Kiadványok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Süss fel nap - Palotás Sándorné: Hogyan váltunk modell-intézménnyé?
Szerző:
Fűzfa Balázs (szerk)
Sorozatcím:
A kiadás helye:
Pilisborosjenő
A kiadás éve:
1999
Kiadó:
Pedagógus-továbbképzési módszertani és információs központ
Terjedelem:
Nyelv:
magyar
Tárgyszavak:
pedagógia, tehetséggondozás
Állomány:
Megjegyzés:
Annotáció:
ISBN:
963 9049 24 7
ISSN:
Raktári jelzet:
E


Palotás Sándorné
Hogyan váltunk
modell-intézménnyé?
Gyermek- és személyiségközpontú
szemlélet a tárnáméra!
Napköziotthonos óvodában

A '80-as évek végén megindult rendszerváltoztató folyamat nemcsak a gazdasági-társadalmi közéletre volt forradalmian megújító hatással, hanem a tudományos közéletre és így a neveléstudományra, ezen belül az óvodai nevelésre is. Óvodapedagógiai műhelyek alakultak — mindenekelőtt az Óvóképző Főiskolák környezetében (Szarvas, Sopron, Hajdúböszörmény, Kecskemét). Nem véletlen, hogy leghamarabb és legátfogóbban az óvó-dákban jelentek meg az alternatív pedagógiák. Az egységes uniformist itt szakította át legkönnyebben a reformpedagógiák szelleme. Az óvoda mint intézmény könnyebben volt adaptív, mint a merev iskolarendszer. Dr. Deliné Dr. Fráter Katalin nagyon pontosan rendszerezi tanulmányában ezt az időszakot „A magyar óvodai nevelés gyermekközpontúságával, a játék értelmezésével és rendszerével nemzetközi elismerést vívott ki már az elmúlt évtizedekben. A magyar nevelésügy legprogresszívebb területe, ahol állandó jelenségként érvényesült az új utak keresése, a permanens továbbképzés igénye.
Nevelési dokumentumai [...] a dinamikusan fejlődő gyermeklélektani, szociálpszichológiai ismereteket igyekeztek beépíteni. Mindemellett a nevelés gyakorlata ráirányította a figyelmet azokra a pontokra, ahol továbblépésre van szükség. A tanulásértelmezés terén következett be a legnagyobb változás, amelynek több következménye van. Kialakulóban vannak a sajátos, a gyermekek életkori specifikumaihoz jobban igazodó játékos tanulási folyamatok, amelyek bizonyos tervszerűségre épülve megadják az óvónő—gyermek együttműködésének lehetőségeit, az egyéni fejlődést, a fejlődésbeli különbségeket veszik alapul és differenciált fejlesztésére törekszenek."1
Az 1989-es Óvodai nevelési program hatására felerősödtek az óvodák innovációs tendenciái, felértékelődtek a helyi szakmai kezdeményezések, pedagógiai újítások és kísérletek. Mi is keresni kezdtük a pedagógiai megújulás számunkra is lehetséges útjait. Az 1989/90-es tanévben a hét fős testületből elsőként végeztem el a 120 órás intenzív tanfolyamot Szarvason. A szervező főiskola nagyon tartalmas programot állított össze. Az elméleti pedagógiai és pszichológiai ismeretek felfrissítésén túl előadásokat hallgathattunk Dr. Gáspár Lászlótól, Zsolnai Józseftől, Knollné dr. Pereszlényi Évától, Zilahi Józsefnétól, Zsámboki Károlynétól, Keresztúri Ferencnétől, Hűvös Évától, Kövér Sándornétól, Szakács Mihálynétól — hogy csak a legfontosabbakat említsem. Pontos és fontos információkhoz jutottunk az intézményeikben folyó kísérletekről. A tanfolyamon hallottakról mindig „beszámoltam" kolléganőimnek, igyekeztem minden írásos anyagot megismerni és megismertetni velük, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy saját nevelési gyakorlatunkat megváltoztassuk. „A változtatás szükségességét mindannyian éreztük, hiszen naponként megtapasztaltuk, hogy a gyerekek keveset játszanak, az időkeretek, a játéktér, az eszközök kiválasztása korlátozott, a gyerekek túlzottan befolyásoltak, irányítottak. Az