem szúrtak szemet a törvényesség éber őreinek az Autonómia Alapítvány vagy más, úgyszintén legálisan bejegyzett szerve-zetek hasonlóképp nyíltan vállalt Tilos-támogatásai?

Alighanem azért, mivel időközben módosultak a „célkoordináták”... A nyár végére, az őszi parlamenti ciklus kezdetére ismét a médiaháború „fő hadszínterei” (MTV MR) kerülnek előtérbe, s az eseti „leleplezések” helyett a Soros Alapítvánnyal szemben is átfogó politikai támadás indul. (Lásd Csurka és Zacsek alább még bőven idézett pamfletjeit: Vidéken, Termeszek... stb.). Egyébiránt pedig - sajnos - a Tilos-stáb prognózisa vált be, mely a fentebb idézett 1992. júniusi kommüniké-tervezetben így latolgatja „A legalitás esélyeit”: „A korábban megkezdett tárgyalások a média-törvény parlamenti előkészítéséről tovább folytak. Sikerült elérni, hogy a törvény ter-vezete megkülönböztesse - a közszolgálati és a kereskedelmi mellett - a korlátozott vételkörzetű rádiók kategóriáját is, amelynek engedélyezési és üzemeltetési feltételei összhangban vannak a szabad rádiózás elveivel. Ugyanakkor a műszaki paraméterek szabta korlátok túlságosan szigorúak (20 watt effektív adóteljesítmény - tekintet nélkül a település méretére), valamint a javaslat szövegébe beépített néhány buktató miatt még mindig fennáll a veszélye annak, hogy a törvényjavaslat elfogadása után lehetetlenné teszik a szabad rádiók működését. A végeredmény tehát még kétséges, a konzultációk tovább folynak.

A magyarországi médiaszabályozás körül zajló egyre intenzívebb politikai harcok egyik - igen valószínű - kimenetele a médiatörvény ellenzéki obstrukciója, s ezzel végső soron a jelenlegi szabályozatlan állapot állandósulása. Ebben az esetben a Tilos Rádiónak és a többi kis adónak hosszú távon kell berendezkednie a törvény előtti bújócska gyakorlatára.”

Mi lehet hát e precedensértékű ügy reális summázata? A Tilos Rádió támogatása körül támadt - egy rövidhullámú kalózfrekvenciánál sokszorta szélesebb „hatókörű” - alkotmányossági affér valójában nemigen dúlta fel az Alapítvány tevékeny minden-napjait. Hovatovább megszokottá vált, hogy a kormánysajtó és a „Hazugság-ház” (Ady!) néhány honmentő debattere csaknem minden Soros-ügyben ürügyet lát a botránykeltésre, s hogy az értelmes közbeszédet mindinkább elnyomják a hisztérikus rágalomáriák és nemzetféltő sikolyok. Ez a propagandacélból jócskán túldimenzionált eset nagyon is beleillett a kormánypárti sajtó és média immár hétről hétre - A Hét-ről A Hét-re - folyó buzgó kandalumgyártásába. Az alapítványi vezetést némi-leg meglepte ugyan a váratlan és heves ellenreakció - ám azért annyira mégse, hogy magát a döntést is komolyan revideálta volna, hisz láttuk: az önérzetes ténytisztázás s a törvénytisztelő szándéknyilatkozat után végül is az eredeti mecénási kötelezett-ségvállalás érvényesült - jelentéktelen formai módosítással. Ami pedig az „alkotmányszegést” illeti, nos ez ügyben alighanem a közhatalom legfőbb gyakorlójának: a kormánypárti többségű T. Háznak s a törvényes magyar kormánynak illett volna jó példával élen járni. Ám ez utóbbit - jól-rosszul felfogott önérdekből -, mint tudjuk, egyik sem nagyon ambicionálta. Révész Sándor Antall-könyvének idevágó fejezetében

- A jognak asztala alatt - frappánsan így összegzi a kormányzati alkotmány- sértéseket: „A predemokratikus joganyag kihasználásában az Antall-kormány két esetben lépte át feltűnően a demokratikus jogízlés határait. Az egyik a közszolgálati médiára vonatkozó 1974-es - az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt, de a médiatörvény megszületéséig hatályban tartott - kormányhatározat felélesztése és rendkívül erőteljes kihasználása volt. [A másik a Btk. még vaskosan pártállami 232. paragrafusa, amely „a hatóság vagy hivatalos személy működésébe vetett bizal-mat megingató kijelentéseket” szankcionálta. A miniszterelnök ez alapján több bírósági keresettel élt -, lásd Torgyán József, Eörsi Mátyás, Lengyel László ügyét -, sőt a kormány még a büntetéstételek szigorítását is szorgalmazta - jóllehet az Alkotmánybíróság utóbb e diktatórikus jogmaradványt is alkotmányellenesnek minő-sítette. - N. B.] Jellemző, hogy kormánypárti oldalon gyakran törvénynek, de mini-mum kormányrendeletnek titulálták e határozatot, amely még jogszabálynak sem minősült. A kormánykoalíció csak akkor tekintett el ezen alkotmányellenes határozat alkalmazásától, amikor a közszolgálati média költségvetési önállóságát - azóta szin-tén alkotmányellenesnek bizonyult lépéssel - megszüntette. Ez a végső soron az elnökök lemondásához vezető - döntés ugyanis ellentétes volt az 1974-es kormány-határozattal.”5

Ha egy demokratikus kormánynak ekkora jogértelmezési szabadsága van, ugyan ki kérheti számon egy eleve dacból született ifjúsági kalózadón - s annak támogatóján - a pedáns paragrafustiszteletet? Avagy a „jognak asztala alatt” mindent lehet - kivéve egy jó másfél százada makacsul reklamált apróságot: a vélemény- és sajtó-szabadságot a mindenkori kormányérdekkel szemben gyakorolni?

Végelszámolás a kultusztárcával

Röviden itt kell kitérnünk az Alapítvány egy másik, kis híján botránnyá fajult epizódjára: a Művelődési Minisztériummal kötött 1989. májusi egyezmény felbon-tására. Már csak azért is, mivel e jogi aktus körül egykor nem kevés félreértés és szándékos félreértelmezés kapott lábra, és jó két év múltán valójában ez volt az első alkalom, amikor az Antall-kormány - nolens volens - nyílt politikai színvallásra kényszerült az Alapítvány ügyében.

Mi történt voltaképp? Létezett egy, még a hajdani kultusztárca ajánlatára a rend-szerváltás előestéjén megkötött, ám idővel mindkét fél számára kölcsönösen „oka-fogyottá” vált egyezmény, amit közös megegyezéssel végül sikerült annulálni, illetve kompromisszumos „végelszámolással” lezárni. Az eredeti, 1989. május 15-én aláírt együttműködési megállapodásnak ugyanis két olyan sarkalatos pontja is volt, ami időközben „kifordult” a helyéről, s ekképp az egész szerződésépítmény légvárra emlékeztetett. Az egyik: a tervezett Soros-irodaház-építés volt, amelyhez - mivel be-vételei az Alapítvány hosszú távú, közcélú működését szolgálták volna - a Németh-kormány adó- és vámkedvezményt helyezett kilátásba; a másik a kultusztárca önként vállalt, részarányos forint-hozzájárulása az alapítványi programokhoz, ha - és amennyivel! - azok összértéke az évi hárommillió dollárt meghaladja. (Az 1989-es szerződés a felek közös szándéknyilatkozataként évente minimum +1 millió dollárt és ennek megfelelő minisztériumi forint-hozzájárulást irányzott elő.) Csakhogy az irodaház-építésből idővel egyetemalapítás (CEU) - a vállalt kormányzati kontribúcióból pedig tetemes (180 millió Ft-os) adósság lett. Ehhez a gyökeresen megváltozott, új helyzethez igazodott a felek által 1992 nyarán szignált két újabb okirat: a július 15-i - fentebb már idézett - szerződésbontás, majd az ennek nyomán augusztus 3-án Vásárhelyi Miklós (a Közép-Európai Egyetem Alapítvány elnöke) és a Metalimpex vezérigazgatója által aláírt adásvételi megállapodás a volt Zichy-palotára s az egyetem leendő központjára - Bp. V. ker., Nádor utca 9. - vonatkozóan, amelynek vételárába a kormány jóváhagyásával a kultusztárca 180 milliós tartozását is betudták. Annál inkább, mivel az Antall-kormány korábban írásos kötelezettséget vállalt, hogy a létesítendő egyetem céljára megfelelő épületet biztosít.

