Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
KisVÁROS program
Kiíró:
Gyökerek és Szárnyak Alapítvány
Határidő:
05/19/2024
Érvényes:
05/19/2024
Tárgymutató:
közösségfejlesztés
Pályázhat:
Olyan közösségi vezetők jelentkezését várjuk, akiknek nem csak a közösségük jövőjét illetően vannak elképzeléseik és elköteleződésük, hanem az ahhoz vezető útról és az azon járó csapatról is
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>

KisVÁROS program
Érdemes
maradni!

Célunk a kisvárosokban élő és dolgozó közösségi emberek megerősítése, akik szellemi közeget teremtve, helyi erőforrások mozgósításával valósítják meg az ott élők elképzeléseit.

A CSELEKVŐKET TÁMOGATJUK
A változás helyben kezdődik. Hiszünk a jó példákban, a közös cselekvés erejében és a tenni akarásban. A minket körülvevő tehetetlenségben és megosztottságban szükségünk van olyan kezdeményező egyénekre, akik helyben tudnak és akarnak cselekedni egy szolidárisabb, nyitottabb közösségért. A KisVÁROS program olyan közösségi vezetőket támogat, anyagilag és szakmailag, akik saját közösségükben hatnak. Ha Te is közéjük tartozol, van egy ügyed, csatlakozz hozzánk!

MI A KISVÁROS PROGRAM?
Célunk a kisvárosokban élő és dolgozó közösségi emberek megerősítése, akik szellemi közeget teremtve, helyi erőforrások mozgósításával valósítják meg az ott élők elképzeléseit.
Olyan programokkal dolgozunk, amelyek
- fontosak a helyi embereknek,
- megmutatják, hogy képesek a saját ügyeiket a kezükbe venni,
- közös értékek erősödnek általa mint a kreatív kapacitás, az autonómia, vagy a megújulás képessége.
Ennek érdekében 3 évre szóló pénzügyi és szakmai támogatást nyújtunk azoknak, akik eredményesen pályáznak.

Ez egy fejlesztő támogatás, nem általános célú. Helyi szervezetekben megvalósuló, a helyi közösség összefogását, ügyeinek támogatását szervező, fejlesztő programok megvalósításához szeretnénk hozzájárulni két szálon: szakmai együttműködéssel és kíséréssel, valamint pénzügyi támogatással.

- Szakmai támogatásunk célja adott: úgy támogatni a helyi vezetőket és csoportjaikat, hogy megerősödjenek helyi szerepükben, működésükben megjelenjen támogató, helyi forrásokat allokáló funkció. A szakmai támogatás iránya kettős. A vezetői képességek és a szakmai kapcsolati háló megerősítése mellett foglalkozunk a helyi erőforrásokkal, a valós helyi szükségletek azonosításával és forrásokat mozdítunk érdekükben.
- Pénzügyi támogatásunk kerete 4,5 millió Ft, melyet 3 egymást követő évben csökkenő mértékben vehetnek igénybe. A pénzügyi támogatás felhasználása a GYSZA részéről - a továbbosztástól eltekintve - nyitott, korlátot elsősorban szakmai szempontok szabhatnak a későbbiekben.

MIÉRT PONT KISVÁROSOK?
Vannak globális jelenségek, melyekre csak lokálisan lehetünk hatással: információhiány, elszigetelődés, feszültség, az együttműködés hiánya, félelem, közöny, elidegenedés stb. Hagyományosan a kisvárosok jobban ki vannak téve a negatív társadalmi tendenciák lecsapódásának, mint a nagyok, de tagoltabb kapcsolatrendszerük és több alternatívájuk van a társadalmi kihívások helyi válaszainak kidolgozásához, mint a falvaknak vagy a nagyvárosoknak:
- nem laknak benne sokkal többen mint 20 ezer fő, városi rangja van, vannak központi funkciói a közösség felé és a kisvárosi lét mint kulturális állapot megfogalmazódik a településen élőkben;
- valódi potenciállal rendelkeznek a közösségükért valóban elkötelezett helyi vezetők személyében, hiszen a kötődés erős érzés, mobilizálja az egyéneket és a csoportokat, hogy közösségükért tegyenek;
- a helyi közösségnek működőképes intézményeik vannak, így könnyebben mozgósítható a helyi intellektuális kapacitás;
- léteznek helyi hősök, akik hagyományosan szerepet vállalnak az emberek életének jobbá tételében, ők valódiak és megszólíthatók a közösség ügyeiben.

KIKNEK AJÁNLJUK?
Olyan közösségi vezetők jelentkezését várjuk, akiknek nem csak a közösségük jövőjét illetően vannak elképzeléseik és elköteleződésük, hanem az ahhoz vezető útról és az azon járó csapatról is. Akik szívesen gondolkodnak elképzeléseikről, terveikről másokkal, akik nyitottak a tanulásra és új tapasztalatok szerzésére. Akik kisvárosban élnek és közösségben gondolkodnak. Jól ismerik a településüket, van elképzelésük annak fejlesztéséről. Ismernek másokat helyben, de szívesen vennének új, településen kívüli kapcsolatokat is. Cselekvők és nyitottak a változásra, bátrak, de nem vakmerők.

MI A GYSZA SZEREPE?
Támogató szervezetként közösségek létrehozását és fejlesztését támogatjuk szakértelmünkkel és pénzzel. Hiszünk abban, hogy a közösségi vezetőknek jelentős szerepe van a saját és az ott élők környezetének jobbá tételében. Fontos, hogy a vezetőnek ne csak az adott közösség jövőjét illetően legyen elképzelése és elköteleződése, hanem az ahhoz vezető útról és az azon járó csapatról is. Ez a mi beavatkozásunk terepe. Kapcsolatainkkal, eszköztárunkkal, tudásunkkal szeretnénk teret és jövőt biztosítani a kisvárosokban élők kezdeményezéseknek.

JELENTKEZÉS MÓDJA
A közösségi vezetők kiválasztása két körben történik. Az első körben az értékelők az írásos pályázatok ("JELENTKEZÉS" gombra kattintva elérhető űrlap) alapján kiválasztják azokat, akikkel a következő körben egy online vagy személyes találkozó alkalmával megismerkednek. A beszélgetést követően a szakmai tervet beadó pályázók közül kerül kiválasztásra június végéig a program 6 támogatottja.

Jelentkezési határidő: május 19. vasárnap
https://gy-sz.hu/kisvaros/





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum