Soros Alapítvány Évkönyv 2000
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Roma tanulók szakképzése

4 590 000 Ft

A program célja a roma tanulók ösztönzése és segítése a pályaválasztásban, és az első szakmájuk megszerzésében. Olyan szakképző intézmények, szervezetek, vállalatok, kisvállalkozók pályázhattak, amelyek-akik szakképzést és gyakorlati oktatást vállalnak, és utána segítenek a diákoknak szakmunkásként elhelyezkedni. A Kuratórium előnyben részesítette azokat a pályázókat, akik a keresett illetve hiányszakmák képzését támogatják, különös tekintettel a gyengébben tanuló, hátrányos helyzetű, legalább általános iskolát végzett roma diákokra. A kuratórium támogatta a képzéshez szükséges felszerelések, kellékek, segédanyagok beszerzését kisvállalkozók esetében a képzés ideje alatti ösztöndíjat, a vizsga költségeit a roma diákok esetleges tandíját amit a Soros Alapítvány a képzőknek közvetlenül fizet ki.
24 pályázat érkezett, amelyből 16 kapott támogatást.

Támogatott pályázatok

1000 Mester Alapítvány, Szigetszentmiklós – A roma tanulók felzárkóztatása, pályaorientációja, szakképzése a dán termelő iskola modellje szerint
300 000 Ft
Aranytű Szakmunkásképző Iskola, Dunaújváros – Vállalkozói inkubátorprogram: a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok szakmai és emberi megerősödéséért
300 000 Ft
Árpád Vezér úti Általános és Szakképző Iskola, Ózd – A tanműhely, a tankonyha felszereltségének fejlesztése
300 000 Ft
Belvárosi Szakképző Iskola, Nagykanizsa – Fodrász tanműhely kialakítása roma származású tanulók gyakorlati képzéséhez
200 000 Ft
Debreceni Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ, Debrecen – A roma kisebbség soraiból olyan közösségfejlesztők képzése, akik a környezetükben élőket össze tudják fogni, élvezik a társaik bizalmát, támogatását
300 000 Ft
Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Romano Kher, Budapest – A főváros területén közép-, illetve felsőfokú oktatásban tanuló cigány fiatalok ösztöndíjban részesítése, az Ösztöndíjközpont működéséhez szükséges felszerelések
300 000 Ft
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakképző Iskola és Kollégium, Szolnok – Profil bővítéséhez szükséges tárgyi feltételek biztosítása
200 000 Ft
Kerecsend Községért Jóléti Szolgálat Alapítvány, Kerecsend – Roma pályakezdő fiatalok felzárkóztatása szakképzéssel és előképzéssel
300 000 Ft
OKTAT 96 BT, Debrecen – 1 fő fodrásztanuló képzési költség önrészének támogatása
90 000 Ft
Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon, Makó – Eszközök igénylése a szakiskolai kertimunkás- és varrómunkásképzéshez
300 000 Ft
Pattantyús Ábrahám Géza Szakiskola, Sajószentpéter – Az építőipari és szociális irányú szakképzés fejlesztése
300 000 Ft
Remédium Általános Iskola és Szakiskola, Tatabánya – Hátrányos helyzetű roma fiatalok felzárkóztatása, szakmához juttatása, életesélyük javítása
300 000 Ft
Somogyi Cigányságért Kht., Kaposvár – Oktatóközpont (tanműhely) létrehozása a térségben élő szakképzetlen, elsősorban roma származású munkanélküliek számára
600 000 Ft
Szekeres Juciit, Budapest – Kézműves tanműhely beindításához varrógépek vásárlása
200 000 Ft
Szent Józset Katolikus Szakiskola, Egyházasgerge – A gyorsétkeztető szakma bevezetése, a képzéshez szükséges felszerelések, berendezések beszerzése
300 000 Ft
Vay Ádám Gimnázium és Szakmunkásképző Intézet, Baktalórántháza – A 9. évfolyamon szintmérés végzése, ennek alapján 4 csoport indítása
300 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>