Az elszámolás körüli sajtóvita s az érintettek nyilvános „üzenetváltása” már jóval az új egyezmény létrejötte előtt megkezdődik, s még azután is hosszú hetekig eltart.6

Csurka István a Magyar Fórum július 9-i heti jegyzetében tudni véli, hogy „Soros György is a távozás gondolatával játszadozik. [...] Ne dőljön be azonban senki, ha Soros elmegy, nem azért megy el, mert az antiszemita magyar szélsőjobb megsértette, és nem is azért, mert a kormány nem hallgattatja el a szélsőjobboldalt, hanem azért, mert anyagi helyzete nem teszi lehetővé az SZDSZ-támogatást, illetve azért, mert a jeruzsálemi hivatalos politika - talán - megváltozott.”

Egy hét múlva Katona Tamás a 168 óra adásában kétélű nyilatkozattal reagál a Csurka-támadásra: „Soros György rengeteg jót is tett ezzel az Alapítvánnyal. Most azonban lehetetlen nem látni, hogy az Alapítvány kuratóriumában csak ellenzékiek vannak, és ennek megfelelő az Alapítvány politikája is. A pénzt sokszor olyan célokra fordítják, amivel én mint kormánypárti »mucsai«, nem tudok egyetérteni.” Ennek ellenére, mint hozzáteszi: „a kormánynak az a szándéka, hogy a korábbi szerződést felbontsa, de a világért sem szándéka, hogy Soros Györgyöt Magyarországról el-üldözze.” A 168 óra ugyanazon - nyomtatott - számában Vásárhelyi maga is kilátás-ba helyezi, hogy megfontolásra javasolja az Alapítónak „gondolkozzunk el mi is rajta, érdemes-e ezt a szerződést fenntartani, ha egyeseknek ennyire szemet szúr. [...] Őszintén megmondom, nagyon aggaszt, hogy mindezekre a támadásokra eddig nem érkezett hivatalos elhatárolódás a kormánypárt vagy a kormány részéről, amit pedig el lehetett volna várni.”

Három napra rá a Népszabadság július 22-i címoldalán már arról tudósít, hogy „körvonalazódik a kompromisszum a kormány és a Soros Alapítvány között”. A más-napi kabinetülésen azonban a kormány a várakozás ellenére mégsem tárgyalja az ügyet, s a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára közli: „a szerződés végleges jóváhagyásához még tisztázni kell néhány anyagi természetű technikai kérdést.”

A 168 óra soron következő adásában Bolgár György, a rádió New York-i tudósító-ja az Alapítót is szóra bírja: „Hogy létezik egy szélsőséges, félművelt, antiszemita irányzat, az úgy látszik, elkerülhetetlen, de hogy ezt eltűrjék, azt én fölháborítónak tartom” - nyilatkozza Soros. Bolgár ismételt kérdéseire válaszolva egyben cáfolja, hogy anyagilag tönkrement volna, s hogy a távozás gondolatával foglalkozik. „Aki azt várja, hogy engem ilyen módon elüldözhet, az épp az ellenkezőjét éri el.”

Csurka azonban - mint azt a Magyar Hírlap egy vezércikke ironikusan meg-jegyzi - a jelek szerint mintha épp arra játszana, hogy Sorost ismételt támadásaival még nagyobb adakozásra bírja. Az MDF-alelnök válaszul a Bolgár-interjúra a Vasárnapi újság augusztus 2-i adásában az éteren át immár totális propaganda-háborúba kezd. Vidéken című, húszperces, három szereplőre „hangszerelt” (Csurka-Bolgár-Soros) politikai rémdrámája a kihívó kocsmavirtus, az alpári szemé-lyeskedés és a faji uszítás teljes gyűlölet-arzenálját felvonultatja. Bőszülten idézi a már ismert vádakat (a „Révai-Aczél-Soros-féle kultúrpolitika” folytonossága, a ma-gyar államkassza fondorlatos alapítványi megcsapolása, világméretű cionista, liberál-bolsevik összeesküvés stb.), egyúttal Soros „fizetett ágenseként” durván megrágal-mazza Bolgárt, a 168 órát és a Magyar Rádió politikai adásainak főszerkesztőségét is. Azét a rádióét - mely, lám, „írói munkássága” e legújabb szörnyszülöttéhez is kész-séggel asszisztál! (Gombár Csaba, mint közismert, utóbb e kirívó szakmai etikát-lanságért függeszti fel Győri Bélát a Vasárnapi újság főszerkesztői tisztéből.)

A Pesti Hírlap másnapi, augusztus 3-i számában Soros elmondja: „nem kétséges, hogy a szélsőjobboldal részéről eltökélt támadás indult az alapítvány ellen”. Mindez azon-ban mit sem befolyásolja Vásárhelyi Miklóst és a Metalimpex vezérigazgatóját, hogy még aznap aláírja a Közép-Európai Egyetem Nádor utcai székházára vonatkozó adásvételi szerződést. Ezzel gyakorlatilag pont kerül az Alapítvány és a kormány közötti áldatlan elszámolási huzavonára. Az ügy, gondolnánk, ezzel lezárult - ámde a java: a hivatalos nyilatkozatháború s az utólagos sajtóvita valójában még csak ezután következik.

Az egyezmények és kommünikék politikai „üzenetértékét” minden oldalról buz-gón találgatja a sajtó - hátha a parlamenti vakáció néhány hete alatt mégiscsak akad némi érdemi elmozdulás a belpolitika állóháborús frontszakaszain... A várakozás - elvben - távolról sem alaptalan: hisz az Alapítvány hivatalos megítélése egyben az Antall-Csurka hatalmi párharc és vele az akut belpolitikai válság kimenetelének is fontos előjele lehet. A kérdés csak az: van-e politikai elhatárolódás a minisztérium és a kormány e legutóbbi lépésében - s ha igen, kivel szemben: Sorossal - avagy netán az ellene ismét ádáz hecckampányba kezdő Csurkával és társaival szemben?

Nos, van is, meg nincs is - ahogyan azt már az „is”-ekkel finoman balanszírozott, legelső Katona-nyilatkozat („a Soros Alapítvány sok jót is tett” stb.) is jelezte. A hiva-talos állásfoglalások úgyszólván mintaszerűen előlegezik meg az augusztus 20-i Csurka-dolgozat utáni MDF-es „tojástáncot” (ez utóbbiba nagyon is beleértve a kor-mányfő október 1-jei, kétélű válaszát a Soros-levélre!). Nyílt és következetes elhatáro-lódás helyett, legfeljebb alkalomhoz méricskélt, önérzetes „elhatártalanodásnak” lehetünk tanúi. (A szituatív kényszer ez utóbbit már-már az „önelhatárolódás” teljes skizofréniájáig fokozza...) íme néhány beszédes példa - a kérdéses politikai bűvszót kurziválva: „A Minisztérium nagyra értékeli Soros Györgynek a magyar kultúrát támogató áldozatos tevékenységét - tudatja az MKM augusztus 6-i közleménye. - A vele 1989-ben kötött megállapodás felbontása nincs összefüggésben a magyar szár-mazású üzletember személyét a közelmúltban ért külföldi és hazai bírálatokkal.” A minisztérium sajtószóvivője a Magyar Hírlap szerint ez alkalommal élőszóban is megerősíti: „a tárca nagyra értékeli Soros György munkáját, épp ezért fontosnak tart-ja hangsúlyozni, hogy a nemrégiben Sorost ért bírálatok nincsenek összefüggésben az 1989-es megállapodás felbontásával. Az említett támadásoktól tehát a minisztérium elhatárolja magát, egyúttal továbbra is partnerének tekinti az alapítványt a magyar kultúra ápolásában.” Hasonlóan értik a szóvivőt más orgánumok - így az MTI és az Új Magyarország - tudósítói is.

Az Esti egyenleg, majd másnap a Kossuth Rádió Reggeli krónikája szó szerint megismétli az előző napi „elhatárolódást kommünikét”. Ennek nyomán még a délelőtt során telefonon állítólag több MDF-vezető is indignáltan kéri számon a kirívón „pártszerűtlen” nyilatkozatot, mire a művelődési tárca a Déli krónikában újabb közleményben siet tisztázni álláspontját - pontosabban: annak tüntető hiá-nyát. Eszerint „a minisztérium nem kíván állást foglalni a Soros Györgyöt ért bírála-tokat illetően, csupán azt a tényt rögzíti, hogy az 1989-es megállapodás felbontásának kezdeményezése nincs összefüggésben a magyar származású üzletembert ért hazai és külföldi bírálatokkal.” Egyszersmind sértett méltósággal leszögezi: „A minisztérium-nak a magyar kultúra szolgálata mellett nem feladata, hogy bírálatokat, vélemé-nyeket értékeljen, kommentáljon.”

