Egy község a dimbes-dombos tájon,
melyet természetvédelmi terület határol.
Somogyország szívében, a Balatontól délre
van Mesztegnyő lakosságának községe.
Egy község, melynek házait 1464 ember lakja,
s ha jön a tavasz, őket az utcára, a virág csalogatja.
Virágos községünk, büszkék is vagyunk reája,
csak ne lenne sok embernek szemetezési mániája.
Mert vannak emberek, kiknek háza tája nagyon tiszta,
de szemetét a község határában folyó patakba hordja.
Van községünknek sok történelmi emléke, és műemléke,
de sajnos nincs elég ember, ki ezeknek lenne őrzője.
A homokórán pereg a homok, de fejlődésünk sajnos egyhelyben topog.
Nincs játszóterünk, nincs az ifjúságnak helye, és sok embernek nincs munkahelye.
De vannak jóravaló emberek, s ma már, hála isten, sokan,
összefogják lakosaink, „hogy szebb legyen a holnap”, az öreget s fiatalt.
Az összefogás, a tisztelet, szeretet és a vidám közös munka,
Így jutunk előre, a Milleneum évében, vissza-visszatekintve a múltra.
Közösen készítünk fából játszóteret, s kiszedjük az árokból a beleszórt szemetet.
És ha tiszta lesz a környezet s a porta, községünk szépségét semmi el nem rontja.
Így dolgozik közösen Mesztegnyő község ifjúsága és azok nagymamája,
hogy elérje azt a célt, mely nem csak a fiának, unokájának, de neki is álma:
hogy községünkre, épített környezetére büszke lehessen lakossága,
s jövőre elmondhassuk ez volt minden gyermek és felnőtt álma.
Mesztegnyő, 2001
Rázsits Veronika írta Mesztegnyőn
Est
Lassan elbújt a nap a tó mögött,
Pompás színek közt szökött.
Sötétséget hagyott maga helyett,
Már csak a lámpa dereng.
És vége, megszűnt a varázs,
Már nem zsong a réten a darázs.
Pihenni tért a mezőn a lepke,
Leereszkedett az éj leple.
Az erdő félelmetesen néz felém,
Megijednék, ha nem ismerném.
Most szörny az, mi nappal éden,
Már nem száll madár az égen.
Éj van, egy téli este,
Csak emlékezek a szép nyári estekre!
De messze vagytok már langyos esti szellők!
Most társaim helyettetek a hófelhők.
Hiányoztok! S nem elég a sok-sok emlék,
Most legszívesebben veletek lennék.
Nyári esték, forró nappalok!
Gonoszul, csalón magamra hagytatok!
Elmentetek, s a tél itt van, zörget az ablakon,
De én arra gondolok: ezt nem akarom!
Elképzelem, hogy nyár van most is, és zöldek a fák,
Behunyom szemem, s a hideget nem érzem már!
Részlet a Mesztegnyőért-Somogyért Egyesület Gödör Ifjúsági Csoportjának működési naplójából
2001. november 30.
Szerettünk volna meglepetést szerezni idős tagjainknak. Ezért felnőtt vezetőnk segítségével virágot, pezsgőt vettünk és kihordtuk meghívóinkat az idős csoport tagjainak. Tudták, hogy ünnepre hívjuk őket, mert mindenki süteménnyel, gyümölccsel jelent meg. Helyet foglaltak a megterített asztaloknál, és mi voltunk a meglepetés. Gyertyákkal és a virággal bevonultunk az elsötétített terembe és mindenkinek boldog névnapot és születésnapot kívántunk.Hát! Sikerült a meglepetés. És bár alig volt helyünk a művelődési ház előterében megterített asztalok mellett, a közösen elfogyasztott finomságok, a közös beszélgetés a múltról, az ifjúságunk helyzetéről sokáig tartott.Tudjuk, hogy ezekre az idős emberekre, nagymamákra számíthatunk, ott vannak, ahol segíteni kell.
2001. december 6.
