Soros Alapítvány Évkönyv 2002
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet

Önfejlesztő roma iskolák


2002-ben a Soros Alapítvány meghirdette és elindította a korábbi sikeres önfejlesztő iskolai pályázatokon alapuló Önfejlesztő roma iskolai képzés-sorozatát. Ebben a programban olyan általános iskolák tanárcsoportjai vettek részt, amelyek fontosnak tartják a cigánygyerekek integrált oktatáshoz kapcsolódó helyi szintű pedagógiai programok kidolgozását megvalósítását vagy felülvizsgálatát, és így a gyerekek iskolai sikerességét biztosító, integrált oktatásra irányuló pedagógiai modellek kifejlesztését és elterjesztését. A képzéseken 30 település 5 fős csoportjai vettek részt. Három pedagógus (az iskola igazgatója vagy valamelyik helyettese, és lehetőség szerint egy alsós és egy felsős pedagógus), egy fő helyi cigány kisebbségi önkormányzati képviselő, és egy fő a település szociális feladatait ellátó szakember. Ezzel a csoportösszetétellel lehetőség teremtődött az egyes településeken ugyanazon cél érdekében – sok esetben elkülönülten – dolgozó szervezetek együttműködésének kialakítására, illetve szorosabbá tételére.

A kiválasztott csoportok 3x5 napos tréningen vettek részt, amely magában foglalt két 60 órás akkreditált továbbképzési programot is. Kizárólag csak azon csoportok jelentkezését fogadta el a kuratórium, amelyek vállalták, hogy minden csoporttag a képzés teljes időtartama alatt jelen van, és a programban aktívan közreműködik.

A 2003. évben a résztvevő iskolák meghívásos pályázaton vehetnek részt a saját maguk által kidolgozott helyi roma pedagógiai program bevezetésének támogatására.

A képzések technikai lebonyolítása működő program keretében történt.

Általános Iskola és Napköziotthcmos Óvoda, Tiszaroff
Általános Iskola és Óvoda, Görgeteg
Állalános Iskola, Kokad
Általános Iskola, Magyarmecske
Általános Iskola, Tereske
Arany János Általános Iskola és Szakiskola, Eger
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Speciális Óvodája és Általános Iskolája, Kiskörös
Általános Iskola, Bagamér
Bartók Béla Általános Iskola, Bálonyterenye
Bem úti Általános Iskola és Óvoda, Ózd
Benedek Elek Általános Iskola, Alsózsolca
Dr. Földi János Általános és Művészeti Iskola, Hajdúhadház
Egressy Béni Általános Iskola, Gyöngyös
Éltes Mátyás Általános Iskola, Miskolc
Fazola Henrik Általános Iskola, Miskolc
Fekete László Általános Iskola, Szenna
József Attila Általános Iskola, Miskolc
Kossuth Lajos Általános Iskola, Tatabánya
Kölcsey Ferenc Általános és Szakiskola, Hodász
Községi Általános Iskola, Egyházasgerge
Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola, Ónod
Móra Ferenc Állalános és Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda, Nyíribrony
Néri Szent Fülöp Általános Roma Iskola, Sepsiszentgyörgy
Óvoda és Általános Iskola, Csökmő
Önkormányzati Akadémia, Budapest
Öveges József Általános Iskola és Napköziotlhonos Óvoda, Páka
Prizma Általános Iskola és Óvoda, Logopédiai Szakszolgálat, Budapest
Hecsky Klára ÁMK Általános Iskola, Tiszabura
Reguly Antal Általános Iskola és Társintézményei, Baktalórántháza
Rózsahegyi Kálmán Állalános Iskola és Diákotthon, Gyomaendrőd
Széchenyi István Általános Iskola, Arló
Tiszabő, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Tiszabő
Tömöri Pál Általános Iskola, Sajóvelezd

A képzések színvonalát az Önkormányzati Akadémiai munkatársai és Mészöly Gábor szakértő közreműködése biztosította. A képzésen az alábbi iskolák és települések képviselői vettek részt.

5 360 000 Ft

Mészöly Gábor, Budapest
Az önfejlesztő roma iskolák képzésen a pszichológiai tréning megtartása
300 000 Ft
Önkormányzati Akadémia, Budapest
A Roma Önlejtesztő program larlalmi elemeinek összeállítása, a tréningek szakmai programjának megvalósítása, a tréningek lebonyolításához szükséges személyi háttér
4 650 000 Ft
Tartalom>>
Következő fejezet >>