óvoda napirendjében az egymást követő tevékenységek időhöz kötöttek, és egymástól élesen elválnak. Minden korcsoportban minden egyes gyereknek bármit csinált (játszott, evett, aludt stb.) ugyanannyi idő állt a rendelkezésére ahhoz, hogy egy-egy műveletet vagy cselekvéssort elvégezhessen".2 Valamennyi korcsoportban a gyerekek többsége ugyanabban az időpontban, az egész csoporttal együtt, ugyanazt csinálta. Ez a fajta tömeges foglalkoztatás, frontális munkáltatás nagyon sok energiát igényelt az óvónőtől a nemritkán harmincnál is nagyobb létszámú csoportokban. A gyakorlat megfigyelése közben azt is észrevettük, hogy a gyerekek korcsoportok szerinti osztottsága előnytelenül befolyásolta a társas kapcsolatok alakulását, és ezzel a gyerekek szocializációját. „Minden csoportban volt olyan kisgyerek, aki mindvégig csak alárendelt szerephez jutott a saját korcsoportjában, nem nyílt alkalma arra, hogy a már kialakult játékhelyzetekben vagy az újabb játéktémákban saját maga is kezdeményezővé, vezetővé válhasson. Számtalan gyerek nem gyakorolhatta a tapasztalatai, a saját élményei szerint azokat a szerepeket, amelyeket egy más összetételű csoportban, önmagához viszonyítva fejlettebb vagy bizonyos területeken nála fejletlenebb, más képességű és tulajdonságú társai között megtehetett vol-
na”.3
Az azonos korosztályokhoz tartozó gyermekcsoportokban — még ha egyénenként jól ismertük is őket — a gyakorlatban csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem lehetett differenciálni.
A sokat hangoztatott családias és derűs légkörben a testvéreket és a barátokat az életkor szerinti csoportosítás vagy a merev időrendi keretek miatt elválasztottuk egymástól.
A gyerekek szüleit ugyanezek a merev és mindenkire egyaránt érvényes szervezeti keretek olyanná tették, amilyen viselkedést az óvoda házirendje tőlük megkövetelt. Tudomásul vették és betartották azokat a szabályokat, amiket tőlük a gyermekeiket nevelő óvónők elvártak.
Mindannyian azt tapasztaltuk, hogy ez az óvodai élet rendkívül fárasztóvá vált az óvónők és gyermekek számára.
Az óvoda a kötött és kötetlen foglalkozások tartásával az iskola tantárgy- és tanórarendszerének kicsinyített másává vált. Miközben az iskolai elvárásoknak igyekezett megfelelni, alig vagy egyáltalán nem törődött a kisgyermekkor pszichológiai jellemzőivel.
Gondolkodásmódunk és ezzel együtt gyakorlatunk megváltoztatására volt szükség. Bátorítottak erre bennünket az ekkor már publikált kísérletek pozitív eredményei (Sopron, Hajdúböszörmény, Budapest).
Megterveztük a változtatásokat. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy a gyerekek játékához legfontosabb feltételt, az időt, csak akkor tudjuk biztosítani, ha átszervezzük a napirendet. A folyamatosságot is fokozatosan vezettük be. Azt a megoldást választottuk, hogy az étkezési feltételekhez egy konkrét időn belül a gyerekek szabadon kapcsolódhatnak. Az óvónők, ezen az időkereten belül, a gyerekek egyéni szükségleteit és önállóságának fejlettségét figyelembe véve kányítják az étkezést, együtt étkezve a gyerekekkel (akkor és azokkal, akikkel ez jónak látják). A gyerekek reggel és délután az étkezésnél kiszolgálják önmagukat, délben a naposok segítenek. Az ebédeltetés egyszerre történik, s a gyerekek maguk választhatják meg a helyüket. A WC-t szükségleteiknek megfelelően használják; utána és az étkezések előtt kezet mosunk, ebéd után fogat mosnak. Mesét mond az óvónő, s aztán minden gyerek 50—60 percet alszik vagy pihen. Aki akar, felkelhet, és a többieket nem zavarva tevékenykedhet.
A napirenddel kapcsolatos változtatások kedvezően érintették a szülőket is. Megváltoztattuk az óvoda házirendjét. Megszűntek a mindenkire egyformán érvényes merev szabályok. A szülők egyre inkább beleláthattak a csoportokban folyó nevelőmunka gyakorlatába, segítették gyerekeik fejlesztését. A korábban már ismert „anyás beszoktatás" és az iskolára való folyamatos előkészítés a nyitottabb és ezáltal szabadabb napirendi keretek között tényleges gyakorlattá vált, és gyerekenként differenciálódhatott.
A napirendi kötöttségek feloldása után fokozatosan — két év alatt — szerveztük át a gyermekcsoportokat úgynevezett vegyes életkorú osztatlan csoportokká. Elgondolásainkban megerősítettek bennünket a több éve vegyes életkorú csoportokkal dolgozó óvónők tapasztalatai. (Waldorf-óvoda, Mályva téri, soproni főiskola gyakorló óvodája stb.). Ezekben a csoportokban a gyerekek életfolyamatai természetesebb családiasabb körülmények között zajlanak. A bevezetés egy kialakult szokásrendszerrel rendelkező csoportba a gyerekek, a barátok, a testvérek segítségével szinte zökkenőmentes. A társas kapcsolatok kialakulását, a különböző tevékenységeket azok a gyerekek kezdeményezik, tartják fenn, akiket az előző évben vagy években ugyanúgy fogadtak.
Csoportjaink új nevet kaptak, amit a gyerekek választottak: „Maci", „Cica" és „Csibe" csoport.
A szülők, az iskola és a fenntartó is kezdetben fenntartással fogadták a kötetlenebb formát. Jellemző, hogy mindenki azt vitatta, hogy felkészülnek-e a gyerekek így az iskolai tanulásra?
A szülők meggyőzésére elméleti előadásokat is tartottunk (óvónő, pszichológus, gyermekorvos), de emellett meghirdettük a nyitott óvodát. A szülők bármikor részt vehetnek az óvoda életének eseményeiben. Egyeden kikötésünk van, jelenlétükkel nem zavarhatják a csoport nyugalmát. Rövid idő alatt megtapasztalták, hogy gyermekeik jól érzik magukat, szívesen játszanak, örömmel tevékenykednek, tehát tanulnak.
Az iskola, a tanítónők véleményére várnunk kellett néhány évet, de most már ők is egyetértenek velünk abban, hogy a vegyes életkorú csoportokban folyamatos napirenddel az egyéni képességfejlesztést eredményesebben lehet megoldani.
Megújulási szándékunkat legkevésbé az önkormányzat támogatta kezdetben. Az utóbbi évek sikereit látva kezdik elismerni szakmai munkánkat, de ez sajnos még mindig nem jut kifejezésre kiemelt támogatásban. Nagy szükségünk lenne egy új óvodára, de legalább annak a feltételeit meg kellene teremteni, hogy az óvoda három csoportja egy épületben működhessen. Erre 14 éve keressük a megoldást. Nagyon jó lenne már meg is találni!
Az előkészülethez — amelyhez valóban nagyon sok türelem kellett — hozzá tartozott az óvónők továbbképzése. Érdeklődésünk és hivatásszeretetünk arra késztetett bennünket, hogy a hét fős testületből öten elvégeztük a diplomamegújító intenzív tanfolyamot. A képző intézményeket úgy választottuk, hogy minél több új információhoz jussunk (Szarvas, Hajdúböszörmény, Budapest). (Tanulságos lenne a záródolgozataink ösz-szehasonlító elemzése: kit, mi foglalkoztatott a '90-es évek elején?) Ezekben az években minden egyéb alkalmat is igyekeztünk kihasználni, hogy eljussunk országos, illetve megyei továbbképzésekre. Nagy lehetőséget jelentett számunkra az 1990-ben miskolci székhellyel létrehozott Magyar-Óvodapedagógiai Egyesület. E szakmai szervezetet lelkes, kiváló óvodapedagógusok, főiskolai tanárok hozták létre, az óvodaügyért az óvodai nevelésért, a kisgyermekekért, az óvodapedagógusokért. Valamennyien az Egyesület tagjai lettünk, alapító tagok.
