Soros egészségterv hírlevél
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Beköszöntő
Szerző:
Belia Anna
Szám:
1
A hírlevélben lévő
Nevek:
Soros György
Intézmények:
Soros Alapítvány
Települések:
Balatonalmádi
Tárgyszavak:
Egészségügyi Rendszerfejlesztő Program, Soros György
Megjegyzés:
Annotáció:

1997 nyarán Soros György a szokásosnál hosszabb időt töltött el Magyarországon. A négy évre tervezett Egészségügyi Rendszerfejlesztő Program, mely 1995 januárjában indult, éppen a félidejénél tartott, és Soros kíváncsi volt addigi eredményeinkre. Balatonalmádiban találkozott több sikeres pályázónkkal.

Mindössze másfél órát beszélgetett a meghívottakkal, akik a legkülönfélébb területeken tevékenykednek, egymástól nagyon eltérő képzettségűek és világnézetűek. A találkozás azonban nemcsak az én emlékezetemben él élénken. Többekkel együtt már sokszor felidéztük azt a délutánt. Soros személyiségének a varázsa, szűkszavú, közhelymentes fogalmazása, és különösen az az összpontosítás, ahogy egy-egy résztvevő szavaira figyelt, mindannyiunkat megfogott.

Az összejövetelre azonban nem csak őmiatta gondolok vissza szívesen.

Felismerésszerű élményemmé vált, hogy a Soros filozófiája alapján megfogalmazott pályázati kiírásaink nyertesei mennyi közös témát találnak. Később mesélték a többiek, hogy miután mi visszaindultunk Budapestre, még milyen sokáig beszélgettek. Többen azóta is kapcsolatban állnak egymással, megosztják a munkájuk során szerzett tapasztalatokat, segítenek, hogy máshol is meg tudják szervezni a sajátjukhoz hasonló szolgáltatásokat, tevékenységeket. A Soros György elképzelése szerinti Nyílt Társadalom így szerveződik: a maguk közösségéért felelősséget érző emberek láthatatlan hálózata egyszer majd talán a saját elesettjeiért, betegeiért, egészségeseinek jövőjéért is felelős társadalmat teremt.

Ezért indítjuk most útjára ezt a Hírlevelet is. Legyen fórum, ahol egymásra találhatnak azok, akik képesek tárgyilagosan szembenézni az őket közvetlenül övező valósággal, és távlatokban képesek gondolkodni a maguk településéről, azok, akik tudják, hogy ha a közösség másokon segít, önmagának tesz jót. Kérem, érezzék sajátjuknak ezt a Fórumot, osszák meg egymással és velünk a kétségeiket és a bizonyosságaikat, éljenek vele, mint olyan eszközzel, mely segíti Önöket elképzeléseik megvalósításában.
Belia Anna
programigazgató, Soros Alapítvány
Soros egészségterv hírlevél