X, Nyári Egyetem - Miből lesz az állampolgár?
A Közösségfejlesztők Egyesülete és a Civil Kollégium Alapítvány az idén tizedik alkalommal rendezi meg a közösségfejlesztés Nyári Egyetemét. Az esemény időpontja: 2013. július 24-28. Helyszíne: Civil Kollégium, Kunbábony.>>>
Elkészült a KÖZBIZALOM 2012 felmérés
A felmérés bemutatja, hogy milyen vészesen alacsony szinten van a társadalom intézményei iránti általános bizalom Magyarországon. A legutóbbi év mérlegében nem az a hír, hogy Magyarországon tartósan - így 2012-ben is - mélyponton van a politikusok megítélése a közbizalom vonatkozásában, hanem az, hogy a civil társadalom-nonprofit szektor iránti bizalom emelkedett és vezeti a hazai bizalmi listát!
Az előző évhez képest a helyi cselekvés esélyét is jobbnak ítélik a megkérdezettek, mint azt 2011-ben tették. Tapasztalható, hogy az internet
használata a közpolitikai aktivitásokban évről-évre határozottan emelkedik. >>>
Sikeresen lezajlott a IX. Nyári Egyetem a közösségi részvétel fejlesztéséért, 2012. július 25-29-ig Kunbábonyban KÖZÖSSÉGBEN - szolidárisabb – igazságosabb – fenntarthatóbb címmel
A rendezvény eseményeit az internet segítségével azok számára is folyamatosan, élőben elérhetővé tettük a honlapunk segítségével, akik nem voltak jelen Kunbábonyban. Elérhetősége: http://nyariegyetem.adattar.net
Az előadásokat élőben közvetítettük, ahogy a műhelyek közül is néhányat. Az előadásokról és a műhelyekről is rövid videó összefoglalók készültek, amiket szinte azonnal elérhetővé tettünk ezen az oldalon. Az előadásokról és a műhelybeszélgetésekről készült írott jegyzeteket néhány órán belül olvashatták a távollévő érdeklődők a neten, ahova az elkészülő fotók is felkerültek. >>>
Könyvhétre jelenik meg Hankiss Elemér új könyve: A Nincsből a Van felé címmel.
Ennek kapcsán ajánljuk az alábbi linket, ahol Hankiss Elemér többek között a szabadságról, autonómiáról, bátorságról, élménykorszakról, készenlétről beszél. http://www.youtube.com/watch?v=OiDZ2KgWnLo&feature=share
„Mindenkinek saját magát kell felszabadítania. Ha ezt a rizikót nem vállaljuk, elszalasztunk egy lehetőséget.”
Kedves Civil Rádió Hallgatók és Kedvelők!
Az átalakult média-viszonyok mellett az a szerencse ért bennünket, hogy nagyon jó eséllyel pályázhatunk újra a 98 MHz-es frekvenciánkért. Többen ismeritek, és talán még többen hallgatjátok a rádiót – talán már tudjátok, hogy több, mint 120 önkéntes dolgozik a rádióban; és ezzel együtt nagyon sokszínűek vagyunk, a civil szféra és a marginális csoportok hangját közvetítjük, sok esetben olyanokét, akik sehol máshol nem tudnának megjelenni.
A sikeres pályázatunk kulcsa, hogy össze tudjunk gyűjteni 1.800.000 Ft-ot; ez a frekvencia-díjunk, ezt mindenképpen meg kell fizetnünk ahhoz, hogy szólhassunk. Ezért fordulunk hozzátok: ezt már nem tudjuk önkéntes munkából és erőből előállítani.
Ezért hozzátok fordulunk: az alábbiakban szereplő számlaszámra, aki tud, járuljon hozzá a Civil Rádió tovább-működéséhez. Ráadásul a határidő is nagyon szorongat minket, az említett 1.800.000 Ft-ot 2012 június 5-ig kell összegyűjtenünk. Csak azzal tudjuk meghálálni támogatásotokat, amivel eddig is: olyan hangokat közvetítünk hozzátok, amik máshol nem hallhatóak. Kérlek benneteket, hogy segítsetek nekünk ebben. Gondoljatok a MentaTeára, a Hajnali Koffein-re, a Merítésre, a Demokrácia MOST!-ra, a könyveseinkre, a művészetekre… Felsorolni sem tudnánk… Köszönettel: a Civil Rádió csapata.
