Soros egészségterv hírlevél
Nyomtatóbarát változat
Cím:
A közösségek szerepéről
Szerző:
Füzesi Zsuzsanna dr., Tistyán László dr.
Szám:
16
A hírlevélben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Pécs, Eger, Debrecen
Tárgyszavak:
közösség, szociológia
Megjegyzés:
Annotáció:

A Hírlevél 14. számában felvetett kérdésünkre, miszerint szabad-e beavatkozni az emberek mindennapi kultúrájába, s ha igen milyen módon, milyen közvetítő közegeken keresztül, úgy tűnik, már évekkel ezelőtt megtaláltuk a választ: mi a közösségekben találtuk meg azt a formát (közeget) melyen keresztül az emberek hétköznapi kultúrája a saját léptékük szerint változtatható. E válasz „helyességének” igazolására, a Soros Alapítvány Települési Egészségterv programja kínált egyedülálló lehetőséget.

Miért gondoltuk azt, hogy a közösségeknek valóban fontos, lényeges szerepe van az ott élők életminőségének javításában? Milyen különleges szerepekkel, funkciókkal rendelkezik, amely – a mi véleményünk szerint – alkalmasabbá teszi minden más formánál e feladat betöltésére?

A közösségeknek történetileg is lényeges, központi szerepe volt/van a népegészségügyben. A közösség kulcsfogalom a szociológiában, definiálása rendkívül sok szempontból lehetséges. Ebben a rövid írásban a közösségnek csak azon funkcióival foglalkozunk, amelyeket fontosnak tartunk az emberek életminősége, egészségi állapota szempontjából, s amelyek úgy segíthetik a betegségek megelőzését, az egészség megőrzését, fejlesztését, hogy a közösség kultúrájára, adottságaira, a közösség tagjainak motivációira építenek1.



A közösség: a közvetítő intézmények struktúrája

A közösség úgy is felfogható, mint olyan intézmények sokasága, amelyek jelentős szerepet játszanak a közösségi/társadalmi identitás kialakításában, s biztosítják a materiális és nem materiális erőforrásokat a közösség tagjai számára. Ez az intézményi struktúra magába foglalja a családot, az informális társadalmi hálózatokat, az egyházakat, az önkéntes egyesüléseket, a civil szervezeteket, a szomszédságot stb. Ez a struktúra közvetítő (mediátori) szerepet játszik a közösség és az egyén között, hiszen nemcsak tárháza a közösségi normáknak, értékeknek, hiedelmeknek, beállítódásoknak, de rendkívül jelentős hatása is van azokra, s ezen keresztül az egyéni viselkedésre (köztük az egészség-magatartásra). Közösség és egyén szoros kötődésben élnek, ezért az egyéni értékek, beállítódások és aktivitások változtatása a közösség támogatása nélkül nehezen képzelhető el. A közösség ezen túl kapocs az egyén és a szélesebb társadalmi környezet között: erősítheti vagy gyengítheti a társadalom normáit.
Az életminőség javításában, az egészség megőrzésében az előbbiekben felsorolt intézmények rendkívül jelentős szerepet játszanak, ezért befolyásolásuk (pl. a családé), erősítésük (pl. a szomszédsági kapcsolatoké), esetleg létrehozásuk (pl. a civil szervezeteké) fontos erőforrás és hatékony „befektetés”.


A közösség: kapcsolat a különböző szervezetek között

A közösség úgy is felfogható, mint fontos kapcsolat a különböző szervezetek, intézmények között egy adott településen, régióban stb. Egy településen az erőforrások – többé vagy kevésbé, de – mindig korlátozottak. E szűkös forrásokból kell biztosítani az egészséges ivóvíztől kezdve az egészségügyi ellátáson, oktatáson, kultúrán át, a környezetvédelemig szinte mindent, ami az élet alapvető és minőségi feltételeihez hozzátartozik. A szűkös erőforrásokért a különböző szervezetek, intézmények „versenyben” állnak egymással. Sok esetben a „verseny” nemcsak a több pénzért folyik, hanem pl. az önkéntes munkáért, az adott terület fontosságának (presztízsének) elismertetéséért, a média-figyelemért stb. Gyakran több szervezet is ugyanolyan, vagy hasonló szolgáltatást nyújt, s ebben is versenyeznek egymással2. Az együttműködés hiánya (sok esetben a konkuráló magatartás) a szűk források még kevésbé hatékony felhasználását eredményezi.

Éppen ezért szükség van olyan konszenzusra épülő módszerekre és gyakorlatra, amely a különböző szervezetek, intézmények, informális csoportok között koordinálhat és koalíciót hozhat létre. Ez a rendszer nem zárja ki az új „versenyzők” belépését sem, hogy minél több, jobb és ötletesebb módszer segítse az életminőség javítását. Itt a verseny tehát már arról is szól, hogy ki tud jobbat, érdekesebbet nyújtani.

Az eredmény nemcsak az erőforrások hatékonyabb felhasználásában mutatkozhat meg, hanem a helyi egészségpolitikák szélesebb alapon nyugvó, komplexebb kidolgozásában és megvalósításában is. Az egyéni versenyből csoportos lesz, annak összes pozitív hozadékával.


A közösség: hatalom

A „hatalmi struktúrák” (szervezetek, intézmények, véleményvezérek, befolyásos csoportok stb.) a különböző településeken döntő szerepet játszanak abban, hogy egyrészt definiálják az életminőségi, egészségi problémákat (azaz, hogy egyáltalán mit tekintenek problémának), másrészt, hogy mennyi forrást (szellemi, pénzügyi, technikai stb.) biztosítanak e problémák megoldására.