Ám ezzel még korántsincs vége. Másnap a Magyar Fórum nem átallja ismét szín-vallásra bírni a tárca vezetőjét: „Miniszter úr! A Művelődési és Közoktatási Minisztérium, illetve személy szerint Ön elhatárolódik-e azoktól, akik Soros György tevékenységének hátterét fölfedték?” Andrásfalvy válaszát a lap augusztus 13-i száma közli: „A minisztérium írásban közreadott közleményében nem szerepel a kité-tel és szándék sem, amit hozzám küldött telefax levelében említ. [... ] Kérem, olvassa el újra a közleményt. [...] A sajtó egy részében megjelent egyoldalú értelmezésekre, a minisztérium szóvivője, Havasi János augusztus 7-én válaszolt. [... ] Ennek lényege megegyezik a most Önnek küldött nyilatkozattal. Visszautasítom egyesek azon törek-véseit, melyek szembeállítani kívánják a minisztériumot és személy szerint engem képviselőtársaimmal, ha nem is lehet mindenben azonos velük a véleményem.”

Csakhogy a Magyar Fórum szorgos kérdezőbiztosai nem érik be ennyivel. A mi-niszterrel egyidejűleg a kormányszóvivőt is tetemre hívják: 1. „Foglalkozott-e a kor-mány csütörtöki ülésén ezzel a kérdéssel? A kormány hozta ezt a döntést? Ha nem, akkor kizárólag a minisztérium határolódott el Csurka Istvántól? Testületi döntés volt, vagy egyszemélyi? Ha egyszemélyi, akkor kié? Ha a művelődési tárca tette az elhatároló nyilatkozatot, a kormány elhatárolódik-e ettől a nyilatkozattól?” László Balázs válasza - az időközben helyreállt egyeztetést sugallva - lényegében megismétli a minisztérium elvi „önkorrekcióját”, majd leszögezi: „Sem a minisztérium, sem a kormány testületileg nem foglalkozott ezekkel a bírálatokkal. Elhatárolódásról tehát egyszerűen nincs szó, az a minisztériumi közlemény torzító értelmezése.”

A megnyugtató „elvi demarkációt” azonban nemcsak Csurka lapja, hovatovább az egész közvélemény várja, s más sajtócikkek is mind hangosabban követelik. „Jó volna - ajánlja az ÉS Korrekció II. címmel megjelent szerkesztőségi glosszája - ha a kormány, illetve a kormány alá tartozó tárca szóvivői közül valamelyik végre elhatárolná magát a másiktól.” Hasonlóan nyilatkozik jó néhány más politikai pub-licista is: így Bodor Pál a Népszabadság, Thurzó Tibor a Köztársaság, N. Sándor László a Magyar Hírlap, Nagy W. András a Beszélő hasábjain. Mindeközben persze a kötél másik végét is elszántan tovább húzzák: egyebek közt Balaskó Jenő, Kubinyi Ferenc és Kosa Csaba az Új Magyarország és a Pesti Hírlap, a Zacsek-Balás páros a Vasárnapi újság és Csurka alelnök A Hét augusztus 8-i műsorában (mely utóbbi durva egyoldalúságáért Hankiss Elemér írásban figyelmezteti Pálffy G. Istvánt, a Híradó főszerkesztőjét a sajtóetika minimumának betartására). Az elhatárolódási-vita egy sor más vádat és sérelmet magával görgetve - a Tilos Rádió ügye, Győri Béla felfüggesztése, Pálffy G. és Chrudinák fegyelmije, Hankiss Antalinak írt levele stb. - még vagy jó két hétig eltart. Akkor azonban a Csurka-dolgozat Szent István-napi merénylete egy csapásra nagypolitikai szintre „emeli” a vitát, s többé nem holmi túl-hevült sajtó-csetepatékban, hanem „ország dolgában” illenék elhatárolódni - leg-főképp az MDF-nek és a kormánynak önnön agresszív szélsőségeseitől. (A kurziválással innentől mi sem tréfálunk tovább!)

Mindez azt jelentené, hogy a szerződésbontás körüli sajtópolémiát kizárólag az ideologikus vádak és viszontvádak uralták volna? Korántsem. Akadtak józanabb hangok, érdemi ellenérvek is. László Balázs és Katona Tamás például készséggel elis-meri az Alapítvány 1989 előtti érdemeit - Katona még személyes háláját sem hall-gatja el, amiért ösztöndíjasként „élete egy igen nehéz szakaszában” (1985-86-ban) az Alapítvány ösztöndíj-támogatását élvezte. A kormánypárt mérsékeltjei ugyanígy azt is joggal hangsúlyozzák, hogy a három éve megkötött szerződés felett eljárt az idő, s az Alapítvány már korántsem az egyedüli nem kormányzati támogatója a magyar kultúra és a civil társadalom értékeinek. Az „ellenzékiség” vádja sem egészen alapta-lan - akár néhány alapítványi kulcsember nyílt politikai szerepét, akár a támogatot-tak egy részének (lapok, kiadók, egyesületek stb.) markáns irányultságát vesszük.

Mindez persze csak az igazság egyik fele - még ha László, Katona és a kor-mánypárti sajtó nagyvonalúan hajlamos hozzácsapni a másikat is, sommásan azt állítván, hogy a kormány egy rendszerváltás előtti szerződés „túszaként” voltaképp egy ellenzéki alapítványnak tartozik „váltságdíjfizetéssel”. (Vagy ahogyan a második minisztériumi állásfoglalás fogalmaz: „az a furcsa helyzet állt elő, hogy felelős kor-mányképviselő jelenléte nélkül jelentős összegű költségvetési pénzek elosztásában dönt egy többségében ellenzéki politikát követő, pártos alapon szerveződött gré-mium.”) Az igazság - másik fele - ezzel szemben az, hogy a szerződésben kötelezett, valójában nem több, mint 10-20%-os állami hozzájárulás nem a kormány és nem is az Alapítvány pénze, hanem olyan költségvetési forrású, közhasznú programokra szánt támogatás, amelynek odaítéléséről mindenekelőtt pártoktól független szakmai testületek döntenek, s e döntéseket - némely közpénzen gründolt kormány-alapítvány kétes kamarilla-praxisával ellentétben - nevesítve és összegszerűen a nagy nyilvánosság rendszeres kontrollja elé tárják. (Az alapítványi döntéshozók és döntések pártatlanságát bizonyítandó a sajtóban mellesleg ezekben a hetekben hosszú listák jelennek meg egyebek közt egy sor prominens MDF-es pályázó és döntnök: Für Lajos, Jeszenszky Géza, Csurka István, Katona Tamás, Kiss Gy. Csaba, Fekete György, Csengey Dénes, Balaskó Jenő, Lezsák Sándor, Kulin Ferenc nevével.) Persze továbbra is jogos lehet a kérdés: muszáj-e a mindenkori kormánynak e mégoly hasznos újraelosztási folyamathoz hivatalból asszisztálnia?

A végelszámolás s a nyilvános politikai válóper mérlegét az egykori állásfoglalá-sok közül alighanem egy HVG-elemzés vonja meg a legjózanabbul. A Dühök által homályosan című augusztus 15-én, név nélkül megjelent cikk zárszava így szól: „Minthogy a pártok működésének finanszírozására egyre inkább egymástól független alapítványi hálózat van kialakulóban, végül is alighanem szükségszerű volt, hogy a Soros Alapítvány és a kormány között fennálló különleges pénzügyi kapcsolatot a kabinet előbb vagy utóbb felmondja. A rágalmazás, az inszinuáció viszont aligha szükségszerű. Különösen nem a demokrácia-importálással foglalkozó üzletemberrel és alapítványával szemben...”6

„Termeszek” és rovarirtók - a Zacsek-pamflet bátor önleleplezése

Miként a fentiekből is látni: 1992 nyarán az erejét kihívón próbálgató szélsőjobb minden korábbinál durvább uszító kampányba kezd Soros személye és alapítványa ellen a „világméretű cionista, liberálbolsevik összeesküvés” nemzetiszocialista vádjait buzgón felújítva. A kampányhoz szorosan hozzátartozik, hogy a Göncz-Antall-Hankiss-levélváltás, az alkotmánybírósági állásfoglalások és a fegyelmi ügyek (Győri Béla, Pálffy G., Chrudinák) nyomán a nyár végére tetőfokára hág a médiahisztéria, és a Csurka-dolgozat nyílt hatalmi harcot robbant ki az MDF-en belül is. Szeptemberben mind a szélsőjobb, mind a Charta látványos utcai tömegdemonstrációkra mozgósítja híveit. A közéletet hovatovább polgárháborús indulatok uralják, s a sajtó, mely mind-két oldalon teljes harci készültségben van, csak még inkább fokozza ezt. Valami eldől-ni látszik - ám ha mégsem akarna magától eldőlni, egyre többen érzik úgy: legfőbb ideje tettleg hozzásegíteni.