A helyi igényeink és lehetőségeink alapján vállaltunk feladatokat: Továbbképzési Központot hoztunk létre, amely programok kidolgozását, s már működők megismerését tette lehetővé
Megismerhették az óvónők a Gyermekközelben című keszthelyi programot, a nyíregyházi Montessori- és a sárospataki Waldorf-óvoda programját. Talákozhattak a budapesti, a polgári, a tiszaújvárosi és a soproni Freinet-szellemiségű pedagógiát alkalmazó óvónőkkel. A tevékenységközpontú, az epochális rendszerű; az óvodai nevelés játékkal mesével, a játék-mozgás—kommunikáció, a környezetvédő, a néphagyományőrző és az egészségmegőrző programokat a kísérletben több éve dolgozó szerzők mutatták be: Zilahi Józsefné dr., Dr. Pereszlényi Éva, Fábián Katalin, Karczewich Ágnes és Major Aranka, Icsu Ferencné és Barabás Ernőné, Gyöngyösiné Henczel Gabriella, Vargáné Szabó Györgyi, Móroczné Komáromi Gyöngyi, Széplaki Sándorné, Florváth Györgyné, Faust Dezsőné és Ferenczné Gulyás Ilona. Vállaltuk, hogy szakmai napokat szervezünk az érdeklődő óvónők számára óvodánk mindhárom csoportjában.
A szakmai tanácskozások alkalmával mintegy hatvan óvónő látogatott hozzánk. Egyik csoportunkban a Freinet-szellemiségű pedagógiai gyakorlatot láthatták az érdeklődők, ötvözve szakmai tapasztalatainkkal és helyi sajátosságainkkal. Ez a csoport a lakásóvodában működik, ahol csak egy közfal kibontását engedélyezte a fenntartó, így a „műhelyek" stabil fallal vannak elválasztva egymástól. Viszont az ajtókat állandóan nyitva tartjuk, így az óvónők áttekinthetik az éppen folyó tevékenységet, a vállalt feladat teljesítését.
Cél: a gyermekből „a lehető legjobb gyermek váljon, amilyen csak lehet" (Susanne Noville). A játéktevékenység feltételeit úgy szervezi az óvónő, hogy domináljon az életszerűség, az érzelmi megközelítés változatos, természetes helyzetekben. Verbális mód helyett az egyéni tapasztalatszerzés („a kereső tapogatózás") különböző szInterein keresztül valósul meg a gyermeki megismerés és fejlesztés. A pedagógiai folyamatban nem az Óvodai nevelési programban megjelölt foglalkozási ágak jelennek meg, hanem a szervezéssel lehetőséget teremtünk, hogy komplex természetes egységükben ismerkedjenek az óvodások a természeti és társadalmi környezettel annak elemeivel. Rugalmas időkeretben, a készségfejlesztési céloknak megfelelően kötött vagy kötetlen formában szerveződhetnek a különböző tevékeny s égek.
Mindezek követhető tervezői szisztémában jelennek meg. A tervezés rugalmas, a szükséglet motiválja.
A napi pedagógiai munkát általában két hétre szóló (de az lehet három hét vagy egy is, a gyermekek aktivitása dönti el), úgynevezett projektekben tervezzük. Az értékelés a napi bejegyzésekben jelenik meg, a tevékenységek és a fejlesztő tartalmak elemzésében. Fontos, kiemelt szerepet kapnak a gyermekek egyéni fejlődési mutatói. Az óvónők pedagógiai eljárásaiban a következőket valósítják meg az együttnevelés érdekében:
 Nyitott, bizalmas, figyelmes, empatikus segítő légkör, „társ"-ként
irányító attitűd.
 Körültekintő szervezéssel a változatos, sokszInű folyamatjelleget is
biztosító tevékenységrendszerek szervezése, kInálása.