Az egyik legfontosabb szerep azonban, amit a közösségi hatalmi struktúra betölt, hogy meghatározza milyen kérdések kerülhetnek egyáltalán a közvélemény elé. Mivel a legtöbb egészségi, élet-minőségi kérdésnek politikai és gazdasági következménye is van, ezek visszahatnak a hatalmi struktúrákra. Így pl. a dohányzás nemcsak egészségi kérdés. Fontos gazdasági hatása is van (dohánytermelőkre, dohánygyári munkásokra, forgalmazókra, viszonteladókra, eladókra, a hirdetésből élőkre, a dohánytól valamilyen mértékben függő közösségekre, településekre, s természetesen az államra is)3. Hasonló gazdasági hatása van az étkezési szokások megváltoztatásának is az élelmiszer előállítókra (a kistermelőktől a feldolgozókig), az eladókra, az éttermekre stb. Ezek a következmények a hatalmi struktúra aktív vagy passzív ellenállását válthatják ki a változásokkal szemben.

A közvélemény, a közösség4 azonban nyomást is gyakorolhat e hatalmi struktúrákra, jelezve azt, mi a fontos, s a kevésbé fontos a számára, mire, miből, mennyit kell áldozni a közösségi erőforrásokból.

A közösségi erőforrások sajnálatos módon azok számára a leginkább elérhetetlenek, akiknek az életminősége nem éri el az adott közösségben elfogadható szintet, akik a legsúlyosabb egészségi problémákkal küzdenek. Ők a szegények, az aluliskolázottak, a munkanélküliek, a rokkantak, a fogyatékosok, a romák, a hajléktalanok és azok, akik egészségi állapotuk miatt „kizáródnak” a szűkebb-tágabb közösségből, mint például az elmebetegek, az alkoholisták (s várhatóan az AIDS betegek is).

Ezek a csoportok nagyon gyakran kimaradnak már a problémák definiálásából, a programok kidolgozásából, s az aktivitásokból. Ismerjük közös érvünket: „túl nehéz elérni őket”. S ez igaz is, hiszen egyéni problémáik oly súlyosak, hogy kevés idejük, energiájuk és forrásaik vannak a tágabb közösségben való részvételre és aktivitásra. Politikailag sem jelentenek releváns csoportot. Társadalmi és politikai izolációjuk miatt olyan programok és szolgáltatások céljaivá válnak, amelyek jószándékúak ugyan, de szinte bizonyosan bukásra ítéltek. A jószándékú beavatkozók pedig sikertelenségüket, frusztrációjukat előbb-utóbb e csoportokra vetítik vissza, előtérbe helyezve az „áldozat vádolását”, fokozva az előítéleteket, s e csoportok marginalizációját, esetleg teljes kizáródását a közösségből.



1 A közösség fogalmáról, funkcióiról, működéséről, a közösségfejlesztés módszereiről és gyakorlati tapasztalatairól színvonalas hazai publikációk is napvilágot láttak. Ezek közül kiemelten ajánljuk Varga A. Tamás és Vercseg Ilona könyvét a közösségfejlesztésről. (Varga A. Tamás –Vercseg Ilona: Közösségfejlesztés, Magyar Művelődési Intézet, Budapest, 1998.)

2 A félreértések elkerülésére: nem a versennyel van probléma, hiszen a verseny – megfelelő formában, tisztességes játékszabályokkal – minőséget eredményez. Gyakran tapasztalható, hogy a szervezetek, annak érdekében, hogy a szűkös forrásokat megszerezzék, olyan feladatokat is vállalnak, melyek messze esnek kompetenciájuktól – ahelyett, hogy kooperálnának másokkal.

3 Becslések szerint ma Magyarországon kb. 30 ezer haláleset tulajdonítható a dohányzás következményeinek. Nincs azonban adatunk arról, hányan élnek a dohányból (pl. dohánytermelők, dohánygyári munkások, forgalmazók, viszonteladók, eladók, a hirdetésből élők, a dohánytól kisebb vagy nagyobb mértékben függő közösségek, települések stb.). Az állami bevételekre szoktak csak hivatkozni, mint jelentős, nem nélkülözhető forrásra, de azt nem tudjuk, hogy az előzőekben felsoroltakhoz képest vajon ennek milyen is az aránya. Az USA-ban, becslések szerint kb. annyian élnek a dohányból, mint amennyien meghalnak a fogyasztása miatt. (E. M. Barbeau: Displaced tobacco workers, public health, and tobacco policy: moving beyond jobs versus health. PhD Dissertation, 1998.)
Érdemes lenne egyszer végiggondolni, mi történne pl. Pécs, Eger, vagy Debrecen városával, ha bezárnák a dohánygyárakat? Mekkora adóbevételtől és szponzori pénzektől esnének el ezek a közösségek (a sporttól az egészségügyi intézményekig a dohánygyárak támogatási tevékenysége rendkívül kiterjedt). Hány munka-hely szűnne meg, s mindezekhez vajon hogyan viszonyulnának a város politikusai, döntéshozói, vagy a lakosság?

4 Minél erősebbek ezek a közösségek, minél fejlettebb a civil társadalom, a hatalmi struktúrák annál átláthatóbbak, tevékenységüket annál inkább a nyilvánosság előtt kell, hogy végezzék. Így nem csupán kontrolálhatóbbak, de a közösség által befolyásolhatóbbak is.
Füzesi Zsuzsanna – Tistyán László
Soros egészségterv hírlevél