Ebben a túlfeszült, várakozásteli politikai légkörben jelenik meg - alig három nappal a Csurka-dolgozatra felelő parlamenti Antall-beszéd után! - a már zoomorf címével is botránykeltő leleplezésnek szánt Zacsek-pamflet: Termeszek rágják a nemzetet, avagy gondolatok a Soros-kurzusról és a Soros-birodalomról. A Magyar Fórumban szeptember 3-án publikált nyolckolumnás röpirat recitálását ezúttal szíves-örömest megspórolnánk - már csak azért is, mivel nem egész két hónap alatt oly érdemtelenül nagy „recepciója” támadt, ami legkiválóbb nép-nemzeti klassziku-sainkat is bízvást szemérmes zavarba ejtette volna a maguk idején...7 Ám efféle ízlésfanyalgással aligha üthetjük el a dolgot, íme hát a programmű rövid summázata:

Zacsek Gyula szerint Soros György alapítványai által szövetséget kötött a ma-gyarországi kommunistákkal (főként Németh Miklós kormányával!), hogy segít-ségükre lesz hatalmuk átmentésében. Ennek jegyében az alapítványi programok révén rohamosan terjeszkedő „Soros-birodalom” szervesen egybeépült a kommunista rendszerrel, tudatosan elfoglalva a nemzet számára legfontosabb stratégiai pontokat. Miután a „birodalom” kiépült, a kommunisták saját intézményes hatalmuk lebon-tására végrehajtottak egy „önpuccsot”, azzal a titkos szándékkal, hogy a rendszer-váltás után a társadalmi, gazdasági kulcspozíciókat a kozmopoliták és kommunisták együttes erővel ismét elfoglalhassák. Ez az önpuccs a cikkíró szerint csupán azért nem vezetett eredményre, mert a rendszerváltás fordulópontján, az 1990. áprilisi választásokon az MDF vezette nemzeti erők elsöprő győzelmet arattak, s így a Németh-kormánynak és a Soros-vezérkarnak nem sikerült mindenestül a maga kezére játszania az országot. A kozmopolita-liberális-kommunista összeesküvés mindazonáltal tovább működik, s annak legfőbb eszköze változatlanul a Soros Alapít-vány, illetve újabban a Soros alapította Közép-Európai Egyetem. E két közhasznúnak álcázott intézmény fedezékében ugyanis láthatatlan és célzatos rombolómunka folyik, mely a nemzeti értékek és hagyományok bomlasztására, az etnikai sajátossá-gokra épülő rendszer teljes felszámolására irányul. A cikkíró mindezekért, hogy az alattomos veszély nagyságát érzékeltesse, Sorost és alapítványát olyan termeszrajhoz hasonlítja, mely az eleven fa belsejét mindaddig rágja, amíg az elgyöngült váz végképp összeomlik. Mindezt „tényekkel, dokumentumokkal” igyekszik alátámasztani, melyekből sajátos olvasatában rendre bizonyos személyi érdek-összefonódások, poli-tikai hátsó szándékok derülnek ki, továbbá az a „statisztikai” végkövetkeztetés, hogy a Soros-féle programok költségeit - rejtett csatornákon át - valójában jórészt a ma-gyar állam viselte. A szerző leleplező buzgalma közepette nem retten vissza a leg-durvább személyes rágalmaktól és rasszista allúzióktól sem. (A több tucat közéleti ember jó hírét kikezdő, tobzódó vádaskodásra elég csak két, önminősítő példa: a cikkíró a „Ki kicsoda” részben Kulcsár Kálmánnak egykori hadbíróként számos halá-los ítéletet tulajdonít, Kardos László igazgatót pedig a puszta névazonosság okán a Nagyvilág - legalább egy nemzedékkel korábban született és jó öt éve elhunyt - néhai főszerkesztőjének életrajzával ruházza fel!) A legnagyobb visszatetszést azonban a röpirat záradéka, az a Sorosnak címzett nyílt levél váltja ki, melyben az MDF-képviselő a nemzet szócsöveként fennhéjázó arroganciával távozásra szólítja az Alapítót („ne legyen megtűrt betolakodó nálunk”), s a holocaust után majd' ötven évvel cinikusan megkérdőjelezi a kettős identitás jogosultságát: „Azt ugyan nem értem, hogy mit jelent a magyar zsidó, ahogy azt sem értem, hogy mit jelenthetne, ha valaki azt állítaná magáról, hogy ő magyar német, vagy magyar vietnami, vagy német spanyol. Hacsak nem egy beszélő szótárról lenne szó!”

A Zacsek-pamflet utóhatását - mely sajátosan „interferál” Csurka épp két hete közzétett Néhány gondolatával s a nyomában fellángoló belpolitikai vitával - úgy-szintén nincs terünk részletesen felidézni, legfeljebb néhány fontosabb momentumát emeljük ki. A megtámadottak aránylag hamar szót kapnak: Soros, Vásárhelyi és Kulcsár már két nap múlva, a Népszabadság szeptember 5-i számának címoldalán nyilatkozik, önérzetesen visszautasítva a személyük és az Alapítvány elleni vádaskodást. Ám ezt leszámítva a sajtó (mely ez idő tájt figyelmét teljes mértékben az MDF-válságra s a médiaháború újabb fordulataira összpontosítja) feltűnően renyhén és megkésve reagál: egy hét alatt csak néhány szórványos híradás, glossza jelenik meg a Magyar Fórum-beli cikkről. Egyebek közt e kezdeti visszhangtalanság is arra ösz-tönzi a türelmét vesztett Sorost, hogy ezúttal maga fellebbezzen nyilvános elég-tételért.

Igen ám, de miként? A dilemma egyszerre volt személyes, morális és politikai: kell-e a méltatlan kihívásra felelni, s ha igen, kinek, milyen formában, miféle jelképes vagy konkrét jóvátétel reményében? Mindebben Soros közvetlen baráti, munkatársi köre is eléggé bizonytalan és megosztott volt - legalábbis az első reakciók ezt sejtetik. Sajtóper? Petíció? Aláírásgyűjtés? Nyílt levél? Parlamenti interpelláció? Netán az iméntiek valamiféle kombinációja? Némelyek - így Kardos - szerint „aránytévesztés” volna, ha a sárba dobott kesztyűt az Alapító maga venné fel, mások - mint Kis János vagy Vásárhelyi Miklós - úgy vélik: „Sorost csak Soros védheti meg”, s amúgy is legfőbb ideje erélyes politikai nyilatkozattal fellépni a szélsőjobb hónapok óta gátlástalanul folytatott politikai hecckampánya ellen, ami az egész hazai közélet és eminensen az MDF belső tisztulásának is csak javára lehet. Mindamellett akadnak bizalmas megkövetések, botrányelsimító kísérletek is. Jeszenszky Géza külügy-miniszter például éjszakai magánhívással Litván György révén siet tolmácsolni együttérzését a megtámadottaknak - bár Litván ama kérdésére, hogy a kormány miért nem inkább fényes nappal és nyilvánosan teszi ugyanezt, csak kínos belpoli-tikai magyarázkodás a válasz („a kormányfő kényes helyzete”, „Csurkát csak hosszú és szívós munkával lehet háttérbe szorítani” stb.). Soros eközben telefonon és szemé-lyesen többekkel konzultál - így a Közép-Európai Egyetem dolgában éppen New Yorkban járó Kis Jánossal és Rév Istvánnal -, s végül arra jut: az lesz a leghelyesebb, ha az ügyben levelet intéz a magyar miniszterelnökhöz.

A kétoldalas szöveget szeptember 10-én faxolja át Budapestre a New York-i titkárság, azzal, hogy azt mielőbb juttassák el a kormányfőnek. Kardos azonban - egy másnapi, Vásárhelyi Miklósnak írt házi feljegyzése szerint - ellenezvén a levél el-sietett kézbesítését, telefonon rábeszéli Sorost, várjanak pár napot, amíg a távol lévő Dornbach és Vásárhelyi is állást foglal az ügyben.

„Az én véleményem - írja az alelnöknek az Alapítvány igazgatója - röviden a következő: ameddig csak lehet, Sorosnak azt a pozíciót kellene tartania, hogy felette áll ennek a szennynek és mocsoknak. Természetesen jó lenne, ha Antall, ill. a kor-mány határozottan elhatárolná magát a Zacsek-féle támadástól, de ezt talán nem Soros Györgynek kellene kérni, követelni Antalitól. Gyuri azt mondta, úgy képzeli, hogy Antall válaszol neki, és természetesen elhatárolja magát, és azt a levelet ő majd nyilvánosságra hozza. És ha nem válaszol? Pl. telefonon magyarázkodik, vagy vála-szol, de az nem tehető az ablakba?

Ha mégis megy Soros-levél Antallnak, akkor sokkal rövidebbnek kellene lennie. Nem szükséges hosszan idézni Csurkát és Zacsekot. Egyrészt Antall ismeri a szöve-geket, másrészt snassz és abszurd, hogy Soros Zacsekot idéz.