Az idén is mi voltunk a Mikulás. Lovas kocsi, maszkok, és a hidegben már útnak is indult csapatunk. Vettünk ajándékot és cukorkát a község kicsi gyermekeinek. Nagyon jó érzés volt, hogy már vártak bennünket. Végigjártuk a falut, és nemcsak a gyerekek, de az idős nénik is örömmel fogadták kis csapatunkat.A cukorka mellett otthonról hozott, olcsón vett, szerzett kisebb játékokat is osztottunk azoknak a gyerekeknek, akik nagyon várják, hogy nekik is hozzon a Mikulás játékot. Nagyon jó érzés adni, másoknak örömet szerzni.
2001. december 7.
Ott voltunk a mesztegnyői zendülés megünneplésén, egy-egy szál virággal. A virágokat felnőtt vezetőnk vette, hogy méltón emlékezzünk a múltra és őseinkre.Kiállításunkat átdolgoztuk, kiraktuk újabb fényképeinket és korábban készített dolgainkat.
2001. december 23.
Közös karácsonyi ünnepséget szerveztek vezetőink. Terített asztal mellett együtt ünnepeltük meg a karácsonyt, itt volt minden idős tagunk is. Meglepetés. Az asztalon ajándék: egy karácsonyi csengő, cukorka és finom étel. Mi fiatalok tálaltuk fel az időseknek az ételt, az italokat és pezsgőt. Olyan volt a hangulat, mint egy jó családban. Később elvonultunk a ház másik részébe, mert a karácsonyi hangulat után egy kis diszkózenét hallgatunk.A község karácsonyfáit az idén is mi állítottuk fel: egyet a Művelődési ház előterébe és egyet a község központjába a kocsira, feldíszítve.Ebben a hónapban szárazvirágdíszeket készítettünk, és persze megint készülünk a megyei karácsonyi ünnepségre. Szedtünk tobozt, hoztunk kukoricát, az asztali betlehemes díszek pedig szalmából készültek.Ebben az évben együtt mentünk az idősekkel. Amíg ők az ünnepi műsoron vettek részt, mi, fiatalok moziba mentünk. Vonzott bennünket a mozi. Valamikor – mondják az idősebbek – csak mozi volt, tévé nem. Most pedig nekünk volt érdekes moziba menni.
2001. december 24.
Csoportunk tagjai közösen vettek részt az esti misén, pedig nem beszéltünk meg. Karácsony van, de keressük egymást. Egy kis ajándék, egy kis közös együttlét, most is szükségünk van egymásra. Ez lenne a közösség ereje, az összetartozás?
2001. december 27.
Reggel nagy a riadalom. Már harmadik hete megy a csata: belépőt szerezni a Parlamentbe, a Planetáriumba és a Millenniumi parkba. Erre a nagy nap előtt mindent hó borít, ráadásul nagy hó. Telefonok csengenek: „Most mi van?”. A szokásos nyugodt hang – megbeszéltük, ha boszorkányok esnek az égből, akkor is megyünk, mert minden le van foglalva. Reggel 6 óra: 40 fiatal – hárman nem jöttek, mert a szülők nem engedték őket el az idő miatt. Mi, miután elindult a busz, a jó melegben úgy gondoltuk, legfeljebb több napot töltünk Pesten. Elvégre szünet van. Balatonfenyvesen vagyunk, és már nincs is olyan nagy hó. Most látjuk, megtréfált bennünket az időjárás, csak a mi körzetünkben esett fél méteres hó, itt már süt a nap, és mi száguldunk Budapest felé.Meglepetés: a buszon két zsák friss zsemle, szalámi és italok. Tudjuk, hogy a felnőttek rendesek, de ez olyan jó érzés volt, és persze finom is. Kétszáz zsemle és sok-sok ásványvíz, rengeteg, de el kell mondani, minden elfogyott.A Parlament előtti téren Somogyból származó fenyőfa. A mesztegnyői betlehemes, az élőállatok csodálatosak. Amíg bemehetünk, csoportokra oszlunk, egy kis séta a Duna parton, metrózhat, aki még nem ült metrón, és mozgólépcsőzünk is. Végre bemehetünk. Fel lettünk készítve: ebben a házban a tiszteletadás kötelező. Aki már