 Gyermeki személyiség megalapozó megismerése (fejlettségi lapok kitöltése), folyamatos megfigyelése, egyénre „szabott" fejlesztés kibontakoztatása, realizálása.
 A vegyes életkorú csoportokban biztosítani kell az óvodai tevékenységrendszerben az életkornak és az egyéni eltéréseknek megfelelő Freinet-szakaszok egyidejű realizálhatóságát (tapogatózó vizsgálódás — prospection titonnée, berendezkedés! szakasz — aménagement, munkaperiódus - la période de travail). Célunk olyan helyi program kimunkálása, amelyben a Freinet-szellemi-ség segítségével szeretnénk alakítani a gyermekek teljesebb életterét, személyiségük optimális fejlesztését.
Amint arról korábban szóltam, a Soros Alapítvány támogatásával 1996-ban eljutottunk néhány, már több éve Freinet-szellemű nevelést folytató óvodába. Jártunk Budapesten, a Zalai úti óvodában, voltunk Polgáron és Tiszaújvárosban, és sok gyakorlati tapasztalatot gyűjthettünk a Benedek Elek Óvóképző Főiskolán, illetve annak gyakorló óvodájában. Sopronban járva az intézet egyik gyakorló óvodájában módunk volt a Zilahi Józsefné és Stöckert Károlyné által kidolgozott „Óvodai nevelés játékkal, mesével" című programot a gyakorlatban is megismerni.
Ami felkeltette az érdeklődésünket, hogy ez a program olyan életmódszervezésre ad javaslatot, amelyben megoldódik az a probléma, hogy miként lehetne kevésbé fárasztóvá, természetesebbé tenni az osztatlan csoportok életmódját. Mindennapjainkban már a tapasztalatcsere előtt is ültettünk át elemeket például a mindennapos mesélés (egy héten át ugyanazt a mesét mondtuk), a folyamatos napkend, amely oly mértékben megnövelte a játékidőt, hogy az csak a napirend szerinti játékszünetek idejére (étkezés, pihenés) szakadt meg. E program szemlélete és a gyakorlat nem tér el lényegesen a többi gyermekközpontú programtól, elsősorban hangsúlybeli különbségek vannak. A mesélés, verselés és a játék — mint tevékenységek - központi szerepet kapnak, kimutatva a két tevékenység közötti azonos vonásokat. A verselés a játék része, ha tetszik egy formája. A mese is örömforrás. A program így fogalmaz: „Az óvoda kötelessége, hogy visz-szaadja a gyerekeknek a mesehallgatás és a mondókás-verses együttjátszás örömét. Azt nyújtsa, ami sok mai család neveléséből hiányzik: a gyerekre figyelő, csak neki szóló, szInesen, átéléssel, ott és akkor megalkotott, a felnőttel együtt közösen elképzelhető mesét, a játékhoz illő mondókát, verset".
A nevelési folyamat alapritmusát az évszakok változása adja meg. Ezeket a hétköznapok és ünnepnapok tagolják. Az ünnepek magukba sűrítik egy-egy évszak jellegzetességeit. Ünnepeljük a Márton-napot. Szent Márton a falu védőszentje, ekkor van a búcsú, ami nálunk nagy ünnep. Ezután a Mikulás következik. Néhány évvel ezelőtt arra gondoltunk, hogy emlékezetesebbé tesszük a Mikulás-varast, bevonjuk az ünnepbe a szülőket is. Hetekkel előbb megkezdődött a készülődés, a gyerekek előtt a legnagyobb titoktartással. A szülőkkel közösen választottuk ki a meséket, önként vállaltak szerepeket és bábjáték formájában előadták. Később már igazi dra-matizálás is volt a gyerekek nagy örömére. Közösen készültek a bábok, a jelmezek és díszletek, még játékkészítésre is futotta a négy estéből, amelyet a készülődésre szántunk. Jó hangulatban, sok közös játékkal, énekléssel-mókázással töltjük az estét szülők—gyerekek—óvónők. A Mikulás-váró zsúr, mert így nevezzük, hagyománnyá vált óvodánkban. Természetesen csoportonként ünnepeljük, mert így meghittebb.