Bankszámlaszámunk: Civil Rádiózásért Alapítvány 11701004-20147734 (OTP Bank)
Közbizalom 2011
Minden évben, így 2011 őszén is része volt az Állampolgári Részvétel Hete programnak vizsgálatunk, hogyan alakul a társadalom különféle intézményeibe, szerveződéseibe vetett közbizalom Magyarországon.
Amit összességében látni vélünk, hogy a közintézményektől elforduló lakosság mintha egyre inkább a magánintézmények felé fordulna. Bizalmukkal, s talán esetenként az aktivitásukkal…>>>
Közösségszervezés Magyarországon
A CEE Citizens Network (www.ceecn.net) és a European Community Organizing Network (www.communityorganizing.eu) évek óta potenciált, kapacitást szervez a közösségszervezés közép-kelet-európai megalapozásának ügye köré.(Fontos jeleznünk, hogy a közösségi munkában jelentős különbséget tesznek a nálunk már több mint két évtizede honos közösségfejlesztés és a most elinduló közösségszervezés közé. Az eltérés egyebek között a beavatkozás radikálisabb formájában, gyakorlatában jelentkezik.)
Szakmai egyeztetések, viták, tisztázások után a Civil Kollégium is szerepet vállalt ebben a munkában. A CKO partnereiként, a CKA és a Magyar Szegénységellenes Hálózat hazai programot indított a közösségszervezés magyarországi megalapozására.>>>
Megalakult a Közösségi Részvétel Európai Platformja
A tavalyi CESD CEECN közös logisztikai találkozó során merült fel annak ötlete, hogy a három Hálózatot egy közös Platformra helyezzük. Az akkori megbeszélés alapján a közös munkához „A polgárok Európai Éve - 2013“ adhat konkrétabb kereteket a Hálózatok együttműködésének.
Ennek értelmében egy mielőbbi találkozót akartunk a három Hálózatnak szervezni, hogy az esetleges ötleteinket, közös stratégiánkat kidolgozzuk.
Különleges telefonos közmeghallgatásról (Tele-Town Hall) a Civil Rádióban
A karácsony előtt lezajlott XV. kerületi polgármesteri telefonos közmeghallgatás után Péterfi Ferenc interjút készített László Tamás polgármesterrel a Civil Rádióban arról, hogy milyen előnyei vannak az ilyen formában lezajlott, közel kétórás közmeghallgatásnak. A telefonkapcsolatot Vizér Klára alpolgármester asszony moderálta, a telefonvonalak végén kb. 1200 kerületi polgár hallgatta a beszélgetéseket. >>>
„…A politikai pártok és a politikai intézmények kiszikkadnak a sokrétűen strukturált civil társadalom éltető nedve nélkül, elveszítik kezdeményezőképességüket, és végül politikai profik begyöpösödött, zárt csoportjává silányulnak. A civil társadalom valódi pluralizmust gerjeszt, a pluralizmus versenyt teremt, a verseny pedig minőséget eredményez…”
Meghalt Vaclav Havel Csehszlovákia és Csehország korábbi köztársasági elnöke.
A rá való emlékezés kapcsán ajánljuk figyelmükbe „A civil társadalom és új ellenségei” című nagyszerű írását. >>>
LÁSZLÓ, ARANKA és a közösségi alapítványok A közösségi alapítvány egy adott városra illetve annak egy részére fókuszáló támogató szervezetet, amely fő tevékenységének tekinti a helyi forrásokra építő adománygyűjtést, a helyi ügyek megoldására létrejövő, helyi programokat segítő támogatásosztást és a közösségépítő tevékenységet egyaránt.
