Soros egészségterv hírlevél
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Áprilisi tervek… Települési Egészségterv Konferencia 2000. április, Budapest
Szerző:
Szám:
10-11
A hírlevélben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
települési egészségterv, konferencia
Megjegyzés:
Annotáció:



Ez év áprilisában jelentős fordulópontjához érkezett a Soros Alapítvány Települési Egészségterv Programja. Több, mint két és fél év tapasztalataival a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy egy konferencia keretében személyesen találkozzanak a programban dolgozó települések, és az ő munkájukat támogatni igyekvő adományozók, kurátorok és szakértők.

A konferencia lezajlott, és - legalábbis e sorok írója szerint – eredményességében minden várakozást felülmúlt. Rendkívül sok új gondolat, ötlet fogalmazódott meg, melyek hasznosítása új fejezetet nyithat e program – és a programot a valóságba átültető települések - történetében. Hogy miként élünk ezzel a lehetőséggel, az csak Önökön és rajtunk múlik.
A szó elszáll, az írás megmarad” – tartja a közmondás. Hogy a konferencián elhangzottak ne merüljenek feledésbe, hogy ki-ki (azok is, akik nem voltak jelen a rendezvényen) megtalálja a számára hasznos gondolatokat, ötleteket, ezért ebben és a következő Hírlevélben kivonatos formában közzétesszük a konferencián elhangzottakat.

A közölt szövegek magnófelvételekre támaszkodnak. Az élő beszéd azonban nem mindig alkalmas írásos közlésre, ezért az elhangzottakat itt-ott szerkesztettük. A szerkesztés során azonban minden esetben ragaszkodtunk az „üzenethez”, melyet a hozzászóló közvetíteni kívánt, mindössze az olvasást megkönnyítő rövidítéseket végeztük el.
(A szerk.)
Soros egészségterv hírlevél