Pénteken a Titkárságon járt Kis Jancsi, aki New Yorkban közreműködött a levél elkészültében. Azt mondja: Sorost csak Soros védheti meg, ezért ért egyet a levél elküldésével, bár nem az ő ötlete volt. Azért kell ilyen hosszan írni, mert így esetleg Antall kénytelen tudomásul venni, hogy mit is írt Zacsek. [... ] Úgy gondolja, hogy a Soros-levelet át kell adni Antallnak és még aznap nyilvánosságra hozni.”

Így is történt. Három nap múlva, szeptember 14-én - néhány Csurka- és Zacsek-citátum elhagyásával - faxon továbbítják a levelet (28. dokumentum) a minisz-terelnöki kabinetirodának. Tartalmát a televízió késő esti hírműsora még aznap ismerteti, majd másnap a Népszabadság teljes terjedelmében közli, így pár órás illendőség! ráhagyással a címzett valójában egy nyílt levelet kap kézhez. (Amit, mint látni fogjuk, ugyancsak zokon vesz...)

Ettől fogva jó két héten át, Antall Új Magyarországban publikált október 1-jei válaszáig (28. dokumentum), a sajtó „görgeti tovább labdát” - Soros és az alapítványi vezetés tartózkodik minden nyilatkozattól, hogy ne nehezítse az amúgy is jócskán „túlhordott” miniszterelnöki körmondatok világrajöttét. A sajtópolémiát - bár valódi stílbravúrok is akadnak benne - itt nem idézzük, mivel elemzésre méltó újabb argu-mentumok helyett azt javarészt a már ismert publicisztikai közhelyek: nyilvános „credók és átkok” uralják. Ami valóban számít: ezek aránya, gyakorisága. Az egyéni és testületi állásfoglalások (amilyen a Fideszé vagy a TDDSZ-é) nagy többséggel elíté-lik az újabb propagandatámadást, inkább csak a hangnemben van némi változa-tosság: a személyeskedő szarkazmustól a pedáns filológiai helyreigazításon át a méltóságteljes elvi deklarációkig. A „pártatlanságukkal” tüntető bulvárlapok valójá-ban mindkét félnek hálásak az újabb botránytémáért, ám miközben az általánosság szintjén maguk is csatlakoznak a többségi véleményhez: „Zacsek úr ezúttal jócskán elvetette a sulykot”, kétélű kommentárokkal szorgosan idézik a „nagy dobás” denunciáló részleteit. (Soros nem ok nélkül jegyzi meg egy október eleji sajtótájékoztatón: „Akit megdobnak trágyával, azon valamennyi óhatatlanul rajta marad.”) A kor-mánypárti sajtó és média hivatásos „véleményformálói” - az egy Csurkát kivéve - a szokásosnál mintha némiképp visszafogottabbak lennének, aminek egy seregnyi esetlegességen túl alighanem két fő oka lehet. Az egyik, hogy a „profik” nem szívesen mentegetik a menthetetlent: a Zacsek-cikk kapitális ténybeli és stilisztikai baki-gyűjteményét (lám: a denunciálásnak is megvan a maga „szakmai minimuma”!), a másik, hogy az időközben élesbe fordult hatalmi és pozícióharc a Józan többséget” inkább kivárásra, csöndes helyezkedésre bírja.

Az ügyből különben kis híján sajtóper lett. Legalábbis egy Dornbach által még szeptember közepén készített, ötoldalas beadványtervezet arra vall, hogy Soros és a magyar alapítványi vezetés tartalékalternatívaként komolyan fontolgatta, hogy a nyilvános rágalmazásért sajtóper útján szerez elégtételt. Jóllehet e szándék gyakor-lati érvényesítését a Soros-Antall levélváltás idejére felfüggesztették, majd október elején végleg elvetették, kuriózumként talán érdemes idézni a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak szánt perirat néhány passzusát.

A végül is be nem nyújtott bírósági kereslet „I. r. felperese Soros György” és „II. r. felperese a Magyar Soros Alapítvány” mindenekelőtt röviden ismerteti az előzményeket, majd sorra veszi a Zacsek-pamflet leginkább sérelmezett szöveg-részeit. Ennek nyomán leszögezi, hogy „a cikk alapvetően sérti I. r. Soros Györgynek és II. r. Magyar Soros Alapítványnak a jó híréhez fűződő jogait. A cikkíró egyrészt valótlan tényeket közöl, másrészt valós tényeket hamis színben tüntet fel. [... ] A fen-tiek alapján alulírott felperesek keresletet terjesztünk elő I. r. Zacsek Gyula alperessel és II. r. Magyar Fórum Szerkesztősége alperessel szemben, és kérjük, hogy a T. Pesti Központi kerületi Bíróság

a) állapítsa meg, hogy I. r. Zacsek Gyula alperes a Magyar Fórum 1992. szeptember 3-i számában „Termeszek rágják a nemzetet, avagy gondolatok a Soros-kurzusról és a Soros-birodalomról” című cikkében a jó hírnévhez fűződő személyi jogainkat megsértette,

b) állapítsa meg, hogy II. r. Magyar Fórum Szerkesztősége alperes az előzőbekezdésben írt cikk közlésével a jó hírnévhez fűződő személyi jogainkat ugyancsak megsértette,

c) ezért kötelezze I. r. alperest, hogy felperesnek nem vagyoni kártérítésként fizessen meg 300 000, azaz Háromszázezer forintot,

d) kötelezze II. r. alperest, hogy felperesnek fizessen meg 500 000, azaz Öt-százezer forintot,
e) kötelezze alpereseket fejenként 300 000-300 000 Ft közérdekű bírság meg-fizetésére a Fővárosi Önkormányzat javára,

f) kötelezze II. r. alperest a következő szövegű, vagy a T. Kerületi Bíróság által meghatározandó szövegű közlemény közzétételére: (Ide beszúrandó lesz a közlemény kívánt szövege.)

g) végül kötelezze alpereseket a perköltségek megfizetésére.”

Hasonlóan érdekes háttéradalék, hogy két nappal az Antall-válasz megszületése előtt New Yorkban a Külpolitikai Tanács zártkörű ülésére vendégelőadóként meg-hívott Jeszenszky Géza külügyminisztert Soros György mutatja be az amerikai poli-tikai és gazdasági élet prominenseinek. A magyar külpolitika irányítója a rendezvény után újságírói kérdésre közli: nincs tudomása arról, hogy Antall József válaszolt-e már a hozzá intézett Soros-levélre. (Mellesleg Katona Tamás, László Balázs, Juhász Judit jó két hete ugyanezt kénytelen felelni a hazai sajtó szorgos tudakozódására.) Soros ez alkalommal fegyelmezetten mindössze annyit mond, hogy „választ vár, és bizonyos abban, hogy azt hamarosan meg is kapja”. Az enyhén szólva kínos New York-i érdeklődés minden valószínűség szerint serkentőleg hatott a miniszterelnök fogalmazási kedvére. Annál inkább, mivel időközben Soros a brit fontot megingató, nagyszabású tőzsdei akciójával (a szeptember 16-i „fekete szerdán” cége, a Quantum több mint 1 milliárd dollárt nyert!) a világlapok egyik ügyeletes sztárja lett, s azontúl híre ment, hogy Tom Lantos is „magyar napot” kíván rendezni a washingtoni kong-resszusban, amelyen nyilván a legutóbbi Soros-ellenes kampány is terítékre kerül.

Tény, hogy Antallnak cseppet sem volt könnyű dolga ezekben a hetekben. A „belpolitikai boszorkánykonyha” javában fortyogott, széltében-hosszában ádáz viták, petíciók, nyílt levelek, hűség- és hűtlenségnyilatkozatok borzolták a kedélyeket, s mindezeknek a Soros-ügy csak egy - ámbár korántsem mellékes - ütközőpontja volt. A miniszterelnök alatt szakadozni látszott a koalíció, a párt, a frakció, mi több, még a kormánypárti sajtó két „vezérhajója”: az Új Magyarország és a Magyar Fórum is egyre nyíltabban fordult szembe egymással. A naponta változó, bonyolult erőviszonyokat jelzi, hogy mind a kormány, mind az ellenzék táborából sajátos „keresztmozgások” indulnak meg egyfajta mérsékelt parlamenti centrum demonstrálása jegyében. Bethlen István például, az MDF országos elnökségének tagja, a Népszabadság hasáb-jain cáfolja Csurka teóriáját, miszerint a nemzetközi bankárok összeesküdtek volna az 1990-ben alakult magyar kormány ellen. Ellenzéki oldalról ugyanilyen váratlan gesz-tusnak minősül Király Béla Tom Lantoshoz írt nyílt levele, amelyben az SZDSZ doyen-je arra kéri amerikai képviselőtársát: ne vigye a Csurka-ügyet az amerikai Kongresszus rendkívüli ülése elé, mert azzal egész Magyarország jó hírének ártana. Ebben a helyzetben - s ezt Antall tudta a leginkább - a „felelős magyar miniszter-elnök” minden szavának rendkívüli súlya, „ügydöntő” politikai nyomatéka lehet. De hisz épp ez volt a legfőbb ok, amiért a sokadszor durván megtámadott Soros is hozzá „fellebbezett”... („Szeretném megtudni mind a kormány, mind az MDF hivatalos álláspontját. Erre azért van szükségem, mert Alapítványom tevékenysége sok ponton hoz kapcsolatba az állammal, s tudnom kell, mihez tartsam magam.”)