László és Aranka a Gyökerek és Szárnyak Civil Fejlesztő Műhely által kitalált és Simonyi Cecilía által megformált személyek, akik nagyon szívesen beszélgetnek a közösségi alapítványokról. >>>
A hazai közösségfejlesztői műhelyek két - évek óta mérföldkőnek számító - eseménye zárult le a közelmúltban
A VIII. Nyári Egyetem a közösségi részvétel fejlesztéséért és az Állampolgári Részvétel Hete.
Mindkettő kapcsán sokféle igényes és érdekes szakmai beszámoló anyagok születetek.
A Nyári Egyetem teljes anyaga (program, előadások és műhelymunkák írásos és videós összefoglalói), valamint szakmai összegzése letölthető innen: nyariegyetem.adattar.net/
Szeptember végén zajlott az Állampolgári Részvétel Hete igen gazdag eseménysorozata. Ennek részleteit megismerhetik az érdeklődők a www.reszvetelhete.net oldalon. A következő hetekben készül még a szokásos a Közbizalom 2011 című éves jelentésünk, amelynek felmérései az ÁRH kereteiben készültek.
Beszélgetés politikusokkal az új civil törvényről
Az Állampolgári Részvétel Hete keretében 2011.09.22-én rendezett beszélgetésen részt vettek: Ertsey Katalin (LMP), Lendvai Ildikó (MSZP) és Gulyás Gergely (FIDESZ).
A beszélgetést Péterfi Ferenc a Közösségfejlesztők Egyesülete elnöke vezette. >>>
ARIADNE,
vezérfonal a szociális gazdaságban tevékenykedő menedzsereknek.
Egészség rehabilitáció konferencia sorozat III. Fogyatékossággal élők közösségfejlesztő gyakorlata és módszerei Közép-Európában - konferencia Pécsett szeptember 15-16. >>>
Elkészült a Közösségfejlesztők Egyesülete stratégiai terve 2011-2013
MEGJELENT!
Vercseg Ilona: KÖZÖSSÉG ÉS RÉSZVÉTEL
A közösségfejlesztés és a közösségi munka gyakorlatának elmélete
A Szociális Szakképzés Könyvtára
A Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület és az ELTE Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék könyvsorozata részeként. >>>
2010-BEN IS VÁLTOZATLANUL ALACSONY SZINTEN A HAZAI KÖZBIZALOM
Az elmúlt év őszén 6. alkalommal végeztek hazai közösségfejlesztő szervezetek országos felmérést az Állampolgári Részvétel Hetén. A 3000-nél több válaszadó véleményéből összeállított KÖZBIZALOM 2010 gyorsjelentés ennek a feltárásnak az eredményeit foglalj össze. >>>
"Vagy mi, vagy a jelenlegi gyakorlat fordítva ül a lovon"
Egy évvel ezelőtt a Közösségfejlesztők Egyesülete kezdeményezésére és a Norvég Civil Alap anyagi támogatásával létrejött egy ún. városmegújító munkacsoport közösségfejlesztők, szociológusok, építészek, tájépítészek, urbanisták közreműködésével. A munkacsoport egyik kezdeményezőjével, a Közösségfejlesztők Egyesületének elnökével, Péterfi Ferenccel Bardóczi Sándor készített interjút. >>>
Továbbra is "Fiatalok a Rasszizmus Ellen"! A fenti cím alatt futó, a Közösségfejlesztők Egyesülete És a Civil Kollégium Alapítvány részvételével zajló nemzetközi program idén tavasszal záró szakaszához érkezik. A program keretében 6 országban képzéseket tartottak ifjúsági szervezetek számára tolerancia, szolidaritás és anti-diszkrimináció témakörökben. A felhívások összesen 150 szervezetet tudtak megszólítani. Magyarországon az Állampolgári Részvétel Hete, illetve a VII. kunbábonyi nyári egyetem is zászlajára tűzte a témát, több tucat programmal sok száz állampolgárt érve el. A képzéseken résztvevő ifjúsági szervezetek képviselői most dolgoznak saját anti-diszkriminációs szervezeti politikáikon, és hamarosan megtartjuk a program zárókonferenciáját márciusban, a Civil Kollégiumban.
