Soros Alapítvány Évkönyv 1990
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
IFJÚSÁGÜGY



BKE Közép-Európai Nyelviskola Diákkör
Az egyetemen működő nyelviskola jellegében újszerű, mivel egyetemközi és külső érdeklődő számára egyaránt nyitott oktatási forma. A résztvevők fele egyetemi hallgató, a másik fele fiatal felnőtt tanár. További egy évre kaptak támogatást.
320.000 – Ft

BME Management Szakkollégium
A Szakkollégium kiemelt fontosságot tulajdonít a nyelvi képzésnek. Ezen kívül kilenc kurzust tartottak ebben az évben (beszédtechnika, szellemi alkotótechnikák, szervezéselmélet, döntéselmélet, előadói készségfejlesztés, stb.) További támogatást kaptak táborokra, nyelvtanfolyamokra, valamint könyvtárfejlesztésre.
500.000 - Ft, és 600 USD

Eötvös József Kollégium
Az Alapítvány 1986 óta folyamatosan támogatja a kollégium rehabilitációját, önállóvá válását. Ebben az évben a szakmai munka erősítésére, nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére, a könyvtár rendezésére, valamint az Eötvös Pályázatok díjaira kap a kollégium utoljára támogatást.
2.000.000 - Ft, és 3.000 USD

Jó Pajtás Szerkesztősége
A Jugoszláviában megjelenő Jó Pajtás és Mézeskalács című magyar nyelvű gyermeklap megjelentetésének támogatásara, valamint a hagyományos népművelő verseny megrendezéséhez kaptak támogatást.
2.500.000 – Ft

KLTE Bölcsészeti Szakkollégium
A szakkollégium 1987-ben alakult meg. Az idei tanévtől az Egyetem kollégiumában autonóm csoportként, önálló helyiségekben működhet. Nagyon korán és érzékenyen reagáltak a városban nagy számban megjelenő romániai menekültek problémáira, szinte megjelenésükkel egyidőben vizsgálni és segíteni kezdték őket a pszichológus hallgatók. Az új hallgatókat jelenleg leginkább a közép-európai történeti, művelődéstörténeti kutatás érdekli, de a csoportok között van egy ígéretesen működő zenei együttes is. Az újabb támogatást hét történeti, két irodalomtörténeti és egy zenei szekció számára, valamint házi versenyek díjazására és évkönyv összeállítására fordíthatják, valamint a „Kerékbetört életpályák" c. kötetet adják ki belőle.
890.000 – Ft

Lucidum Intervallum szerkesztősége
A pécsi joghallgatók lapját — a korábban illegitim információknak is köszönhetően —- új szerkesztőség adja ki. A lap négy számát, és a nemzetiségi identitással foglalkozó politikai hétvége költségeit fedezi az Alapítvány.
120.000 – Ft

Magyar Történészhallgatók Egyesülete
19 debreceni történészhallgató tanulmányi kirándulásra utazott Görögországba. Az Alapítvány vissza nem térítendő valutatámogatást adott részükre.
1.562 USD

MKKE Rajk László Szakkollégium
A szakkollégium az Alapítvány támogatásával új szakmai rendszert vezetett be, saját tanári kart alakított ki a diákok érdeklődése alapján. A kollégium az ezévi diákköri versenyeken is kiemekedően szerepelt. A mostani támogatást az új kollégiumi rendszer további működtetésére, elsősorban a tanárok fizetésére fordítják.
1.200.000 – Ft

Németh László Gimnázium — Budapest
A tavalyi tallini napok folytatásaként idén a Németh László Gimnázium hívta meg az észtek és finnek 30 fős küldöttségét. A vendégek ellátásáról fogadó magyar családok gondoskodnak. Vidéki kirándulások és kulturális programok megszervezéséhez kapták a támogatást.
60.000 – Ft

Németh László Szakkollégium — Szombathely
A szakkollégiumot 1987 óta támogatja az Alapítvány. Az idei oktatási évre programjukat alapvetően módosítani kívánják. A hallgatói autonómia növekedése a szakmai teljesítmények és műhelyek fontosságát előtérbe hozta, így a tudományos kutatás a reformpedagógiai kísérletekre irányul, a gyakorlati munka pedig továbbra is szociális jellegű. A mostani támogatást a szociális munka — jogi és pszichológiai tanácsadás, szegények támogatása, munkába állítása, stb. — továbbfejlesztésére, és Kelet-Közép-Európa szemináriumokra, valamint tanulmányi ösztöndíjakra fordítják.
670.000 – Ft

„Oxfordi kilencek" csereprogram
Az Eötvös-, a Bibó-, a Rajk- és a Széchenyi Szakkollégium 12 diákja kapott repülőjegy-támogatást és költőpénzt oxfordi látogatásukra.

Széchenyi István Szakkollégium
Két konferenciát rendeztek ebben az évben: „Zsidóság a magyar történelemben (XIX-XX. század)", és „A választások társadalomtudományi elemzése" címmel. Még ebben az évben a college-rendszer folytatásaként 10-12 kurzus beindítását tervezik. A támogatást a kollégiumi nevelőtanárok fizetésének kiegészítésére kapták, a számítástechnikai ismeretek elsajátításához pedig egy számítógépet kaptak.
850.000 – Ft

Veres Péter Gimnázium — Budapest
A kanadai Upper Canada College ismét megrendezte korunk kérdéseiről nemzetközi ifjúsági konferenciáját. A gimnázium öt diákja meghívást kapott a rendezvényre. A diákok és a kísérő tanár útiköltségének felét fizette az Alapítvány.
138.000 – Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>