Az október 1-jén megjelenő Antall-válasz nem igazolta a hozzá fűzött várakozást, s újabb csalódást keltett mindazokban, akik a miniszterelnöktől a korábbiaknál nyíltabb elhatárolódást vártak. A levél végső soron kitér mind a személyes, mind a politikai elégtételadás elől - mi több: indignáltsága, sértett és kioktató önigazolása valójában azok számára jelentett elégtételt, akik Soros fellépésében is legfeljebb szándékos „balhécsinálást”, ellenzéki és nemzetellenes propagandakampányt láttak. Joggal kérdezhetni: mivé lett a Katona Tamás által alig másfél hónapja tett biztató ígéret az „új politikai időszámítás kezdetéről” és a „jókedvű kormányról”, amely „megtalálta a helyes megoldásokat, és hátat fog fordítani a csődbe jutott gondolatoknak”? Annak a „néhánynak”, amit Csurka - hogy legyen minek hátat fordítani - éppen a Katona-nyilatkozat idején (augusztus 16.) önt végleges formába... Majd annak az úgyszintén gondolatoknak” álcázott minősíthetetlen gyalázkodásnak, amit újabb két hét múlva Zacsek Gyula hoz nyilvánosságra „a Soros-birodalomról és a Soros-kurzusról”...

Azt, hogy Antall József mit gondol e zsigeri „gondolatokról”, a legtöbben amúgy is tudták vagy sejtették. Az igazi talány nem ez volt, hanem, hogy mit mond róluk - különb apropó híján történetesen épp Soros György hozzá intézett kérdéseire? A négyszáz helyett válaszként megtette volna négy kurta szó is: „Nem. Nem. Nem. Nem” - esetleg nyomatékul még egy ötödik: „Természetesen”... Ehelyett Antall szá-mon kér, magyarázkodik, kioktat és eleve „aránytévesztésnek” minősíti, ha valaki nyilvánosság előtt efféle kérdéseket mer feltenni „a válaszadás igényével - a magyar miniszterelnöknek”. A kormányfő válasza ilyenformán nem válasz, csupán a válasz alóli kevély önfelmentés: a négyszáz szó sajnálatosan kevesebb ama joggal elvárható négynél. Már csak azért is, mivel mindaz, amire Antall utalásszerűen hivatkozik (a Csurka-dolgozatra reagáló parlamenti felszólalása, az MDF-frakció és a kormány állásfoglalása stb.), valójában nem a Soros által feltett konkrét kérdésekre, s az Alapítvány elleni konkrét vádakra felel, hanem legjobb esetben is csak általános poli-tikai nyilatkozatnak vehető a Termeszek... előtti időkből. Ugyanez áll az MKM - fen-tebb már idézett - tüntetően neutrális „állásfoglalására” is, ami ugyancsak nem mentesíti a miniszterelnököt az érdemi válasz alól.

Ez utóbbit - sajátos szereposztással - Antall a diplomáciának, jelesül Tar Pál washingtoni nagykövetnek engedi át. Tar - igaz, jobbára csak az Antall-választ követően - többször is nyilatkozik, és levelet, cikket jelentet meg a Soros-ellenes támadások ügyében, minekutána Tom Lantos kezdeményezésére a Kongresszus, majd a New York Times egy Soros-interjúja is felveti a kérdést. A nagykövet nemhogy nem tartja „aránytévesztésnek”, hanem egyenest levélben köszöni meg az amerikai törvényhozók állásfoglalását, mely elítéli a magyarországi szélsőjobb újabb offenzíváját, hangoztatván: „kiállásuk nem volt beavatkozás a magyar ügyekbe, hanem az ország iránti jó szándékot és segítőkész rokonszenvet tükrözte”. Hasonló szellemben nyilatkozik a New York Times november 7-i számában is: „A Soros körüli ellentétek jogi problémával kezdődtek, majd néhány félrevezetett egyén antiszemita ihletésű vádjaivá fajultak. A Soros úr által említett tanulmány és Csurka úr más cikkei nem tükrözik a magyar kormány véleményét, azokat magánemberi minőségében írta. [... ] A magyar társadalom, a magyar kormány gyorsan és egyértelműen reagált a Csurka-cikk vitatható részeire, állásfoglalásaira. [... ] A magyar kormány és az amerikai ma-gyar nagykövetség továbbra is kész együttműködni Soros úrral és Magyarország min-den barátjával, akik nagylelkűen segítenek újjáépíteni az országot.”

Soros egyébként maga sem forszírozza tovább a nyilvános vitát. „Sajnálom, hogy a miniszterelnök kérdéseimre nem adott egyértelmű választ” - jegyzi meg csalódot-tan másnapi nyilatkozatában, ám elégtételként beéri a New York Times október 5-én közölt interjújával. Az elkövetkező napok zsúfolt budapesti programjai - a merlinbeli rendezvénysorozat sikere, a Közép-Európai Egyetem rektori tanácsának alakuló ülése, az akadémiai díj átvétele - amúgy is méltóképp kárpótolják a csalódásért. Hovatovább a sajtóvisszhang is „áthangolódik”: egyre több olyan cikk akad, amely a személyes és politikai motívumok helyett inkább az Alapítvány tényekkel dokumen-tált addigi teljesítményét és további terveit ismerteti. Az október 10-i sajtókonferen-ciáján az Alapító maga is ezt teszi, bejelentvén, hogy alapítványi támogatásait nem-hogy nem vonja ki az országból: a jövőben még inkább ki akarja terjeszteni. Egyben közli, hogy a Csurka- és Zacsek-vitát lezártnak tekinti, erről az ügyről nincs több mondandója. Annál kevésbé, mivel az őt rágalmazók már így is érdemtelenül nagy nyilvánosságot kaptak. A kormányfő válaszát nem tartja ugyan kielégítőnek, de a többség reakciója meggyőzőn bizonyította, hogy a magyarországi szélsőjobboldalnak nincs komoly tömegbázisa, és az embereket ma is megrázza az a hangnem, amely 50 évvel ezelőtt dívott.

E baljós és méltatlan emlékű epizódot ezzel akár le is zárhatnánk. Az antiszemi-tizmus - máig is nem kevesek által osztott - antalli megítélése azonban minden bizonnyal megérdemel még pár szót. Révész Sándor könyvében ezt a következőképp interpretálja: „A szó olykor veszélyes fegyver, olykor nem. A főrabbié veszélyes [utalás Landeszman György botránykeltő nyilatkozatára - N. B.], Csurka esetében viszont, amint már idéztük, egy semmiségért kell a miniszterelnöknek magyarázkod-nia a nagyvilágban, »mert ahhoz képest, ami számos országban van, ez nem cse-lekedetet jelent, hanem olyan politikai gondolatokat, amelyeket a legjobb, ha valaki az agyában tart.« (Antali-beszéd a nemzeti liberális körök fórumán, 1992. november, kazettáról lejegyezve.)”8

Mit mondhatunk erre? Talán csak annyit, hogy a maga módján mértékvesztés ez is - ha nem is oly durva és patologikus, mint Csurkáé, Zacseké vagy társaiké. A min-dennel, mindenkivel szemben egyformán érvényesítendő demokratikus mérce szándékos veszni hagyása, taktikai célú feláldozása, mely végső soron a szalon-anti-szemitizmust helyezi vissza „történeti” jogába - ama jól ismert kétélű mikszáthi aforizma jegyében: „Magyarországon antiszemita az, aki a zsidókat a kelleténél job-ban utálja.”

„Antall József nem volt antiszemita - szögezi le Révész, de nyomban hozzá-teszi: Antall számára az antiszemitizmus nem volt a szalonképességet kizáró ok. Nem engedett senkit kimetszeni sem a maga történelmi panteonjából, sem a maga politikai táborából, csak azért, mert az illető antiszemita volt.”9 Mi tagadás, lehan-goló tanulság, amely az újrakezdés megannyi demokrata illúzióját, a magyar múlt - Jászi, Bibó, Szabó Zoltán és mások által sürgetett - morális revízióját makacsul ismét a politikai lápvilág mélyére utalja. A kiengesztelődés, a rég várt katarzis helyett 1990 után szerte a térségben ismét a bujtogatók és kibicek évadja következett. Hogy a türelmes, sokat látott Clio csömörrel fordítsa el rólunk tekintetét: „Lám, még sincs új a rasszizmus sanda, sápadt fényű napja alatt!”