Akik szívesen tájékozódnának a program részleteiről, azok számára három oldalt is szeretettel ajánlunk! Egyrészt a Civil Kollégium idevágó oldalát, ahol bárki nyilatkozhat saját szervezetének "nyitott, toleráns, befogadó voltáról": http://civilkollegium.wordpress.com/projektek/fiatalok-a-rasszizmus-ellen/
A Facebookon is lehet lájkolni a program nemzetközi rajongói oldalát: http://www.facebook.com/pages/Charming/116800891704661
Végül pedig ajánljuk mindenki figyelmébe a program nemzetközi (hivatalos) oldalát is: http://charmingyouth.eu/
Kísérletek a közösségi részvétel erősítésére Tardoson
Az esettanulmányt G. Furulyás Katalin, Hunyadi Zsuzsa és Péterfi Ferenc készítette.
Igyekeztünk megismerni alaposabban "a hely szellemét" - azaz a tardosi körülményeket, megkerestünk néhány helyi embert, intézményt, s közben igyekeztünk a közösségfejlesztői munkáról számukra benyomásokat nyújtani...
Azt javasolták, próbáljunk meg közösen elindítani egy közösségi bevonási folyamatot a falu középtávú terveinek az elkészítéséhez. Az volt Tardos szándéka, hogy induljon el a község Településfejlesztési Koncepciójának megújítása. >>>
Dr. Pallai Katalin: Társadalmi részvétel
„…Azért volt fontos a részvételnek, mint társadalmi intézménynek a tárgyalása, mert pont ez a lényeg: annak a társadalmi tudásnak, képességnek és gyakorlatnak a kiépítése, ami a helyi önkormányzást biztosíthatja…”
Dr. Pallai Katalin oldala: www.pallai.hu
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének kiadványa letölthető >>>
Új mesterszak indul „Közösségi és civil tanulmányok” címmel
AZ ELTE Társadalomtudományi Karának Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszéke 2011. februári indulással mesterképzést hirdet közösségi és civil fejlesztő szakemberek számára.
A 4 féléves képzésre jelentkezni lehet 2010. november 15-éig. Részletes információ: http://tatk.elte.hu/
TERVEZZ! BÁTRAN! KÖZÖD VAN HOZZÁ! címmel
A színes kiadvány érveket, ajánlásokat és ötleteket mutat be a lakossági-közösségi bevonással megvalósuló városmegújítás gyakorlatához.
A kiadványt a Közösségfejlesztők Egyesülete Városmegújító munkacsoportja készítette. A megjelenést a Norvég Civil Alap támogatta.
Elérhető az Egyesület székhelyén illetve itt a honlapunkon:
Közös hullámhossz
A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének folyamatos hírszolgáltatása az iszapömlés által érintett települések lakói számára. A hazai közösségi rádiók összefogásából néhány óra alatt egy ideiglenes stúdiót állított fel Ajkán az ottani Best FM rádiós közösség támogatásával és az ő infrastruktúrájukra építve. Érdekes módon és a hazai gyakorlatban eddig példátlan gyorsasággal 3-4 óra alatt soron kívül legális frekvenciakijelölést is sikerült elérniük. Azóta 24 órás készenléttel dolgoznak az ország minden részéből odaérkezett közösségi rádiósok a helyiekkel, s igyekeznek a helyi tájékoztatásban segítő szerepet vállalni. Így szombat hajnalban ezek az önkéntesek tudósítottak először a hazai médiumok közül Kolontár kitelepítéséről és a Devecserben zajló előkészületekről. Adásuk az interneten és az érintett területen az FM 103 MHz-en fogható.
Különös módon többszáz kilométer távolságból is jelentős segítséget nyujtanak a helyben dolgozóknak a szabadrádiósok. Így Budapesten látássérült rádiósok egy csoportja heroikus energiákkal segít be, de a sok más vidéki csapat – így pl. Csobánkáról, Kunszentmiklósról a Puszta Rádiósok is bedolgoznak.
Az idei KÖZÖSSÉG konferenciacíme és témája: SZÖVETSÉG A KÖZÖSSÉGI RÉSZVÉTEL FEJLESZTÉSÉÉRT
Helyszín és időpont: Civil Kollégium Közösségi Háza, Kunszentmiklós - Kunbábony, 2010. november 4-5-én. Szervezők: Civil Kollégium Alapítvány, Közösségfejlesztők Egyesülete, Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Közösségfejlesztő Osztálya és a SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület. >>>
TEdd, hisz teHETED!
Hatodik alkalommal, az idén ősszel is lesz Állampolgári Részvétel Hete (ÁRH) szeptember 20-26 között az egész ország területén. További információt a következő oldalakon találsz:
Az ÁRH hivatalos honlapja: www.arh.kozossegfejlesztes.hu
Július 28-31 között lezajlott a VII. Nyári Egyetem a közösségi részvétel fejlesztéséért - című programunk.
A kitűnő hangulatú és igen jó szakmai színvonalú program részletes beszámolói írásos formában és 6-8 perces video összefoglalókban megtekinthetők>>>
Megjelent a Rajtunk múlik c. könyv
javított, átdolgozott elektronikus kiadása. >>>
A Civil Szemle folyóirat VII. évfolyamának 2. számában „A képessé tétel (empowerment) lehetőségei a civil társadalomban” címmel jelent meg Lakatos Kinga írása.
A tanulmány a harmadik szektor lehetőségeit és felelősségét tárgyalja az állampolgári részvétel és a demokratikus struktúrák megerősítésében.
„A kutatások alapján látható, hogy a demokratikus intézményeknek kevés a hitele az állampolgárok szemében és nem töltik be kielégítően a funkciójukat. A civil társadalom lehet úttörő az empowerment szemléletmódjának alkalmazásában, de hosszú távon partnert kell találnia az állami intézményekben ahhoz, hogy a demokrácia erős alapokra épüljön.”>>>
Közösségfejelsztés képzés a művelődés területén dolgozóknak
A Közösségfejlesztési Osztály újra meghirdeti a művelődés területén dolgozók kötelező továbbképzésének körében akkreditált 40 órás "Közösségfejlesztés" című kurzusát - ezúttal bentlakásos formában.
A program szeptember 8-12-éig Kunbábonyban a Civil Kollégium képzési központjában lesz megtartva.
„…Sokkal többet áldoznak egymás szempontjainak megértésére. Ezáltal sokkal jobban is értik a folyamatot, nem kérnek lehetetlent, nem szalagok átvágásában és fizikai megvalósulásban, hanem megegyezésben és a beszélgetések számában mérik a politikailag is jól eladható eredményt…”
Részlet „A megkésett vita” című Bardóczi Sándorral készült interjúból http://www.magyarmuzeumok.hu/tema/index.php?IDNW=737
„…Nem a terveket kell társadalmasítani, hanem a tervezés folyamatát.”
A Közösségfejlesztők Egyesületének kereteiben a Norvég Civil Alap támogatásával működik egy Városmegújító Munkacsoport. A Településfejlesztési koncepciókat és az Integrált Városfejlesztési Stratégiát (IVS)-t szabályozó törvénytervezetéhez készült állásfoglalásunkból való a fenti idézet. >>>
Szomszédsági önkéntesek 60+
Közösségfejlesztő program idősekkel, városi környezetben
Május 28-án, a Szomszédok Nemzetközi Napján műhelykonferenciát tartunk 10:00 - 15:00 óráig a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Stúdiójában (1011 Budapest Corvin tér 8.) abból az alkalomból, hogy lezárulóban egy fontos szakmai innovációt jelentő projektünk.
Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért
Az Autonómia Alapítvány, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Váti Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Non-profit Kft. és a Szociális Szakmai Szövetség konzorciumi együttműködése nyerte a TÁMOP - 5.1.3.-09/1 kódszámú pályázati kiírás. >>>
Add tovább tudásodat, közjóért való tenni akarásodat, tapasztalataidat és oszd meg/erősítsd kapcsolati rendszeredet!
Építsünk együtt egy új, országos mozgalmat a települések életképességének fokozása és az ifjúság demokratikus elköteleződése érdekében!