látta, az tudta, mit kell nagyon megnézni, aki még nem járt itt, talán még csodálatosabbnak találta az épületet. Jólesett, hogy amikor kikísértek bennünket azt mondták, kevés ilyen fegyelmezett csoport van. Pedig mi is olyan fiatalok vagyunk, mint mások. Nagyon tetszett nekünk az egyik tagtársunk édesapjának véleménye, aki kihozta fiának a kesztyűjét, s mivel a buszon volt hely, felszállt és jött velünk. Ő is szerette volna látni az Országházat. Azt hiszem, ő hatódott meg a legjobban. Köszönte mindenkinek, hogy itt lehetett: „Ez csoda, ez a mi hazánk csodája!”Irány a Millenniumi park és kiállítás. A belépő nagyon drága. Igaz, minden tagunk kap egy szép karórát. A kiállítás szépsége, történelmünk, emlékeink mindenért kárpótolnak. Három óra kevés hozzá, hogy mindent megnézzünk.Négy órára megyünk a planetáriumba: következik a csillagok világa. Érdekes az előadás. Most már végképp nem tudjuk, van-e a Földön kívül élet.Öt órakor irány a MOM Park! Hét óráig kaptunk kimenőt, mindenki oda megy, ahova akar. Eszünk, vásárolgatunk, felhívjuk az otthoniakat és elmondjuk, miről maradtak le. Este 11-re érünk haza. Köszönjük mindenkinek e csodás napot.
2001. december 28.
A szünetben megkaptuk a régen várt csocsót, a Művelődési Ház előtere az otthonunk, itt tervezzük a szilvesztert.
2001. december 29.
Irány gyalog, dalolva az erdő, a búsvári tó, a boronka természetvédelmi terület. Télen még nem voltunk így együtt az erdőn. Azok a társak vezetnek, akik ismerik a vadcsapásokat, mert így sokkal érdekesebb. Hideg van, de nem fázunk, van melegítőnk, tea és rágnivaló is, mert itt mindig éhesek vagyunk. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen szép és jó lehet télen is az erdőben lenni. Egy védett helyen, ahol csak kevéske hó volt, találtunk pár hóvirágot. Felnőtt vezetőnk kapta meg tőlünk. Idősebb társaink motorral jöttek az úton, és a nagyon fáradtakat vagy éppen elázottakat ők szállították.Eltelt egy év, kezdünk hozzászokni a sokat hallott mondathoz: „Fiam, azért vagyunk az erdőn, hogy tisztuljon a tüdőd”. Nem is vitatkozunk. Ezeket a helyeket már ismerjük, de nagyon jó együtt lenni, és ilyenkor elmondjuk párszor, hogy „istenem, milyen jó lehet ilyenkor a Mátrában, a Bükkben vagy a Miskolctapolcai tavas barlangban”, amelyről egy társunktól hallottunk.
2001. december 31.
Somogysárdon ezen a napon minden évben nyúlhajtó versenyt rendeznek. Mivel ez jó móka, igaz nem sokan, de hatan kocsival itt vagyunk. Három társunk és csapata indul is. Nagyon jól érezzük magunkat, sokat nevetünk és megígérjük, hogy jövőre az egész csapattal itt leszünk szilveszter napján délelőtt, és persze mindenki hoz egy nyulat.Kiderül, hogy fotósunk elfényképezett öt tekercs filmet, és nem lettek jók a képek, csak néhány darab. Felvettük kazettára, most kell valakit keresni, aki filmről tud nekünk képeket csinálni, hogy kirakhassuk a kiállításunkhoz. Na persze a filmet is megmutatnánk, de nincs tévé és videó sem.
2002. január 1.
Telefont kapunk délben. 13 órakor a pataksörűi parkerdőben találkozunk, felnőtt vezetőnk vár pezsgővel, üdítővel. Álmosak vagyunk, fáradtak, de negyed kettőkor már kint vagyunk huszonhatan. Irány a tó, a jég, a természet. Itt köszöntjük az év első napját. Egy óra együttlét vidámságban, s rájöttünk, milyen egyszerűen lehet örömet okozni egymásnak. Hazafelé már az idős tagok és nagyszülők házaiban kötünk ki, ahol finom fánkkal és meleg itallal várnak bennünket.
