Soros egészségterv hírlevél
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Egészségterv Konferencia Erdőkertesen
Szerző:
Szám:
17-18
A hírlevélben lévő
Nevek:
Szőke Katalin, Kishegyi Júlia dr.
Intézmények:
Települések:
Erdőkertes
Tárgyszavak:
Megjegyzés:
Annotáció:

„A józan ész azt diktálja, hogy vegyünk egy módszert és próbáljuk ki. Ha nem jó, ismerjük el őszintén, és próbálkozzunk egy másikkal. De a legfontosabb, hogy próbálkozzunk valamivel.”
(Franklin D. Roosevelt)

Erdőkertes próbálkozott, és nem is hiába, hiszen Gyermekjóléti Szolgálata az Egészségterv pályázatokon három alkalommal bizonyult sikeresnek. A Soros Alapítvány támogatásának, valamint a településen élő és tevékenykedő vállalkozók adományainak, az Önkormányzat segítségének, valamint közel 80 család kétkezi munkájának köszönhetően újjáépült a volt úttörőtábor. A tábor immáron harmadik alkalommal várja a település és a környék gyerekeit, akik hét héten keresztül tartalmasan tölthetik el a nyári szünidőt.

A Soros Alapítvány és az Erdőkertesi Gyermekjóléti Szolgálat 2001. március 30-án a Pest megyei települések részére Egészségterv Konferenciát szervezett. A tanácskozáson olyan települések képviselői vettek részt, melyek a Soros Alapítvány Egészségterv pályázatán sikeresen, vagy sikertelenül, valamint új pályázóként szerepeltek.

Szőke Katalin és Dr. Kishegyi Júlia előadásukban a civil szerveződések és az önkormányzati testületek jó kapcsolatának kialakítását emelték ki. Szóltak a programban résztvevők felkészültségéről, a Fact Alapítvány által szervezett tréningekről, és arra buzdították a konferencia résztvevőit, hogy olyan lehetőségeket, formációkat próbáljanak kialakítani, melyek kistérségi vagy regionális összefogással a településen élők életszínvonalát és közérzetét javítják.

A konferenciát a helyi Foltvarró Klub, az AluRock Kft., a Rózsahegyi Kft., a Mullit Kft. és az Erdőkertesi Amatőr Kollégium támogatta és színesítette kiállításával. A konferencián 55 fő vett részt Pest megye 11 településéről. Főként a Gyermekjóléti Szolgálat dolgozói, a polgármesterek, és a civil szerveződések képviselői jöttek el. Pályázatokról beszéltek és megosztották élményeiket, sikereiket és kudarcaikat. E beszámolókat Dr. Kulin Sándor Budakalászról, Kara Zsuzsanna Ipolytölgyesről, Tóth Ilkó Mihályné Kartalról, Dr. Matejka Zsuzsanna a Misszió KHT-tól és Nagyné Gábor Csilla az Erdőkertesi Gyermekjóléti Szolgálattól tartották.

Megtisztelte konferenciánkat Kátai Gábor a Közép Magyarországi Mobilitás Szolgálat vezetője is, aki az Ifjúsági és Sportminisztérium képviseletében pályázati lehetőségekről tájékoztatott. Kátai Gábor a kistérségi megmozdulásokat vizsgálta, s ezen tapasztalatokat is felhasználják a jövőben kiírt pályázatok témájához.

A tanácskozás délutáni óráiban témakörök szerint rendeződött csoportokra bontva, közösségfejlesztővel gondolkodtunk tovább. E nagyon kreatív és formabontó foglalkozások során mindenkinek lehetősége volt arra, hogy elképzeléseit, problémáit elmondhassa. Felírtuk, mik lehetnek egy sikeres pályázat alapvető feltételei, és akik már nyertek pályázatot, részletesen beszámoltak sikereikről és a megoldás esetleges nehézségeiről. Az egyik „nem nyert” próbálkozó elmondta, hogy így is megvalósították elképzelésüket, bár szerényebb feltételek között. Az Egészségtervvel azok is jól jártak, akik végül nem kaptak pénzt pályázataik után, hiszen nekik is lehetőséget adott, hogy jó ötleteket fogalmazzanak meg.
Fontos, hogy a résztvevők bevonták az embereket olyan személyüket érintő és környezetüket védő programokba, mely nem csak egészségüket védi, de szorosabbá fűzi a közösséget is. Sok új elgondolás is megfogalmazódott, sőt régóta aktuális, de nehezen megvalósítható témákhoz (pl. a drogfogyasztás megelőzéséhez) is jól alkalmazható gyakorlati módszereket kaptunk.

Mindannyian egyetértünk abban, hogy a települések közti kommunikációs csatornát fejlesztve, nagyobb hatékonysággal dolgozhatunk. Szükséges és elengedhetetlen egy település életében a civil szféra bevonása, hiszen e cél eléréséhez nem csupán ki kell találni valamit, azt meg is kell valósítani. A társadalmi támogatottság, az erő pedig a civil szerveződések kezében van. Hogy e szerveződés kistérségi, regionális, avagy a településen belüli, mindig az adott probléma határozza meg. Bizony sok anyagi és humán segítségre lenne még szükség ahhoz, hogy legalább alapszinten segíteni tudjunk ezeken a mindenkit érintő problémákon.

A konferencia értékét és eszméjét magunkba szívva váltunk el késő délután. Új barátságok, ismeretségek kötődtek, és büszkén dicsekedhetünk vele, hogy a következő héten az Iskolai SzMK egyesületté alakulásának alapkövét is letették.

Gyermekjóléti Szolgálat, Erdőkertes

Soros egészségterv hírlevél