Soros Alapítvány Évkönyv 1989
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
DEMOKRATIKUS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA
Az MTA-Soros Alapítvány Bizottság 1989 tavaszán hirdette meg az un. „demokrata" pályázatot. A kiírást az á szándék vezette — egybecsengően a Soros Alapítvány nyitott társadalmat támogató filozófiájával —, hogy segítséget nyújtson az indulás nehézségeivel küszködő helyi és országos kezdeményezéseknek, egyesületeknek, szervezeteknek és lapoknak. Érdemes emlékezetünkbe idéznünk, hogy ez volt az az időszak, amikor Magyarországon már alapjaiban megrendült az egypárti diktatúra, viszont a pluralista társadalom még csak csírákban létezett. A szabad szerveződésnek, vállalkozásnak ekkor már nem elsősorban jogi, hanem anyagi akadályai voltak, így született meg az ötlet, hogy az Alapítványnak támogatni kellene azokat a kezdeményezéseket, amelyek a demokrácia megteremtését, s a sokszínű vélemények megjelenését szolgálják.
Természetesen a lehetséges pályázók körét így igen szélesen értelmeztük, de a nagyon dinamikus, s szinte hétről-hétre változó hazai folyamatokat nézve nem lett volna tanácsos szűkebb meghatározást kialakítani. A pályázati kiírás az esetleges támogatást az induláshoz szükséges infrastruktúra megteremtésére ajánlotta.
E pályázati kategória — mint az előre sejthető volt — gyorsan népszerű lett, s 1989-ben 353 anyag érkezett be az ország szinte minden pontjáról. A pályaművek igen vegyes képet mutattak, és néhány besorolási kategóriáról külön is érdemes szót ejteni.

1. A lapok csoportja külön területként került elbírálás alá.
Az Alapítvány főként azokat a sajtótermékeket kívánta támogatni, amelyek vidéken nehéz helyzetben kísérleteznek a független (és színvonalas!) sajtóval, továbbá a jelentős kulturális, társadalmi értéket képviselő kiadványoknak nyújt segítséget.

2. A cserkészek esetében ugyancsak nehéz helyzetben volt az Alapítvány, ugyanis a cserkészmozgalmat erős belső ellentétek osztották meg, ráadásul jelentős összegekre lett volna szükségük, például ingatlanvásárláshoz. A Bizottság végül a gyerekek számára szükséges felszerelések beszerzését támogatta.

A pályázat összességében sikeresnek volt tekinthető, hiszen az ország majdnem minden táján működő szervezetek kerültek kapcsolatba az Alapítvánnyal. Pótolhatatlan s máshonnan meg nem szerezhető segítséget tudtunk nyújtani az ébredező magyarországi civiltársadalom kialakulásához az átmeneti időszakban.
1989-ben a Bizottság az alábbi 157 pályázatnak nyújtott e kategóriában támogatást 44 millió forint, 49 db fénymásológép, 26 db számítógép, 12 db telefax, 6 üzenetrögzítő és 3 lézerprinter formájában.