Ezután megkezdődik a karácsonyi készülődés. Elkészítik az óvónők az adventi koszorúkat minden csoportban. Hétről hétre egy-egy újabb gyertya ragyog, jelezve az ünnep közeledtét. Ez a néhány hét különösen a szeretet és az öröm jegyében telik, az ünnepvárás jelen van viselkedésünkben, tetteinkben.
Kukoricacsuhéból, szalmából, vesszőből vagy papírból hajtogatással elkészítik az óvónők a Betlehemet a pásztorokkal az állatokkal, a három királlyal, a kis Jézussal. Ajándékot készítünk a szülőknek, testvéreknek, mézeskalácsot sütünk és díszítünk, és közben a karácsonyhoz kapcsolódó történetekről mesélünk.
Az utolsó együtt töltött napon almákat vágunk annyi részre, ahányan vagyunk, és mindenki elmondja jókívánságait. Fenyőfát nem állítunk, azért, hogy az igazi örömet a család élje át otthon, de az egész december ebben a gyertyaillatú készülődésben telik.
A jeles napok sorát a farsang követi, amelynek hagyományai vannak óvodánkban. A készülődés ekkor is a szülőkkel közösen folyik. Mindenki olyan jelmezbe öltözik, amilyenbe akar. Ezután a gyerekek találják ki a mesés történetet, amelyben mindenkinek jut szerep. Természetesen az óvónők is jelmezben játszanak ezen a délutánon, de nagy örömünkre olyan is megtörtént, hogy a szülők közül néhányan maskarába bújtak. Ez a délután is egy nagy közös játék, amikor együtt játszik a család érdekes ügyességi és versenyjátékokat. Az óvónők ötlettára ebben is kifogyhatatlan.
A húsvét ünneplését óvodánkban a népi hagyományok felelevenítése jelenti. Nagyon sokféle módon készítünk húsvéti tojást, ami az ünnep szimbóluma. A fiúk sok locsolóverset tanulnak, mert csak az kap hímes tojást, aki a szagosvízzel való locsolkodás előtt verset mond.
A tavasz legszebb ünnepe az anyák napja. Ezt az ünnepet nagy tiszteletben tartjuk, és készülünk rá, de már évek óta nem a csak verselős, éneklős formában. Már második évben szerveztünk az óvodában a nagymamáknak is külön ünnepet, azért is, mert anyák napján adottságaink miatt (kicsik a csoportszobák) nem tudtuk a sok vendéget úgy elhelyezni, ahogyan szerettük volna. Meg azért is, hogy erősítsük a család összetartozását, amelynek a vidéki életformában a nagyszülők is részesei. A gyerekek 60z-ának mindkét nagymamája eljött a sok érdekes közös tevékenységet kInáló „nagymama-napra" (volt közös játék, mesélés, süteménysütés és csigatészta-készítés).

így készül a finom csigatészta, együtt csinálja az unoka a nagyival

Az anyák napja is közös játékkal kezdődik, amelynek része, hogy az óvónő új játékot is tanít a szülőknek. Természetesen mondanak a gyerekek köszöntőt, és készítenek ajándékot, amit az ünnep végén átadnak. Este ismét együtt van a család, tudniillik az apák az ünnep napján meglepetést készítenek — ami bográcsolás vagy nyársalás az óvoda szomszédságában lévő Almássy-kastély kertjében, így aztán késő estig tart az ünnep, ami sok-sok élményt jelent későbbi játékukhoz.
Tanévzáró ünnepünket is másként szervezzük már néhány éve. Az utolsó hét ennek jegyében zajlik. A kisebbek és az óvodai dolgozók elbúcsúztatják a nagyokat. Kívánságaik szerint szervezzük a tevékenységeket, kedvenc ételüket főzzük, odamegyünk kirándulni, ahová ők szeretnének, kedvenc meséjüket mondjuk, és természetesen megajándékozzuk őket. Az utolsó napon vendégeket hívhatnak, családjukat és barátaikat.
