Soros Alapítvány Évkönyv 2001
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Nyitott ház

A Nyitott Ház zömében ingyenes szolgáltatásait 2001. május 14. és december 31. között (heti négy napi nyitva tartással) 1268 esetben vették igénybe. A megkeresések kb. 5%-ban e-mailen, 10%-ban telefonon és 85 %-ban személyesen történtek. Az érdeklődők egyharmada civil szervezet létrehozásának módjával kapcsolatban kért tanácsot, egyharmada újonnan alakult szervezet fejlesztéséhez kért segítséget. A harmadik harmadot jól működő régi szervezetek alkották, amelyek további lehetőségek, együttműködések keresésével fordultak a központhoz. Általában elmondható, hogy a szervezetek egyik legnagyobb problémája a forrás, a hely és az eszközhiány. A tanácsadások igen népszerűek voltak, összesen 244 esetben vették igénybe a civil szervezetek.
A tanácsadás mellett igen jelentős igény volt a számítógép és az Internet használatára. Sokan itt találkoztak először a komputerrel, így annak használatát is a Szolgáltató Központban sajátították el.

Nonprofit szervezetek, érdeklődők részére igénybe vehető szolgáltatások:

Információszolgáltatás, tanácsadás
Civil szervezet létrehozása, működése, együttműködési lehetőségek stb.
Adatszolgáltatás
Nonprofit szervezetek, adományozók adatbázisában tájékozódás
Pályázati, pályázatírási lehetőségek, adatlapok
Nyomtatás, másolás
Internet és számítógép használati lehetőség
Folyamatos, korlátlan Internet hozzáférés 10 számítógépen;
különféle civil weblapok, adatbázisok, szolgáltatások elérése Interneten
Elektronikus Hírlevél Megrendelhető
Szaktanácsadás az alábbi témakörökben: Adó és könyvelés (térítéses)
Jog (térítéses)
Informatika Pályázatírás
Nonprofit marketing és PR
Pályázatokkal, üzleti tervezéssel kapcsolatos pénzügy Humán-erőforrás, ösztönzés, értékelés
Szervezetfejlesztés, változás-menedzsment
Szervezeti stratégia-építés
Nonprofit szakkönyvtár
2500 iktatott magyar és angol nyelvű kiadvány, szakképzett könyvtáros, ingyenes könyvtárhasználat letéttel
A könyvtár állományában több mint két és félezer különböző kiadvány található. A könyvek többsége a nonprofit szektorral, az alapítványok, egyesületek és egyéb civil társulási formák léthozásával és alapításával, az önkormányzati kapcsolatokkal, a pályázatokkal, pályázatírással, a támogatásokkal, az ösztöndíjakkal foglalkozik. Számos könyv tanulmányi lehetőségekkel (külföldi és belföldi), továbbképzéssel, tréningekkel, forrásteremtéssel és adománygyűjtéssel kapcsolatos. Ezen kívül találhatók könyvek civil marketing és menedzsment a Public Relations, a stratégiák és kampányok, gazdasági-gazdálkodási kérdések, adó-, könyv- és számviteli problémák, jogi kérdések és az Európai Unió (csatlakozás, jogharmonizáció stb.) témaköréből.
A legkeresettebbek a forrásteremtéssel összefüggő kiadványok, a pénzszerzés, adománygyűjtés konkrét ügyeivel kapcsolatban fellelhető kiadványok voltak. Ezenkívül sok alapítás előtt álló civil szervezet leendő munkatársa, valamint szakdolgozatot készítő diák látogatott a könyvtárba.

Támogatott pályázat

Nonprofit Információs és Oldató Központ Alapítvány, Budapest
A Szolgáltató Központ működésének elősegítése
7 300 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>