A pályázatok elbírálásában a Bizottság tagjain kívül felkérésre részt vett Hankiss Elemér és Sólyom László is. A támogatást az új, demokratizálódó szervezetek többségükben a szervezeti feltételek megteremtéséhez, az általános működés beindításához kapták. E kedvezményezett szervezeteket a következő táblázatban soroljuk föl:


A pályázó neveTámogatás
Ft
    Eszköz
A Lap Szerkesztősége — Budapest
500 000
AB Független Kiadó— Budapest
200 000
Abasári Faluépítő Egyesület
200 000
    fénymásológép
AETAS—Harmadkor Szerkesztősége —Szeged
    számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Aranyhíd Kiadó — Veszprém
300 000
Bajcsy-Zsilinszki Endre Baráti Társaság — Budapest
100 000
    fénymásológép
Bajza János Kulturális és Hagyományőrző Egyesület— Gyöngyös
    fénymásológép
    és számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Baloldali Alternatív Egyesülés — Budapest
    fénymásológép
Beszélő Szerkesztősége — Budapest
6 500 000
Bicskei Városképviseleti Egyesület
    fénymásológép
Egyesülete
Boglárlellei Független Közéleti Klub
50 000
Budapesti Tudományegyetemek Baráti
    fénymásológép
Budaörsi Állampolgár Kör
50 000
Bácskapocs c. lap — Kecskemét
    számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Central Klub — Budapest
800 000
Csereháti Településszövetség
400 000
Cseszneki Kalendáriumi Baráti Kör
150000
CULTORES PACIS Katolikus Papi Társulat
70 000
DEMOKRATA c. politikai kulturális lap— Budapest
350 000
    fénymásológép
Demokrata Műhely — Nyíregyháza
100 000
    fénymásológép
Diákújságírók Országos Egyesülete
200 000
    számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Duna Kör — Budapest
300 000
    fénymásológép
Dunakeszi Katolikus Pasztorációs
Munkacsoport
    fénymásológép, diavetítő
Dél Kelet Szerkesztősége — Békéscsaba
    számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Emberi Jogok Magyar Ligája —Budapest
50 000
    fénymásológép
Erdélyi Magyarok Egyesülete —Budapest
200 000
    fénymásológép
Erdélyi Tudósítások — Budapest
1 000 000
Eszperantó Turista Klub — Budapest
50 000
Esztergomi Kulturális Egyesület
100 000
Evangélikus Ifjúsági Szövetség— Budapest
100 000
Fiatalok az Egyesült Európai Kultúráért Egyesület— Budapest
100 000
FIDESZ Pécsi Csoportja
100 000
FIDESZ Pápai Csoportja
600 000
    fénymásológép
FIDESZ Szombathelyi Csoportja
200 000
    fénymásológép
FIDESZ Váci Csoportja
Független Jogvédő Szolgálat —Budapest
600 000
    fénymásológép
Független Jogász Fórum — Budapest
300 000
    Fénymásológép
Független Környezetvédő Csoportok —Budapest
    fénymásológép, számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Független Szakszervezetek Szegedi Ligája
    fénymásológép, számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Független Ökológiai Központ —Budapest
910 000
Gödöllői Ellenzéki Klub
245 000
    fénymásológép, számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Harmadik Part Szerkesztőség —Budapest
200 000
Határ-Szél Szerkesztőség— Nyíregyháza
    számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Heves megyei Erdélyi Szövetség
    fénymásológép
Holocén Természetvédelmi Egyesület —Miskolc
279 000
Humanitás Demokratikus Gyógypedagógiai Szakszervezet— Gödöllő
    Fénymásológép
Improvizációs Műhely Kulturális Egyesület— Nyíregyháza
360 000
INDEX Hír- és Sajtószolgálat — Budapest
    Telexgép
Janus Pannonius Tudományegyetem TDDSZ Csoport—Pécs
100 000
Kalevala Baráti Kor — Budapest
300 000
Katalizátor Iroda — Budapest
    Fénymásológép
Kelenföldi Lakóközösség
100 000
Kelet-Nyugati Párbeszéd Hálózat Kör —Budapest
100 000
Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság —Budapest
100 000
Kisebbségek c. lap—Budapest
300 000
Külváros Szabadelvű Várospolitikai Lap —Pécs
    Számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Kék Lista — Budapest
300 000
Közművelődési Egyesület—Hatvan
100 000
    Fénymásológép
Kos Károly Céh — Budapest
100 000
Liberális Demokrata Közgazdász Kör —Budapest
120 000
Liberális Klub — Budapest
100 000
    Fénymásológép
Liget Fórum Nyilvánosság Munkacsoport (MDF) — Budapest
    Fénymásológép
Magyar Demokrata Fórum Környezetvédelmi Bizottsága —Szolnok
200 000
Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület— Budapest
100 000
    fénymásológép
Magyar Pszichológiai Kamara—Budapest
100 000
    Fénymásológép
Magyar— Román Baráti Kör — Pécs
100 000
MDF Hírlevél Szerkesztőség— Budapest
    számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Menedék Bizottság — Budapest
436 000
Mécs című lap — Budapest
20 000
Nagycsaládosok Egyesülete —Székesfehérvár
38 000
Nagycsaládosok Országos Egyesülete —Budapest
200 000
Nagycsaládosok Országos Egyesülete —Sopron
100 000
Nappali Ház — Budapest
300 000
Nyilvánosság Klub Országos Egyesület
400 000
Pataji Hírlap Szerkesztősége
100 000
Perem Klub — Budapest
200 000
Petőfi Kulturális és Hagymányörző Egyesület— Szentendre
200 000
Phralipe — Tatabánya
200 000
    Fénymásológép
Politikai Ismeretterjesztő Kör —Budapest
300 000
Prés című közéleti lap Szerkesztősége —Gyöngyös
120 000
Pécs—Baranyai Értelmiségi Klub
300 000
Párbeszéd Szerkesztősége — Budapest
600 000
Raoul Wallenberg Egyesület— Budapest
400000
    Fénymásológép
Raoul Wallenberg Egyesület — Pécs
270 000
Recski Szövetség—Budapest
400000
    Fénymásológép
Reflex Környezetvédő Egyesület —Győr
650 000
Republikánus Kör—Budapest
200 000
Rákóczi Szövetség—Budapest
100 000
Scarbantia Cserkészcsapat — Sopron
160 000
Somogyország Kiadó és hetilap — Kaposvár
    fénymásofógép, számítógép szövegszerkesztő programmal
Szegedi Katolikus Ifjúsági Klub
400 000
Szegényeket Támogató Alap — Budapest
1 020 000
    fénymásofógép, számítógép szövegszerkesztő programmal
Szolidaritás Szakszervezeti
Munkásszövetség — Budapest
150 000
Századvég— Budapest
    fénymásofógép, számítógép szövegszerkesztő programmal
Ságújfalui Faluszépítő és Művelődő Egyesület Tarjáni Tükör c. lap
—Salgótarján
50 000
    számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Tiszaföldvári Polgárok Társulata
100 000
Tiszavasvári Város- és Érdekvédő Akciókör
    Fénymásológép
Torkolat Szerkesztőség — Szolnok
200 000
    Fénymásológép
Tulajdonreform Kör— Budapest
120 000
Társadalomtudományi Akadémia
—Budapest
500 000
    Fénymásológép
Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete
—Budapest
100 000
    Fénymásológép
Váci Madách Kör
100 000
Vásárhelyi István Természetvédelmi Kör
—Budapes
150 000
Zalatáj Szerkesztősége — Zalaegerszeg
    telefax
Értelmiségi Egyesület — Szentgotthárd
200 000
    fénymásológép
Új Exodus folyóirat (A H it gyülekezete)
—Budaörs
300 000
    printer
Új Kilátó Irodalompártoló Egyesület
—Miskolc
    fénymásológép
Újpalotaiak Baráti Köre
    fénymásológép
2000 Irodalmi és Társadalmi Havilap
    számltógép, lézerprinter,
    szövegszerkesztő
    és Ventura program a lap
    szerkesztési munkájának
    segítésére
Balatonfüredi MDF
egészségügyi-oktatási program támogatására— írógépet, AMBU-fantornot, diavetítőt és videót vesznek a támogatásból
160 000
Budakalászi Baráti Kör Egyesület
a Kalász c. lap kiadásához
    számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Budakeszi Sziget Klub
információs bázis kiépítéséhez öngyógyltó csoport létrehozásához
100 000
    fénymásológép
Cigány Kultúrál is és Közművelődési Egyesület
az intézetből kikerült cigánylányok számára szervezett tanfolyamok költségeihez
200 000
Cserkészcsapatok Szövetsége
felszerelések (ruhák, sátrak) vásárlására, táborok és tanfolyamok szervezésére
600 000