Egy közvélemény-szondázás tanulságai

A Medián Kft. 1992. október 8-án - az Alapítvány megbízásából - közvélemény-kutatást végzett a budapesti telefon-előfizetők körében a magyarországi Soros Alapítvány ismertségéről és megítéléséről. A felmérés pilot-study jelleggel készült, tehát elsődleges célja a főbb „véleménytípusok” felrajzolása, a kérdések tesztelése és egy későbbi „reprezentatív” felmérés megalapozása volt. Ez utóbbi, sajnos, nem készült el, így csak a próbateszt pár oldalas gyorsértékelésével kell beérnünk. Bár az anyag nem alkalmas messzemenő általánosításokra - hisz még a mintavétel nagyságát sem közli -, korfestő kuriózumként, kellő fenntartással olvasva, bizonnyal érdekes lehet, íme a teljes szöveg:

„A kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy a budapestiek mintegy 70-80 százaléka ismeri Soros György nevét. Mivel a mintában az alacsony iskolázottságúak a valóságosnál lényegesen kisebb arányban szerepelnek, a tényleges számot csak be-csülni tudjuk. A továbbiakban értelemszerűen csak a tájékozott emberek válaszait mutatjuk be, és bár a minta nem reprezentatív, megfelelő matematikai korrekció, úgynevezett súlyozás révén az adatok elég jó becslést adnak a felnőtt fővárosi lakosok véleményéről.

Az alapító neve és az Alapítvány gyakorlatilag teljes mértékben összekapcsolódik az emberek fejében: amikor arra kértünk választ, hogy mit csinál Soros György Magyarországon, 71 százalékuk spontán módon megemlítette az Alapítványt, de külön rákérdezésre mindenki azt mondta, hogy már hallott róla.

A Soros György tevékenységére vonatkozó kérdésre egyébként azok többsége is a lényegre utaló választ adott, akik maguktól nem említették meg az Alapítványt (»jótékonykodik«, »támogatja a művészeteket és az egyéni kezdeményezéseket”, »mecenatúrai tevékenysége van«). Külön a Közép-Európai Egyetemet csak néhányan említették. Elenyésző volt a spontán negatív megjegyzések száma (»cirkuszt csinál a pénzével«, »nyüzsög«, »kavar, ripacskodik«, »keveri a szart, jó lenne tudni, mit mű-vel”, »nem igazán önzetlen«).

A tájékozottság viszonylag új keletű: az emberek alig több mint egyharmada (36 százaléka) hallott az Alapítványról 1989 előtt. Valószínűleg a rendszerváltás ide-jén (1989-90-ben) kitágult sajtószabadság magyarázza, hogy 29 százalék (emlékezete szerint) ekkor hallott róla először. Figyelemre méltó, hogy 16 százalék csak az idén értesült létezéséről, vélhetően éppen a támadások révén.

A válaszadók többsége nincs tisztában azzal, hogy a magyarországi Alapítvány már az előző rendszerben is működött. Csupán minden negyedik ember teszi az indulás évét 1989 előttre. A legtöbben (29 százalék) a rendszerváltáshoz kapcsolják a kezdeteket, 10 százalék pedig az utóbbi két évhez. (Egyharmaduk egyáltalán nem tudott válaszolni.)

A tájékozottságról elmondottakhoz hozzá kell tennünk, hogy a Merlin Színház-ban megrendezett Soros-fesztivál csak viszonylag szűk körben járulhatott hozzá az ismeretek bővüléséhez, hiszen (legalábbis a rendezvénysorozat félidejéig) a buda-pestieknek is mindössze 41 százaléka értesült róla.

Az emberek számottevő hányada (40 százaléka) tisztában van azzal, hogy a támogatások pénzügyi feltételeit nagyobb részben Soros György biztosítja, és csak 5 százalék véli úgy, hogy a magyar állam vállal nagyobb terheket. Sőt a hangos pro-paganda ellenére 18 százalék úgy véli, hogy az Alapítványt kizárólag Soros finan-szírozza. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ezt firtató kérdésre a megkérdezettek közel egyharmada egyáltalán nem tudott válaszolni.

Csak az emberek négyötöde vállalkozott arra, hogy minősítse Soros György és a magyar kormány viszonyát. A többség (41 százalék) rossznak ítéli ezt, 14 százalék úgy véli, hogy a viszony semleges, s ez utóbbi jelző a dolog természetét tekintve »hűvös« kapcsolatra utal. Ugyanakkor minden negyedik válaszadó »jónak« tartja a viszonyt, ami vagy tájékozatlanságot takar, vagy azt a kritikus véleményt fejezi ki, hogy a kormánynak a Csurka-vonalat követve erélyesebben kellene fellépnie. Erre utal, hogy a kormánypárti válaszadók közül minden harmadik adott ilyen választ, szemben az ellenzékiek 18 százalékával.

A vitában a többség Sorosnak ad igazat, és csak nagyon kevesen a kormánynak. 16 százalék úgy érzi, hogy mindkét felet felelősség terheli a viszony megromlásáért.

»Milyen a viszony S. Gy. és a kormány között?« -Jó. (25%) - Semleges. (14%) - Rossz. (41%) - Nem tudja. (20%) »És kinek van igaza?« (Azok közül, akik az iménti kérdésre a »Rossz«-t vála-szolták:)

- Sorosnak (66%) - Is-is. (16%) - A kormánynak. (3%) - Nem tudja. (15%)

Ami az Alapítvány támogatási szempontjait illeti, ezt minden második ember (48 százalék) teljesen tisztának gondolja, vagyis úgy véli, hogy csak a teljesítmény számít a döntésekben. Minden harmadik szerint más szempontokat is érvénye-sítenek, 20 százalékuk nem tudott válaszolni.

Azok közül, akik szerint nemcsak a teljesítmény számít, a legtöbben szociális szempontokat említettek, általában a pályázók anyagi helyzetét, ritkábban életkorát. Ennél is kevesebben vélték úgy, hogy személyes, szubjektív szempontokat is figyelem-be vesznek, illetve azt, hogy politikai motívumok is szerepet játszanak. A szubjektív szempontok felemlítői közül is csak egy töredék volt egyértelműen elítélő (»aki közel férkőzik a tűzhöz, azt támogatják, hátsó gondolataik is vannak«, »kéz kezet mos alapon, ismerősök, a leghangosabbak«). A politikát a legtöbben értékítélet nélkül említették, sőt előfordult pozitív implikáció is (»politikai nézet is belejátszik, mond-juk, egy bőrfejűvel biztos nem foglalkozik«). Csak négy személy említett vallási szem-pontokat, és közülük is csak egy utalt konkrétan a zsidók megkülönböztetett támogatására.

A mai magyar köztudatban a »politika« inkább negatív töltésű fogalom, ezért különösen érdekes, hogy a Soros Alapítvány image-ében milyen súllyal van jelen. Megnyugtató, hogy az elmúlt hetek kiélezett kampánya ellenére az emberek többsége szerint az Alapítványnak csak tudományos, kulturális céljai vannak, és azok, akik politikai célokat is feltételeznek, szinte kizárólag az ország javát szolgáló célokat tulajdonítanak neki.

»Milyen céljai vannak a Soros Alapítványnak?« -Kulturális. (49%) - Politikai is. (37%) - Nem tudja. (14%) »És milyenek a politikai célok?« (Azok közül akik az iménti kérdésre a » Politikai is.« választ adták)

- Hasznosak. (73%) - Károsak. (7%) - Nem tudja. (20%)

Ebben a pozitív összképben valószínűleg szerepet játszik, hogy a külföldi támo-gatások kérdésében a többség liberális álláspontot képvisel: közel kétszer annyian (61 százalék) vannak azok, akik szerint »egy gazdag külföldi a törvényes kereteken belül azt támogat Magyarországon, akit akar«, mint akik szerint »ellenőrizni kell, hogy mire költi a pénzét« (32 százalék).

Azok, akiknek van valamilyen elképzelésük a Soros Alapítvány működéséről, mindent egybevetve nagyra értékelik a magyar szellemi életben játszott szerepét. Túlnyomó többségük (77 százalék) ugyanis nagy veszteségnek tartaná, ha Soros megszüntetné a támogatását.”



Jegyzetek

1 A javarészt Orosz Csilla által készített körinterjú eredeti kazettáját sajnos nem sikerült fellelni. Hasonló videós körinterjút készített egyébiránt Pesty László, a Fekete Doboz munkatársa is a kalózrádió megindulása kapcsán.