A mozgalom célja egyfelől az, hogy elősegítse az ifjúság közösségi és demokratikus szocializációját azáltal, hogy konkrét cselekvési terepet biztosít a fiatalok és oktató-nevelő intézményeik, szervezeteik társadalmi szerepvállalásához, ugyanakkor az, hogy elősegítse a települési közösségek megújulását és mindezzel hozzájáruljon a magyar demokrácia megerősödéséhez… >>>
Húsz éve indultunk!
„A rendszerváltás majd biztosan alapvetően felértékeli ezt a szakmai megközelítést, szemléletet, látásmódot. Nagy szükség lesz arra, amit mi tudunk, hiszen a polgárok szervezkedni akarnak majd, az önkormányzatok együttműködni, bevonni a lakosságot saját életének alakításába”- gondoltuk a Parola című lap akkori indulásakor. >>>
Péterfi Anna- Péterfi Ferenc:
Hogy rátaláljunk a helyi közösségek hangjára
- A kisközösségi rádiók esélyeiről -
Az egyre többfelé megszólaló kis vételkörzetű, helyi közösségi rádiók tudatos szerepvállalásához kíván ez a kis füzetnyi tanulmány hozzájárulni.
"Fontos, hogy az új kommunikációs tér ne fogyasztási, hanem aktivitási tér legyen, azzá váljon. Ez, valamint a hozzáférés 'beszédhelyzetbe' hozhatja a helyi embereket, bekapcsolhatja őket a párbeszédbe."
A tanulmány letölthető: http://www.akti.hu/akti/dok/fuzet39.pdf
Lakatos Kinga:A képessé tétel folyamata Az érdekérvényesítés esélyeinek növelése a szociális és közösségi munkában
Dolgozatom témájául a képessé tétel (empowerment) nehezen meghatározható, de mind a szociális munkában, mind a közösségi munkában, közösségfejlesztésben kulcsfontosságú, a szakmai beavatkozás céljaként megjelölt fogalmát választottam – írja a szerző a Közösségfejlesztők Egyesületének Parola füzetek sorozatában megjelent kiadványában.
„A képessé tétel elmélete azzal foglalkozik, hogy hogyan szerezhetik meg az emberek az irányítást saját életük felett, csoportként (közösségként) képviselve saját érdekeiket…” >>>
Megjelent Hálózatok és együttműködések a harmadik szektorban A Nonprofit Címtár - Hálózatok és együttműködések a harmadik szektorban 2009 című kötet a nonprofit szakmai sorozat 3. kiadványa. Az anyaggyűjtésben a proHáló hálózat tagszervezeteinek munkatársai vettek részt. A címtárban olyan együttműködési formák (civil fórumok, kerekasztalok, szövetségek, társulások stb.) mutatkoznak be, amelyeket civil szervezetek hoztak létre, s fontos szerepet töltenek be térségük civil társadalmában. A kiadvány megjelentetésének célja a területi együttműködések tapasztalatainak megosztása, közreadása volt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy további együttműködéseket buzdítson, generáljon. A közel 70 hálózati együttműködésről megyénkénti bontásban kapunk képet, információkat. A hiánypótló adatbázis beszerezhető a proHáló tagszervezeteinél. Bővebb információ a prohalo.hu weblapon található.
Példátlanul alacsony szinten a közbizalom
Gyorsjelentés - 2009
Milyen a közbizalom hazai állapota, mennyire bízunk a különféle intézményeinkben, a magunk alapította civil szervezetekben, választott tisztségviselőinkben - országosan és helyi szinten? Gyakorlat-e hétköznapi életünkben a közjóra irányuló társadalmi részvétel?
Ötödik alkalommal végeztek közösségfejlesztő szervezetek országos szúrópróba szerű felmérést. A tanulmány a 2009-es eredményeket összegzi >>>
Egy nemzetközi szemináriumon a Koppenhágában dolgozó Rikke Posborg, aki egy ottani szomszédsági központnak a vezetője társaságban mesélni kezdett arról, hogyan zajlott a lakosság bevonása a metróépítés tervezésében a dán
fővárosban. Kameráért szaladtunk, s megkértük meséljen erről a folyamatról a magyar érdeklődőknek.