    Fénymásológép
Dorogi Környezetvédelmi Egyesület
a támogatás felét az egyesület működésére, másik felét a krónikusan beteg gyermekek nyilvántartására fordítják
800 000
Eötvös József Tudományos-Kulturális Egyesület
az Eötvös Füzetek kiadására
150 000
Falufejlesztési Társaság— Budapest
akciókutatás céljára
500 000
FIDESZ
a szervezet infrastruktúrájának kiépítésére
3 200 000
    5 számítógép
    szövegszerkesztő programmal
    6 fénymásológép,
    6 üzenetrögzítő, 6 telefax és
    1 lézerprinter
FIDESZ Tatabányai Csoportja
előadássorozat szervezésére
72 200
FII CU NŐI Egyesület — Besence
használt mikrobusz vásárlására helyiségbérletre és lapkészítéshez
500 000,
Franciabarát Közösségek Társasága
használt mikrobusz vásárlásához
    20 000 DM
    forinttérítés ellenében
Független Szakszervezetek
Demokratikus Ligája a szakszervezetek akadémiájának támogatására
500000
Halálbüntetést Ellenzők Ligája
propaganda kampányra, kiadványokra
462000
Horváth Aladár — Miskolci Phralipe
cigány-népművelő program megvalósítására
150 000
Igen c. katolikus ifjúsági lap
fiatal újságírók ösztöndijára
400 000
Ipoly Hírügynökség— Balassagyarmat
az Ipoly c. újság támogatására
200 000
Körgát Klub — Szeged
Folyóiratokra
60 000
    2 db diktafon
Kávéház Öntevékeny Hallgatói Csoport — Nyíregyháza
előadásokra, útiköltségre
50 000
Magyar Cserkészszövetség
felszerelések (sátrak, egyenruhák) vásárlására, tanfolyamok és táborok szervezésére
600 000
Magyar Cserkészszövetség Leánycserkész Társelnöksége
a gyerekek számára szükséges felszerelések (sátrak, egyenruhák) megvásárlásához
100 000
Magyar Történészhallgatók Egyesülete — Budapest
irodatechnikára, kiadványokra kapcsolatfelvételre és konferencia szervezésére
200 000
Magyar Zsidó Kulturális Egyesület
a hazai zsidóság 1945 utáni történetének feldolgozására és az Ág és levél c. folyóiratra
400000
Mandátum Lap; és Könyvkiadó
a Korforduló c. lap támogatására
250 000
Miskolci Cserkészszövetség
sátrak vásárlására
120 000
Munkás c. lap — Budapest
a Munkás és a Szolidaritás c. lapok költségeihez 500 000
250 000
    fénymásológép
Nagycsaládosok Egyesülete — Pécs
mosógépre, varrógépre és szárítógépre
150 000
Országos Katolikus Vezetőképző
közösségvezető képzésre
500 000
Pedagógusok Demokratikus
Szakszervezete
a szakszervezet működéséhez és terembérletre
180 000
    Fénymásológép
Phralipe Független Cigány Szervezet
a budapesti szervezetnek 850.000.- Ft, a miskolci szervezetnek 300.000.- Ft
1 150 000
    2 db fénymásológép
Református Fiatalok Szövetsége
az előFutár c. kiadvány szerkesztéséhez
    Számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Szabad Szakszervezetekért Alapítvány
konferencia szervezésére
200 000
Szabadelvű Klub — Szeged
tiszteletdíjakra és nyomdaköltségre
200 000
Szada Baráti Köre
„órai history" archívum létrehozására
50 000
Szegedi Holnap Stúdió
a videostúdió dokumentáló tevékenységéhez szükséges technikai berendezések beszerzéséhez
200 000
Tatai Gimnázium Öregdiákjainak Egyesülete
az egyesület mártír tagjainak felkutatására és tehetséges fiatajok számára létrehozandó ösztöndíj kiírására
50 000
Tiszadobi Faluház
a Tubus c. lap kiadására és falukutatás támogatására
100 000
    Fénymásológép
Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
TDDS2 klub létrehozására
730 000
Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
a szakszervezet infrastrkúturájának kiépítésére
2 000 000
    2 fénymásológép,
    1 számítógép szöveg szerkesztő programmal,
    5 telefax
Történelmi Igazságtétel Bizottság
az 1956-os forradalom anyagainak feldolgozására és működési költségekre
1 800 000
    fénymásológép,
    számítógép
    szövegszerkesztő programmal
Vita Kiadó — Budapest
Kemény István munkáinak kiadására
550 000
Következő fejezet >>
Tartalom>>