Soros Alapítvány Évkönyv 1986
Nyomtatóbarát változat

14. ELŐADÓMŰVÉSZET


<<Tartalom
<<Előző fejezet

Színház

14.1. A budapesti Katona József Színház 18 500 dollár értékű video-felszerelést kapott. Ezt mind a próbák, mind az előadások rögzítésére használja, elsősorban a produkciók dokumentálása céljából. Külföldi vendégjátékokra és fesztiválokra például rendszerint videofelvételek alapján hívják meg a társulatokat.

14.2. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 1986-ban 600 000 forintos támogatást kapott hangtechnikai berendezések vásárlásához. Ezekre elsősorban zenés darabok előadásához van szükség.

14.3. A gödöllői Művelődési Központ 1986-ban 230 000 Ft támogatást kapott, hogy Beckett Godot-ra várva c. drámájának nagy sikerű kaposvári stúdió-előadását saját produkcióként felújítsa, továbbá, hogy megrendezze az Országos Stúdiószínházi Találkozót, ahol az évad stúdió-előadásait mutatták be.

14.4. A Műszaki Egyetem Szkéné színpada 1 680 000 forint támogatást kapott hazai és külföldi amatőr társulatok meghívására, az 1987-es nemzetközi mozgásszínházi találkozóra és műszaki berendezésekre. A Bizottság ezzel is elismeri, hogy az 1985-ben odaítélt támogatást (1 200 000 forint és 10 000 dollár) a Szkéné Színház jó célra fordította: előmozdította az amatőr színházi mozgalom fejlődését.

14.5. A Tanulmány Színház nevű amatőr színjátszó csoport három évre tervezett program keretében 1986-ban második éve részesült 500 000 forintos támogatásban. A kazincbarcikai amatőrszínházi fesztiválon minden főbb díjat elnyert (nagydíj, közönség díja, rendezői díj) a Szentivánéji álom előadásával. 1986-ban Szabadkán aratott vele sikert, 1987-re Oxfordba is meghívták.

14.6. Regős János, a Szkéné Színház és Somogyi István, a Tanulmány Színház rendezője 1985 és 86 fordulóján hét napos belgiumi tanulmányutat tett, s ehhez fejenként 510 dolláros és 8000 forintos utazási támogatást kapott a Bizottságtól. Brüsszelben részt vettek a nemzetközi színészképző szemináriumon. Értékes tapasztalatokat szereztek a színművészeti találkozón és alkalmuk volt vezető művészekkel konzultálni és kapcsolatot teremteni.

14.7. Malgot István és nyolc társa, a Hold Színház nevű alkotócsoport 1986-ban 1 800 000 forintos támogatásban részesült két évadra. A Budapesti Szabadtéri Színpadok Igazgatósága vállalta, hogy színpadra állítja a csoport előadásait. A támogatás fejenként és havonta 5000 forint összegű ösztöndíjat tartalmaz, továbbá a társulat felszerelésének és az előadások megvalósításának költségeit.

14.8. A Monteverdi Birkózókör nevű öntevékeny színházi csoport 1985— 86-ban összesen 300 000 forint összegű támogatást kapott, túlnyomórészt a színészek ösztöndíjára. 1986-ban hat nagysikerű előadást tartott, s ezután a Bizottság a következő egy évre 1 300 000 forintos támogatást szavazott meg a csoportnak. Ennek csaknem háromnegyedrésze a tizenhat résztvevő ösztöndíját fedezi.

14.9. Lengyel Pál színházi rendező 1985-ben két évre 300 000 Ft-os támogatást kapott, hogy amatőr színházi előadásokat hozzon létre. A Tatabányai Népház támogatásával a bányászváros művelődési központjában be is mutatott egy előadást 1986-ban, az együttműködés azonban a város gazdasági nehézségei miatt megszakadt. Közben 12 000 Ft-ért Lengyel Pál előkészítette egy újabb előadás szövegkönyvét, s 1986 végén a fennmaradó 288 000 forintot a Tatabányai Népház a Budapesti XI. kerület művelődési központjának utalta át: a jövőben Lengyel Pál itt folytatja tevékenységét.

14.10. A Bizottság 90 000 Ft-ot szavazott meg a dán Kirsten Dehlholm Budapesten 1986 novemberében tartott amatőr színházi előadásában részt vevő magyar színjátszóknak és zenészeknek. Kirsten Dehlholm „Terra Australis Incognita" című előadásában 12 magyar vett részt, a bemutatót az Almássy tári Szabadidő Központban tartották, s a produkciót benevezték az aarhusi nemzetközi fesztiválra. Utána nyugat-európai turnéra viszik a társulatot, és a körút újabb, átdolgozott budapesti előadással zárul majd. A vállalkozást a Dán Színházi Tanács is támogatja.

14.11. Monori Lili és Székely B. Miklós színművészek 1986-ban két évre 288 000 forint támogatást kaptak egy kísérleti műhely-előadás előkészületeire.