2 A Tilos Rádió és a Soros Alapítvány, MTI, 1992. 06. 09.

3 A Soros Alapítvány tájékoztatója a Tilos Rádió ügyében, MTI, 1992. 06. 22., 148.

4 Csupán 1993. augusztus elejétől 1994. április végéig szünetelteti időlegesen adását, miután megszületik - ha nem is mindjárt a média - legalábbis a frekvenciagazdálkodási törvény, és remény van arra, hogy a kultusztárca újonnan felállítandó Stúdióengedélyezési Főosz-tálya hamarosan nyílt pályázatot ír ki a „korlátozott vételkörzetű adásokra”. (A részvételi lehetőségből, a törvény szankcionális rendelkezései szerint mellesleg minden működő ka-lózadó három évre eleve kizárja magát.) Utóbb a törvénytisztelő stratégiában csalódva – az engedély-pályázatot másfél éven át nem írják ki - a választási kampány finisében ismét kitűzik a „halálfejes médialobogót”, mint arról a HVG 1994. május 2-i cikke tudósít: „Továbbra is illegalitásban a Tilos Rádió”.

5 Révész, i. m., 182.

6 A sajtóvita kronologikus rekonstrukciója - a teljesség igénye nélkül:
júl. 9. Magyar Fórum - Csurka István heti jegyzete
júl. 12. A Hét - Balás István és Zacsek Gyula első ízben bírálja a szerződést
júl. 14. Pesti Hírlap - Soros kontra kormány
júl. 18. Beszélő - Kőszeg Ferenc, A Csurka-eposz
júl. 20. Magyar Hírlap - A támadást követően Soroson a sor
júl. 21. 168 óra - Nem leszek szuperszáj - Katona Tamás nyilatkozik Mester Ákosnak
júl. 21. 168 óra - Ha túlcsordul a Soros pohár... - Vásárhelyi Miklóst Rangos Katalin kérdezi
júl. 22. Népszabadság - Pünkösti Árpád, Soros mindig útban van júl. 23. Magyar Fórum - A soros sorosi ötlet
júl. 28. 168 óra - Tönkrement-e Soros György? - Soros válaszol Bolgár Györgynek júl. 29. Népszabadság - Elizabeth Lóránt: Modern idők találós kérdése
aug. 2. Vasárnapi újság - Csurka István, Vidéken - politikai rádiójáték
aug. 3. Pesti Hírlap - Soros György szerződést bont, de marad - Vadász Zsuzsa interjúja
aug. 4. Népszabadság - György Péter, Az unalmas igazság
aug. 5. Népszabadság - Vásárhelyi Miklós interjúja
aug. 6. Az MKM 1. nyilatkozata
aug. 7. Az MKM 2. nyilatkozata
aug. 8. A Hét - Pálffy G. István interjúja Csurka Istvánnal
aug. 9. Vasárnapi újság - B. Király Györgyi beszélget Zacsek Gyulával és Balás Istvánnal
aug. 13. Magyar Fórum - Ehatárolódás? - Balaskó Jenő, Célpont: Csurka István
aug. 13. Magyar Hírlap - Dornbach Alajos, A támadások nem szegik Soros kedvét
aug. 14. Népszabadság - Bodor Pál, Politikai hálapénz
aug. 14. Köztársaság - Thurzó Tibor, Ellenségek
aug. 15. Magyar Hírlap - N. Sándor László, Vemhes, nem vemhes?
aug. 15. Beszélő - Nagy W. András, A hét üzenetei
aug. 15. HVG - Dühök által homályosan
aug. 19. ÉS - Korrekció H. című szerkesztőségi glossza
aug. 18. Reform - Dornbach visszautasítja Zacsek vádjait
aug. 20. Hócipő - Csurka-dokumentumok (pl. Cs. L pályázata az Alapítványhoz)
aug. 22. Népszabadság - Szíjártó István, Levél Soros Györgyhöz - Könczöl Csaba, Micsoda csend!
aug. 22. Magyar Nemzet - Martin József, Ködevés nélkül
aug. 27. TV2, Össztűz - Csurka István felel Betlen János és Havas Henrik kérdéseire
aug. 28. Pesti Hírlap - Rákos József, Válás békében, felhangokkal
aug. 29. Beszélő - Kőszeg Ferenc, A holnap hírei - avagy Csurkának mennie kell?
aug. 29. Pesti Hírlap - Kubinyi Ferenc, Om Mani Padme Hum...
aug. 31. Népszabadság - Chikán Attila, Mégis voksolok Soros mellett

7 A Zacsek-pamflet visszhangja a hazai sajtóban:
szept. 4. Népszava - „T. K.” Csurka után Zacsek
szept. 4. Népszabadság - Csurka után Zacsek a soros
szept. 4. TV2, Esti egyenleg - Kardos László nyilatkozata
szept. 8. 168 óra - Ideológiai partizánháború - Havasi Jánost kérdezi Lantos Gabriella
szept. 8. Esti Hírlap - Zacsek Gyula válaszol Nádai László kérdéseire
szept. 10. Esti Hírlap - Bencsik Gábor, Felhívás Magyarország úriembereihez
szept. 10. Mai Nap - Honka István, Nyelvelés
szept. 11. Heti Magyarország - Speidl Zoltán, Parlamenti folyosó
szept. 11. Szabadság - Fekete András, A buta Zacsek
szept. 11. Magyar Hírlap - Szále László, Tizennégy éven felülieknek
szept. 12. Mai Nap - Verebes István, Ha ez így folytatódik
szept. 12. Magyar Hírlap - TDDSZ-nyilatkozat
szept. 12. HVG - Interjú Balaskó Jenővel (készítette Jakus Ibolya, Horváth Zoltán)
szept. 15. Népszabadság - Soros György levele Antall Józsefhez
szept. 15. 168 óra - Kakuk György, Zacsek úr ír, mintha gyalulna
szept. 16. Kurír - Szemétkosárba nem került, László Balázs nyilatkozik
szept. 24. Magyar Fórum - Csurka István, Válasz Soros Györgynek és Kerényi Imrének
szept. 24. Magyar Fórum - Kulcsár Kálmán, Válasz Zacsek Gyulának
szept. 25. Kis Újság - Pártay Tivadar, Egység - egyetértés
szept. 25. Szabadság - „J”, Beszélő szótárak
szept. 26. Népszabadság - Hovanyecz László, Soros György ajándéka
szept. 29. Népszabadság - Soros mutatja be Jeszenszkyt
szept. 29. MTI-napihír - Fidesz-nyilatkozat
szept. 30. Hócipő - Kindler József, Nyílt levél Zacsek Gyulának
okt. 1. Új Magyarország - Antall József levele Soros Györgynek
okt. 1. Új Élet - Várkonyi Endre, Nyílt levél(féle) bizonyos Zacsek Gyulának
okt. 2. Magyar Hírlap - Gádor Iván, A kompromisszum elkerülhetetlen
okt. 2. Élet és Irodalom - ,,-s-”, A Zacsek-féle törzsfejlődés
okt. 3. Beszélő - Láng László, Csurka, Lantos, Soros és a többiek
okt. 5. Magyar Nemzet - Majsai Tamás, Szellemi keresztes háború”?
okt. 6. Magyar Nemzet - A The New York Times közölte a Soros-levelet
okt. 8. Népszabadság - Soros, ,A miniszterelnöki válasz nem kielégítő”
okt. 9. Élet és Irodalom - Darvasi László, A miniszterelnök alanya
okt. 9. TV2, Esti egyenleg - stúdióbeszélgetés Soros Györggyel
okt. 10. Pesti Hírlap - Az Alapítvány marad
okt. 12. Magyar Hírlap - „Jól állok ellenségekkel”, Gervai András interjúja
Soros Györggyel
okt. 15. Magyar Fórum - Balaskó Jenő, Egy Pelle-könnyű röpzaj
okt. 15. TV1. Aktuális - stúdióbeszélgetés Soros Györggyel
okt. 15. Népszabadság - Kőbányai János, Mennyi a 15 millió?
okt. 15. Figyelő - Soros nem le-, hanem elszámolt
okt. 22. Szabadság - „J. F. R.”, Aránytévesztés
okt. 25. Bartók Rádió, Szalon - Marton Éva beszélget Soros Györggyel
okt. 30. Kis Újság - Pártay Tivadar, Történelmi FKP
okt. 30. Magyar Hírlap - Soros nem lett a főváros díszpolgára
okt. 31. Magyar Nemzet - Washingtoni követségünk elhatárolódik
nov. 3. Magyar Hírlap - Kozák Márton, A történelmi középosztály búcsúja

8Révész, i. m., 193.

9Uo., 195.

Kiadványok