Soros Alapítvány Évkönyv 1991
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
KÜLFÖLDI ÖSZTÖNDÍJAK

Az Alapítvány az 1991/92-es tanévre összesen hét külföldi ösztöndíjprogramra hirdetett pályázatot, melyekre egyetemi diplomával és megfelelő nyelvtudással rendelkező magyar állampolgárok pályázhattak. A programok alapvetően két csoportba oszthatók:

Általános program

Ennek lényege, hogy a pályázó maga választja ki azt az amerikai vagy bármely nyugati országban található felsőoktatási intézményt, vagy kutatóintézetet, ahol posztgraduális képzésben, szakmai továbbképzésben vagy kutatásban kíván részt venni. Az ösztöndíjprogram célja, hogy a szakemberek számára lehetőséget nyújtson a pályázók által benyújtott kutatási tervek megvalósításához a kiválasztott intézményben.
Időtartama 3-9 hónap, a megvalósítandó kutatási-továbbképzési programtól függően.
Beérkezett: 95 pályázat
A magyar szakértői bizottság kiválasztott 44 pályázatot.
Az Alapítvány New York-i bizottsága végül 14 pályázónak ítélte oda az ösztöndíjat.
Néhány esetben a fogadó intézmények résztámogatással járultak hozzá az ösztöndíjas út költségeihez.
A programra 138.394 USD-t fordított az Alapítvány.

Ösztöndíjasok:

NÉVORSZÁGINTÉZMÉNY
TUDOMÁNYÁG
Alexy MiklósCanadaHosp. for Sick Chüdren
03
orvostud.
Bonifetné Sz. MártaUSAJM.Katz Grad. School of Business
03
körny.véd.
Faragó BélaHollandiaRoyal Conservatory
06
zene
Gyenes GáborSvédorsz.Radiumhemmet, Karolinska Intézet
06
orvostud.
Kurusa ÁrpádUSAMIT
09
matematika
Laczkó TiborUSAUniv.of Stanford
09
nyelvészet
Nánai LászlóUSAN.Y.-i Áll. Egy. College át Fredon.
03
fizika
Némedi DénesFranciaországMaison des sciences de lliomme
09
szociológia
Rácz IstvánUSAUniversity of Chicago
09
fizika
Szávai Ferenc TiborNémeto.Stuttgart-Hohenheim Univ.
03
közgazdaság
Tóth ZoltánNémeto.Freie Universitat Berlin
07
történelem
Turcsányi IstvánNémeto.Klin. rechts dér Isat, Techn. Univ.
01
orvostud.
Varga MargitNémeto.Philipps Universitat Marburg
09
kémia
Végh ZsuzsannaSvédországKarolinska Dep. of Tumor Biology
09
orvostud.


A külföldi ösztöndíjak másik csoportjába tartoznak azok a programok, melyek keretében meghatározott egyetemek posztgraduális képzésére szóló ösztöndíjakat lehet megpályázni.

Idén az alábbi egyetemek szerepeltek a programban:

Oxfordi Egyetem, Anglia

Ennek a posztgraduális programnak a keretén belül a Soros Alapítvány doktori disszertációjukon dolgozó tudósoknak — minden kutatási területen — lehetővé teszi, hogy az Oxfordi Egyetemen tanuljanak. A pályázatokat az Alapítvány budapesti bizottsága válogatja, a végső kiválasztást pedig egy oxfordi szakemberekből álló bizottság végzi. Az oxfordi bizottság 5 posztgraduális és l posztdoktorát pályázónak ítélt oda ösztöndíjat.

A programra 45.231.- USD-t fordított az Alapítvány.

Ösztöndíjasok:

Bényei Tamás (posztgraduális)irodalom
Csomay Enikő (posztgraduális)* nyelvészet
Deák Ágnes (posztdoktorális)történelem
Hiripi Éva (posztgraduális) biológia
Jedlovszky Pál (posztgraduális) vegyészet
Kiss Szabolcs (posztgraduális)pszichológia

* A Reading-i Egyetemen (Anglia)


Leuven-i Katolikus Egyetem, Belgium

A Soros Alapítvány és a Leuven-i Katolikus Egyetem közös programja 1988-ban indult. Az egyetemmel kötött megállapodás szerint az Alapítvány 3 hónapos kutatói ösztöndíjak odaítélésére írt ki pályázatot a bölcsész- és társadalomtudományok terén, továbbá 9 hónapos posztgraduális, ill. posztdoktorális ösztöndíjakat ad bármely tudományág területén dolgozó, 35 év alatti kutatónak. A nyerteseket a Leuven-i Egyetem bizottsága válogatja ki, a döntőbe jutottakkal folytatott személyes beszélgetés és az eredményeik értékelése alapján.

Az Alapítvány 5524.- USD-t fordított a programra.

Győriványi Gábor
9 hó
teológia
Horváth Tamás
9 hó
számítástechn.
Kállay G. Katalin
9 hó
irodalom
KállayGéza
9 hó
nyelvészet
Molnár Attila Károly
3 hó
szociológia
Smajda Zita
9 hó
irodalom
Tallér András
9 hó
orvostud.
Tóth Gabriella
9 hó
nyelvészet


Rutgers Egyetem, New Yersey, USA

9 hónapos ösztöndíj az alábbi szakterületen: antropológia, filozófia, fizika, irodalom, mikrobiológia, operációs kutatások, politológia, pszichológia, történettudomány, urbanisztika. Korhatár 35 év. Az Alapítvány New York-i bizottsága 3 pályázatot fogadott el.

Az Alapítvány 43.603 USD-t fordított a programra.

Ösztöndíjasok:

Beck András irodalom
Orbán Katalin irodalom
Tallóczy Zsoltbiológia



New York-i Egyetem, USA

A New York-i Jogi Egyetem 1991-ben egy fiatal tudóst fogadott 9 hónapra a jogtudomány, filozófia és társadalomelmélet területén. Ez a program az etika, a politikai filozófia, a jogtudomány és a jogelmélet tanulmányozását foglalja magába. A program elvégzése Master of Law fokozat megszerzésére adott lehetőséget.
A programra 14.050.- USD-t fordított az Alapítvány.


Grmela Zoltánjogtudomány


Idén először kerültek meghirdetésre az alábbi egyetemi programok:

Bolognai Egyetem, Olaszország

A következő tudományterületeken kutató, 35 évnél fiatalabb diplomások pályázhattak posztgraduális ösztöndíjra: bölcsészettudomány, közgazdaságtudomány (főleg a kis- és középvállalatok menedzselése), vegyipari technológia, műszaki kémia és anyagtudományok, geológia, transzplantációs sebészet A pályázók közül a bolognai bizottság 9 főnek ítélt meg ösztöndíjat.

A programra az Alapítvány 33 338 USD-t fordított.

Ács Kurucz Zoltán közgazdaságtan
Bak Emese kémia
Bene Sándor irodalom
Dóber Zsuzsanna irodalom
Ezer Andrea irodalom
Jankovits Katalin régészet
Scholtz Kinga történelem
Sztanó László nyelv., irod.
Tóth Melindairod., film



Cambridge-i Egyetem, Anglia

A Soros Alapítvány és a Cambridge Overseas Trust közösen támogatott programja 9-11 hónapos ösztöndíjakat kínál matematikai, társadalomtudományi és bölcsészettudományi tanulmányok folytatására.
Az Alapítvány erre a programra 702 USD-t fordított.

Ösztöndíjas:

Somfai Anna történelem
Következő fejezet >>
Tartalom>>