Zene

14.12. Az Interkoncert Fesztiváliroda 1986-ban 150 000 forint és 4000 dollár támogatásban részesült. A forint-támogatást három nemzetközi zenei verseny legjobb hazai résztvevője kapta (egyenként 50 000 forint). A nemzetközi karmesterversenyen Győriványi Ráth György, a Liszt Ferenc Zongoraversenyen Mocsári Károly, a barcsi fúvósfesztiválon a Zeneakadé-mia kvintettje nyerte el a Bizottság különdíját. Erre a barcsi szervezők kü-lön pályázatot is benyújtottak, s a Bizottság az összeget 30 000 forinttal megtoldotta. A dollár-támogatásból fiatal magyar művészek külföldi zenei versenyeken való részvételét fedezik. A legnagyobb tétel két együttesnek a Narbonne-i rézfúvós versenyen való részvételére kifizetett támogatás volt, 2500 dollár értékben. Az Anonymus Quintett első, az Opera Quintett har-madik helyet szerzett ezen a fesztiválon. A keretből részesültek a Népszín-ház táncosai (párizsi táncfesztivál), Elek Szilvia zongoraművész (Brugge-i brégi zenei fesztivál), valamint a Hajdina népzenei együttes (Goch-i fesztivál) is.

14.13. A Kórusok Országos Tanácsa 1986-ban a Szegedi Nemzetközi Kórustalálkozó külföldi résztvevőinek költségeire 150 000 forintos támogatást kapott. Több mint 120 embert szállásoltak el 5 napra és három napon át az élelmezésüket is fizették a támogatás összegéből.

14.14. A Schola Hungarica nevű 62 tagú kórus 1985-ben 5 évre összesen 500 000 forint támogatást kapott. A középkori zene, elsősorban a gregoriánum művelésére alakult zenei társulás a támogatás felét dologi jellegű kiadásokra, a fennmaradó részt személyi és utazási költségekre fordítja. Az első évadban (1985-86) genfi vendégszereplésre, pásztói fellépésére, zenekari honoráriumra, terembérleti és szállítási díjakra, valamint kottamásolásra költötte a támogatást.

14.15. A Tomkins Énekegyüttes 1985-ben 400 000 forint támogatást kapott reneszánsz művekből adott hangversenyeihez. A támogatásból a tizenhat énekes mikrobuszt és koncertruhát vásárolt. 1986—87-re pedig 500 000 forint összegű ösztöndíjat kapott, hogy a tizenhat énekes csak az együttes munkára fordítsa energiáját, s ezzel megszerezze az önfenntartáshoz szükséges hírnevet.

14.16. A Budapesti Fúvósegyüttes 1985-86-ban 110 000 forint támogatást kapott tíz vidéki hangverseny megrendezéséhez, így távoli helyekre is eljutott. Négy hangversenyt iskolában rendeztek meg, s itt előadást is tartottak a hangszerekről, a zeneszerzőkről és a művekről.
14.17. A Budapesti Rézfúvós Együttes 1986-ban 200 000 forint támogatásban részesült vidéki koncertek szervezéséhez. A támogatást tiszteletdíjra, útiköltségre, és terembérre, felszerelésre, propagandaanyagokra fordították.

14.18. A Budapesti Vonósok nevű kamarazenekar három évre 3 600 000 forint támogatást kapott, hogy növelhesse koncertjeinek számát és emelhesse színvonalát. A tizennyolc zenész eddigi alkalmi munkajövedelmének pótlására kapta az ösztöndíjat, hogy idejüket zenekaruknak szentelhessék.

14.19. A magyar hangszeres népzenét játszó Muzsikás együttes 1986-ban 500 000 forint támogatásban részesült felszerelésének felújításához és egy népzenei kiadvány megjelentetéséhez.

14.20. Szemző Tibor zeneszerző és zenekarvezető 25 000 forint és 600 dollár támogatásban részesült, hogy 1986 áprilisában részt vehessen a Houstoni Új Zenei Fesztiválon. Telt ház előtt játszott műveiből, továbbá lemezeket, magnófelvételeket gyűjtött. New York-ban szűk szakmai közönség előtt tartott hangversenyt.

14.21. 1986 januárjában a szegedi egyetemi kórus 300 dolláros támogatást kapott a hollandiai nemzetközi kórusfesztivál részvételi költségére.

Egyéb előadóművészet

14.21. A Népszínház táncegyüttese 1986-ban három évre 500 000 forint támogatást kapott külön alkotóközösség létrehozásához. Vezetője Györgyfalvay Katalin koreográfus. A támogatás összege igényes zenei hangfelvételek költségeit foglalja magában. A táncegyüttes országjáró körutakat tart, és többek között a kortárs zeneművészet megismertetését tekinti céljának.

14.22. Kemény Henrik bábművész 1986-ban 300 000 forint támogatást kapott, hogy hozzálásson a család egykori bábszínházának rendbehozatalához. Az 1983-ban műemlékké nyilvánított épületben restaurált vagy újrafaragott marionettekkel előadásokat kíván majd tartani.

14.23. Tömöry Márta dramaturg 1987-88-ra havi 7000 forintos ösztöndíjat kapott a bábszínház-művészetről szóló könyvének megírásához. Maga is aktív résztvevője a hazai bábművészetnek, több darabot írt, adaptált és fordított. Eddig két könyve jelent meg a bábszínházról, s most olyan átfogó összegző könyv megírásához kapott ösztöndíjat, amely a bábművészet legújabbkori tendenciáiról, eredményeiről szól színes képanyag mellékllettel.
Következő fejezet >>
Tartalom>>