így éljük az ünnepeinket, de a hétköznapjaink is tartalmasak. Úgynevezett kötelező foglalkozásokat nem tartunk már évek óta, de meg vagyunk győződve arról, hogy a 3—7 éves korú gyermekeknek sokkal jobb, hogy egész nap játszhatnak, hiszen ebben a korban alapvető tevékenység a játék, ami nagyon jól fejleszti a gyerekek képességeit. Fejlődik mozgásuk, manuális képességük, észlelésük, érzelmi-akarati életük, gondolkodásuk, szociális viselkedésük stb.
Valljuk, hogy ,,a játék a kisgyermekkor legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége, az óvodai nevelés leghatékonyabb eszköze".4 Mi végigjártuk azt az utat, amely mára oda vezetett, hogy tevékeny, gazdag óvodai életet teremtettünk, amelyben nagy szerepet kap a szabad játék, ahol az óvónő megengedő magatartást tanúsít, segítőtársává, partnerévé válik a gyermeknek. Az ilyen játék magában hordozza a következő életszakaszra való felkészülés, felkészítés sokszInű lehetőségét.
Szeretnénk bebizonyítani, hogy laza időkeretben, kötetlen megoldási módot választva, a játékot és mesét középpontba helyezve örömteli az óvodai élet gyereknek és óvónőnek egyaránt. Mindazokat, akik a részletekre is kíváncsiak, szívesen látjuk gyermekközpontú óvodánkban Tarnamérán.

Jegyzetek
1. Dr. Deliné Dr. Fráter Katalin: A z óvodai nevelést megújító törekvések rendszere. Lépésben a változókkal. Hajdúböszörmény, 1992. 40. old.
2. Keresztúri Mária: Nevelési gyakorlatunk koncepciója. Alternatív pedagógiai törekvések Magyarországon. Magyar Óvodapedagógiai Egyesület, Miskolc, 1991. 106. old.
3. Ua. 107. old.
4. Az óvodai nevelés országos alapprogramja. SEMIC Interprint Kiadó, 1996.

Irodalom
1. Alternatív pedagógiák az óvodában (Szakmai tanácskozáson elhangzott előadások össze foglalása). Baranya Megyei Pedagógiai Intézet, Pécs, 1993.
2. Az alternatív óvodapedagógiai törekvések Magyarországon; Magyar Óvodapedagógiai Egyesület, Miskolc, 1991.
3. Az óvodai nevelés programja. Országos Pedagógiai Intézet, Budapest, 1989.
4. B. Méhes Vera: Montessori és a játék, In: Óvodai Nevelés, 1994. 1. sz.
5. Bakonyi Anna: Irányzatok, alternativitás az óvodai nevelés területén. Tárogató Kiadó, Budapest, 1995.
6. Benedek István: Óvodavezetés másképpen. OKKER Oktatási Iroda, Budapest, 1996.
7. Csípés Zoltánné ét ál.: Nevelési gyakorlat a Mályva téri Óvodában, In: Óvodai Nevelés, 1989. 6. sz.
8. Eperjesi Barnáné - Zsámboki Károlyné: Freinet itt és most. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.
9. Epochális rendszerü tanulási folyamat az óvodában. Lehel Úti Óvoda, Debrecen, 1994.
10. Hűvös Éva: Megkondul a harang az óvodában. Lektor Kiadó, Budapest, 1991.
11. Lépésben a változásokkal l., II., III., IV. Hajdúböszörményi Óvóképző Főiskola kiadványa
12. Óvodai nevelés játékkal, mesével. Elmélet és módszertan. Szerk.: Zilahi Józsefné. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1996.
13. Új utakon az óvodában. Módszertani segédanyagok. Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet (KFA konferencia), Debrecen, 1994.
14. Vekerdy Tamás: Waldorf-óvoda Solymáron. 1—2. rész In: Óvodai Nevelés, 1989. 11—12. sz.
15. Zsámboki Károlyné — Eperjesi Barnáné: Freint-vel szabadabban. Benedek Elek Óvóképző Főiskola, Sopron, 1992.

A szerző a tarnamérai Napköziotthonos Óvoda vezetője
Az óvoda címe: 3284 Tárnáméra, Árpád út 46.
Telefon: (36) 479-142
Fax: (36)479-101
Kiadványok